A Hold,  Holdnaptár online

Holdnaptár – 2024 30. hét

2024 július 22- 28. 
 
A héten a Hold a csökkenő  Vízöntőtől a Bikáig ha
lad.   

 Zöld napok a héten: – A héten végig csökken a hold, és majd a következő héten lesz Újhold (augusztus 4-én). Ennek megfelelően mozognak a természetben a nedvek is a növényekben és a környezetünkben, a szervezetünk is reagál rá. A Nyilastól a Bikáig felszálló ágban van a hold, vagyis a nedvesség felfelé áramlik, majd az Ikrekben vált át leszálló ágba.  

Egész héten lehet rendezkedni, nagarítást elvégezni vagy akár lomtalanítani is. A Vízöntőben bármit is rendbe tehetünk, lomtalaníthatunk, pláne csökkenő holdnál, kivéve a kertet. Levegő jegyeknél a nyövényeket hagyjuk békén. A Halakban locsolhatunk és vizes takarítást is tolhatunk, a Kosban sok mindent meg lehet újítani, fel lehet újítani, a Bikában kertészkedni, kézműves tevékenységet gyakorolni és kedvez a kozmetiytakkának.

 Egyéb hatások

július 22-én a Nap belép az Oroszlánba 

július 25-én a Merkúr belép a Szűrben – uralomban lesz

július 26-án a Chiron (viszonylag újonnan felfedezett külső bolygó) hátrálni kezd a Kosban (a Földről nézve a felfedezése óta majdnem mindig a Kosban volt eddig)… 

 Az előző 2 heti hatások már múlóban vannak, a Mars ugyanis átlépett az Ikrekbe július 20-án, de most a Nap szembe kerül a Plútóval – ez a fényszög 23-án, kedden pontosodik be, de 27-ig hat. Érdemes kerülni minden túlfeszített helyzetet, legyünk óvatosaqn, előre tervezett műtét nem ajánlott 23-án. A hét vége felé már lehet utazni, de legyünk óvatosak a közlekedésben. 

július 24-25. fogászatot lehet vállalni – alsó fogsor
július 25.  utazás tenger mellé (du 15:52 Kos hold, délelőtt még Halak)
július 26-27 lehet utazni bárhová – óvatosság 

  ——————————————————————-

Hétfőn a csökkenő hold folytatja útját a Vízöntőben kedd délutánig (14:22). Érdemes kihasználni a napokat rendezkedésre, selejtezésre, ha tehetjük, vagy esti órákat legalább. Most ki lehet szórni a megunt dolgokat.

 A Vízöntő holdnál még növő hold esetén is lehet lomtalanítani, elengedni dolgokat, de csökkenő holdnál aligha lehet ideálisabb napokat találni erre.  Most igazán alaposan “kirángathatjuk a csontvázakat” a szekrény mélyéről is – a régóta lapuló felesleges dolgokat ajándéknak vagy adományba is adhatjuk. Adjuk olyannak, aki hasznát veszi. Akár le is porolhatjuk és felújíthatjuk a dolgokat, valami új célra használhatjuk, akár teljesen másra, mint amire tervezték.  Gondoljuk át a berendezést, elrendezést.  Ami törött, dobjuk ki, vagy ami már nem igazán tetszik, adjuk most tovább, ne tegyük el, ne dédelgessük tovább. Ha már valaki ezen túl van, persze, nem kell mindent is kidobni – azért hozom fel gyakran a témát, mert mindenkinek máskor alkalmas… 

Munkában a szervezésnek, átszervezésnek, eseményeknek a levegős jegy jót tehet. Technikai újításoknak, innovációnak is kedvez. Munkahelyre is, ahol a dress code engedi, lehet lazábban öltözni, vagy akinek belefér, home officeban dolgozni, hiszen lassan már a tanároknak is elindult már bőven a nyár. 

Alkalmas szellemi feladatokra, újításokra, családi összejövetelekre és magányos olvasásra egyaránt vagy számítógépes (főleg online), vagy más innovatív játékokra, szójátékokra. Kertben/udvaron, ha van csak pihenésre jó, esti órákban is, ha van kertünk vagy balkonra kiülni, a virágokat, növényeket – balkonon, lakásban –  ilyenkor csak csodáljuk, ne kezeljük. Inkább sétáljuk egyet,  de figyeljünk a lábainkra, ne menjünk túl sokat egyszerre, főleg városban, aszfalton. Alkalmas utazásra, családi és társas hétvégére, bulira vagy takarításra, rendrakásra egyaránt – lakásmegújításra (pl ha le akarunk cserélni valamit).  

Kedden délután (14:22) a csökkenő hold átlép a Halakba és csütörtök élelutánig (15:52) marad ebben a jegyben. Most a Neptunusz hátrálni kezdett a jegyben július 2-án és július 19-20 körül a Marssal került kapcsolatba – ennek még lehet utóhatása. A hátráló Neptunusz fényt derít a cselszövésekre, lerántja a leplet arról, ami kamu, ami csalárd… Feltárulnak a dolgok, lehull a lepel és nem utolsó sorban – magasabb szinten fellebben a fátyol lelki szemeink előtt – tisztább, intenzív álmok, meglátások jöhetnek. Alacsonyabb szinten viszont csalárdság, bcsapás, önbecsapás, illúziók esélye fennáll vagy éppen most kiderülnek a turpisságok.

 Leginkább arra figyeljünk, ne igyunk alkoholt és ne szedjünk be bódító gyógyszeket vagy nagyon nézzük meg, mit veszünk be és mennyit, főleg, hogy a Halak ura, a Neptunusz most szintén a Halakban van és ugyebár hátrál (alszik). A hétközben főleg ne ázzunk el alkoholban…  Téves gondolatok, és érzelmi kilengés esetén ne a bódulatban keressünk menedéket, mert nagyon könnyű túladagolni most – tévedni. Inkább sírjuk ki magunkat vagy bokszoljunk párnát vagy az edzőteremben a boxzsákot, vagy nézzünk otthon filmet és fogjuk arra, hogy miért sírunk. Választhatunk romantikus regényt is. Egyéb hatások is erősíthetik az érzelmi túláradást. 

Nagyon könnyű tévedni is a napokban, mint többször említettem már ilyenkor. Most simán össze tudjuk téveszteni a sót és a cukrot és egymás helyett használni tévedésből vagy bármi hasonlót elnézhetünk. Ne kárhoztassuk magunkat. Nem feltétlenül a mi “készülékünkben” van a hiba. Biztos ami biztos, mégis inkább otthon készítsünk ebédet, mert akkor legalább tudjuk, mit tettünk bele. Most inkább ne rendeljünk semmit. 

A Halak hold alkalmas vizes takarításra, mosásra, felmosásra, de ablakot ne most tisztítsunk (azt jobb a Vízöntőnél). Lehet locsolni is – elsősorban “télikerti” és szobában levő növényeket. 

Legjobb, ha korán megfürdünk és megyünk aludni és már nem csinálunk semmit, maximum lábat áztatunk. Érzékenyebb lelkű olvasók most a romantikus esti olvasmányon vagy filmen pityereghetnek. Esti meditációba könnyen belealudhatunk. 

Csütörtök dlután (15:52) a csökkenő hold belép a tüzes, dinamikus Kosba és szombat estig marad a jegyben. A Kos alkalmas megújulásra, a Kos kirobbanó sportokra, gyorsan letudható tevékenységekre. A  péntek és a szombat  is alkalmas egy sebtiben megejtett, gyors takarításra “ott, ahol a papok táncolnak” módon (aki nem ismerné a mondást: ahol látszata van, ahol mindenki látja, csak a szoba közepén, az eldugottabb helyeket kihagyva). Kicsit tessék-lássék módon legalább intézzük el, amit feltétlenül el kell végezni. Nem kell túltolni. Persze, lehet alapos is…

Kicsit frissítsük fel a fejünket, szellőztessük ki. Mozgásra kiválóan alkalmas napok, fogyasszunk elég vizet is, mert a tüzes Kos szárít. Próbáljunk ki esetleg új mozgásformákat, új edzés fajtát, új gyakorlatokat, új útvonalon menjünk futni, mondjuk. Kicsit szakadjunk ki a mindennapi rutinokból. 

A Koshoz a fej, agy, szemek tartoznak, és bizony ez az, ami fájhat kicsit, vagy lemerültnek érezhetjük. Ha vasárnap nincs energiánk, nem hat ránk a kirobbanó Kos energia, pihenjünk le kicsit, pihentessük a szemeinket. Ne igyunk túl sok koffeines italt, nem fog segíteni, csak rövid időre felpörget. Fehérjében gazdag ételekkel tartsuk szinten az energiánkat vagy gyümölcsökkel, zöldségekkel – nem feltétlenül kell húst enni, lehet magokkal, hüvelyesekkel, és aki bírja, tejtermékekkel. 

Bárminek a megújítása is szóba jöhet: munkahely keresés, otthon megújítás, stb.), életmódváltás, új dolgok kipróbálása is a tavaszi Kos holdhoz passzol. Új frizura, smink, új színek, új stílus… Kísérletezhetünk kicsit, szakítsunk időt magunkra, énidőre. Pakoljuk ki a szekrényt és próbáljuk meg tükör előtt a darabokat, próbáljunk ki új kombinációkat, új stílus elemeket, frizurákat. 

Otthon is újíthatunk, új színekkel, új elrendezéssel, bár most nem annyira ennek van ideje (a lakberendezés inkább a Kos ellenpólusához, a Mérleghez tartozik, de ilyenkor is lehet kitalálni újat). Akár valami új takarítási megoldást vagy eszközt próbálunk ki, az is jó. Ha eddig törtük a fejünket, most valósítsuk meg. 

Szombat este 18:22-kor a Hold átlép a földies Bikába: tölthetjük az estét és a hétvégét a kertben, a balkon vagy szobanövények rendezésével vagy kézműves elfoglaltságokkal, szépségtippek kipróbálásával, stb. A Bikához a nyak, torok, gége, alsó fogsor tartozik elsősorban, valamint az ajkak. Azért ne beszéljünk túl sokat. Ilyenkor mérdemes megfogadni: hallgatni néha arany. Kerti partit is szervezhetünk, ha jó az idő, most jól eshet egy családi összejövetel, közös sütögetés, falatozás. Süssünk, használjunk fel gyökérzöldségeket: új burgonya, hagyma, cékla, zeller, édesburgonya. Süssünk hozzá idény zöldségeket. Jó kint olvasgatni, elmerülni hímzésben, varrásban, egyéb hagyományos vagy kreatív kézműves tevékenységben. Jól esik pihenni is. 
Nézzük át a pénzügyeinket – de most leginkább csak online tudjuk – fizikálisan bankügyeket majd hétfőn napközben vagy majd ügyintézés címen Ikrek holdnál a jövő héten. Hétfő 22:27-ig lesz a hold a Bikában. 

További tippek a hétre a napi listákban: 

Július 22., Hétfő    Magdolna, Magda

csökkenő hold, Vízöntő  felszálló     hold  levegő   elem 

ajánlott:

életmód: alsócomb, lábszár, kíméletes mozgatása, futás, kardio edzés, mozgás szabad levegőn, erős fényvédelem; vénák, visszerek védelme, mirigyek tisztítása, méregtelenítés, könnyű ételek; szellemi kihívások, intuitív gondolatok, béklyóktól való szabadulás (minden szinten), elengedő meditáció, ha más nem megy; 
háztartásban: főleg kamra, pince, tértisztításra kiváló alkalom, elengedés, nagytakarítás, szellőztetés mindenhol – legalább az este folyamán – az Újhold energiáját használjuk ki – akár idejétmúlt kapcsolatokat, vagy bármit, amit nem szolgál, engedjünk el; 
munkában: lehetőleg home office vagy távollét, „kimenős” munkák, ügyfelek látogatása, megbeszélések, meeting, közös programok, közösségi média, új ötletek keresése, újítások, reform ötletek, cégreform, új karrier célok, fejlesztések, média;
szabadidő: könnyű, városi séta, kulturális közös programok, beszélgetések,  szabadság, kávéház
nem ajánlott. zsíros ételek, lábak terhelése, sok járás, vagy állás, megerőltető séta, főleg visszér problémák esetén, locsolás, kerti munkák általában

 Július 23., Kedd  Lenke, Borisz

csökkenő hold,  Vízöntő/Halak 14:22  felszálló     hold levegő/víz   elem 

14:22-ig ajánlott:

életmód: alsócomb, lábszár, kíméletes mozgatása, futás, kardio edzés, mozgás szabad levegőn, erős fényvédelem; vénák, visszerek védelme, mirigyek tisztítása, méregtelenítés, könnyű ételek; szellemi kihívások, intuitív gondolatok, béklyóktól való szabadulás (minden szinten), elengedő meditáció, ha más nem megy; 
háztartásban: főleg kamra, pince, tértisztításra kiváló alkalom, elengedés, nagytakarítás, szellőztetés mindenhol – legalább az este folyamán – az Újhold energiáját használjuk ki – akár idejétmúlt kapcsolatokat, vagy bármit, amit nem szolgál, engedjünk el; 
munkában: lehetőleg home office vagy távollét, „kimenős” munkák, ügyfelek látogatása, megbeszélések, meeting, közös programok, közösségi média, új ötletek keresése, újítások, reform ötletek, cégreform, új karrier célok, fejlesztések, média;
szabadidő: könnyű, városi séta, kulturális közös programok, beszélgetések,  szabadság, kávéház
nem ajánlott. zsíros ételek, lábak terhelése, sok járás, vagy állás, megerőltető séta, főleg visszér problémák esetén, locsolás, kerti munkák általában

14:22-től ajánlott:

egészség: idegrendszer védelme, lelkiek, méregtelenítés, böjt – szervezet átmosása, jóga, tai chi, izzasztó edzések, szauna,  talpmasszázs, lábfejek ápolása, lábfürdő, szemölcsök eltávolítása, Újhold meditációk, imaginációk, a képzelet kiszínezi a világot; jobb otthon maradni, ha tehetjük, legalább délután, este,
háztartásban: növényápolás, locsolás, mosás; munkában: a köz java az én elé kerül, társadalmi felelősségvállalás, közösségi média, betekinteni, betekintést adni a kulisszák mögé, hétvégi nyílt nap, csapatépítés, kiállítás
kertben: öntözés, ha nem esik, esetleg már fűnyírás, virágok trágyázása, levéltermések ültetése, vetése, burgonya ültetés, palántázások 
nem ajánlott: nem minőségi szénhidrátok, cukros ételek, stressz, lábfej, lábujjak műtétje, káros szerek: kávé, gyógyszer, alkohol stb. (minden duplán hat), hajnyírás, hajmosás, nyílt állásfoglalás, metszés, szobanövények levágása

Július 24, Szerda  Kinga, Kincső

csökkenő hold, Halak  felszálló    hold  víz   elem 

Július 25, Csütörtök  Kristóf, Jakab, Zsaklin

csökkenő hold, Halak/Kos 15:52   felszálló   hold víz elem 

15:52-ig ajánlott:

egészség: idegrendszer védelme, lelkiek, méregtelenítés, böjt – szervezet átmosása, jóga, tai chi, izzasztó edzések, szauna,  talpmasszázs, lábfejek ápolása, lábfürdő, szemölcsök eltávolítása, Újhold meditációk, imaginációk, a képzelet kiszínezi a világot; jobb otthon maradni, ha tehetjük, legalább délután, este,
háztartásban: növényápolás, locsolás, mosás; munkában: a köz java az én elé kerül, társadalmi felelősségvállalás, közösségi média, betekinteni, betekintést adni a kulisszák mögé, hétvégi nyílt nap, csapatépítés, kiállítás
kertben: öntözés, ha nem esik, esetleg már fűnyírás, virágok trágyázása, levéltermések ültetése, vetése, burgonya ültetés, palántázások 
nem ajánlott: nem minőségi szénhidrátok, cukros ételek, stressz, lábfej, lábujjak műtétje, káros szerek: kávé, gyógyszer, alkohol stb. (minden duplán hat), hajnyírás, hajmosás, nyílt állásfoglalás, metszés, szobanövények levágása

15:52-től ajánlott:

általában:  bárminek a kezdete, új kezdet, új kapcsolatok; láncok, kötelékek elszakítása, elszakadás a régi dolgoktól, rossz szokások feladása, régi felszámolása, elengedése;
lelki szinten: megválni idejétmúlt kapcsolatoktól (akár szakítás), belső érzékelés képességét erősíteni, harmadik szem csakratisztítás; egészség: gyümölcs, termések,fehérje fogyasztása, folyadékpótlás – sok folyadék, főleg víz fogyasztása;  érzékszervek, főleg szem és orr kezelése természetes kúrákkal,szemek ápolása, borogatása, pihentetése; érzékszervek kímélése, fej masszázsa, akupunktúra, borogatás;  böjtölés; stresszt levezető könnyű mozgás, ütős sportok (tenisz, squash), küzdősportok, kardio edzés, kirobbanó mozgás, vagy legalább jóga, chi kung, tai chi, könnyebb kirándulás, utazás; életmódváltás kezdete;
háztartásban: gyorsan elvégezhető feladatok, éléstár, raktár takarítása, szellőztetés mindenhol, lakás takarítása, nagytakarítás, lomtalanítás, tértisztításra is jó, ha nincs jobb alkalom, rendrakás, szellőztetés; ablakok tisztítása is felújítási munkálatok – tavasztól őszig kiváló napok; kertben: fákat, bokrokat metszeni

Nem ajánlott: sok kávé, csoki, cukor, stressz (könnyen migrénhez vezet), fej, agy, szem, orr műtét, türelmet igénylő feladatok, fokozott stresszel járó tevékenység, kávé, csoki stb.

Július 26, Péntek Anna, Anikó

csökkenő hold, Kos   felszálló   hold tűz elem  

Július 27, Szombat   

csökkenő hold, Kos/Bika 18:22   felszálló   hold  tűz/föld elem  

18:22-ig ajánlott:

18:22-től ajánlott:

egészség, életmód: fogak ápolása, vértisztítás, nyak, torok, fülek védelme, torok gyógyítása gyógynövényekkel, könnyű étrend, wellness, bőrápolás, fogak ápolása, kezek ápolása, masszázsa, vértisztás; wellness, tartós szőrtelenítés, kozmetika, bőrápolás; szobanövények gondozása, ha nincs jobb alkalom, ültetés, trágyázás, földben élő kártevők irtása, gyökértermések eltevése; munkában és otthon is: realizmus, anyagi biztonságra törekvés,  anyagiak védelme, kitartás, lassú gondolatok (mindent alaposan „megrágunk”), pénzügyi tervezés, befektetések tervezése;  vállalkozással, vagyonnal kapcsolatos irodalom olvasása, vállalkozás tervezés, üzleti tervek 
nem ajánlott: fül-orr-gége műtétek, mandula műtét, fog, száj és állkapocs műtétek, nyaki műtétek, túl sokat beszélni, sós és zsíros  ételek, költekezés, vásárolgatás

Július 28, Vasárnap   

csökkenő hold, Bika  felszálló   hold  föld elem  

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás