Holdnaptár – 2021 44. hét
2021 október 25-31.
A héten a Hold a csökkenő Ikrektől az Szűzig halad.
A héten a hold végig csökken, 28-án szerdán este (22:05) eléri a 3. negyedet. Élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően a csökkenésről, fogyásról, csökkentésről, elengedésről szólnak. Számos más hatás is ér bennünket, de talán a Hold van legközelebb.
Hétfőn a levegős Ikrekben folytatja útját este 22:00 óráig. A csökkenő a Hold, ami segíti a kommunikációt A Nap már közben a vizes Skorpió jegybe ér és együttáll a Marssal, többek között. Még sorolhatnám hosszan az összetett hatásokat, melyek a héten és ebben a hónapban jelen lesznek. A Merkúr már időközben előre halad, mégsincs igazán jó helyzetben, így a közlekedésben, kommunikációban – az Ikrekben járó hold ellenére nem árt az óvatosság továbbra is.
Óvjuk a kar, váll ízületeit, ne tegyünk hirtelen mozdulatokat és melegísünk be alaposan. Inkább kardio edzést végezzünk, vagy légző gyakorlatokat. Menjünk ki a levegőre. Szellőztessünk ki otthon is és töröljük le a port, hogy ne szálljon. Porszívózás, száraz vagy akár nedves takarítás is hasznos lehet, mert könnyen szárad a csökkenő levegő jegyben. Vásároljunk be és intézzük el, amit lehet, főleg telefonon. Kezdjünk neki felújítás tervezésének, szervezésének, nagy projekteknek, amihez sokat kell beszélni vagy előadás szerkesztésének. Ezek a napok jók lomtalanításra is, használjuk ki.
Hosszú hétvégi kisebb kiruccanásra – óvatossággal utazásra alkalmas nap, de jó ha már ott vagyunk is. Mivel az iskolásoknak ez már az őszi szünet, bizonyára sok szülő, aki teheti, szintén szabadságon lesz. Jó, ha víz mellett vagyunk, mert estére a vizes Rákba lép a hold és akkor jó lesz ott lenni.
Hétfőn, késő este (22:00) a vizes Rákba lép a hold és csütörtök délelőtt (10:07) ebben a jegyben marad. Jól eshet egy otthon maradós családias őszi (szüneti) időtöltés, amikor főzöcskézük, filmet nézünk és közös programokat csinálunk, vagy akár egyedül bekuckózunk. Vigyázzunk, hogy olyan ételeket fogyasszunk, mely kíméli az epét, gyomrot, májat, ezen kívül ideje van most a lelkieknek, meditációnak. Vegyünk egy nyugtató fürdőt vagy menjünk ki vízpartra. Túl sok folyadékot ne igyunk, bár csökken a hold. Használjuk ki a víz megtisztító erejét. Azért vigyázzunk a víz-lábnyomunkra és vigyázzunk az élő vizekre! Aki hosszú hétvégét, őszi üdülést tervezett és már ott van, jól érezheti magát vizes helyeken, de aki még nem indult el, mindenképpen óvatosan közlekedjen. A Rák jegyben járó holdnál az érzelmek felfokozódhatnak, vigyázzunk a mérgekkel (alkohol egyéb mérgező szerek), mert a vizes jegyekben minden erősebben hat és a Rákban a gyomrot, májat, epét terheli. A hajmosást hagyjuk inkább az Oroszlán hold idejére, de vizes wellness nap azért belefér. A hold útja a Rákban most kicsit hosszabb, elnyúlt.
Csütörtök délelőtt (10:07) az Oroszlánba lép a hold, és itt eléri a 3. negyedet 28-án este, 22:05-kor, és szombat estig (19:09) ebben a tüzes jegyben halad. Igénybe veheti a keringést és a szívet. Mozogjunk és fogyasszunk elég folyadékot, mert a csökkenő holdban járó tüzes Oroszlán holdnál kiszáradhatunk. Menjünk kicsit levegőre és szellőztessünk ki. A szokásosnál merészebbek, vakmerőbbek lehetünk, de ezért ne vigyük túlzásba, kerüljük a hatalmi harcokat, kakaskodást. Média kampány megvalósításra alkalmas időszak. vegyünk fel reklám filmet, posztoljunk a közösségi médiában. Kitüntetések, dicsőség, nyereség ünneplésére alkalmas nap lehet, de esetenkét büntetésre is, ha elszalad velünk a ló… Hatalmi szervekkel, felettesekkel ne húzzunk ujjat. Ezen kívül otthon imára, meditációra is szánhatunk időt.
Egy határozott hajnyírás, bátor frizura választás most időszerű lehet. Ha Oroszlán jegyben – csökkenő holdnál megyünk fodrához, megerősíti a „sörényünket”, de a dauert most hagyjuk ki, mert nagyon begöndörödhet a hajunk (ha még egyáltalán valaki csinál ilyet…). Ha nem is fodrásznál, de ma mindenképp ajánlatos a haj ápolása. Legalább péntek délután és szombaton érdemes még kiruccanni kicsit a gyerekekkel is. Alkalmas napok utószezoni nyaralásra, hosszú hétvégére, de közlekedjünk óvatosan.
Még szombat este a hold átlép a Szűz jegybe (19:09) és kedden vált csak jegyet újra (00:10). Alkalmas lehet a nap takarításra, rendrakásra, hajmosásra, és böjtre, szaunára, wellness napra, elvonulásra, csendes meditációra és őszi kerti munkákra. Vigyázzunk a gyomrunkra, a bélrendszerre, ne terheljük túl nehéz vasárnapi ebéddel. Gyökérzöldségek most jól hasznosulnak (burgonya, répa, cékla, retek, stb.)
További tippek a hétre a napi listákban:
Október 25, Hétfő Blanka, Bianka
Az iskolai könyvtárak világnapja, A Fejlődésről való tájékoztatás világnapja
csökkenő hold, Ikrek felszálló /leszálló levegő elem
A nap nagy részében, este 22:00-ig ebben a jegyben jár a hold, az este 22:00 utáni hatásokat lásd a keddi napnál.
ajánlott este 22:00-ig
egészség, életmód: vértisztítás, mirigyek tisztítása, keringés javítása, kardio edzés, váll, karok, kéz masszázsa, ízületek ápolása, főleg könyök, csukló, váll, erős fényvédelem, légző gyakorlatok, levegőzés, tiszta levegő, chi kung, tai chi, köszvény, reuma elleni kúrák, könnyű ételek, állóképesség javítása, kenőcsök használata, szellemi kihívások, agytorna, energiák áramoltatása, feng shui;
Háztartásban: tértisztításra ez a nap kiváló, szellőztetés, rendrakás, rendezkedés, nagytakarítás, lomtalanítás, ablaktisztítás, felújítás; kertben: futónövényeket, virágokat vetni, ültetni, kártevőket irtani, időközi trágyázás, ha nem akar virágozni a növény;
szabadidő: könnyed beszélgetések, megbeszélések, barátságok ápolása, buli, telefonálás, új utak választása, társas összejövetelek, szabad programok, mozi, új ismerősök, rossz szokások feladása, elengedés, méregtelenítés (mérgező kapcsolatok elengedése is);
munkahelyen: megbeszélések, kreatív tevékenység, brainstorming, (át)szervezés, telefonálás, kapcsolatok, ügynöki tevéke
Nem ajánlott:
nagy koncentrációt igénylő tevékenység, locsolás, kapkodás, csapongás, nagy figyelmet igénylő munkák, virágok locsolása, zsíros, nehéz ételek, locsolás, kerti munkák, ültetés
Október 26., Kedd Dömötör, Amanda, Armand
csökkenő hold, Rák leszálló hold víz elem
ajánlott
egészség, életmód: epe, máj, gyomor tisztítása gyógynövényekkel, idegrendszer védelme, mellkas masszázsa, légző gyakorlatok (mellkas tisztítása), könnyű ételek, böjt, szauna;
lelkiek: belső ösvények kutatása, meditáció, ima, otthoni programok, mély érzelmek, áldozatot hozni; háztartásban: lemosás, felmosás, locsolás, főzés, otthonrendezés, díszítés, vásárlás,
kertben: növényápolás, locsolni, füvet nyírni, virágokat trágyázni, föld feletti kártevők irtása
Nem ajánlott:
hajvágás, hajmosás, alkohol vagy bármilyen mérgező dolog (duplán), puffasztó ételek, rossz szénhidrátok, nyugtalanságot okozó dolgok, hosszú szellőztetés, lakkozás, festés, elvermelés, konzerválás
Október 27. Szerda Szabina, Szabrina
csökkenő hold, Rák leszálló hold víz elem
ajánlott:
egészség, életmód: epe, máj, gyomor tisztítása gyógynövényekkel, idegrendszer védelme, lelkiek, mellkas masszázsa, légző gyakorlatok (mellkas tisztítása), könnyű ételek, böjt, szauna;
lelkiek: belső ösvények kutatása, meditáció, ima, otthoni programok, mély érzelmek, áldozatot hozni; háztartásban: lemosás, felmosás, locsolás, főzés, otthonrendezés, díszítés, vásárlás,
kertben: növényápolás, locsolni, füvet nyírni, virágokat trágyázni, föld feletti kártevők irtása
Nem ajánlott:
hajvágás, hajmosás, alkohol vagy bármilyen mérgező dolog (duplán), puffasztó ételek, rossz szénhidrátok, nyugtalanságot okozó dolgok, hosszú szellőztetés, lakkozás, festés, elvermelés, konzerválás
Október 28, Csütörtök Simon, Szimonetta, Szimóna, Takarékossági világnap
csökkenő hold, 3. negyed 22:05, Rák/Oroszlán 10:07 leszálló víz/tűz elem
ajánlott délelőtt 10-ig
egészség, életmód: epe, máj, gyomor tisztítása gyógynövényekkel, idegrendszer védelme, lelkiek, mellkas masszázsa, légző gyakorlatok (mellkas tisztítása), könnyű ételek, böjt, szauna;
lelkiek: belső ösvények kutatása, meditáció, ima, otthoni programok, mély érzelmek, áldozatot hozni; háztartásban: lemosás, felmosás, locsolás, főzés, otthonrendezés, díszítés, vásárlás,
kertben: növényápolás, locsolni, füvet nyírni, virágokat trágyázni, föld feletti kártevők irtása
Nem ajánlott:
hajvágás, hajmosás, alkohol vagy bármilyen mérgező dolog (duplán), puffasztó ételek, rossz szénhidrátok, nyugtalanságot okozó dolgok, hosszú szellőztetés, lakkozás, festés, elvermelés, konzerválás
délelőtt 10-től ajánlott:
egészség, életmód: szív, hát, vérkeringés kímélése, táplálása, emésztés erősítése, elegendő de nem sok folyadék, nyugtató teák, könnyű túra, edzés, jóga, tai chi, chi kung, hajápolás, balzsam;
otthon, szabadidő: szívcsakra és napfonat csakra meditációk, fa mandala, Életfa ábrázolások festése, rajzolása stb., ima; apás programok, bátorságot igénylő sportok, kalandpark, játszóház, családi fotózás, természetjárás;
munkahelyen: önismereti tréning, kinevezések, kockázatkezelés, határozottság, bátorság, impulzivitás, saját szerepek átgondolása, önismeret, befelé fordulás, laza nap, akadályokat könnyű legyőzni, határok elmosódása, vezetői meeting, csapatépítés egy kalandparkban; élettervezés, média szereplések, média tervezés
Nem ajánlott: keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, hosszú utazás, dauer, hatalom fitogtatás
Október 29., Péntek Nárcisz
csökkenő hold, Oroszlán leszálló hold tűz elem

Október 30., Szombat Alfonz, Zenóbia TAKARÉKOSSÁGI VILÁGNAP
csökkenő hold, Oroszlán/Szűz 19:09 leszálló hold tűz/föld elem
estig ajánlott:
egészség, életmód: szív, hát, vérkeringés kímélése, táplálása, emésztés erősítése, elegendő de nem sok folyadék, nyugtató teák, könnyű túra, edzés, jóga, tai chi, chi kung, hajápolás, balzsam;
otthon, szabadidő: szívcsakra és napfonat csakra meditációk, fa mandala, Életfa ábrázolások festése, rajzolása stb., ima; apás programok, bátorságot igénylő sportok, kalandpark, játszóház, családi fotózás, természetjárás;
munkahelyen: önismereti tréning, kinevezések, kockázatkezelés, határozottság, bátorság, impulzivitás, saját szerepek átgondolása, önismeret, befelé fordulás, laza nap, akadályokat könnyű legyőzni, határok elmosódása, vezetői meeting, csapatépítés egy kalandparkban; élettervezés, média szereplések, média tervezés
Nem ajánlott: keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, hosszú utazás, dauer, hatalom fitogtatás
este 19:10-től ajánlott: vértisztítás, vérkeringés, gyomor, béltisztítás, böjt, léböjt, tisztító teák, csalántea, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, szauna, wellness, új életmód, melegen öltözni; fodrászat, dauer, festés; elengedés minden szinten;
háztartásban: rendrakás, pipere takarítás (aprólékos, mindenre kiterjedő takarítás), lomtalanítás, ha levegő vagy tűz napon nem sikerült, tértisztítás;
kertben és bent: növények ápolása, ültetése, táplálása; dugványozás, gyorsan növő bokrok és cserjék ültetése, öreg fák és szobanövények átültetése, komposztdomb rakás, trágyázás, szemét kihordása, földben élő kártevők irtása; művészetek, kreatív programok, olvasás, hangverseny;
munkahelyen: gazdasági, pénzügyi teendők, elszámolások; átszervezés, átrendezés, kreatív meeting vagy aprólékos dekoráció, aprólékos, precizitást igénylő munkák, céges lomtalanítás (papírok, elektronikai hulladék, stb);
nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek, virágok locsolása, csípő, vese, hólyag műtét
Október 31, Vasárnap Farkas, Halloween napja az angolszász kultúrkörben,
illetve a Kelta Samhain napja
Itthon is egyre többen megemlékeznek ezekről, tegyük fenntartható megoldásokkal!
csökkenő hold, Szűz leszálló hold föld elem
ajánlott: vértisztítás, vérkeringés, gyomor, béltisztítás, böjt, léböjt, tisztító teák, csalántea, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, szauna, wellness, új életmód, melegen öltözni; fodrászat, dauer, festés; elengedés minden szinten;