Holdnaptár – 34. hét
2020 augusztus 17-23.
Az augusztus 19-i Újholdig csökkenőben van a hold, utána a hét végén már növőben lesz, a jegyek szerint az Oroszlántól a Skorpióig halad.
A hét elején csökken a hold így élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően az elengedésről, kiáradásról, aktivitásról szólnak elsősorban, augusztus 19-i Újhold után augusztus 20-tól már ismét növőben lesz és a nyugalom felé tendálnak az energiák. A hosszú hétvége így relatív nyugalomban telhet.
A hét elején a csökkenő Oroszlán Hold még az aktívabb, sportosabb programoknak kedvez, a megjelenésnek, a hét közepén a Szűz Újhold kedvez sok új tervünknek, majd augusztus 20-tól a nőni kezd a hold és bejárja az őszi jegyeket: Szűz, Mérleg, majd vasárnapra eléri a Skorpiót. Ennél fogva, elég változatos hangulatú hlt elébe nézünk. Az energikus Oroszlántól a nyugodt, aprólékos Szűzön és a könnyed Mérlegen át a delejes Skorpióig mindenben részünk lesz.
Az Oroszlán és a Szűz csökkenő hold és az Újhold még kedvez az elengedésnek és a rendrakásnak, még 20-án folytathatjuk, ha előző nap nem sikerült mindent befejezni, az utolsó símításokat elvégezhetjük. A hét végén aztán – főleg spénteken és szombaton menjünk inkább baráti társaságba, kiállításra vagy szervezzünk partit, vasárnap pedig inkább zárkózzunk be egyedül vagy, ha van, akkor a párunkkal.
Az Oroszlán és Szűz napokon fordítsunk időt kicsit az énidőre, szépülésre, elsősorban a hajunkra, vagy wellnessre, de vigyázzunk a szívünkre, keringésre, fogyasszunk elég folyadékot – egészen a Mérleg napok végéig még inkább kicsit szárító hatásúak a jegyek. Vigyázzunk a gyomrunkra, egészségünkre, derekunkra, vesénkre.
A Szűz napok kedveznek a háztartási és kerti munkáknak, a többi nap inkább a kikapcsolódásnak.
Augusztus 17., Hétfő
csökkenő, Oroszlán 6:38 felszálló hold tűz jegy
ajánlott:
egészség, életmód:keringés frissítése, könnyű mozgás, edzés, szolárium, napfürdő, ha az idő engedi, de erős fényvédelem, frissítő séta, hátmasszázs, jóga, taichi, chikung, ha kint vagyunk; gyomor, emésztés kímélése, tisztítása, sok folyadék – csökkenő holdnál az Oroszlán nagyon szárít, főleg nyáron, nyugtató teák,
lelkiek, programok: laza, könnyed nap (lehetőség esetén home office), kevés utazás, napfonat és szívcsakra csakratisztító meditáció, hajápolás, balzsam, hajvágás; délutáni családi programok, apás nap, sportnap, játszótér, filmezés, fotózás, színjátszó kör;
háztartásban, ha tehetjük, vagy délután: hosszú szellőztetés, nagytakarítás, tértisztítás, lomtalanítás, elengedés; felújítás,
munkahelyen: vezetői meeting, személyiségfejlesztés, csapatépítés, előléptetések, találkozók, határozottság, bátorság, kockázatvállalás, akadályokat könnyebb legyőzni, lendületesség, média, filmezés, fotózás;
kertben: szíverősítő gyógynövények gyűjtése, gyümölcsfák ültetése
nem ajánlott:
keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, megerőltető, hosszú utazás, túra, dauer, keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, szerepek túljátszása, erőszakosság
Augusztus 18., Kedd
csökkenő, Oroszlán felszálló hold tűz jegy

Augusztus 19., Szerda
Újhold 04:41, Szűz 9:20 felszálló hold föld jegy
ajánlott:
egészség, életmód: vértisztítás, vérkeringés, gyomor, béltisztítás, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, szauna, wellness, új életmód, böjt, léböjt, tisztító teák, csalántea, melegen öltözni;
programok: művészetek, kreatív programok, elválasztás, elengedés; dauer, festés; rendrakás, lomtalanítás, tértisztítás;
otthon, kertben: növények ápolása, ültetése, táplálása, szezonváltási tennivalók;
kertben: a legtöbb kerti és mezei munkára alkalmas, ami ültetéssel, vetéssel kapcsolatos, trágyázás, komposzt kezelése, kerítésoszlopok elhelyezése, dugványozás, öreg fák és szobanövények átültetése, fák, bokrok ültetése, földben levő kártevők irtása
nem ajánlott:
befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, hasi műtétek
Augusztus 20, Csütörtök Ünnepnap
növő hold, Szűz felszálló hold föld jegy
egészség, életmód: emésztés, idegek, lép, hasnyálmirigy, vér táplálása, vérképzés támogatása táplálék-kiegészítőkkel, egészséges életmód programok, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, has edzése, haj táplálása, ápolása, dauer, festés; háztartásban: rendrakás, növények ápolása, ültetése, táplálása;
Otthon: célokon, renden való meditálás, délután ezoterikus programok, olvasás;
kertben: a legtöbb kerti és mezei munkára alkalmas, ami ültetéssel, vetéssel kapcsolatos, trágyázás, komposzt kezelése, kerítésoszlopok elhelyezése;
munkában: logikus célok kitűzése, várakozás, vizsgálódás, rendszerezés, aprólékos, türelmet, precizitást igénylő munkák, önismereti tréning/olvasmányok, kreatív tervezési munkák;
kertben: magasra növő bokrok, cserjék ültetése, öreg fák, erkély- és szobanövények átültetése, gyep vetése, dugványozás
nem ajánlott:
befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek
Augusztus 21., Péntek Munkaszüneti nap – hosszú hétvége
növő hold, Mérleg 10:15 felszálló hold levegő jegy
ajánlott:
egészség, életmód: immunerősítés, vese, hólyag támogatása, táplálása, erős fényvédelem, hidratálás;
programok, lelkiek: művészetek, kultúra, gyengésség, tapintat, szellőztetés, könnyű takarítás, ha nincs jobb alkalom, saját imázs tervezése, kozmetika
munkában: partnerek látogatása, kapcsolattartás, meeting, közös programok, céges kulturális programok, közösségi média, könyvbemutató, premier előadások, prezentációk, kreatív meetingek kertben és bent: virágok ápolása, ültetése
nem ajánlott:
veszekedés, vita, komoly döntések, locsolás
Augusztus 22, Szombat hosszú hétvége
növő hold, Mérleg felszálló hold levegő jegy
ajánlott:
egészség, életmód: immunerősítés, vese, hólyag támogatása, táplálása, erős fényvédelem, hidratálás;
programok, lelkiek: művészetek, kultúra, gyengésség, tapintat, szellőztetés, könnyű takarítás, ha nincs jobb alkalom, saját imázs tervezése, kozmetika
munkában: partnerek látogatása, kapcsolattartás, meeting, közös programok, céges kulturális programok, közösségi média, könyvbemutató, premier előadások, prezentációk, kreatív meetingek kertben és bent: virágok ápolása, ültetése
nem ajánlott:
veszekedés, vita, komoly döntések, locsolás
Augusztus 23,, Vasárnap hosszú hétvége
növő hold, Skorpió 11:15 felszálló hold víz jegy
ajánlott:
általában: egészségügyi rutinvizsgálatok, főleg urológia, csak enyhe terhelés, medenceöv edzése, építése, melegen tartása, gyógynövénnyel táplálása;
program, lelkiek: női és férfi intim masszázs, intimtorna, pihenés, fürdő, mély érzelmek, lelkiek, bujaság, szex, ülőfürdő, nyugtató fürdő és gyógyteák; otthon maradni legalább este, olvasás, meditáció, belső ösvények kutatása, lelki terápiák, ezoterikus olvasnivalók, klub, meditáció, tisztító szertartások; háztartásban, kertben: virágok locsolása, táplálása, gyógynövényekkel bánni; füvet nyírni;
nem ajánlott:
terhesség esetén bármi terhelés, nemi szervek terhelése, hajápolás, ágynemű szellőztetése, fák, bokrok kivágása, nagymosás, lassan szárad minden, tésztafélék, idegi, lelki megterhelés, stressz, műtétek, különösen a medence tájékán