Holdnaptár – 2023 22. hét
2023 május 30 (kedd) – június 04. (vasárnap)
A héten a Hold a növő Mérlegtől a Nyilas holdtöltéig halad.
Június 4-én vasárnap 05:41-kor Holdtölte a Nyilasban.
A héten a növő holdban indul, vasárnap 05:41-kor tetőzik a holdtölte a Nyilas jegyében, majd csökkenni kezd, de még egész nap érezni lehet majd a holdtölte energiáját. Élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően előbb a növekedésről, telítődésről szól.
Figyelem! A holdtölte hetében mindenképpen kerülendő minden beavatkozás – természetesen a sürgős eset mindent felülír.
A héten nő a hold, ha tehetjük, inkább pihenjünk. A gyerekeknek ez az utolsó hajrá az iskolában, valakire vizsgák várnak, nagyon kell koncentrálni, mert a levegős Mérleg és a vizes Skorpió nem feltétlenül kedvez, de most legalább a Merkúr előre halad. A hétvégén lép csak a Nyilasba a hold, akkor érdemes rálépni a gázpedálra a tanulás terén és /vagy feltöltődni.
Vasárnap holdtölte lesz a Nyilasban. Ez most talán kevésbé megterhelő, mint sok más, “keményebb” jegyben, viszont nagyon könnyű túllőni a célon bármiben. (Erre más hatások is rájátszanak most). Csendesedjünk le, meditáljunk, a Nyilas a tanulás, a jog, és elvileg az utazás jegye is, bár pont holdtöltekor nem a legjobb útnak indulni. Üljünk le és olvassunk, ha tehetjük.
Pünkösd hétfőn délután (15:50) átlépett a hold a Mérlegbe a növő hold és csütörök hajnalig (00:44) kitart ebben a jegyben. Alkalmas napok kreatív időtöltésre, szépséggel, divattal, otthon szépítéssel, művészetekkel való foglalkozásra. Koncert, színház, mozi, kávéház, könyvtár, társasági találkozók. Hívhatunk barátokat, barátnőket, családtagokat is otthoni csevegésre egy kávé, társasjáték mellett vagy üljünk le egy jó könyvvel este, vagy csak csevegjünk, nézegessünk lakberendezési magazinokat online vagy divatlapot, kicsit keressük a stílus-frissítő ötleteket. Ha kiszórakoztuk magunkat, feküdjünk le korán.
A legtöbbünk számára munkanap a kedd, javában zajlanak az érettségik. Bár még a szóbelik ideje nem jött el, érdemes rá készülni. Péntekig a holdállások nem annyira támogatják a tanulás, könnyű szétesni, szétszórtságra hajlamosít a Mérleg, a Skorpió nyűgösebbé tesz, nagyon kell koncentrálni. Szakmai iskolákban ágazati vizsgák ideje van. A Mérleg segítheti a kommunikációt, művészeti tárgyakat, szépségipari pályákat (például divatiskola, tervezés, design, tipogrfia, fodrász, kozmetikus, stb) kommunikációs szakmákat. A Skorpió talán a pénzügyi, mérnöki és kereskedelmi szakmákat, természetgyógyászokat, kutatást igénylő szakdolgozatokkal való haladást és a pszichológiát többek között.
Csütörtökön hajnalban lép majd át a hold a Skorpióba. Közeleg a telihold is, nő a feszültség és ez a hangulat rovására mehet.
Tavaszi divat- és stílus-tanácsadás is szóba jöhet, vagy sminkes, fodrász tanácsadás, hogy tudjuk, mi felel meg nekünk egyénileg és ne szórjuk a pénzt olyanra, ami nem nekünk való. Ha van saját stílusunk, akkor nem megyünk az “egynyári divat” után, vagyis nem a múló, futó gyors trendekre alapozunk, hanem azokból azt válogatjuk ki, ami passzol hozzánk. Kézüljünk a nyárra, hamarosan itt lesz. Reméljük, a most már az időjárás is érezteti majd velünk. Jó lehet fodrászhoz menni is ezeken a napokon.
Mivel levegős jegy, szellőztessünk ki, menjünk el egy rövid sétára vagy takaríthatunk, szépíthetjük az otthonnkat. A Mérleg hold – főleg hogy közel a holdtölte, hajlamosíthat veszekedésre, vitára is, ugyanakkor az egyik leginkább alkalmazkodó jegy is. Inkább beszéljük meg egy kávé vagy üdítő mellett a dolgokat, ne kapjuk fel a vizet. Kerüljük el a vitát, veszekedést, inkább gondoljunk szép dolgokra, mérlegeljünk, mielőtt belemegyünk, hogy mire megyünk vele. Menjünk ki a levegőre, vegyünk pár mély lélegzetet és lassan fújjuk ki, hallgassunk relaxációs vagy bármilyen kellemes zenét. Persze, ha tudjuk – miután lenyugodtunk – beszéljük meg a dolgokat. Töltsük az estét kellemes beszélgetéssel, esetleg olvasgatással. Ha személyesen nem tudunk most senkivel találkozni, beszéljünk telefonon, online.
Alkalmas napok otthon szépítésre, lakberendezésre, felújítás – belső munkálatok – megkezdésére, takarításra, ha nincs jobb alkalom, esetleg tértisztításra (levegő nap – de jobbak erre a csökkenő holdas időszakok), lomtalanításra is – mivel levegős jegy és még növő holdnál is relatíve jól ki lehet használni, ha nincs erre jobb alkalom. Dekoráljunk, vagy csak nézegessünk dekorációs ötleteket, ha ahhoz van kedvünk.
A kertet, virágokat hagyjuk békén és lehetőleg ne locsoljunk, inkább csak csodáljuk, vagy a gyógynövények, zöldségek virágos részeit fogyasszuk. Zsírosat ne nagyon együnk. A Mérleghez testi szinten a csípő, vese, hólyag tartozik és a mirigyrendszer, vigyázzunk a felfázással. Aki teheti, el is utazhat még inkább ezeken a Mérleg holdas napokon vagy várja meg a szombat reggelt.
Június 1-én, csütörtök hajnalban (00:44) a növő hold átlép a Skorpióba és szombat kora reggelig (06:03) itt marad. Feszültek lehetünk és nyűgösek. Lelkileg érzékenyebbé válhatunk, a vizes jegyek az érzelmeinket is érinthetik. Minden méreganyag erősebben hat. A Skorpióhoz testi szinten a húgyvezetékek és a nemi területek tartoznak. Túl sok mindenre nem jó ez az este, nap, de alkalmas intim együttlétre, kis esti romantikázásra legalább… (Régi hippi mottó: Ne háborúzz, szeretkezz… fogadjunk szót!) Bújjunk korán ágyba egy jóleső fürdő/zuhany után. Kerüljük az italozást.
A háztartásban esetleg mosni, felmosni alkalmas, vagy locsolni, de most minden lassan szárad, ablakmosásra kevésbé jó – próbáltam. Ne szellőztessünk hosszan. Aki teheti, menjen fürdőbe, vizes helyre – még Mérleg holdnál szerdán vagy előbb induljon el – és élvezze a tavaszi, kora nyári kényeztetést. Alkalmas meditációra, relaxálásra is. Mossuk ki magunkból a stresszt. Aki otthon tölti ezeket a napokat, szintén jól eshet egy lazító fürdő, relaxálás, pihenés. Ne toljuk túl a munkát, ha eddig nem tettük (házimunkát sem).
Szombaton, kora reggel (06:03) átlép a csökkenő hold a derűsebb, könnyedebb Nyilasba, vasárnap 05:41-kor ebben a jegyben tetőzik a holdtölte. Esetleg alkalmas lehet bulira, kerti partira a hétvége, de ne igyunk túl sokat. Útnak is indulhatunk még szombaton, de már érezhető lehet a holdtölte. Aki már elindult korábban, élvezze a pihenést. Alkalmas az idő kisebb kirándulásra, sétára, mozgásra, fogyasszunk fehérjében gazdag ételeket. Hétfő reggelig (08:30) ebben a jegyben marad a Hold. A Nyilas testi szinten a csípőt és a combokat veszi célba, ami az energia tartalékolását illet, ide hízhat, aki arra hajlamos. A holdtölte miatt hajlamosak lehetünk lustaságra. Olvasgassunk, pihenjünk, töltsük a hétvégét wellnessel, ha elutaztunk. Otthon alkalmas kisebb takarításra.
További tippek a hétre a napi listákban:
Május 30., Kedd Janka, Zsanett
növő hold, Mérleg leszálló hold levegő elem
ajánlott:
egészség:immunerősítés, vese, hólyag támogatása, táplálása, szauna, erős fényvédelem, hidratálás,
életvitel: művészetek, kultúra, tavaszi hagyományőrző programok, gyengésség, tapintat;
otthon: szellőztetés, könnyű takarítás, ha nincs jobb alkalom, saját imázs tervezése, díszítések, kozmetika;
munkában: partnerek látogatása, kapcsolattartás, meeting, közös programok, céges kulturális programok, közösségi média, könyvbemutató, premier előadások, prezentációk, kreatív meetingek
nem ajánlott: veszekedés, vita, komoly döntések, locsolás
Május 31., Szerda Angéla, Petronella
Dohányzásellenes világnap/ A nemdohányzók világnapja
növő hold, Mérleg leszálló hold levegő elem
ajánlott:
egészség:immunerősítés, vese, hólyag támogatása, táplálása, szauna, erős fényvédelem, hidratálás,
életvitel: művészetek, kultúra, tavaszi hagyományőrző programok, gyengésség, tapintat;
otthon: szellőztetés, könnyű takarítás, ha nincs jobb alkalom, saját imázs tervezése, díszítések, kozmetika;
munkában: partnerek látogatása, kapcsolattartás, meeting, közös programok, céges kulturális programok, közösségi média, könyvbemutató, premier előadások, prezentációk, kreatív meetingek
nem ajánlott: veszekedés, vita, komoly döntések, locsolás
Június 01., Csütörtök Tünde, Kund
növő hold, Mérleg/Skorpió 00:44 felszálló hold levegő/víz elem
ajánlott:
egészség: pihenés otthon vagy máshol, csak enyhe terhelés, medenceöv lazítása, nyújtása, melegen tartása, húgyutak tisztítása, gyógynövénnyel táplálása – pl ülőfürdő, nyugtató fürdő és gyógyteák, szauna gyógynövényekkel, csalántea, vértisztítás, sok folyadék, női és férfi intim masszázs, intimtorna, víz alatti torna, mellápolás, szex, elengedő meditáció, belső ösvények kutatása, lelki terápiák;
háztartásban: virágok locsolása, táplálása
nem ajánlott: terhesség esetén bármi terhelés, nemi szervek terhelése, műtétje, hajápolás, hajvágás, ágynemű szellőztetése, fák, bokrok kivágása, festés, lakkozás
Június 02, Péntek Kármen, Anita
Skorpió felszálló hold víz elem
ajánlott:
egészség: pihenés otthon vagy máshol, csak enyhe terhelés, medenceöv lazítása, nyújtása, melegen tartása, húgyutak tisztítása, gyógynövénnyel táplálása – pl ülőfürdő, nyugtató fürdő és gyógyteák, szauna gyógynövényekkel, csalántea, vértisztítás, sok folyadék, női és férfi intim masszázs, intimtorna, víz alatti torna, mellápolás, szex, elengedő meditáció, belső ösvények kutatása, lelki terápiák;
háztartásban: virágok locsolása, táplálása
nem ajánlott: terhesség esetén bármi terhelés, nemi szervek terhelése, műtétje, hajápolás, hajvágás, ágynemű szellőztetése, fák, bokrok kivágása, festés, lakkozás
Június 03., Szombat Klotild, Kevin, A lakáskultúra világnapja – június első szombatja
növő hold, Skorpió/Nyilas 06:03 leszálló hold víz/tűz elem
ajánlott:
egészség, életmód: fehérjében gazdag táplálék, gyümölcs, termés, föld feletti részek jók; kirándulás, nagyobb séta – nem hegyi, könnyebb torna, fitnesz, jóga, úszás; wellness, szépítő fürdő, sok folyadék, belek tisztítása, masszázs, főleg alsó testtájon, cellulitkezelés, visszér ápolása;
házimunka: hosszabb szellőztetés, szobanövények visszavágása, lecsipkedése; nagytakarítás, főleg a kamrában, mélyhűtőben
szabadidő: kifelé fordulás, társasági élet, jótékonyság, közös programok, hagyományőrző programok, jövőtervezés
Nem ajánlott: túl sok koffein, cukor, édesség fogyasztása, visszér műtét
Június 04, Vasárnap Bulcsú, Az erõszak gyermekáldozatainak világnapja
Holdtölte 05:41, Nyilas leszálló hold víz elem