Életmód

Lehet-e fenntartható a személyes és üzleti célmeghatározás?

Január óta részt veszek egy programban, melynek keretében megtanuljuk és alkalmazzuk a személyes és üzleti célkitűzés módszerét. A napokban a tréner meghirdette, hogy országjáró programot indít azok számára, akik nem tudnak Budapestre jönni és meghallgatni előadásait. Mikor erről értesítettem néhány ismerősömet, és invitáltam őket, hogy szervezzük meg, kaptam hideget, meleget és néhány elutasítást és mély hallgatást is – szerencsére néhány azonnali és tétova igen választ is. Rá kellett jönnöm, hogy rengeteg mítosz, tévhit kering a bőség és a célmeghatározás téma körül, és sok emberben félelmet és aggodalmakat szül. Remélem, hogy sikerül néhány félelmet és tévhitet feloldani az alábbiakban…

article-new_ehow_images_a07_ba_8p_organize-middle-school-math-class-800x800Ezt a bejegyzést csupán azért írtam, hogy a témát övező mítoszokat eloszlassam. Elsősorban azt a hiedelmet, hogy az életcélok meghatározása és a tudatos élettervezés ördögi dolog és félni kell tőle. Sok ember mégis nagyon fél és inkább pótcselekvésekbe merül, vagy elbújik, meghal, minthogy konkrét célokat tűzön ki és azokat meg is valósítsa, vagy egyáltalán bevallja magának, hogy csak lézeng a világban. Inkább naphosszat tévézik vagy akármit csinál, csak ne kelljen a saját életével foglalkoznia.

Meglepően éppen azok voltak elutasítóak, akikről egyébként tudom, hogy elég tudatosan élik az életüket. Néhány – egyébként tudatos és intelligens – ismerősöm a programról hallva elhűlt, és megállapította, hogy ez a program szerinte ellenkezik a fenntarthatóság stb. elveivel, mert csak a pénzről és profitról szól és különben is agymosás, szekta, hagyj békén, stb.. Legalább is ez volt eddig a zsigerbeszéd…

Zsigerbeszéd az, amit az emberek agyába beprogramoztak, egy általánosan elfogadhatónak ítélt vélemény a bennünket körülvevő világról. Az, amit az emberek kényelemből vagy félelemből szajkóznak, csak hogy ne kelljen valaminek a mélyére nézniük vagy ne kelljen szembesülniük a kellemetlen igazsággal. Ezt nap mint nap hallhatjuk a médiából, az emberektől, de többnyire nem igaz. Csak elfogadják igaznak, mert kényelmesebb, mint tudatosan felelősséget vállalni a saját véleményükért és céljaikért vagy a bolygóért.

Miért gondolom azt, hogy ez a program mégis lehet fenntartható?

Ennek több oka van, az első az, hogy a te személyes vagy üzleti célod BÁRMI lehet. Ezt csakis TE döntöd el, és NEM CSAK A PÉNZRŐL szólhat, sőt, nem csak gazdasági cél lehet. A lényeg az, hogy a kitűzött cél legyen konkrét, és legyen egy határidő, ameddig ezt meg akarod valósítani. Legjobb, ha jelen időben fogalmazod meg, amivel ráállítod a tudatalattidat a megvalósításra. Megtanulsz szembenézni a jelenlegi helyzeteddel, felmérni és fejleszteni a saját képességeidet, tudatosan szervezni az életedet.

A módszer független minden üzleti rendszertől, egyháztól, párttól stb., teljesen személyre szabható és egyénileg is megvalósítható. Teljesen a szabad akaratodra van bízva, hogy részt veszel-e benne, senki nem fog odavonszolni és lukat beszélni a hasadba, ha te nem akarod. Továbbra is te döntöd el, hogy miben hiszel! Kipróbáltam, működik és nagyjából ugyanúgy élem az életemet, mint korábban, azt leszámítva, hogy renszeresen és konkrétabban tudom, mit akarok elérni, módszresen dolgozom ezen.

Lássunk néhány konkrét példát és maradjunk a fenntarthatóság témájánál.

2010 végéig a cégednél minden irodában megvalósítod a Zöld Iroda program célkitűzéseit és pályázol a 2011-es Zöld Iroda Versenyre.

2010. tavaszán az irodádban elindítod a Kerékpározz a munkahelyedre! Programot és ráveszel legalább 5 kollégát, hogy vegyen részt benne. (Ebben áttételesen benn van, hogy az iroda már alkalmas erre, vagy azzá teszed.)

Eléred, hogy 2010. december végéig megvalósítod azt a célodat, miszerint háztartásod számára legalább 80%-ban hazai terméket vásárolsz (ha eddig ez 15-20% volt akkor ez határozott fejlődés!).

Lehet személyes célod, hogy 2010. december 31-ig legalább 3x leutazol a gömöri kaláka táborba, hogy ott önkéntes munkáddal segítsd a helyi fenntartható falu rendezését.

Ruhaipari vállalkozásodban 2012. decemberig az anyagokat etikus anyagokra cseréled.

Fenntartható? IGEN

Konkrét? IGEN

Van határidő? IGEN

Szól a pénzről? Döntéseid áttételesen hatással lesznek anyagi helyzetedre, lehet, hogy csökkennek a kiadásaid, nem ez a fő cél…

Bárki hozhat ilyen döntéseket az életében? IGEN

Tudatos döntéseken alapul? IGEN

Sorolhatnám a végtelenségig, de itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy szemléltessem, messze nem csak a pénzről szólhat a személyes és üzleti célok meghatározása, ugyanakkor a tudatos élet egyik fontos része, ha előre meghatározod, merre tartasz az életedben. Próbára teszi a kitartásodat, az akaraterődet, segít leküzdeni az akadályokat az úton, ha egy-egy ilyen konkrét cél (álom) lebeg a szemeid előtt.

Lássuk az ellenkezőjét, amikor valaki cél nélkül lézeng a világban. Döntései esetlegesek, sodródik az árral, nem tudatosan tervezi az életét. Nem tudja, honnan hová jut, csak létezik, nem tűz ki semmilyen célt, mert azt mondták neki: „Te, Béla/Karcsi/Marcsi ez hülyeség és lehetetlen, ebből nem lesz semmi, ne is álmodj róla!” És ő elhitte… Mások irányítják az életét: a szülei, a főnöke, a média, a közszereplők, stb. Felelősséget nem vállal semmiért, saját életét és pénzügyeit semmilyen szinten nem képviseli.

Tegyük fel, hogy cél nélkül éldegélsz: reggel beülsz az autódba és elindulsz cél nélkül bárhová, anélkül, hogy tudnád, hová indulsz és mikor akarsz megérkezni… Elég szürreális igaz? Életcélokat kitűzni magad elé ugyanolyan könnyű és fontos, mint az, hogy tudd, reggel 7-kor kell elindulnod és meghatározott útvonalon kell haladnod, hogy fél kilencre az irodában találd magad, és ne valahol a pusztában kifogyott tankkal…

Ugyanígy: menj be egy étterembe, ülj le és mondd a pincérnek, hogy hozzon neked amit akar… Lehet, hogy meglepetések fognak érni… Honnan tudná, hogy te mit szeretsz, mennyit szánsz rá, ha te nem mondod meg, vagy nem választasz valamit az étlapról?

Mégis, amikor nem ilyen hétköznapi dolgokról van szó, sok ember megijed attól, hogy konkrétan meghatározza – főleg leírja! – a saját céljait, vágyait, álmait és azok így nem is valósulnak meg, mert úgy véli, ez lehetetlen. Egyszerűen ezt programozták belé. Pedig ugyanolyan egyszerű ez, mint reggel betalálni a munkahelyedre vagy bevásárló listát írni és elmenni a boltba és megvenni a felírt tételeket. Sőt, néha ennél is egyszerűbb, mert utazni se kell hozzá és fizetni se feltétlenül… Tudattalanul sokan gyakorolják, de ha rról van szó, hogy ezt tudatosan is felvállalják, lefagynak. Pedig nem nehezebb és el lehet kezdeni a gyakorlást, a döntést ilyen hétköznapi dolgokkal is.

Ha tudatosan, az életed többi területén is alkalmazod ezt, azzal szervezettebbé, kiszámíthatóbbá, kiegyensúlyozottabbá és gazdaságosabbá teheted a saját életedet és másokét is.

A személyes célokon túl még több ponton is szimpatikus számomra ez a program?

Centralizált országunkban igen szimpatikus döntés, hogy a vidéki városokban élőket sem zárja ki. Sokan nem tudnak egész napokra elszakadni és Budapestre utazni drága tréningekre, de “kicsiben” szívesen kipróbálnák. Ez éppen nekik lett kitalálva!

Az árakat méltányosan szabták meg: sok ilyen vagy hasonló tréning csak borsos áron elérhető, és azért számolni kell azzal is, hogy ez munka és időbefektetést igényel a szervezőktől és az előadó csapatától is. Utánaszámoltunk: majdnem önköltségi áron valósul meg a project. A stábnak a helyszínre kell utaznia, az előadónak és csapatának készülnie kell, a szervezőknek termet kell bérelnie és időt, munkát igényel a rendezvény kereteinek megvalósítása. Messze nem luxusról beszélünk… Aki szervezett már életében előadást, programot, rendezvényt, az tudja, hogy ez mekkora munka.

Munkát, bevételt, feladatot, közösségiélményt adhat a helyi közösségeknek, amennyiben ők helyben megszervezik az előadást. Messze nem arról van szó, hogy egy maroknyi csapat akar minden munkát elvégezni és minden profitot bezsebelni… A cél az, hogy a helyi csapatok váljanak önszervezővé.

Az előadó gyakran tart webináriumokat vagyis online előadást, konferenciát, kihasználva a technikát, megtakarítva ezzel az utazás költségét, csökkentve a környezeti terhet stb.

Olyan módszert tanít, amivel életünket tudatosabbá, szervezettebbé tehetjük privát és céges szinten is.

Minden jog megillet, továbbra is, hogy fenntartsd a saját hitedet, meggyőződésedet a világról és aszerint alakítsd az életedet. A program csak megtanít határozottabb mederbe terelni azt, amit egyébként is tennél, megszervezni a SAJÁT életedet. Megvan a jogod arra is, hogy kimaradj belőle, ha neked úgy jó.

Csak a saját FÉLELMEID, és ellenállásod tarthatnak vissza attól, hogy megvalósítsd a saját életedben, amit el akarsz érni. Az egyetlen akadály legtöbbször csak te lehetsz.

Természetesen továbbra is jogod van vitatni mindezt és fenntartani a saját világképedet! Aki úgy dönt, hogy nemet mond erre, teljes mértékben tiszteletben tartjuk a döntését és a jövőben semmilyen lépést nem teszünk arra, hogy meggyőzzük a saját igazságunkról!

Jön:

A pénz és a bőség témáját övező mítoszok

Hogyan segíthetnek a kudarcok az életedben? – Minden rosszban van valami jó!

Miért nem lehet a világot megállítani? A Változás Törvénye

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás