Környezetvédelem

2010 a Biológiai Sokféleség Világéve

A világév célja, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét, hogy a biológiai sokféleség védelme nem pusztán erkölcsi kötelesség, hanem az emberiség fennmaradása érdekében egyben felelősség is. Magyarországon a világév hivatalos indító rendezvénye a Hóvirág Ünnep az Alcsúti Arborétumban, az ország legnagyobb egybefüggő mediterrán hóvirágmezején.

snowdrop-1025059_960_720A több mint két hektáron elterülő, az arborétumban fellelhető 24 fajta hóvirág szakvezetéssel megtekinthető. A szervezők csángó kiállítással, helyi termékek bemutatójával és kézműves foglalkozással várnak minden érdeklődőt.

Haraszthy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium természetvédelmi szakállamtitkára a mai napon megnyitotta a Hóvirág ünnepet, .a Biológiai Sokféleség Világévének hivatalos indító rendezvényét az Alcsúti Arborétumban (8087 Alcsútdoboz, Alcsúti út). Köszöntőt mondott Halász Ferenc, Arborétum vezetője, Füri András igazgató (DINPI), és Habsburg-Lotharingiai Mihály Főherceg.

A köszöntő után szakvezetéssel séta indult a Hóvirágmezőn a Kápolnáig, ahol délben Andrásfalvy Bertalan professzor megnyitotta a Csángó kiállítást és helyi termékek kiállítás és vásár is indult a Kápolna mellett pavilonokban, sátrakban.

Forrás: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Sajtóiroda hírlevele, 2010. március 10.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás