A Hold,  Holdnaptár online

Holdnaptár – 2021 5. hét

 2021 január 25-31
 
A héten a Hold a növő Ráktól a csökkenő Szűzig h
alad.
A hét elején a hold nő a csütörtök esti Holdtöltéig, így élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően a növekedésről, építésről, befelé fordulásról szólnak. A Holdtölte mindig erőteljesebb, intenzívebb hatású, mint  az Újhold, ezért már az egzakt Holdtölte előtt és utána is érezni még legalább egy napig a hatását.

A Holdtöltekor a Hold a Nappal szemben áll, ami “feszültséget” kelt, és régóta ismert jelenség, hogy ilyenkor több a feszültség, baleset, stb. Most a januári Holdtölte az Oroszlánban teljesedik, ki, tüzes jegyben. Ne lepődjünk meg, ha környeztünkben hangos szóváltásra leszünk figyelmesek, netán éppen rajtunk töltené ki valaki a frusztrációját. Ne vágjunk vissza, de azért most éreztessük az erőnket, az oroszlán-karmainkat kicsit, ha valaki nekünk jönne. De többet ésszel, mint erővel, a határozott fellépés és hang is elég lehet, hogy távol tartsuk a vehemens “ellenfelet”, sőt, most a legtöbbet a nyugodt, szinte rezignált kiállással tehetünk magunkért, ha nem húzzuk fel magunkat, hanem higgadtak maradunk. A Hétvégi csökkenő Szűz holdban majd lenyugodnak a kedélyek, várhatőan és kiderül, hogy az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. Tény, hogy most bármi előfordulhat… 

Hétfőn este a növő hold eléri Rák jegyet és egészen szerda hajnalig ebben a vizes jegyben halad. Mindez az idegrendszerünkre lesz leginkább hatással, főként, a holdtölte közeli állapot miatt, ami tovább fokozahtja a hangultot. Egyrészt nagyobb igényünk lehet a visszavonulásra. A Hold a Rák ura, most otthon érzi magát és ereje teljében van. Fókuszba kerülhet a napokban a család, a védelem (a Rák páncélja) témája. Vigyázzunk a gyomrunkra, mert ez a leszálló jegy már a belsőnket érinti. Ha erddig nem is voltunk Home officeban, most lehet, hogy kérnünk kéne pár napot (az iskolákban lehet síszünet is mostanában). Készítsünk könnyű, kímélő ételeket, védjük az epét, a májat, gyomrot, erősítsük gyógynövényekkel. Fodrászhoz ne ezekben a napokban menjünk, ha nem muszáj. Locsoljuk meg a szobanövényeket, de most ne vágjuk vissza a napokban. Kerüljük a mérgező szereket, mert ezek most a telő holdnál és vizes jegyben jobban “eláztatnak” bennünket, mint bármikor (alkohol vagy bármilyen méreg). 

Csütörtökön a növő, telő hold az Oroszlánba ér hajnalban, majd este 8 körül tetőzik a Holdtölte. Fentebb már érintettük a témát, így most csak az Oroszlánra jelelmző témákkal bővítem: fokozottan figyeljünk a keringésre, a szívre. Egészségi szempontból ez a Holdtölte nagyon intenzív lehet sokak számára. Próbáljunk higgadtak maradni, tudatosan, ne menjünk bele a hangos, vitás helyzetekbe, csatákba, játszmákba, de álljunk ki magunkért, főeg munkahelyen. Álljunk ki bátran, de őrizzük meg a hudegvérünket. Életvezetéssel, önismerettel kapcsolato vagy családi programokat tervezhetünk estére.
A Holdtölte hatása még pénteken is egész nap érezhető lesz és szombat reggel 9-ig az Oroszlánban halad a Hold. Ne terheljük túl magunkat a napokban, otthon, amennyire lehet, pihenjünk. 

A hétvégére már a nyugodtabb, földies Szűzbe ér a már csökkenő Hold és – remélhetőleg – lecsilalpodnak a kedélyek. Vigyázzunk a gyomrunkra, akár egy kicsit böjtölhetünk is és vége az első hónapnak. Engedjünk el a hétvégére minden gondot, amennyire csak lehet, töltsük egy kis wellness programmal – akár otthon is, olvassunk, törődjünk a növényeinkkel, tegyünk rendet, vigyük kis a szemetet, vigyük el a felgyűlt hulladékot egy hulladékudvarba, szabaduljunk meg attól, ami nem szolgál, felelősen. Takarítsunk ki alaposan. Most az anyagiakkal is hasznos lehet foglalkozni. Nézzük át a hó végén a pénzügyeinket, készítsünk számvetést. Aprólékos, precizitást igénylő munkáknak járhatunk ma a végére, amit esetleg már régóta tologattunk. 

További tippek a hétre a napi listákban: 

Január 25., Hétfő                Pál 

növő hold, Rák 19:51   leszálló   hold   víz  elem

 ajánlott

egészség, életmód: pihenés, főleg idegrendszer kímélése; otthon maradni, ha lehet, legalább este,  reuma elleni gyógymódok, mellkas, epe, gyomor, máj gyógyítása gyógynövényekkel, táplálék-kiegészítőkkel, nyugtató hatású teák, teázás, lelki terápiák,
wellness-fitnesz:  mellkas, hát izomépítés, masszázs, vizes terápiák, wellness fürdő,
otthon és a kertben: növények tápoldattal való locsolása, házimunka legfeljebb csak sepregetés, portörlés, ha nincs jobb alkalom, főzés: könnyű, gyomorkímélő ételek; családi kikapcsolódás, meditáció, lelkizős beszélgetések,
munkában: home office lehetőséget használjuk ki, ha van, vagy korán menjünk haza, ha a munkarend engedi, vagy elmélyülést igénylő munkák vagy szociális munka, feladatok végzése

Nem ajánlott:
idegi túlterhelés, túl sok szénhidrát, tészták, mellkas, epe, gyomor, máj műtétje, mellkas és a hát felső szakasz erős terhelését kerülni kell, mérgező szerek (alkohol főleg), hajvágás, hajmosás ; konzerválás, metszés

Január 26.  Kedd              Vanda, Paula, Titanilla

növő hold, Rák    leszálló   hold   víz  elem

Január 27., Szerda           Angelika, Angyalka

Január 28., Csütörtök            Károly, Karola

Holdtölte 20:16, Oroszlán 3:54           leszálló  hold            tűz elem  

ajánlott: 

egészség, életmód: pihenés, szív, hát, vérkeringés kímélése, táplálása, emésztés erősítése, elegendő, de nem túl sok folyadék, nyugtató teák főleg álmatlanság esetén, férfi hormonok erősek, haj és a szőr megerősödik; könnyű séta, edzés, jóga, tai chi, chi kung; hajápolás, balzsam;
lelkiek: bőség meditáció, ima, napfonat csakra kiegyensúlyozása;
munkahelyen és otthon: kockázatvállalás, határozottság, bátorság, impulzivitás,  saját szerepek átgondolása, önismeret, befelé fordulás, laza nap, akadályokat könnyű legyőzni, határok elmosódása, élettervezés, apás programok, bátorságot igénylő sportok, kalandpark, játszóház,  családi fotózás, kapcsolat a felsőbb erőkkel

nem ajánlott:

keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, hosszú utazás, dauer, balesetveszélyes sportok, bármilyen túlterhelés, erőszakosság, túlzott hatalomra törekvés, szerepek túljátszása – a holdtölte felerősítheti a hajlamot    

Január 29.,  Péntek        Adél 

csökkenő, Oroszlán    leszálló  hold            tűz elem  

ajánlott: 

egészség, életmód: keringés frissítése, könnyű mozgás, edzés, szolárium, “napfürdő”, ha az idő engedi, de erős fényvédelem ajánlott még télen is, frissítő séta, hátmasszázs, jóga, taichi, chikung, ha kint vagyunk;  gyomor, emésztés kímélése, tisztítása, sok folyadék – csökkenő holdnál az Oroszlán nagyon szárít, még télen is, nyugtató teák
szabaidő, lelkiek: lehetőségekhez képest laza, könnyed nap (lehetőség esetén home office), kevés utazás, napfonat és szívcsakra csakratisztító meditáció, hajápolás, balzsam, hajvágás;
háztartásban, ha tehetjük, vagy délután: hosszú szellőztetés, nagytakarítás, tértisztítás, lomtalanítás, elengedés; felújítás, délutáni családi programok, apás nap, sportnap, játszótér, filmezés, fotózás, színjátszó kör;
munkahelyen: vezetői meeting, személyiségfejlesztés, csapatépítés, előléptetések, találkozók, határozottság, bátorság, kockázatvállalás, akadályokat könnyebb legyőzni, lendületesség, média, filmezés, fotózás 

nem ajánlott:

keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, megerőltető, hosszú utazás, túra, dauer, keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, szerepek túljátszása, erőszakosság

Január 30., Szombat                        Marina, Gerda

csökkenő hold,              Szűz 9:02   leszálló  hold      föld elem   

ajánlott: 

egészség, életmód: vértisztítás, vérkeringés, gyomor, béltisztítás, böjt, léböjt, tisztító teák, csalántea, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, szauna, wellness, új életmód, melegen öltözni; fodrászat, dauer, festés; elengedés minden szinten; 
háztartásban: rendrakás, pipere takarítás (aprólékos, mindenre kiterjedő takarítás), lomtalanítás, ha levegő vagy tűz napon nem sikerült, tértisztítás; növények ápolása, ültetése, táplálása; művészetek, kreatív programok, olvasás, hangverseny;
munkahelyen: gazdasági, pénzügyi teendők, elszámolások; átszervezés, átrendezés, kreatív meeting vagy aprólékos dekoráció, aprólékos, precizitást igénylő munkák

nem ajánlott:

befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek,virágok locsolása, csípő, vese, hólyag műtét

Január 31, Vasárnap      Marcella, A lepra elleni harc világnapja

csökkenő hold,        Szűz    leszálló  hold      föld elem   

ajánlott: 

egészség, életmód: vértisztítás, vérkeringés, gyomor, béltisztítás, böjt, léböjt, tisztító teák, csalántea, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, szauna, wellness, új életmód, melegen öltözni; fodrászat, dauer, festés; elengedés minden szinten; 
háztartásban: rendrakás, pipere takarítás (aprólékos, mindenre kiterjedő takarítás), lomtalanítás, ha levegő vagy tűz napon nem sikerült, tértisztítás; növények ápolása, ültetése, táplálása; művészetek, kreatív programok, olvasás, hangverseny;
munkahelyen: gazdasági, pénzügyi teendők, elszámolások; átszervezés, átrendezés, kreatív meeting vagy aprólékos dekoráció, aprólékos, precizitást igénylő munkák

nem ajánlott:

befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek,virágok locsolása, csípő, vese, hólyag műtét

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás