A Hold,  Holdnaptár online

Holdnaptár – 2021 45. hét

 2021 november 1-7.
 
A héten a Hold a csökkenő Szűztől a növő Nyilasig h
alad.
A héten a hold fázist vált és négy jegyet érint. November 4-én eléri az Újholdat a Skorpióban majd a növő holdban halad  ennek megfelelően az élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően alakulnak – a hét elején még inkább kifelé majd befelé fordulunk.  Legyünk rendkívül óvatosak a közlekedésben. A hét eleje még alkalmas rendrakásra, lomtalanításra és egy kis szórakozásra, kikapcsolódásra, lakberendezésre. 

Egyéb hatások miatt a közlekedésbe óvatosság ajánlott. November 21-ig tervezett műtétet ne időzítsünk. (A sürgős esetek más elbírálás alá esnek, életszerűen.)

Hétfőn a csökkenő hold földies Szűz jegyben halad tovább és már kedden, kicsivel éjfél után (00:10) vált jegyet.  Akinek van kertje, annak alkalmas lehet a kerti munkákra vagy a szobanövények, balkon és téli kerti növények gondozására. Munkahelyen alkalmas az adminisztráció, szárazabb, favágó munka befejezésére. Aprólékos takarításra, portörlésre is jó lehet, mindenre, amihez kitartás és precizitás szükséges. Intézzük el a pénzügyeket, bevásárlást és aztán üljünk le olvasni otthon egy sarokba, vagy pepcseljünk el valamivel, amivel máskor nincs időnk: zoknik válogatása, gombok felvarrása, vagy a virágok száraz részeinek a lecsipkedése. Mindenféle munkára és elfoglaltságra alkalmas ez a két nap ami türelmet igényel. Még a csökkenő holdban lomtalanításra is alkalmas, ürítsük ki a lakásból a felesleget, adjuk oda jótékonysági célra. Hazánkban a Mindenszentek napja. Alkalmas a nap sírok rendezésére, karbantartására.

Kedden, kicsivel éjfél után (00:10) a még csökkenő hold Mérlegbe lép a hold és csütörtök hajnalig (01:52) ebben a levegős jegyben halad. Alkalmas lehet a nap takarításra, szellőztetésre, kerti munkára nem annyira, továbbá hagyományőrző programokra (gyertya gyújtás, megemlékezés – Halottak napja). festegetésre, dekorálásra, kreatív hobbira, társasági eseményekre, amennyiben lehet és egy kis kimozdulásra, levegőzésre, kirándulásra is.  Ezen a napon még sokféle munkát elvégezhetünk az otthonunkban, akár vizes takarítás is belefér, ha szabadon osztjuk be a napunkat (aki napközben dolgozik, délután vagy este is teheti). Ha mégsem takarítunk, most a kultúrára is érdemes egy kis időt szánni, vagy lakberendezési (online vagy offline) magazinokból szerezhetünk ihletet otthonunk csinosításához, dekorációkhoz, kreatív hobbi gyakorlásához. Alkalmas a nap sminkbemutatóra, bármilyen szépséggel kapcsolatos programra is.

Csütörtök délután (15:21) a már növő hold belép a Skorpió jegybe és késő este a hold eléri az Újholdat (22:14) – egész nap érezhető lesz a hatása, érzékenyebbek még talán másnap is érzik, főleg, hogy este pontosodik be. Az Újhold kevésbé intenzív fázis, mint a holdtölte, de azért hat ránk. Alkalmas újrakezdésre. (Már előző nap is hatással lesz ránk szinte egész nap. Ami Újholdkor ránk köszönt, az az egész holdhónapra jellemző lehet, ezért érdemes tudatosan megélni, tervezni. Szombat hajnalig (01:52) ebben a jegyben halad. A növő, vizes Skorpióban érzékenyek lehetünk, minden idegszálunk pattanásig feszülhet és könnyen lehet sírás a vége (a Skorpió holdnál érzékenyebbek lehetünk a szokásosnál, ne lepődjünk meg a könnyeken, síráson, hisztin sem) , persze csak csendben, otthon, mikor senki sem lát, mert a Skorpió kifelé vad és maró szarkazmussal, gúnnyal reagál vagy éppen sértő, kemény beszólásokkal és csak otthon sír a párnájába, vagy depisen elbújik egy sötét sarokba, ha mégsem, akkor lehet, hogy az ágyban a párjával vezeti le a feszültséget. Ez a nap kiváló a Káma Szútra gyakorlati tanulására… Talán – ha kell moshatunk is, de most lehet, hogy több mosószer fogy. A jegy végére, péntek estére érdemes időzíteni a mosást, ha fontos, mert növőben van ugyan a hold, de másnap már a tüzes a Nyilasban egy kicsit jobban szárad miden. 

 Locsoljuk meg bőven a növényeket, de ne vágjunk vissza semmit.  Fogyasszunk leveles zöldségeket, zöld turmixokat és vigyázzunk még mindig a vesékre, nemi szervekre. Ne igyunk sokat, mert ödémához vezethet, de ha iszunk, csak alkoholmentes folyadékot, mert vizes jegyben minden méreg duplán hat. Ha tudunk, mozduljunk ki kicsit és menjünk vízhez (patak, folyópart, kis tó partja is jó, ha van közel. 

Szombat hajnalban (01:52) a növő hold belép a Nyilasba és hétfő hajnalig (01:52) ebben a jegyben marad. Ez a nap alkalmas jövőtervezésre, némi mozgásra, levegőzésre, könnyű túrára – a nehéz, hegyi túra megerőlteti a lábakat. Olvasásra, önképzésre, tanulásra (inkább érettségi utáni képzéseken) is érdemes időt fordítani. Társasági eseményeknek, kapcsolatok építésnek, (akár hosszabb távú) jövőtervezésre kedvező nap.  Naplóbejegyzésekre szánjunk időt, de inkább a célkitűzésekre, mint a konkrét napi tervekre (azt hagyjuk inkább a Bak hold napokra, ha tehetjük, de a heti tervekre fordítsunk időt). Tarthatunk elmeürítést is, amikor kiírjuk a goindolatainkat, hogy ne az agyunkat teheljék a gondolatok. Szabadítsuk fel az elménket.

További tippek a hétre a napi listákban: 

November 01., Hétfő       Mindenszentek, Ünnepnap, Marianna

csökkenő hold, Szűz  leszálló   hold   föld elem 

 ajánlott:

egészség, életmód: vértisztítás, vérkeringés, gyomor, béltisztítás, böjt, léböjt, tisztító teák, csalántea, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, szauna, wellness, új életmód, melegen öltözni; fodrászat, dauer, festés; elengedés minden szinten;
háztartásban: rendrakás, pipere takarítás (aprólékos, mindenre kiterjedő takarítás), lomtalanítás, ha levegő vagy tűz napon nem sikerült, tértisztítás; növények ápolása, ültetése, táplálása; művészetek, kreatív programok, olvasás, hangverseny; 
munkahelyen: gazdasági, pénzügyi teendők, elszámolások; átszervezés, átrendezés, kreatív meeting vagy aprólékos dekoráció, aprólékos, precizitást igénylő munkák, céges lomtalanítás (papírok, elektronikai hulladék, stb);
Nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása,  virágok locsolása, semmilyen tervezett műtét!

November 02..  Kedd       Achilles, Halottak napja

csökkenő hold, Mérleg 0:10     leszálló   hold  levegő elem

 ajánlott: aktivitás, lehetőleg a szabadban, kardio edzés, úszás, síelés, sok folyadék, erősebb fényvédelem; melegen öltözni, főleg, ha szeles, hűvös az idő, deréktáj, vesék védelme; vese, hólyag, mirigyek tisztítása;  diéta, olajok, zsiradékok, magvak, virágzat fogyasztása;
háztartásban: alapos szellőztetés, nagytakarítás, lomtalanítás, tértisztítás, felmosás, tisztasági festés, meszelés, lakkozás  gyorsan szárad télen is;
kertben: virágok gyűjtése, trágyázása művészetek, kultúra, kapcsolati programok, kávéház, közös kikapcsolódás a szabadban, társasági élet;  kreatív alkotás, kézműves klub, lakberendezés, átrendezés, átalakítás, kisebb felújítás, ami 1-2 nap alatt kész; 
munkában: partnerek látogatása, kapcsolattartás, meeting, közös programok, céges kulturális programok, közösségi média, könyvbemutató, premier előadások, prezentációk, kreatív meetingek
Nem ajánlott: virágok locsolása, csípő, vese, hólyag műtét, fontos döntések, veszekedés, vita, tapintatlanság

November 03.. Szerda    Győző, Hubert

csökkenő hold, Mérleg       leszálló   hold  levegő elem 

November 04., Csütörtök      Károly                   

 Újhold 22:14, Skorpió 01:52  leszálló   hold     víz elem 

ajánlott

egészség, életmód: egészségügyi rutinvizsgálatok, főleg urológia, csak enyhe terhelés, medenceöv edzése, építése, melegen tartása, gyógynövénnyel táplálása; női és férfi intim masszázs, intimtorna, pihenés, fürdő,
lelkiek, szabadidő: mély érzelmek, lelkiek, bujaság,  szex, ülőfürdő, nyugtató fürdő és gyógyteák; otthon maradni legalább este, olvasás,  meditáció, belső ösvények kutatása, lelki terápiák, ezoterikus olvasnivalók, klub, meditáció, tisztító szertartások;
háztartásban, kertben:  virágok locsolása, táplálása, gyógynövényekkel bánni; locsolás; szemétszedési akciók;
munkahelyen: kutatási munka, személyiségfejlesztés, ha van lehetőség home office-ra, maradjunk otthon, közös elvonulás, szemétszedési akciók, vagy előadás a hulladékmegelőzésről, elmélyülést igénylő feladatok, analízis  

nem ajánlott:

terhesség esetén bármi terhelés, nemi szervek terhelése, hajápolás, ágynemű szellőztetése, fák, bokrok kivágása, nagymosás, lassan szárad minden, tésztafélék, idegi, lelki megterhelés, stressz, műtétek, különösen a medence tájékán

November 05.,  Péntek    Imre, Tétény

növő hold, Skorpió    leszálló   hold víz elem

November 06.., Szombat      Lénárd

növő hold,  Nyilas 01:52  leszálló/felszálló   hold tűz elem 

ajánlott: 

egészség, életmód:  lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, mértékletes folyadékpótlás, visszerek ápolása krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása,
Otthon és kert: új olvasnivalók beszerzése, könyvtár,  könnyű takarítás, termés begyűjtése,
tartósítás;
program: összeköttetések, társasági élet, jótékonyság, jövőtervezés, hosszú távú tervek, nagyratörő tervek 

nem ajánlott: nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni, metszeni

November 07., Vasárnap  Rezső, Csenger

növő hold, Nyilas    leszálló/felszálló   hold    tűz  elem

ajánlott: 

egészség, életmód:  lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, mértékletes folyadékpótlás, visszerek ápolása krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása,
Otthon és kert: új olvasnivalók beszerzése, könyvtár,  könnyű takarítás, termés begyűjtése,
tartósítás;
program: összeköttetések, társasági élet, jótékonyság, jövőtervezés, hosszú távú tervek, nagyratörő tervek 

nem ajánlott: nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni, metszeni

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás