A Hold,  Holdnaptár 2020-2021

Holdnaptár – 2021 41. hét

 2021 október 4-9.
 
A héten a Hold a csökkenő Szűztől a növő Nyilasig h
alad.
A héten a hold fázist vált és négy jegyet érint. Október 6-án eléri az Újholdat a Mérlegben majd a növő holdban halad  ennek megfelelően az élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően alakulnak – a hét elején még inkább kifelé majd befelé fordulunk.  Legyünk rendkívül óvatosak a közlekedésben. A hét eleje még alkalmas rendrakásra, lomtalanításra és egy kis szórakozásra, kikapcsolódásra, lakberendezésre. 

Hétfőn a csökkenő hold földies Szűz jegyben halad tovább kedd kora délutánig (13:40).  Akinek van kertje, annak alkalmas lehet a kerti munkákra vagy a szobanövények, balkon és téli kerti növények gondozására. Munkahelyen alkalmas az adminisztráció, szárazabb, favágó munka befejezésére. Aprólékos takarításra, portörlésre is jó lehet, mindenre, amihez kitartás és precizitás szükséges. Intézzük el a pénzügyeket, bevásárlást és aztán üljünk le olvasni otthon egy sarokba, vagy pepcseljünk el valamivel, amivel máskor nincs időnk: zoknik válogatása, gombok felvarrása, vagy a virágok száraz részeinek a lecsipkedése. Mindenféle munkára és elfoglaltságra alkalmas ez a két nap ami türelmet igényel. Még a csökkenő holdban lomtalanításra is alkalmas, ürítsük ki a lakásból a felesleget, adjuk oda jótékonysági célra.

Kedden kora délután (13:20) a még csökkenő hold Mérlegbe lép a hold és csütörtök délutánig (15:21) ebben a levegős jegyben halad. Alkalmas lehet a nap takarításra, szellőztetésre, kerti munkára nem annyira, továbbá hagyományőrző programokra (már amennyiben most van valami), festegetésre, dekorálásra, kreatív hobbira, társasági eseményekre, amennyiben lehet és egy kis kimozdulásra, levegőzésre, kirándulásra is. Szerdán a hold eléri az Újholdat (13:05) – egész nap érezhető lesz a hatása, érzékenyebbek még talán másnap is érzik Az Újhold kevésbé intenzív fázis, mint a holdtölte, de azért hat ránk. Alkalmas újrakezdésre. (Már előző nap is hatással lesz ránk szinte egész nap. Ezen a napon még sokféle munkát elvégezhetünk az otthonunkban, akár vizes takarítás is belefér, ha szabadon osztjuk be a napunkat (aki napközben dolgozik, délután vagy este is teheti). Ha mégsem takarítunk, most a kultúrára is érdemes egy kis időt szánni, vagy lakberendezési (online vagy offline) magazinokból szerezhetünk ihletet otthonunk csinosításához, dekorációkhoz, kreatív hobbi gyakorlásához. Alkalmas a nap sminkbemutatóra, bármilyen szépséggel kapcsolatos programra is.

Csütörtök délután (15:21) a már növő hold belép a Skorpió jegybe és szombat délutánig (16:24) ebben a jegyben halad. A növő, vizes Skorpióban érzékenyek lehetünk, minden idegszálunk pattanásig feszülhet és könnyen lehet sírás a vége (a Skorpió holdnál érzékenyebbek lehetünk a szokásosnál, ne lepődjünk meg a könnyeken, síráson, hisztin sem) , persze csak csendben, otthon, mikor senki sem lát, mert a Skorpió kifelé vad és maró szarkazmussal, gúnnyal reagál vagy éppen sértő, kemény beszólásokkal és csak otthon sír a párnájába, vagy depisen elbújik egy sötét sarokba, ha mégsem, akkor lehet, hogy az ágyban a párjával vezeti le a feszültséget. Ez a nap kiváló a Káma Szútra gyakorlati tanulására… Talán – ha kell moshatunk is, de most lehet, hogy több mosószer fogy. A jegy végén vasárnap ugyan növőben van a hold, de a tüzes a Nyilasban egy kicsit jobban szárad miden. 

 Locsoljuk meg bőven a növényeket, de ne vágjunk vissza semmit.  Fogyasszunk leveles zöldségeket, zöld turmixokat és vigyázzunk még mindig a vesékre, nemi szervekre. Ne igyunk sokat, mert ödémához vezethet, de ha iszunk, csak alkoholmentes folyadékot, mert vizes jegyben minden méreg duplán hat. Ha tudunk, mozduljunk ki kicsit és menjünk vízhez (patak, folyópart, kis tó partja is jó, ha van közel. 

Szombat délután a növő hold belép a Nyilasba. Ez a nap alkalmas jövőtervezésre, némi mozgásra, levegőzésre, könnyű túrára – a nehéz, hegyi túra megerőlteti a lábakat. Olvasásra, önképzésre, tanulásra (inkább érettségi utáni képzéseken) is érdemes időt fordítani. Társasági eseményeknek, kapcsolatok építésnek kedvező nap. Kerti partit is tarthatunk, ha az időjárás kedvező. 

További tippek a hétre a napi listákban: 

Október 04., Hétfő   Ferenc, Edvin, Zóra, Az állatok világnapja, Építészeti világnap és Habitat világnap

csökkenő hold, Szűz  leszálló   hold   föld elem 

 ajánlott:

egészség, életmód: emésztés, idegek, lép, hasnyálmirigy, vér táplálása, vérképzés támogatása táplálék-kiegészítőkkel, egészséges életmód programok, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, has edzése, haj táplálása, ápolása, dauer, festés; iszappakolás, ásvány gyógyászat;
háztartásban: rendrakás, növények ápolása, ültetése, táplálása;
Otthon: célokon, renden való meditálás, délután ezoterikus programok, olvasás, Kristály-fa vagy ásvány-fa készítése, kristály, ásvány terápiák;
kertben: a legtöbb kerti és mezei munkára alkalmas, ami ültetéssel, vetéssel kapcsolatos, trágyázás, komposzt kezelése, kerítésoszlopok elhelyezése, ha előző nap nem ment, ültessünk fát

Nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek

Október 05.  Kedd   Aurél, Galina, Pedagógusjogok világnapja

csökkenő hold, Mérleg 13:40     leszálló   hold  levegő elem

 délelőtt ajánlott

egészség, életmód: emésztés, idegek, lép, hasnyálmirigy, vér táplálása, vérképzés támogatása táplálék-kiegészítőkkel, egészséges életmód programok, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, has edzése, haj táplálása, ápolása, dauer, festés; iszappakolás, ásvány gyógyászat;
háztartásban: rendrakás, növények ápolása, ültetése, táplálása;
Otthon: célokon, renden való meditálás, délután ezoterikus programok, olvasás, Kristály-fa vagy ásvány-fa készítése, kristály, ásvány terápiák;
kertben: a legtöbb kerti és mezei munkára alkalmas, ami ültetéssel, vetéssel kapcsolatos, trágyázás, komposzt kezelése, kerítésoszlopok elhelyezése, ha előző nap nem ment, ültessünk fát

Nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek

 délután ajánlott:  vese, hólyag tisztítása, szauna, erős fényvédelem, hidratálás, művészetek, kultúra, gyengésség, tapintat, szellőztetés, könnyű takarítás, ha nincs jobb alkalom, saját imázs tervezése, kozmetika, főleg smink;
munkában:  kapcsolattartás, meeting, közös programok, céges kulturális programok, közösségi média, könyvbemutató, premier előadások, prezentációk, kreatív meetingek, 
kertben: virágokat vetni, ültetni, esetleg trágyázni, ha nem virágozna 
Nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek, saláta palántázása

Október 06. Szerda     Brúnó, Renáta, Az aradi vértanúk emléknapja

 Újhold 13:05, Mérleg       leszálló   hold  levegő elem 

 ajánlott:  vese, hólyag tisztítása, szauna, erős fényvédelem, hidratálás, művészetek, kultúra, gyengésség, tapintat, szellőztetés, könnyű takarítás, ha nincs jobb alkalom, saját imázs tervezése, kozmetika, főleg smink;
munkában:  kapcsolattartás, meeting, közös programok, céges kulturális programok, közösségi média, könyvbemutató, premier előadások, prezentációk, kreatív meetingek, 
kertben: virágokat vetni, ültetni, esetleg trágyázni, ha nem virágozna 
Nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek, saláta palántázása

Október 07, Csütörtök   Amália                       

növő hold, Mérleg /Skorpió 15:21  leszálló   hold    levegő / víz elem 

 délelőtt ajánlott

egészség, életmód: immunerősítés, vese, hólyag támogatása, táplálása, szauna, erős fényvédelem, hidratálás, művészetek, kultúra, gyengédség, tapintat, szellőztetés, könnyű takarítás, ha nincs jobb alkalom, saját imázs tervezése, kozmetika;
munkában:  kapcsolattartás, meeting, közös programok, céges kulturális programok, közösségi média, könyvbemutató, premier előadások, prezentációk, kreatív meetingek, 
kertben: virágokat vetni, ültetni, esetleg trágyázni, ha nem virágozna 
Nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek, saláta palántázása 

 délutántól ajánlott

egészség, életmód: egészségügyi rutinvizsgálatok, főleg urológia, csak enyhe terhelés, medenceöv edzése, építése, melegen tartása, gyógynövénnyel táplálása; női és férfi intim masszázs, intimtorna, pihenés, fürdő,
lelkiek, szabadidő: mély érzelmek, lelkiek, bujaság,  szex, ülőfürdő, nyugtató fürdő és gyógyteák; otthon maradni legalább este, olvasás,  meditáció, belső ösvények kutatása, lelki terápiák, ezoterikus olvasnivalók, klub, meditáció, tisztító szertartások;
háztartásban, kertben:  virágok locsolása, táplálása, gyógynövényekkel bánni; locsolás; szemétszedési akciók;
munkahelyen: kutatási munka, személyiségfejlesztés, ha van lehetőség home office-ra, maradjunk otthon, közös elvonulás, szemétszedési akciók, vagy előadás a hulladékmegelőzésről, elmélyülést igénylő feladatok, analízis  

nem ajánlott:

terhesség esetén bármi terhelés, nemi szervek terhelése, hajápolás, ágynemű szellőztetése, fák, bokrok kivágása, nagymosás, lassan szárad minden, tésztafélék, idegi, lelki megterhelés, stressz, műtétek, különösen a medence tájékán

Október 08.,  Péntek      Koppány

növő hold, Skorpió    leszálló   hold víz elem

Október 09., Szombat        Dénes, Postai világnap

növő hold, Skorpió/Nyilas  16:24  leszálló/felszálló   hold víz /tűz elem 

délelőtt ajánlott: 

egészség, életmód: egészségügyi rutinvizsgálatok, főleg urológia, csak enyhe terhelés, medenceöv edzése, építése, melegen tartása, gyógynövénnyel táplálása; női és férfi intim masszázs, intimtorna, pihenés, fürdő,
lelkiek, szabadidő: mély érzelmek, lelkiek, bujaság,  szex, ülőfürdő, nyugtató fürdő és gyógyteák; otthon maradni legalább este, olvasás,  meditáció, belső ösvények kutatása, lelki terápiák, ezoterikus olvasnivalók, klub, meditáció, tisztító szertartások;
háztartásban, kertben:  virágok locsolása, táplálása, gyógynövényekkel bánni; locsolás; szemétszedési akciók;
munkahelyen: kutatási munka, személyiségfejlesztés, ha van lehetőség home office-ra, maradjunk otthon, közös elvonulás, szemétszedési akciók, vagy előadás a hulladékmegelőzésről, elmélyülést igénylő feladatok, analízis  

nem ajánlott:

terhesség esetén bármi terhelés, nemi szervek terhelése, hajápolás, ágynemű szellőztetése, fák, bokrok kivágása, nagymosás, lassan szárad minden, tésztafélék, idegi, lelki megterhelés, stressz, műtétek, különösen a medence tájékán

délután ajánlott: 

egészség, életmód:  lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, mértékletes folyadékpótlás, visszerek ápolása krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása,
Otthon és kert: új olvasnivalók beszerzése, könyvtár,  könnyű takarítás, termés begyűjtése,
tartósítás;
program: összeköttetések, társasági élet, jótékonyság, jövőtervezés, hosszú távú tervek, nagyratörő tervek 

nem ajánlott: nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni, metszeni

Október 10, Vasárnap    Gedeon, A lelki egészség világnapja

növő hold, Nyilas    leszálló/felszálló   hold    tűz  elem

ajánlott: 

egészség, életmód:  lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, mértékletes folyadékpótlás, visszerek ápolása krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása,
Otthon és kert: új olvasnivalók beszerzése, könyvtár,  könnyű takarítás, termés begyűjtése,
tartósítás;
program: összeköttetések, társasági élet, jótékonyság, jövőtervezés, hosszú távú tervek, nagyratörő tervek 

nem ajánlott: nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni, metszeni

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás