A Hold,  Holdnaptár online

Holdnaptár – 31 hét

2020 július 27-augusztus 02. 
 
 A héten növőben van a hold, a  jegyek szerint az Skorpiótól a Mérlegig halad. 
Egész héten  nő a hold így élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően a feltöltődésről tervezésről szólnak elsősorban.

Erre a hétre tervezzünk inkább passzívabb tevékenységeket, melyek megnyugvást adnak. Phenjünk, ha tehetjük napközben is, ha nem, legalább az esti órákban.  A növő hold már a második negyedben jár, a Skorpió növő hold kissé megterhelheti az idegrendszert és az érzelmeinkre hat erősebbben.  Most egyre visszatartjuk a folyadékot, így azt érzehetjük, hogy nem is kívánjuk. Most annyira nem eshet jól a mozgás, megterhelő edzés, inkább végezzünk könnyed edzéseket, menjünk ki a levegőre, mikor nem esik egy sétára vagy üljünk bringára a Nyilas holdnál, de ne terheljük meg a medencét és a combokat, pihenjünk. Bak holdnál kerüljük az extrém sportokat, vigyázzunk a csontjainkra, ízületeinkre. 

A Bak holdnál a kerti munka is ideális és a szobanövényeinket tartsuk rendben, Skorpió holdnál locsolhatunk is bőven. A lakásban most inkább szorítkozzunk arra, hogy eltegyük azt, amit esetleg szanaszét hagyott a család, kisebb száraz takarítást iktassunk be Nyilas napon.  Egy alapos porszívózás, portörlés hasznos lehet és a tüzes, levegős napokon akár még a felmosás is belefér. A nagyobb rendrakást és lomtalanítást most inkább hagyjuk, főleg a Skorpió holdnál ne erőltessük, a Nyilas még elmegy, de már a 2. negyedben könnyebben vándorol vissza a kidobni kívánt lom, esetleg a rendszerető, rigorózus Baknál szigorúbban el tudunk köszönni a feleslegtől, ha mégis muszáj. 

  Július 27, Hétfő    

növő, 1. negyed 14:32,  Skorpió 5:11  felszálló   hold     víz elem

 ajánlott: 
egészség, életmód:egészségügyi rutinvizsgálatok, főleg urológia, csak enyhe terhelés, medenceöv edzése, építése, melegen tartása, gyógynövénnyel táplálása; női és férfi intim masszázs, intimtorna, pihenés, fürdő, mély érzelmek, lelkiek, bujaság,  szex, ülőfürdő, nyugtató fürdő és gyógyteák;
programok: otthon maradni legalább este, olvasás,  meditáció, belső ösvények kutatása, lelki terápiák, ezoterikus olvasnivalók, klub, meditáció, tisztító szertartások;
háztartásban, kertben:  virágok locsolása, táplálása, gyógynövényekkel bánni; füvet nyírni, csigákat elűzni

nem ajánlott:

terhesség esetén bármi terhelés, nemi szervek terhelése, hajápolás, ágynemű szellőztetése, fák, bokrok kivágása, nagymosás, lassan szárad minden, tésztafélék, idegi, lelki megterhelés, stressz, műtétek, különösen a medence tájékán

Július 28., Kedd      

növő, Skorpió   felszálló   hold     víz elem

Július 29, Szerda

növő, Nyilas 8:24     felszálló hold              tűz elem 

ajánlott: 

egészség, életmód: lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, mértékletes folyadékpótlás, visszerek ápolása krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása;
Otthon és kert: új olvasnivalók beszerzése, könyvtár,  könnyű takarítás, termés begyűjtése, tartósítás, munkában: összeköttetések, társasági élet, jótékonyság, jövőtervezés, hosszú távú tervek, nagyratörő tervek;

nem ajánlott:

nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni

 Július 30., Csütörtök           

növő, Nyilas   felszálló hold              tűz elem 

Július 31, Péntek           

növő, Bak 12:58    leszálló   hold               föld  elem

ajánlott: 
egészség, életmód: bőrápolás, bőrradír, manikűr, pedikűr, kozmetika, testápolás, hidratáló ápolás, körmök ápolása, csontok, ízületek, főleg a térd kímélése, borogatása, sószegény étrend,
programok: mély, komoly gondolatok, meditáció, pihenés;
munkában: hivatalos ügyek intézése, átnézése, számvetések készítése;  

nem ajánlott:

metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés, metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés

Augusztus 1, Szombat

növő,    Bak     leszálló   hold               föld  elem

ajánlott: 
egészség, életmód: bőrápolás, bőrradír, manikűr, pedikűr, kozmetika, testápolás, hidratáló ápolás, körmök ápolása, csontok, ízületek, főleg a térd kímélése, borogatása, sószegény étrend,
programok: mély, komoly gondolatok, meditáció, pihenés;
munkában: hivatalos ügyek intézése, átnézése, számvetések készítése;  

nem ajánlott:

metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés, metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés

Július 12, Vasárnap     

növő,     Mérleg       felszálló   hold               levegő  elem

ajánlott

egészség: immunerősítés, vese, hólyag támogatása, táplálása, szauna, erős fényvédelem, hidratálás;
programok, lelkiek: művészetek, kultúra, gyengésség, tapintat
otthon, háztartás: szellőztetés, könnyű takarítás, ha nincs jobb alkalom, saját imázs tervezése, kozmetika;
munkában:  kapcsolattartás, meeting, közös programok, céges kulturális programok, közösségi média, könyvbemutató, premier előadások, prezentációk, kreatív meetingek, 
kertben: virágokat vetni, ültetni, esetleg trágyázni, ha nem virágoznak;   

nem ajánlott: 

veszekedés, vita, komoly döntések, locsolás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás