A Hold,  Holdnaptár online

Holdnaptár – 2022 50. hét

2022 december 12-19.
 
A héten a Hold a csökkenő Oroszlántól a Mérlegig h
alad.   

A héten a csökkenő holdban halad a hold, közben átlépi a 3. negyedet pénteken délelőtt (09:56). (Majd 1 héttel később, december 23-án, pénteken lesz Újhold délelőtt 11:16-kor). A héten a hold csökken, élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően a csökkenésről, fogyásról, összehúzódásról, kifelé fordulásról szól.  Megkezdődik a visszaszámlálás lassan karácsonyig, hétvégén már advent 3. gyertyáját gyújtjuk meg. 

 Hétfőn a csökkenő hold folytatja az útját az Oroszlánban és szerda reggelig (09:45) marad, vagyis, több, mint 2 teljes napot lesz ebben a jegyben, hiszen már vasárnap este átlépett. A hatalmi harcokat, játszmákat kerüljük és ne terheljük a keringési rendszert. Az Orosztlán a keringést, a szívet és a hátat érinti. Fogyasszuk fehérjében gazdag ételeket és gyümölcsöt. Szellőztessünk alaposan. Ne vegyük nagyon szívünkre a dolgokat… Napközben, ha jó az idő vigyük ki a gyerekeket játszótérre, kalandparkba, kirándulni, mehetünk edzeni is, ha tehetjük, de most ne terheljük túl magunkat semmivel. Téliesre fordul az idő, de ez is megterhelheti a szervezetet, hiszen  az időjárás drasztikusabb változása megterhelheti az érrendszert. Gondoskodjunk a folyadékpótlásról is, mert a tüzes Oroszlán általában szárazabb (télen szárító szél, napsütés lehet, de nem feltétlenül teljesül ma már ez a része, mert más is befolyásolja). Készítsünk be vizet a kulacsunkba. Akár lustálkodhatunk is egy kicsit, ha tehetjük.
Készítsünk fotókat, videókat, vegyünk fel tartalmat videoblogra. Ha tudunk időt fordítani magunkra, alkalmas meditációra, pihenésre, kirándulásra, sétára. Ne húzzunk ujjat a hatóságokkal, felettesekkel.  

Elkezdhetjük az otthonunk díszítését is már most. Aki szereti hamarabb felállítani a karácsonyfát, most időszerű, vagy a hétvégén a Mérleg holdnál is jó lesz. Ezzel már kicsit csökkenthetjük a karácsonyi napi készülődés stresszét, hogy mindennel egy nap alatt kell végezni.
Kezdhetünk már mézeskalácsot sütni, és a hétem már bátrabban vásárolhatunk, de  még mindig odafigyeléssel és tudatosan tegyük, ha muszáj – mert a megajándékozott igényli a fizikai ajándékot. Alkalmas lehet díszek, illatszerek, divatcikkek, pompához, megjelenéshez köthető dolgok vásárlására vagy színház jegyet, szórakoztató dolgokat, játékokat vehetünk a gyerekeknek (hétvégén kreatív hobbihoz kötődő termékeket). 

Szerdán délelőtt (09:45) lép majd át a Szűzbe a  csökkenő hold és péntek estig ebben a földies jegyben marad (20:49-kor lép majd a Mérlegbe) . Alkalmas időszak rendrakásra, takarításra, portalanításra és kertészkedésre (téli kertben, téliseített kertben, ha még van teendő).  A Szűz testi szinten az idegeket, zsigereket (gyomorideg, vegetatív idegrendszer, hasnyálmirigy, emésztés) érinti és a vérképzést, a vért. Most érdemes elkezdeni változtatni a táplálkozáson, életvitelen, kicsit előre böjtölni, felkészülni az ünnepekre.

Akinek hétközben van lehetősége, a takarításon kívül már tölthetjük praktikus konyhai előkészületekkel: halászléhez, káposztához, beiglihez vagy nem annyira hagyományos, de több előkészületet igénylő receptekhez a hozzávalót megvenni, előfőzni/sütni, és más praktikus dolgokat is előkészíthetünk, hoyg az ünnepnapon ne legyen kapkodás a vége: 

  • ha élő fenyőt, földlabdás fenyyőt veszünk, megnézni, előkeresni a talpat
  • megvenni, lefagyasztani húst, halat 
  • megvenni a mákot, diót, mézet, stb. 
  • takarító szereket pótolni, ha kell 
  • előkészületekhez hasznos eszközöket előkotorni: dió daráló, mákdaráló, torta forma, stb. milyen állapotban vannak a mézeskalács dobozok? Kinek szeretnénk adni belőle?
  • gyerekekről fényképek? stb. 

Írjuk meg a saját listánkat, a sort végtelenül lehetne folytatni, egyénileg, de ha időben összeszedjük, nincs kapkodás, vagy legalábbis kevesebb dolog fog utolsó pillanatban eszünkbe jutni, 

Könnyed mozgás, edzés is beleférhet, fogyasszunk gyomrot kímélő ételeket. Dauer (van még ilyen is, akinek lágy, vékonyabb szálú, lelapulni hajlamos a haja, könnyű dauer segíthet dúsabbnak mutatni) és hajfestés is ideális lehet. Szépüljünk az ünnepekre. Otthon egy alapos takarítás és a szemét kidobása, kerti munka, ha még ilyenkor van és a növények ápolása kerülhet sorra (tápoldat, trágyázás), esetleg otthon egy kis olvasgatás, meditálás, kirándulás is szóba jöhet. Kinek mi a prioritás…  Apropó lista írás, tervezgetés: már ez is tipikus Szűz mentalitás 🙂 de nem csak ők járhatnak jól és enm csak a T…l, aki mindenre gondol… Legyünk mi is gondosak. Fogjunk egy kis kockás füzetet, vagy ha éppen másmilyet szeretünk, akkor másmilyet és listázzunk, szedjük pontokba a feladatokat. Írjuk le a recepteket.

Péntek este (20:49) lép át a csökkenő hold a Mérlegbe és hétfő hajnalig kitart. Közeledik az újhold, átlépjük a 3. negyedet pénteken 09:56-kor. Vigyázzunk az energiánkra, pihenjünk, kreatív hobbinak is szentelhetjük a napot, adventi készületek, színház, koncert, kiállítás és egyebek is szóba jöhetnek. Kézműves délután vagy klub…  vagy magunk esetleg otthonunk szépítésére is érdemes időt fordítani (smink, divat, lakberendezés) –  vagy legalább magazikokat lapozgatni ezekben a témákban, művészeti programokat is szervezhetünk magunkak, barátokkal, beülhetünk egy kávéházba. Hívhatunk barátokat, barátnőket, családtagokat is otthoni csevegésre egy kávé, társasjáték mellett. Ha kiszórakoztuk magunkat, feküdjünk le korán, szellőztessünk ki alaposan. Kerüljük a vitát, veszekedést, inkább gondoljunk szép dolgokra, mérlegeljünk, mielőtt belemegyünk, hogy mire megyünk vele. Töltsük az estét kellemes beszélgetéssel, esetleg olvasgatással. Ha szemlyesen nem tudunk most senkivel találkozni, beszéljünk telefonon, online. 

További tippek a hétre a napi listákban: 

December 12., Hétfő Gabriella

csökkenő hold, Oroszlán   felszálló/leszálló   hold tűz elem  

ajánlott:

egészség, életmód: keringés frissítése, könnyű mozgás, edzés, szolárium, napfürdő, ha az idő engedi, de erős fényvédelem, frissítő séta, hátmasszázs, jóga, taichi, chikung, ha kint vagyunk;  gyomor, emésztés kímélése, tisztítása, sok folyadék – csökkenő holdnál az Oroszlán nagyon szárít, még ősszel és télen is, nyugtató teák, laza, könnyed nap (lehetőség esetén home office), kevés utazás, napfonat és szívcsakra csakratisztító meditáció, hajápolás, balzsam, hajvágás;
háztartásban, ha tehetjük, vagy délután: hosszú szellőztetés, nagytakarítás, tértisztítás, lomtalanítás, elengedés; felújítás, otthon díszítése ünnepekre

szórakozás, hobbi: délutáni családi programok, apás nap, sportnap, játszótér, filmezés, fotózás, színjátszó kör: pl. Luca napi hagyományok eljátszása, felidézése;
munkahelyen: vezetői meeting, személyiségfejlesztés, csapatépítés, előléptetések, találkozók, határozottság, bátorság, kockázatvállalás, akadályokat könnyebb legyőzni, lendületesség, média, filmezés, fotózás; kertben: szíverősítő gyógynövények gyűjtése, gyümölcsfák ültetése
 nem ajánlott: keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, megerőltető, hosszú utazás, túra, dauer, keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, szerepek túljátszása, erőszakosság

December 13., Kedd  Luca, Otilia 

csökkenő hold, Oroszlán    leszálló   hold  tűz  elem 

December 14., Szerda  Szilárda

csökkenő hold,  Oroszlán /Szűz 09:45   leszálló hold     tűz/föld elem

ajánlott:

egészség: emésztés, idegek, lép, hasnyálmirigy, vér táplálása, vérképzés támogatása táplálék-kiegészítőkkel, egészséges életmód programok, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, has edzése, haj táplálása, ápolása, dauer, festés; iszappakolás, ásvány gyógyászat;
háztartásban:  növények ápolása, ültetése, táplálása; praktikus előkészületek, to-do listák, rendrakás, pipere takarítás (aprólékos, mindenre kiterjedő takarítás), lomtalanítás, ha levegő vagy tűz napon nem sikerült, tértisztítás; művészetek, kreatív programok, olvasás, hangverseny; otthon díszítése, hagyományőrző kézműves programok, adventi készülődés;
Otthon: célokon, renden való meditálás, délután ezoterikus programok, olvasás, Kristály-fa vagy ásvány-fa készítése, kristály, ásvány terápiák;
kertben: a legtöbb kerti és mezei munkára alkalmas, ami ültetéssel, vetéssel kapcsolatos, trágyázás, komposzt kezelése, kerítésoszlopok elhelyezése, ha előző nap nem ment, ültessünk fát

munkahelyen: gazdasági, pénzügyi teendők, elszámolások; átszervezés, átrendezés, kreatív meeting vagy aprólékos dekoráció, aprólékos, precizitást igénylő munkák 
nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek

December  15., Csütörtök  Valér

csökkenő hold, Szűz     leszálló     hold  tűz /föld elem 

December 16.,  Péntek  Etelka, Aletta

csökkenő hold,  3. negyed 09:56, Szűz/Mérleg 20:49   felszálló     hold  tűz  elem 

Mérleg hatásokat lásd szombat és vasárnap napoknál.

December 17., Szombat Lázár, Olimpia

csökkenő hold,  Mérleg   leszálló hold  levegő elem 

ajánlott

egészség: aktivitás, lehetőleg a szabadban, kardio edzés, úszás, síelés, sok folyadék, erősebb fényvédelem; melegen öltözni, főleg, ha szeles, hűvös az idő, deréktáj, vesék védelme; vese, hólyag, mirigyek tisztítása; diéta, olajok, zsiradékok, magvak, virágzat fogyasztása;
háztartásban: alapos szellőztetés, nagytakarítás, lomtalanítás, tértisztítás; művészetek, kultúra, kapcsolati programok, közös kikapcsolódás a szabadban, társasági élet; kreatív alkotás, kézműves klub,
munkahelyen: céges rendezvények, céges buli, közös, kulturális programok, kreatív meeting, csapatépítés, megbeszélések, korán hazamenni
nem ajánlott: virágok locsolása, csípő, vese, hólyag műtét

December 18, Vasárnap  Auguszta, A kisebbségek napja

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás