A Hold,  Holdnaptár online

Holdnaptár – 32. hét

2020 augusztus 03-09.
 
 A hétfői holdtölte után a héten már csökkenőben van a hold, a  jegyek szerint az Vízöntőtől a Kosig halad. 
A hétfői holdölte után egész héten  csökken a hold így élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően az elengedésről, kiáradásról, aktivitásról szólnak elsősorban.

Erre a hétre tervezzünk aktívabb, társaságibb tevékenységeket, vagy otthon akár gyakorolhatjuk az elengedést. A legkedvezőbb napok erre Vízöntő napok, de a megújulásra, váltásra, újrakezdésre is alkalmas mind a Vízöntő, mind a Kos hold ereje.

A Halak napokon érzékenyek lehetünk, így a lomtalanítás, elengedés könnyen pityergésbe, apró tárgyaink válogatása nosztalgiázásba fulladhat még csökkenő hold idején is. Ha már vizes jegyben jár a hold, inkább végezzük el a nagymosást, vizes nagytakarítást, ha éppen otthon vagyunk. Kerüljük a méreganyagokat és a tudatmódosító szereket, mert az a Halak holdnál duplán hat. (Augusztus 5-6.) 
ha pihenni szeretnénk, most ápoljuk a lábainkat, áztassuk vízbe, menjünk el pedikűröshöz, de a lábak műtétje nem ajánlott. (Vzöntőnél az alsó lábszár, visszér tervezett műtétje, főleg, hogy akkor még a holdtölte ereje érezhető). 

A Kos holdnál ne feszüljünk bele a dolgokba nagyon, mert könnyen fejfájás, migrén lehet a vége, véezzük el amit akarunk, gyorsan, lendületesen tudjuk le a feladatainkat, de azért legyünk megfontoltak, nehogy a nagy lendületben a gyereket is kiöntsük a fürdővízzel…  Szóval, számoljunk 10-ig, mielőtt teszünk vagy mondunk valamit, nehogy megbánás legyen a vége, de kétségtelen, bármilyen megújításra, elengedésre kiválóan alkalmasak ezk a napok. (augusztus 7-9).  Otthon is kiváló a felújításra – báérmilyen kicsi változtatástól akár a generál felújítás megkezdéséig, de egy alapos nagytakarításra is. Ha nem otthon tervezzük eltölteni, ezeket a napokta, akkor bármilyen sport jó ezekben a napokban, de főleg a kirobbanó ütős labdajátékokban jól levezethetjük a stresszt, vagy püfölhetjük a boxzsákot. Ha nincs más, menjünk ki a határba és fussunk pár kört inkább, ha strsszesek vagyunk,, minthogy máson vezessük le az indulatainkat.
 
Augusztus 3., Hétfő    

holdtölte 17:58,               Vízöntő        leszálló hold           levegő jegy

 ajánlott: 
egészség, életmód:alsócomb, lábszár lassú edzése, lábak pihentetése, vénák, visszérpanaszok kezelése kenőcsökkel, immunerősítés, mirigyek masszázsa, könnyű séta szabad levegőn, erős fényvédelem; 
lelkiek, programok: szellemi munka, szellemi kihívások, intuitív gondolatok meghallgatása, meditáció az önállóságról, nagyí túrát, városi sétát ne tervezzünk mára. Ha menni kell, inkább vigyünk rollert, vagy kerékpárral menjünk, kíméljük az alsó lábszárt. Üljünk be egy könyvtárba. 
otthon, háztratásban, kertben: tervezzünk, gondoljuk végig fejben a feladtokat, esetleg írjuk le, hogy ne felejtsük el, egy Vízöntő holdtölte nap a kertben semmire se jó, bent a lakásban esetleg könnyű portörtésre, de inkább a szellemiekre. A lábunkat ne terheljük ma, mert estére úgy érezzük majd, hogy térdig kopott. 
Munkában: tervező munka, újítás, design, független tevékenységek – ezeknek kedvez a nap, a fizikai tevékenység ma lehet, nagyon kifáraszt. Amit lehet, halasszunk legalább holnapra, vagy későbbre, amikor könnyebben túlesünk rajta (mundjuk a hét végén, Kos holdnál), tartsunk inkább meetinget, ötletbörzét, brainstormingot, új fejlesztések tervezése 

nem ajánlott:

zsíros, olajos, nehéz ételek, olajos magvak, hosszú városi séták, helyben állás, locsolás, növények átültetése, általában kerti munka

Augusztus 4., Kedd      

csökkenő  hold,        Vízöntő        leszálló hold           levegő jegy

Még érezni lehet az előző napi holdtölte hatását, akár egész nap, bár már elkezd csökkenni a hold.

ajánlott: 
egészség, életmód:alsócomb, lábszár, kíméletes mozgatása, futás, kardio edzés, mozgás szabad levegőn, erős fényvédelem; vénák, visszerek védelme, mirigyek tisztítása, méregtelenítés, könnyű ételek;
lelkiek, programok: szellemi kihívások, intuitív gondolatok, béklyóktól való szabadulás (minden szinten);
háztartásban: főleg kamra, pince, tértisztításra kiváló alkalom, elengedés, nagytakarítás, szellőztetés mindenhol;
munkában: lehetőleg home office vagy távollét, „kimenős” munkák, ügyfelek látogatása, megbeszélések, meeting, közös programok, közösségi média, új ötletek keresése, újítások, reform ötletek, cégreform, új karrier célok, fejlesztések, média;
szabadidő: könnyű, városi séta, kulturális közös programok, beszélgetések, kávéház;
kertben: gyomláláshoz kapálni, virágok időközi ápolása, ha nem akarnak virágozni; 

nem ajánlott:

zsíros ételek, lábak terhelése, sok járás, vagy állás, megerőltető séta, főleg visszér problémák esetén, locsolás, kerti munkák általában

Augusztus 5., Szerda

csökkenő  hold,        Halak 3:27       leszálló hold           víz jegy

ajánlott: 

egészség, életmód: idegrendszer védelme, lelkiek, méregtelenítés, böjt – szervezet átmosása, jóga, tai chi, izzasztó edzések, szauna,  talpmasszázs, lábfejek ápolása, lábfürdő, szemölcsök eltávolítása,
programok, lelkiek: meditáció, jobb otthon maradni, ha tehetjük, legalább délután, este,
otthon, háztrtásban: növényápolás, locsolás, mosás; munkában: a köz java az én elé kerül, társadalmi felelősségvállalás, közösségi média, betekinteni, betekintést adni a kulisszák mögé, nyílt nap, csapatépítés;
kertben: öntözés, ha nem esik, fűnyírás, virágok trágyázása, levéltermések ültetése, vetése

nem ajánlott:

nem minőségi szénhidrátok, cukros ételek, stressz, lábfej, lábujjak műtétje, káros szerek: kávé, gyógyszer, alkohol stb. (minden duplán hat), hajnyírás, hajmosás, nyílt állásfoglalás; metszés, vermelés, raktározás, konzerválás

Augusztus 6., Csütörtök           

csökkenő  hold,        Halak       leszálló hold           víz jegy

Augusztus 7., Péntek           

csökkenő  hold,        Kos 14:04      leszálló hold           tűz jegy

ajánlott: 
általában:  bárminek a kezdete, új kezdet, új kapcsolatok; láncok, kötelékek elszakítása, elszakadás a régi dolgoktól, rossz szokások feladása, régi felszámolása, elengedése;
lelki szinten: megválni idejétmúlt kapcsolatoktól (akár szakítás), belső érzékelés képességét erősíteni, harmadik szem csakratisztítás;
egészség: gyümölcs, termések,fehérje fogyasztása, folyadékpótlás – sok folyadék, főleg víz fogyasztása;  érzékszervek, főleg szem és orr kezelése természetes kúrákkal, szemek ápolása, borogatása, pihentetése;  érzékszervek kímélése, fej masszázsa, akupunktúra, borogatás;  böjtölés;
stresszt levezető könnyű mozgás, ütős sportok (tenisz, squash), küzdősportok, kardio edzés, kirobbanó mozgás, vagy legalább jóga, chi kung, tai chi, könnyebb kirándulás, utazás; életmódváltás kezdete; háztartásban: gyorsan elvégezhető feladatok, éléstár, raktár takarítása, szellőztetés mindenhol, lakás takarítása, nagytakarítás, lomtalanítás, tértisztításra is jó, ha nincs jobb alkalom, rendrakás, szellőztetés; ablakok tisztítása is felújítási munkálatok – tavasztól őszig kiváló napok;
kertben: érett termés begyűjtése, fákat, bokrokat metszeni, trágyázni; munkában: munkahelyváltás, új dolgok kipróbálása, munkába állás új munkahelyen, rutinfeladatok, pörgős feladatok, amit gyorsan le lehet tudni, új munkatársak, vagy elbocsátás, felmondás 

nem ajánlott:

sok kávé, csoki, cukor, stressz (könnyen migrénhez vezet), fej, agy, szem, orr műtét, türelmet igénylő feladatok, fokozott stresszel járó tevékenység, nagy türelmet kívánó munkák

Augusztus 8, Szombat

csökkenő  hold,        Kos       leszálló hold           tűz jegy

Augusztus 9,, Vasárnap     

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás