A Hold,  Segítőnk a Hold,  Tudatos Olvasók Klubja

Bízd magad a Holdra!  

Személyes útmutatás a kártyáktól

Az év elején abban a szerencsében részesültem, hogy a szert tehettem a Hold jóslatai című kiadványra. Eddig is nagyon hasznosnak tartottam a holdnaptárt a mindennapok szervezésében, ezzel azonban egészen pontosan és személyre szabottan is  meg tudom határozni, minek lehet ideje.

A Hold Jóslatai, Bízd magad a Hold fázisainak útmutatására! című könyv és kártya pakli, mint a bevezetőben írtam, egészen precízen segíthet a mindennapi tevékenységeinkben válogatni. A heti holdnaptár és Holdnaplóban eddig is adtam tippeket az ajánlott és nem ajánlott tevékenységekre, a kártyacsomag viszont egészen aprólékosan és pontosan tud segíteni. Akár úgy használjuk, hogy a lapokból kirakásokat vetünk, akár úgy, hogy aprólékosan tanulmányozzuk a kombinációkban rejlő lehetőségeket, pontosíthatjuk, hogy a számos lehetőség közül a napok folyamán mi az, ami valóban hasznunkra lehet.

Bár a legtöbb esetben az ember spontán is érzi, és a hétköznapokban tudja, hogy mikor mi a  teendője, esetleg – úgy, mint én, és sokan mások – naplózza is a tevékenységeit, néha mégis hasznos lehet egy kicsit pontosabb útmutató, amikor célt vesztünk, bizonytalanná válunk, nem látjuk a fától az erdőt, esetleg hosszabb távra tervezünk és még távolinak tűnik ahhoz egy dolog, hogy valóban lássuk.

Ilyenkor érdemes kicsit lecsendesedni  és befelé figyelni. Most a növő hold erre egyébként is több alkalmat teremthet, vagy nagyobb lehet az igényünk eleve a visszavonulásra, tervezgetésre, befelé figyelésre. Mégis, előfordul, hogy magunkban nem találjuk meg a választ.

Miben más, mint a holdnaptár?

Bár az általános holdnaptár a legtöbb napon messzemenőkig kiszolgálhat bennünket és válogathatunk a javaslatok között igényeink szerint, kétségtelemül általánosabb javaslatot ad, mint egy személyes kérdésre húzott kártya vagy kivetés. Míg a legtöbb általános javaslat a hétköznapokban betölti a szerepét, akkor, is, ha előre megírtuk azokat, vannak helyzetek, amikor ennél részletesebb, személyesebb válaszra várunk, vágyunk. Ilyenkor lehet hasznos, ha kéznél van egy kártya pakli, amit használhatunk rendeltetése szerint vagy kreatívan is. Minkét módszerrel személyesebb és mélyebb válaszokat kaphatunk egy-egy feltett kérdésre vagy életszakaszra és talán nagyobb távlatokba tekintünk, mint a naptár használatával.

–      1 db könyv a leírásokkal, példa kirakásokkal, használati útmutatóval.   A paklihoz tartozó könyv 2032 december végéig tartalmaz holdciklus táblázatot, ami önmagában hihetetlen nagy munka, még akkor is, ha ez az interneten is kereshető.

 A pakli 3 típusú kártyát tartalmaz:

  • a holdfázisokra (8 fázisra) 1-1 lapot elemenként (4 elem: tűz, víz, föld, levegő) és az egyes elemekhez színeket társít, nagyjából 1-2 oldal leírással. A fázis lapokat külön is használhatjuk napi kártyaként, kikeresve a könyvből a jelentést és meg is tanulhatjuk.

–         A 28 holdházra 1-1 lapot (a Hold 28-29,5 nap alatt járja be a ciklusát, de többnyire átlagosan 28 nappal számolunk, minden naphoz 1-1 házat és jelentést társít.

–         12 mitológiai női karaktert társít a zodiákus jegyekhez mintegy megszemélyesítve a hozzájuk tartozó archetípusokat és a teremtő, fenntartó, lebontó, pusztító erőket, évszakokat, hónapokat. 

Nem csak nőknek!

Bár a Holdat leginkább a nőiséghez és a női ciklushoz, az árapályhoz, vízhez társítjuk hagyományosan tévedés lenne azt mondani, hogy ez csak nőknek való. Férfiak ugyanúgy használhatják, hiszen mindenkinek van érzékenyebb – nőiesebb és keményebb, férfiasabb énrésze, és vannak kérdései. tehát, férfiak ugyanúgy kérdezhetnek, mint nők. Férfiakban ugyanúgy felmerülhetnek a mindennapi élet során kérdések.

Hogyan használd?

A pakli alapvetően 3 al-pakliból áll, mint fentebb bemutattam, amiből a holdfázis lapok egy önállóbb egységet is alkotnak és mintegy kiegészítésként, pontosításként szolgálhatnak a többi lapok. A 28 ház lap és a női alakok az értelmezésben segíthetnek, árnyalják a holdfázis lapok jelentését.

A holdfázis lapokat külön is használhatjuk arra, hogy napi szinten kikeressük a jelentést, amíg meg nem tanuljuk és más holdnaptárakkal és a táblázattal együtt napi tevékenységeink segítésére használjuk. Arra is jó, hogyha kiestünk a holdnaptár állandó figyeléséből, a ritmusból, de szeretnénk újra felvenni a fonalat.

Használhatjuk a könyvben bemutatott kirakásokat arra, hogy egy helyzetben felmerülő kérdésre választ kapjunk, ha elakadtunk, ha nem látjuk a fától az erdőt, ha tanácsra van szükségünk egy kérdésben, amit vagy nem tudunk vagy nem akarunk mással megosztani, mert nagyon személyes vagy mert már kb minden élő emberrel beszéltünk róla, még sincs kézzel fogható megoldás, továbblépés az ügyben. A példa kirakásokból is tanulhatunk vagy saját magunk is kitalálhatunk egyedi kirakásokat, ha már megismertük a lapokat, jelentéseket.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás