Így fogd meg a pénzt a konyhában!
Otthonunk és háztartásunk talán legtöbb hulladékot termelő egysége a konyha és az étkezés folyamata. Mindannyian eszünk, étel és víz nélkül nem sokáig húznánk. Nem kell viszont mindent hazavinnünk a boltból csak azért, mert ehető, még akkor sem, ha ingyen van.…
A csapból is ez folyik
Naponta jönnek szembe velünk a vízzel kapcsolatos hírek a nagyvilágból. Már nem dughatjuk a fejünket a homokba. Szembe kell néznünk azzal, hogy a tiszta víz és főleg az ivóvíz kérdése globális krízissé nőtte ki magát. A megoldás viszont a kezünkben…
Zöld kalandozások a HuMuSz házban
Ökofrankó beszélgetések a Humusz Házban Elõadássorozatunk célja, hogy a lakosság több információhoz jusson a legkülönfélébb fenntarthatósági témákkal kapcsolatban.
Egy bőröndnyi holmi és nulla csomagolás – újratöltve
Március 22-én az Ecolife szervezésében a Nulla Hulladék Otthon című rendezvény keretében az amerikai nulla hulladék (zero waste) életmód papnőjeként emlegetett Bea Johnson járt nálunk Budapesten, az ELTE előadótermében.
A világ szemete számokban
A világstatisztikákat nézve éves és napi szinten, kijelenthetjük, hogy az emberi faj a legkártékonyabb élőlény a Föld nevű bolygón. Fogyasztásra épülő társadalmunk egész egyszerűen belepi a bolygót szeméttel és irdatlan mennyiséget használ el a bolygó természeti kincseiből.
Patchwork otthon és útközben
Az angol papírsablonos foltvarrás alapjai és könnyen elkészíthető modellek Jessica Alexandrakis Ha szeretünk varrni, de nem akarunk naphosszat a varrógépünk mögött rostokolni, esetleg a barátokkal közös programnak tekintjük a varrást, az angol foltvarró technika könnyen hordozható darabjaival a nekünk való…
Avarégetés, avagy tombol a hülyeség kora
Bűzös, marja a szemet, a hamuval nem tudunk mit kezdeni, mégis égetjük az avart. A jogszabályok általában lehetővé teszik, noha szembe megy az uniós rendelkezésekkel. Magyar „népszokás”, így csináljuk emberöltő óta akkor is, ha mérgező, értékes szerves anyagot rombol szét…
Komposztáló kassal még környezetbarátabb lehetsz!
Az elmúlt hetekben pihentünk egy kicsit a legutolsó börze után, kicsit kevesebb hír, újdonság volt a blogon. Az alábbi összefoglalót tegnap kaptam, és fogadjátok szeretettel. Remélhetőleg nagy hasznát veszitek! A legjobb környezetvédelmi megoldás: a komposztáló kas Kevesebb hulladék, több környezetkultúra,…
Zöld iroda 3: megsemmisített iratból WC-papír – a jövő technikája a „Fehér Kecske”
A legtöbb irodában – főleg közepes és nagyobb vállalkozásoknál éves szinten rengeteg hivatalos és bizalmas dokumentum keletkezik, melyeket lejárat után, adatvédelmi okokból meg kell semmisíteni. Még így is rengeteg papírhulladék keletkezik, amivel nem nagyon lehetett eddig mit kezdeni, de egy…
Szelektív gyűjtésről gyerkőcöknek – Alma együttes
Szelektív gyűjtésről szól az Alma együttes Szuperkukák című száma Leginkább a gyerekekhez szól a részben animációs animációs videoklip, mely játékosan tanítja a felnövő nemzedéket a szelektív gyűjtés fontosságára…
Hulladékból sok-sok termék! – A kilállítás
Az ünnepek előtt még volt szerencsém eljutni a VAM Design Centerben január 3-ig állomásozó Hulladékból Termék Kiállításra és egy kicsit elbeszélgetni a főszervezővel, Hankó Gergellyel is, aki végigvezetett a kiállításon. A kiállításon rengeteget tanultam, új ötletekkel, tippekkel is gazdagodtam, és…
Ünnepi készülődés természetbarát módon
Háziasszonyként és lakástulajdonosként minden évben komoly feladatot jelent a téli ünnepek előtt a nagytakarítás. Nem árt időben nekikezdeni, megszervezni, elvégezni, hogy ne az utolsó pillanatban jusson eszünkbe és kapkodjunk. Az időzítés azonban csak egy része a feladatnak, hiszen mára a…