
Holdnaptár – 2024. 29. hét
2024 július 15- 21.
A héten a Hold a növő Skorpiótól a csökkenő Vízöntőig halad.
Holdtölte: 2024. július 21–én 12:17-kor a Bakban
Zöld napok héten: –
A hét végén, vasárnap dél után nem sokkal pontosodik be a Holdtölte, még éppen a Bakban, 12:17-kor, majd 12:42-kor a Hold átlép a Vízöntőbe. A földies Bak nagyon józan, nagyon kimért, a csontok, a térd, az ízületek tartoznak hozzá és a körmök testi szinten. Egyébként a karrier, a hivatás, az apa, a hivatali személyek, autoritás, a hivatali előmenetel. Általában a hivatalok, bank, pénzügyek. A Bak nagyon szeret számolni (többnyire), vagy legalább jó benne. Többnyire a praktikus dolgok, a józan paraszti ész is jellemzik. Általában jó a bak hold karrierépítésre, karrier célok beteljesítésére is többek között. Pénzügyeinket rendezni.
Egy biztos, a veszélyes sportokat most kerüljük, ne kockáztassunk egyéb hatások miatt se. A holdtölte hatása előtte és utána is 1-2 napig érezhető lesz. A hét további részében a hold csökken, hatásai ennek megfelelően: minden csökken, fogy, apad. A hét jobb a cselekvésre. jobb most elengedni, leadni, leépíteni.
Nap majd csak július 22-én 08:44-kor lép át az Oroszlánba.
Egyéb hatások:
Július 20-án a Mars belép az Ikrekbe, de előtte még napokig – július 10-től együttáll az Uránusszal a Bikában és az Algol állócsillaggal. A július 10-14 tartó szakasz még enyhébb volt, az előző héten írtam erről a szakaszról. A július 15-20. tartó szakasz kicsit keményebb, mert megszűnnek a kedvezőbb fényszögek a Nap-Mars-Szaturnusz között. Július 15-17 a Hold is belekerül a kapcsolódásba – szembenállásba kerül a Mars-Uránusz együtállással (július 16-17 éjjel a legerősebb). Nagyon feszült fényszög, szív- és érrendszeri problémák kockázata magas és az utazásnál nagyon óvatosnak kell lenni.Aki külföldre megy, kössön utasbiztosítást – nincs érdekeltségem.
Július 19-20 a Mars szextilbe (jótékonyabb) fényszögbe kerül a Neptunusszal, ami újra enyhíti a hatást.
Július 21-én holdtölte lesz a Bakban.
Ezzel együtt a héten nem ajánlott tervezett műtét, sem fogászati beavatkozás.
Nagy feszültségű napok lehetnek, minden könnyen robban, lobban. Hirtelen események történhetnek (tapasztalat, hogy amikor ilyen vannak, ha nem is a közvetlen közelben, de globálisan szinte mindig van is valami..) Félni persze nem kell – a félelem nem segít, de legyünk tudatosak, figyeljünk oda, tervezzünk meg mindent, ne kapkodjunk. Legyünk észnél. (Uránusz: hirtelen események, robbanás, a Mars mozgás, tettek, kicsit erőszakosság is – alacsony szinten.)
Mindent meg lehet élni alacsonyabb vagy magasabb szinten. Magasabb szinten ez lehet hirtelen tisztánlátás, vízió, álom is (a Mars, Kos a látás, érzékek világa is, az agy, a szemek) – mikor hirtelen kitisztul minden, előrelátunk dolgokat. Akinek volt már ilyen élménye, tudja. Hirtelen bevillannak dolgok. Jó értelemben vett előrelépés is lehet… Főleg, hogy 19-én és 20-án a Neptunusz is kapcsolatba kerül a Marssal – a Neptunusz pedig tényleg az álmok, víziók világa is…
Egy biztos, legjobb otthon maradni, vagy aki elutazott, ott, ahol éppen pihen, álmodozni, olvasgatni, meditálni. Spirituális elvonulásra ideális hét, de egy szimpla pihenős hétnek is jó, ha valaki otthon van.
———————————————————————————————————————-
Hétfőn és kedden a növő hold folytatja útját a Skorpióban egészen szerda hajnalig (02:24).
A Skorpió erőteljes, misztikus, vizes jegy és a többi aktuális hatás még rájátszik. A napokban erős vizes hatás van: a Nap még a Rákban, a Neptunusz és a Szaturnusz a Halakban hátrál, a Hold a Skorpióban. Velük szemben, a Bikában a Mars és az Uránusz randizik… Biztonsági öveket becsatolni, minden szinten… (fizikailag és átvitt értelemben, lelki szinten is). Jöhet minden: vihar, jégverés, villámcsapás és minden, amire az ember nem számít…
Skorpió holdnál minden jó, ami vizes. Még jó lehet vizes lemosásra, felmosásra, wellnessre (itt is használhatók az olajok), de minden lassan szárad növő holdnál és holdtölténél. Ha már csökken, akkor jobb, de akkor se szárad gyorsan. De ne igyunk túl sok vizet, mert ödémához vezethet.
Alkalmas egymás kényeztetésére, némi lelkizésre is – ha a tetterő alábbhagy – bár most szerintem nem fog (Mars miatt)… Vonuljunk el kicsit a saját kis kuckónkba. Érzékenyek is lehetünk lelkileg. Legjobb bekuckózni, olvasni, filmet nézni, elvonulni. Ha esetleg a 18+-os téma érdekelne, most az is jobban vonzhat. Skorpió holdnál ez szinte “alap téma”. A feszültséget is jobb így levezetni, mint másképp, vagy sporttal.
Alkalmas lehet az egész hét wellness vagy akár spirituális elvonulásra is – ha már ott vagyunk. Ne igyunk túl sokat és vigyázzunk a felfázással. Ha lehűlne a levegő, öltözzünk fel melegen, vagy takarózzunk be. (Tisztító kúrára majd csökkenő holdnál lesz alkalmas) Jól eshet vízben lenni, ülőfürdő jót tehet. A vizes jegyekben a növények leveles része hasznosul legjobban (sóska, spenót, saláta, stb.) Nagyon vigyázzunk alkohollal vagy bármilyen bódító, tudatmódosító szerrel, itt nyár, nehogy valaki az italunkba keverje, vagy tudtunkon kívül belecsempéssze a táskába, stb. Minden bódító szer erősebben hat a szokásosnál, könnyű túladagolni. Szóval most a spiri táborban ne az ayahuasca utazást válasszuk (ha van erre opció – mármint, ha felkínálják).
Szerda hajnalban 02:24-kor a még növő hold átlép a Nyilasba. Bár általában a Nyilas holdnál jó utazni, most legyünk nagyon óvatosak egész héten. A múlt heti “védőháló” jellegű fényszögek már megszűntek. Péntek reggel 09:13-ig marad a Nyilasban a hold. Ez az optimista tüzes jegy átsegíthet minket a fentebb vázolt “kalandosabb” vagy akár rázósabb napokon.
Ha valaki már elutazott korábban wellness hétvégére, jól érezheti magát, de most óvatosan a szaunával és extrém sportokkal. A fentebb vázolt halmozott együtállások és a holdtölte közeli helyzet együtt megterhelheti a szívet, keringést, szervezetet, legyen bármilyen optimista jegy is a Nyilas. Alkalmas nap csendes olvasásra, meditációra, tanulásra, felkészülésre – vizsgára nem igazán: észnél kell lenni nagyon, könnyű tévedni, hülyeségeket csinálni.
A közlekedésnél nagyon legyünk észnél és a combra, csípőre ügyeljünk, ne terheljük most túl és figyeljünk oda nagyon a vezetésre, a túrákon. Ne tévedjünk el, ne térjünk le a kijelölt útvonalakról, főleg idegen vidéken (pl Tátra), mert veszélyes lehet (pl kígyók, medve, stb).
Fogyasszunk elég folyadékot, de inkább vizet vagy teát, és ne alkoholt, mert az most bizony nagyon beüthet. Nyilas holdnál, a többi hatással megspékelve nagyon könnyű túllőni a célon és alaposan berúgni, amibe a Halakban járó Neptunusz is erősen be tud segíteni. Ha nem akarja valaki a detoxikálóban tölteni a hétvégét, most inkább legyen nagyon mértéktartó, mert nagyon könnyen át lehet billenni a józannak tűnő állapotból a részegségbe, netán drogot, gyógyszert túladagolni és elszállni.
Ételek közül most jobb a fehérjében gazdag ételeket és zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani.
A holdtölte előtti napok a Nyilas holdban viszonylag jók azért takarításra is. Szellőztessünk ki alaposan. Lomtalanításra kevésbé jó napok, de ha nincs jobb alkalmnunk, nem rossz, csak nehogy olyat dobjunk ki, amit megbánunk. Most az egyszer inkább halasszuk a csökkenő Vízöntő hold idejére. Addigra elmúlnak kissé ezek az aktuális hatások és tisztább tudattal, fejjel mehetünk neki az akciónak.
Péntek reggel 09:13-kor a növő hold Bakba és vasárnap még ebben a jegyben pontosodik be a Holdtölte 12:17-kor. Nem sokkal később, 12:42-kor pedig átlép a hold a Vízöntőbe és lassan csökkenni kezd. 19-én pénteken a Mars már kedvező fényszögben lesz a Neptunusszal, ami szintén jótékony hatású, de azért ne menjünk fejjel a falnak még most sem, főleg bukósisak és egyéb védő felszerelés: könyökvédő és főleg térdvédő! nélkül, ugyanis a Bak hold főleg a csontokat és a térdet érinti testi szinten. Ne kezdjün hazárdírozásba, kockázatos manöverekbe, veszélyesebb sportokba. Közlekedjünk óvatosan, legyen az észé, kiszámíthatóságé a főszerep.
Maradjunk inkább a hátsónkon, olvassunk, tervezgessünk…. Szellemiekkel is foglalkozhatunk: olvasás, rejtvényfejtés, ha nem a családdal töltjük a napot. Családi megbeszélésekre is sort keríthetünk, és lehet, kevésbé lesz bulis hangulatunk. Lehet nyugisabb és kiegyensúlyozott a nap, ha nem ugrálunk, nem hirtelenkedünk. Ez segíthet megőrizni a hétvégén a józanságot és némi komolyságot adhat. Talán lehűlhet az idő, ami jól is eshet. Átnézhetjük a határidőnaplónkat is, ha nem megyünk rokonlátogatóba, vagy este is fordíthatunk rá időt, pláne, ha másnap már munkába kell állni (hétfőn).
Alkalmas takarításra, rendrakásra, kerti munkákra is ez a 2-3 nap.
Vasárnap délután 12:42-kor a már kissé fogyó hold átlép a Vízöntőbe, de még egész nap érezni lehet majd a Holdtöltét – akár másnap is. A Vízöntő hold alkalmas általában takarításra, lomtalanítrásra is – talán még ilyenkor a holdtölte közelében is megkockáztathatjuk – kedd 14: 22-ig lesz a Vízöntőben a hold. A kertet most hagyjunk,a Vízöntő inkább az elméleti, szellemi dolgokra jó, ötletelésre, újításokra, kommunikációra. Vegyük lazára a napot, ha lehet, kérjünk home office munkavégzésre lehetőséget. Informatikai feldatokra, távmunkára kimondottan jó. Társasági közösségi élménykre is érdemes időt fordítani.
A Vízöntő hold a lábszárat – bokáig érinti,. Ne járjunk sokat és aki visszérre hajlamos, annok különösen érdemes kímélni ilyenkor a lábát.
A kertet hagyjuk ezekben a napokban – levegős jegyekben locsolni se igazán jó a növényeket, mert tetevesek lehetnek utána, de a növények virágos részét érdemes fogyasztani.
—————————————————————————————————————————
További tippek a hétre a napi listákban:
Július 15. hétfő, Endre, Elek, Dzsesszika
növő hold, Skorpió leszálló hold víz elem
ajánlott:
egészség, életmód: egészségügyi rutinvizsgálatok, főleg urológia, csak enyhe terhelés, medenceöv edzése, építése, melegen tartása, gyógynövénnyel táplálása; női és férfi intim masszázs, intimtorna, pihenés, fürdő, mély érzelmek, lelkiek, bujaság, szex, ülőfürdő, nyugtató fürdő és gyógyteák; otthon maradni legalább este, olvasás, meditáció, belső ösvények kutatása, lelki terápiák, ezoterikus olvasnivalók, klub, meditáció, tisztító szertartások; háztartásban, kertben: virágok locsolása, táplálása, gyógynövényekkel bánni; fűnyírás;
nem ajánlott: terhesség esetén bármi terhelés, nemi szervek terhelése, hajápolás, ágynemű szellőztetése, fák, bokrok kivágása, nagymosás, lassan szárad minden, tésztafélék, idegi, lelki megterhelés, stressz, műtétek, különösen a medence tájékán
Július 16., Kedd Frigyes, Kamil
növő hold, Skorpió leszálló hold víz elem
ajánlott:
egészség, életmód: egészségügyi rutinvizsgálatok, főleg urológia, csak enyhe terhelés, medenceöv edzése, építése, melegen tartása, gyógynövénnyel táplálása; női és férfi intim masszázs, intimtorna, pihenés, fürdő, mély érzelmek, lelkiek, bujaság, szex, ülőfürdő, nyugtató fürdő és gyógyteák; otthon maradni legalább este, olvasás, meditáció, belső ösvények kutatása, lelki terápiák, ezoterikus olvasnivalók, klub, meditáció, tisztító szertartások; háztartásban, kertben: virágok locsolása, táplálása, gyógynövényekkel bánni; fűnyírás;
nem ajánlott: terhesség esetén bármi terhelés, nemi szervek terhelése, hajápolás, ágynemű szellőztetése, fák, bokrok kivágása, nagymosás, lassan szárad minden, tésztafélék, idegi, lelki megterhelés, stressz, műtétek, különösen a medence tájékán
Július 17., Szerda Emilia, Esztella
növő hold, Skorpió/Nyilas 02:24 leszálló/felszálló hold, víz/tűz elem
ajánlott:
egészség, életmód: lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, folyadékpótlás – mértékkel, visszerek ápolás krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása, jövő tervezése, összeköttetések, adakozás, nagyratörő tervek, új olvasnivalók beszerzése, könyvtár, háztartásban: könnyű takarítás, tartósítás, vásárlás; kertben: magasra növő zöldségek, növények ültetése
nem ajánlott: nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni (a gyom gyorsan magasra nő), salátát ültetni
Július 18., Csütörtök
növő hold, Nyilas leszálló/felszálló hold, tűz elem
egészség, életmód: lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, folyadékpótlás – mértékkel, visszerek ápolás krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása, jövő tervezése, összeköttetések, adakozás, nagyratörő tervek, új olvasnivalók beszerzése, könyvtár, háztartásban: könnyű takarítás, tartósítás, vásárlás; kertben: magasra növő zöldségek, növények ültetése
nem ajánlott: nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni (a gyom gyorsan magasra nő), salátát ültetni
Július 19., Péntek Emilia, Esztella
növő hold, Nyilas leszálló/felszálló hold tűz elem
ajánlott:
egészség, életmód: lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, folyadékpótlás – mértékkel, visszerek ápolás krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása, jövő tervezése, összeköttetések, adakozás, nagyratörő tervek, új olvasnivalók beszerzése, könyvtár, háztartásban: könnyű takarítás, tartósítás, vásárlás; kertben: magasra növő zöldségek, növények ültetése
nem ajánlott: nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni (a gyom gyorsan magasra nő), salátát ültetni
Július 20 , Szombat Illés, A Hold napja
növő hold, Nyilas/Bak 00:08 leszálló hold tűz/föld elem
ajánlott:
egészség, életmód: bőrápolás, bőrradír, manikűr, pedikűr, kozmetika, testápolás, hidratáló ápolás, körmök ápolása, csontok, ízületek, főleg a térd kímélése, borogatása, sószegény étrend;
mély, komoly gondolatok, meditáció, pihenés,
otthon karbantartása; hivatalos ügyek intézése, átnézése, számvetések készítése, ingatlanügyek; kertben: földben előforduló kártevők irtása, gyökértermések konzerválása,
munkában: világos gondolkodás, kevésbé mozgalmas, anyagi természetű feladatok, pénzügyek, banki ügyintézés, adminisztráció, komoly, mély beszélgetések, időmenedzsment
nem ajánlott: metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés, fokozott balesetveszély! (hegyi túra, foci, futás)
Július 21 ., Vasárnap Dániel, Daniella
Holdtölte a Bakban 12:17, Bak/Vízöntő 12:42 leszálló hold föld/levegő elem
délelőtt ajánlott:
bőrápolás, bőrradír, manikűr, pedikűr, kozmetika, testápolás, hidratáló ápolás, körmök ápolása, csontok, ízületek, főleg a térd kímélése, borogatása, sószegény étrend, mély, komoly gondolatok, meditáció, pihenés; hivatalos ügyek intézése, átnézése, számvetések készítése; bőrápolás, bőrradír, manikűr, pedikűr, kozmetika, testápolás, hidratáló ápolás, körmök ápolása, csontok, ízületek, főleg a térd kímélése, borogatása, sószegény étrend, mély, komoly gondolatok, meditáció, pihenés; hivatalos ügyek intézése, átnézése;
nem ajánlott: metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés, metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés
délután ajánlott: Vízöntő Hold, holdtölte napon
ajánlott: alsócomb, lábszár lassú edzése, lábak pihentetése, vénák, visszérpanaszok kezelése kenőcsökkel, immunerősítés, mirigyek masszázsa, könnyű séta szabad levegőn, erős fényvédelem, szellemi munka, szellemi kihívások, intuitív gondolatok meghallgatása, meditáció az önállóságról
nem ajánlott: zsíros,olajos, nehéz ételek, olajos magvak, hosszú városi séták, helyben állás, locsolás, növények átültetése, általában kerti munka