
Holdnaptár 2023 35. hét
2023 augusztus 28.-szeptember 03.
A héten a Hold a Bak növő holdtól a csökkenő Bikáig halad.
Csütörtökön, augusztus 31-én, 03:35-kor pontosodik be a hónap második holdtöltéje a Halakban.
Csütörtökön, augusztus 31-én, 03:35-kor pontosodik be a hónap második holdtöltéje a Halakban. (Augusztus 1-én a hónap Holdtöltével indult). Már az előtte levő 1-2 nap és utána is érezni lehet majd a hatását. Hozzáértők szerint erőteljes holdtölte ígérkezik.
Ezen kívül is számos változás van most, de a hold köztudottan erős hatással van sok mindenre itt a Földön (vizek ár-apály mozgása, és egyéb jelenségek). A hét végén már minden a csökkenésről szól majd, minden apad, kifelé áradnak a nedvek és az érelmek, energiák. A csökkenő hold legtöbbször az elengedésről szól.
A hét elején még hatással lesz ránk a Nap-Szaturnusz szembenállás is, utazásra az augusztus 28 és 31. nem ajánlott. Auugusztus 29-30. alkalmas lehet hazautazásra, kisebb műtétekre. Hétfőn a Mars belép a Mérlegbe, 29-én az Uránusz hátrálni kell (“isteni szikra” és “belső mozi” élmények előfordulhatnak, figyeljünk oda arra, amit a lelki szemeink előtt lejátszódó “kisfilm” mutat nekünk).
——————————————————————
A hétfőn a Hold a Bakban folytatja az útját délután 15:31-ig, akkor átlép a még növő hold a Vízöntőbe. Ha a Nyilas holdnál listát írtunk, de nem elég részletesen, most aprólékosan kilistázhatjuk a feladatokat, vásárlási listát. A Bak hold segíthet általában a tiszta gondolkodásban, higgadt feladat végrehajtásban bármilyen adminisztratív vagy pénzügyi feladatban. Most a Bak ura szembenáll a Merkúrral, így ez nem biztos, hogy érvényesül.
Most érzelgéstől mentesen megválhatunk attól, ami már nem szolgál, amikor elkezd csökkenni a hold lassan (pénteken, és a hétvégén), és a Vízöntőben is folytathatjuk a lomtalanítást, takarítást (Vízöntőben ki is vihetjük, de lehet, hogy a Bakban is sikerül elengedni). A Bakban komoly beszélgetéseket folytathatunk. A feladatokat jó esetben tiszta fejjel végig tudjuk gondolni és vinni, józan ésszel és az utolsó porcicákat kikergetni, kitakarítani, letakarítani mindent, ha a többi hatás nem zavar be, illetve, talán a lsitákkal és egyéb fogássokkal urai lehetünk a helyzetnek, hogy észnél legyünk.
Húzzuk ki, pipáljuk ki az elkészült, befejezett tételeket a listánkon. Ha kell, írjunk részletes útmutatók magunknak a maradékról. Tartsuk magunkat ehhez és menjünk lépésről lépésre, koncentráljunk, hogy elkerüljük a tévedéseket. A Bak hold segtségünkre lehet, hogy minden flottul menjen. (Ugyanez működik más munkák esetén is, nem csak a háztartásban).
A Bak támogathatja délelőtt az esetleges reál tantárgyi pótvizsgákat, pótfelvételiket, délutántól poedig a szóbeliket, humán tárgyakat (magyar, történelem, nyelvek). Bár a Szaturnusz hátrál és szemben van a Nappal, ha sikerül koncentrálni, akkor jó lehet. Augusztus 23-tól a Merkúr hátrál (ez hatással lehet a kommunikációra, ha valaki érzékenyebb a Merkúr mozgására: Ikrek, Szűz érdekeltdégűek).
Testi szinten a Bak a térdet, ízületeket érinti. Most kerüljük a csonttörő mutatványokat, extrém sportokat (rafting, bunjee jumping, gördeszka, motor stb. ami kicsit is veszélyesebb annál, hogy sétálunk egyet – inkább futással, focival se terheljük a lábunkat.) Vigyázzunk a kezünkre a konyhában, műhelyben, már csak a Nap-Szaturnusz hatása miatt is.
Bőrápolás krémekkel, kozmetikai masszázs, testmasszázs szóba jöhet. Ha elfáradtunk a munkában vagy iszappakolás, sós fürdő, körmök ápolása is. Ha fájnak az ízületeink, borogassuk.
A vegytisztítást Bak holdnál kerüljük, kifényesedhet a holmi. Alkalmas napok a holmik javítására is. Háztartásban is, amit javítani szükséges, most érdemes elvinni vagy helyben reparálni, amit lehet, ha más végképp kiszolgált, elengedni Bak vagy Vízöntő holdnál. Inkább összerakjunk most bármit, mint szétszedjünk, de lehet, egyéb hatások miatt most inkább tegyük félre és gondoljuk át, kell-e egyáltalán, amihez nyúlunk, vagy csak ne most piszkáljuk.
Legyünk óvatosak a sós ételekkel. Alkalmas nap az elmélyülésre, komoly gondolatokra, meditációra, olvasgatásra, ha egyedül töltjük az időt. Családban higgadt, de akár komolyabb beszélgetésekre kerülhet sor, de alkalmas az idő sakkozásra, pihenésre is.
Nem árt, ha vetünk egy pillantást az egyenlegünkre, hogy tudjuk hányadán állunk, nézzük meg a pénzügyeinket, hogy minden számla be lett-e fizetve a hónapban. Üljünk le a határidőnaplónkkal: jót tehet egy kis előre és visszatekintés. Vessünk számot az elmúlt hónapokról magunkkal, ha eddig nem tettük és tekintsünk előre. Inkább mondjunk nemet mindenre ma, ami kiadást jelent, mint később megbánjuk. Legyünk bátran szigorúak. (Ha rezsit kell fizetné és ma határidős, az nyilván nem tűr halasztást, de az kötelezettség, ami Bak téma, így az helyén van.)
Hétfő délután 15:31-kor a még növő hold átlép a Vízöntőbe és szerda délutánig marad a jegyben. A levegős jegyben járó növő hold, közel a holdtöltéhez nem sok mindenre jó, de legalább kommunikációra, kapcsolatépítésre igen. Kedden az Uránusz megfordul (hatását lásd fentebb).
Alkalmas lehet nyelvi és informatikai tanulmányok megkezdésére, beiratkozásra, bár a Szaturnusz hátrál és még a nap folyamán hatni fog a Nappal való szembenállása és a hátráló Merkúr is, kedden és szerdán már jobb lehet.
Alkalmas napok bármire, ahol a kommunikációnak, beszédnek fontos szerepe van, illetve modern technológiának, újításnak (Mesterséges Intelligencia téma, Internet, új módszerek, eszközök). A Vízöntő, mint levegő jegy, segítő lehet a kommunikációban, programozásban többek között. Reméljük, elég összeszedettek is leszünk, mert a levegő jegyek hajlamosítanak a szétszórtságra, plusz a hátráló Merkúr is fokozhatja ezt.
Alkalmas idő lehetne utazásra – elméleti síkon, gyakorlatban legyünk nagyon körültekintőek egyéb hatások miatt. Tervezett műtét nem igazán ajánlott 28-án és 31-én, bár nagyjából egész héten jobban járunk, ha nem most iktatjuk be (a Merkúr, az orvos most gyengült). Nyilván a sürgős, életmentő műtét más szitu, de vigyázzunk magunkra nagyon.
Ne most akarjunk tornyot, magas hegyet és bármit megmászni, és hasonló őrült dolgokat csinálni. Látom a híreket, amik most jönnek szembe, potyognak le megint az emberek mindenhonnan.. (akarva vagy akaratlanul).
Sort keríthetünk beszélgetésekre, chatelésre, csecvegésre, társasjátékra rokonokkal – de vigyázzunk, kinek mit mondunk, ne csodálkozzunk, ha nem jön össze a kapcsolódás, vagy megszakad. Vigyázzunk a gyomrunkra, ne terheljük meg. Ha van alkalmunk, jut időnk rá, kicsit meditálhatunk a céljainkon, vagy le is írhatjuk, rögzíthetjük. Legjobb, ha leírjuk, feljegyezzük, mert könnyen elillannak az ilyenkor jött jó gondolatok. A Vízöntő a közös(ségi) célok, feladatok és a karrier jegye is. Gondoljuk át, elégedettek vagyunk-e azzal, amit az év első felében eddig letettünk az asztalra, vagy úgy általában és gondolatban tervezhetünk a jövőre, de inkább vessük papírra, ne hagyjuk elszállni az ötleteket, különben lehet, hogy minden megmarad elméleti síkon. A Vízöntő kevésbé praktikus, de nagyon jól tud tervezni magasabb, magasztos célokat kitalálni. Alkalmas napok a szellemi elmélyülésre, olvasgatásra is, ha egyedül vagyunk, vagy marad rá idő. Feltétlenül szellőztessünk ki, esetleg menjünk kisebb, nem megerőltető sétára, levegőre is.
Vízöntőben járó hold növőben is (általában a másik két levegő jegynél is jobban) alkalmas lomtalanításra, elengedésre, de várjuk meg vele a hétvégét inkább, akkor már csökkenni fog . Jó bármilyen technikai vagy bármilyen újításra, valaminek az újragondolására.
Kertben most hagyjunk mindent és ne is locsoljunk. Testi szinten a Vízöntőhöz az alsócomb, lábszár, vénák tartoznak és a mirigyrendszerre is hat. Olajokkal, zsírokkal ésszel bánjunk, a növények virágos része jó kúrára. Ne terheljük túl a lábunkat, ne gyalogoljunk sokat (főleg aszfalton, városban). Még napközben szellőztessünk ki alaposan, a délután előtt. Szerda délutánig marad a hold ebben a jegyben.
Szerda délután 14:56-kor átlép a Hold a Halakba és csütörtökön, a hónap utolsó napján itt pontosodik be a Holdtölte 03:35-kor. Ha eddig nem locsoltunk, most és péntek délutánig tegyük meg minden nap. A hold legközelebb majd szombat délután 14:24-kor vált jegyet – akkor lép majd a Kosba. Addig, ha tehetjük, a nagymosást is letudhatjuk. Egy kis délutáni, esti lábáztatás, pedikűr, wellness – akár otthon is jót tehet a lelkünknek, vagy közös családi filmnézés, lazulás, beszélgetés. A gyorsan felszívódó szénhidrátokkal, alkohollal, bódító dolgokkal, gyógyszerekkel legyünk óvatosak – nem csak a Halak Hold, egyéb hatások (hátráló Vénusz, hátráló Merkúr) miatt is. Hajlamosak lehetünk nem megállni az itallal, túllőni a cuccot). Arra nagyon vigyázzunk, nehogy már a hétvége előtt képletesen “elázzunk” vagyis nehogy lerészegedjünk – a Halak holdnál a drogok, tudatmódosítók mindig erősebben hatnak, könnyebb berúgni, túladagolni valamilyen szert. Ugyanakkor kedvez a spiritualitásnak, elvonulásnak, meditációnak. Itt a nyár vége, de vigyázzunk az alakunkra. Kis esti séta jól eshet, de ne járjunk hosszan. Jöhet eső.
Ha még nem tettük meg, itt az alkalom átmosni a takarókat, ágyneműket, egyéb szetteket, készülve kicsit már az őszre is, de jó idő esetén most gyorsan szárad és pénteken már kevesebb vegyszerrel/mosószerrel megússzuk. A meleg takarókra se nagyon lesz szükség, remélhetőleg még egy darabig, de ne most napoztassuk, hanem majd inkább Kos (tüzes) holdnál, vagy előbb/később levegős jegyekben (Vízöntő, Ikrek – utóbbi a következő héten csökkenő holdnál ér minket).
Péntek reggel megkezdődik az új tanév is, becsengetnek az iskolába. Szerencsére most még rögtön utána jön egy hétvége, így könnyebb lehet lelkileg az évkezdés.
Péntek délután 14:24-kor a csökkenő hold átlép a Kosba és egészen vasárnap délutánig ebben a jegyben marad. (Elég sűrű hétvége lesz ez). Ez nagyszerű, mert a csökkennő Kos hold sok mindenre alkalmas: újrakezdés, megújulás, költözés, életmód váltás, stb. alkalmas minden új dolog elkezdésére, váltásra. Alkalmas arra is új életmódba belevágjunk, új munkát kezdjünk és még sok másba. Itt van az új tanév is, amire most a tanulók még kapnak egy hétvégét, hogy hozzászokjanak a gondolatkhoz a pénteki kezdés után.
Alkalmas fodrászatra, sminkre (fej és arc a Koshoz tartozik, a száj és a fül a Bikához). Alkalmas lehet arra, hogy az őszi ruházatot előszedjük, ha kell. Remélhetőleg lesz egy kis indián nyár, kitart még a jó idő egy darabig, ha már elég nehezen indult a nyár az elején.
Alkalmas a nap sportra, takarításra, alapos szellőztetésre, lomokat kivinni. Alkalmas vásárlásra, elintézni gyorsan, amit ilyenkor, hétvégén el lehet intézni.
A Koshoz testi szinten a fej, agy, arc, szemek tartoznak. Stresszcsökkentő tevékenységeket érdemes beiktatni (kirobbanó, ütős sportokat, labdajátékokat, futást, kinek mi jön be), meditációt. Fehérjében gazdag táplálékot részesítsük előnyben és a zöldségeket, gyümölcsöket. Kerti grillezésre alkalmas a délután, de vigyázzunk a tűzzel. Óvatosan a kávéval.
Vasárnap délután (15:59-kor) még átlép a csökkenő Hold a Bikába . Alkalmas nap kozmetikára, kézműves foglalkozásra, kreatív hobbira, szépítkezésre és kerti munkálatokra. A nap hátralévő részében jobb lehet pihenni kicsit. Most ne beszéljünk túl sokat, inkább belső munkával készüljünk a következő hétre, időszakra, ha valami most indul el az életünkben. Most nem biztos, hogy jó hosszan szellőztetni, estefelé már lehet hűvös idő (ha meleg van, örüljünk neki). Kedd késő estig lesz a Bikában a hold. Érdemes foglalkozni ingatlannal, akit érint és pénzügyekkel (banki egyenleg).
További tippek a hétre a napi listákban:
Augusztus 28, Hétfő Ágoston
növő hold, Bak/Vízöntő 15:31 felszálló hold föld/levegő elem
délutánig ajánlott
életmód: bőrápolás, masszázs, feltöltő krémek, kozmetika, testápolás, hidratáló ápolás, körmök ápolása – táplálása, csontok, ízületek, főleg a térd kímélése, borogatása, sószegény étrend, de ásványi anyagok, vitaminok pótlása, vitamin kúra elkezdése. Mély, komoly gondolatok, meditáció, pihenés;
otthon karbantartása,: rendrakás, portalanítás; hivatalos ügyek intézése, átnézése, számvetések készítése, ingatlanügyek előkészítése;
kertben: földben előforduló kártevők irtása, gyökértermések konzerválása,
munkában: világos gondolkodás, kevésbé mozgalmas, anyagi természetű feladatok, pénzügyek, banki ügyintézés, adminisztráció, komoly, mély beszélgetések, időmenedzsment
nem ajánlott: metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés, fokozott balesetveszély! (hegyi túra, foci, futás)
délután 15:31-től ajánlott:
életmód: alsócomb, lábszár lassú edzése, lábak pihentetése, vénák, visszérpanaszok kezelése kenőcsökkel, immunerősítés, mirigyek masszázsa, könnyű séta szabad levegőn, erős fényvédelem, szellemi munka, szellemi kihívások, intuitív gondolatok meghallgatása, meditáció az önállóságról, írjuk le a gondolatainkat, jegyzeteljünk. Olvasás, sakk, pihenés… Technikai újdonságok témában információt gyűjteni, tech magazinok olvasása online, és hasonlók.
nem ajánlott: zsíros,olajos, nehéz ételek, olajos magvak, hosszú városi séták, helyben állás, locsolás, növények átültetése, általában kerti munka
Augusztus 29. Kedd, Beatrix, Erna, A magyar fotográfia napja
növő hold, Vízöntő felszálló hold levegő elem
ajánlott:
életmód: alsócomb, lábszár lassú edzése, lábak pihentetése, vénák, visszérpanaszok kezelése kenőcsökkel, immunerősítés, mirigyek masszázsa, könnyű séta szabad levegőn, erős fényvédelem, szellemi munka, szellemi kihívások, intuitív gondolatok meghallgatása, meditáció az önállóságról, írjuk le a gondolatainkat, jegyzeteljünk. Olvasás, sakk, pihenés… Technikai újdonságok témában információt gyűjteni, tech magazinok olvasása online, és hasonlók.
nem ajánlott: zsíros,olajos, nehéz ételek, olajos magvak, hosszú városi séták, helyben állás, locsolás, növények átültetése, általában kerti munka
Augusztus 30, Szerda Rózsa, Az eltûntek világnapja
növő hold, Vízöntő/Halak 14:56 felszálló hold levegő/víz elem
délutánig ajánlott
életmód: alsócomb, lábszár, kíméletes mozgatása, futás, kardio edzés, mozgás szabad levegőn, erős fényvédelem; vénák, visszerek védelme, mirigyek tisztítása, méregtelenítés, könnyű ételek; szellemi kihívások, intuitív gondolatok, béklyóktól való szabadulás (minden szinten), elengedő meditáció, ha más nem megy;
háztartásban: főleg kamra, pince, tértisztításra kiváló alkalom, elengedés, nagytakarítás, szellőztetés mindenhol – legalább az este folyamán – akár idejétmúlt kapcsolatokat, vagy bármit, amit nem szolgál, engedjünk el;
munkában: lehetőleg home office vagy távollét, „kimenős” munkák, ügyfelek látogatása, megbeszélések, meeting, közös programok, közösségi média, új ötletek keresése, újítások, reform ötletek, cégreform, új karrier célok, fejlesztések, média, ha dolgozni kell;
szabadidő: könnyű, városi séta, kulturális közös programok, beszélgetések, szabadság, kávéház
nem ajánlott. zsíros ételek, lábak terhelése, sok járás, vagy állás, megerőltető séta, főleg visszér problémák esetén, locsolás, kerti munkák általában
délután 14:56 ajánlott
egészség: idegrendszer védelme, lelkiek, méregtelenítés, böjt – szervezet átmosása, jóga, tai chi, izzasztó edzések, szauna, talpmasszázs, lábfejek ápolása, lábfürdő, szemölcsök eltávolítása, meditáció, imagináció, a képzelet kiszínezi a világot; jobb otthon maradni, ha tehetjük, legalább délután, este,
háztartásban: növényápolás, locsolás, mosás;
munkában: a köz java az én elé kerül, társadalmi felelősségvállalás, közösségi média, betekinteni, betekintést adni a kulisszák mögé, hétvégi nyílt nap, csapatépítés, kiállítás
kertben: öntözés, ha nem esik, esetleg már fűnyírás, virágok trágyázása, levéltermések ültetése, vetése, burgonya ültetés, palántázások
nem ajánlott: nem minőségi szénhidrátok, cukros ételek, stressz, lábfej, lábujjak műtétje, káros szerek: kávé, gyógyszer, alkohol stb. (minden duplán hat), hajnyírás, hajmosás, nyílt állásfoglalás, metszés, szobanövények levágása
Augusztus 31. Csütörtök Erika, Bella
Holdtölte 03:35, Halak leszálló hold víz elem
ajánlott
egészség: idegrendszer kímélése, lelkiek, jóga, könnyed mozgás, lábfej átmozgatása mindenképpen, lábdagadásra való hajlam esetén, főleg kismamáknak; ne igyunk túl sokat mert lábon ödémához vezethet; gyógyfürdő, talpmasszázs, lábfürdő, meditáció, ha lehet, pihenjünk otthon, legalább a nap végén, romantikus programok, érzelmek, érzelmes beszélgetések; a képzelet kiszínezi a valóságot; háztartásban: locsolás, növényápolás, mosás; kertben: fűnyírás; munkában: a köz java az én elé kerül, társadalmi felelősségvállalás, közösségi média, betekinteni, betekintést adni a kulisszák mögé, nyílt nap, csapatépítés általában: balesetek megelőzése (minden seb jobban vérzik)
nem ajánlott: ruhák nehezen száradnak, nagymosás, koffein, gyógyszerek, mérgező szerek, tudatmódosító szerek főleg ( a telihold és a Halak jegy miatt a holdkórosság, pszichés tünetek egyébként is felelrősödhetnek, ne tetézzük. A Halak ura a Neptunusz illúziókra, bódításra hajlamosít.), szénhidrátok, hajnyírás, hajápolás, álláspont foglalás, talpnyalás, metszés – az ilyenkor metszett növények elpusztulnak, konzerválás, vermelés, raktározás , semmilyen műtét nem ajánlott, de főleg láb, lábfej műtétje, szülés indítás, ha elkerülhető, tervezett császármetszés
Szeptember 01, Péntek, Egyed, Egon Új tanév kezdete
csökkenő hold, Halak leszálló hold víz elem
ajánlott:
egészség: idegrendszer védelme, lelkiek, méregtelenítés, böjt – szervezet átmosása, jóga, tai chi, izzasztó edzések, szauna, talpmasszázs, lábfejek ápolása, lábfürdő, szemölcsök eltávolítása, Újhold meditációk, imaginációk, a képzelet kiszínezi a világot; jobb otthon maradni, ha tehetjük, legalább délután, este,
háztartásban: növényápolás, locsolás, mosás;
munkában: a köz java az én elé kerül, társadalmi felelősségvállalás, közösségi média, betekinteni, betekintést adni a kulisszák mögé, hétvégi nyílt nap, csapatépítés, kiállítás
kertben: öntözés, ha nem esik, esetleg már fűnyírás, virágok trágyázása, levéltermések ültetése, vetése, burgonya ültetés, palántázások
nem ajánlott: nem minőségi szénhidrátok, cukros ételek, stressz, lábfej, lábujjak műtétje, káros szerek: kávé, gyógyszer, alkohol stb. (minden duplán hat), hajnyírás, hajmosás, nyílt állásfoglalás, metszés, szobanövények levágása
Szeptember 02., Szombat Rebeka, Dorina
csökkenő hold, Halak/Kos 04:19 leszálló hold víz/tűz elem
ajánlott:
általában: bárminek a kezdete, új kezdet, új kapcsolatok; láncok, kötelékek elszakítása, elszakadás a régi dolgoktól, rossz szokások feladása, régi felszámolása, elengedése; lelki szinten: megválni idejétmúlt kapcsolatoktól (akár szakítás), belső érzékelés képességét erősíteni, harmadik szem csakratisztítás; egészség: gyümölcs, termések,fehérje fogyasztása, folyadékpótlás – sok folyadék, főleg víz fogyasztása; érzékszervek, főleg szem és orr kezelése természetes kúrákkal,szemek ápolása, borogatása, pihentetése; érzékszervek kímélése, fej masszázsa, akupunktúra, borogatás; böjtölés; stresszt levezető könnyű mozgás, ütős sportok (tenisz, squash), küzdősportok, kardio edzés, kirobbanó mozgás, vagy legalább jóga, chi kung, tai chi, könnyebb kirándulás, utazás; életmódváltás kezdete; háztartásban: gyorsan elvégezhető feladatok, éléstár, raktár takarítása, szellőztetés mindenhol, lakás takarítása, nagytakarítás, lomtalanítás, tértisztításra is jó, ha nincs jobb alkalom, rendrakás, szellőztetés; ablakok tisztítása is felújítási munkálatok – tavasztól őszig kiváló napok; kertben: fákat, bokrokat metszeni, vetni, ültetni olyat, aminek gyorsan kell nőnie, gyümölcsfát nemesíteni; trágyázni
munkában: munkahelyváltás témája (hétvégi munkarend esetén), új dolgok kipróbálása, rutinfeladatok, pörgős feladatok, amit gyorsan le lehet tudni , sportnap, csapatépítés
nem ajánlott: sok kávé, csoki, cukor, stressz (könnyen migrénhez vezet), fej, agy, szem, orr műtét, türelmet igénylő feladatok, fokozott stresszel járó tevékenység, kávé, csoki stb. – könnyen migrénhez vezethet, nagy türelmet kívánó munkák, szemműtét
Szeptember 03., Vasárnap Hilda
csökkenő hold, Kos /Bika 15:59 leszálló hold tűz/föld elem
délutánig ajánlott:
általában: bárminek a kezdete, új kezdet, új kapcsolatok; láncok, kötelékek elszakítása, elszakadás a régi dolgoktól, rossz szokások feladása, régi felszámolása, elengedése; lelki szinten: megválni idejétmúlt kapcsolatoktól (akár szakítás), belső érzékelés képességét erősíteni, harmadik szem csakratisztítás; egészség: gyümölcs, termések,fehérje fogyasztása, folyadékpótlás – sok folyadék, főleg víz fogyasztása; érzékszervek, főleg szem és orr kezelése természetes kúrákkal,szemek ápolása, borogatása, pihentetése; érzékszervek kímélése, fej masszázsa, akupunktúra, borogatás; böjtölés; stresszt levezető könnyű mozgás, ütős sportok (tenisz, squash), küzdősportok, kardio edzés, kirobbanó mozgás, vagy legalább jóga, chi kung, tai chi, könnyebb kirándulás, utazás; életmódváltás kezdete; háztartásban: gyorsan elvégezhető feladatok, éléstár, raktár takarítása, szellőztetés mindenhol, lakás takarítása, nagytakarítás, lomtalanítás, tértisztításra is jó, ha nincs jobb alkalom, rendrakás, szellőztetés; ablakok tisztítása is felújítási munkálatok – tavasztól őszig kiváló napok; kertben: fákat, bokrokat metszeni, vetni, ültetni olyat, aminek gyorsan kell nőnie, gyümölcsfát nemesíteni; trágyázni
munkában: munkahelyváltás témája (hétvégi munkarend esetén), új dolgok kipróbálása, rutinfeladatok, pörgős feladatok, amit gyorsan le lehet tudni , sportnap, csapatépítés
nem ajánlott: sok kávé, csoki, cukor, stressz (könnyen migrénhez vezet), fej, agy, szem, orr műtét, türelmet igénylő feladatok, fokozott stresszel járó tevékenység, kávé, csoki stb. – könnyen migrénhez vezethet, nagy türelmet kívánó munkák, szemműtét
délután 16:00-tól ajánlott:
fogak ápolása, vértisztítás, nyak, torok, fülek védelme, torok gyógyítása gyógynövényekkel, tartós szőrtelenítés, szobanövények gondozása, ha nincs jobb alkalom, wellness, bőrápolás, fülek, torok, nyak védelme, könnyű étrend, wellness, bőrápolás, fogak ápolása, kezek ápolása, masszázsa, vértisztás, tartós szőrtelenítés, anyagiak védelme, munkában és otthon is: realizmus, anyagi biztonságra törekvés, kitartás, lassú gondolatok (mindent alaposan „megrágunk”), pénzügyi tervezés, befektetések tervezése; „Gondolkodj és gazdagodj” kurzus, workshop, vállalkozással, vagyonnal kapcsolatos irodalom olvasása, vállalkozás tervezés, üzleti tervek
nem ajánlott: fül-orr-gége műtétek, mandula műtét, fog, száj és állkapocs műtétek, nyaki műtétek, túl sokat beszélni, sós és zsíros ételek, költekezés, vásárolgatás