Holdnaptár – 2023. 33. hét
2023 augusztus 14-21.
A héten a Hold a csökkenő Ráktól a növő Mérlegig halad
Újhold az Oroszlánban augusztus 16-án 11:38-kor pontos.
A héten hold a Rákban indul, de már hétfő délelőtt átlép az Oroszlánba és itt pontosodik majd be 16-án az újhold. A hét elején a hold csökken, majd a hét második felében már nő. Hatásai ennek megfelelően: a hét elején minden csökken, fogy, apad, majd nőni kezd, elkezdődik a vízvisszatartás, építés, hízás, telítődés, feltöltődés. A hét eleje jobb a cselekvésre, a második fele jobb a tervezésre, pihenésre mint produktív tevékenységre. Jobban esik pihenni, mint tevékenykedni. Minden növekszik, jobb összekötni, építeni, mint elengedni vagy kiadni, leépíteni.
Egyéb hatások bőséggel vannak és bőven tartogatnak kihívásokat ezen a héten: utazás és műtéti beavatkozásokra a hét eleje nem igazán alkalmas, jobb halasztani, amit lehet. A Nap-Uránusz feszült fényszöge az, ami most bekavar (hirtelen változások) és ehhez jön még 16-án az újhold, vagyis a Hold együttállása a Nappal, így a hold is beszáll ebbe a feszült állásba. Mivel újhold van, kihat az egész holdhónapra a hatásuk: váratlan események, terveinket keresztülhúzhatja valami/valaki vagy a kapkodás, hirtelenkedés, figyelmetlenség. Augusztus 17-ig ezért legyünk nagyon körültekintőek. Augusztus 14-én délig még lehet műtét, utána 15-én a felső fogsor, 17-én az alsó fogsor kezelése szóba jöhet, 16-án inkább semmi. Bővebben
Augusztus 18-tól már el lehet indulni nagyobb biztonsággal és tervezett műtét is lehetséges. Mivel augusztus 19-20 hétvége és 20-án ünnepnap is van, ezért lényegében augusztus 18-ra vonatkozik.
———————————————————————————————————————-
Hétfőn a fogyó hold még a Rákban jár délelőtt 11:36-ig. Saját “otthonában” van a Hold a Rákban, egyébként is az Otthont jelöli, az anyát, a hagyományok szerint, továbbá a hangulatunkat, érzelmeket, a családi fészket. A Hold a Rák jegy “ura” vagyis inkább “úrnője” – jellemzően inkább feminin minőséget képvisel – az egyik legnőiesebb jegy. Délutánra már belép az Oroszlánba.
Legjobb otthon, bár aki elindult még az előző hétvégén nyaralni, szintén jó víz mellett, víz közelben. A hold az érzelmeket is jelöli, a Rákban még inkább. Bár a vizes jegyek jók mosásra, locsolásra általában. Most kevesebb mosószerrel is ki tudjuk venni a foltokat. Ha dél felé vagy délután mosunk, a tüzes Oroszánban jobban fog száradni. Kíméljük a vizeket. Mindenféle vizees takarítás, lemosás jó, de az ablakok tisztítását inkább az Oroszlánban érdemes elvégezni (vizes jegyben nehezen megy – tapasztalat).
Ha lehet, töltsük a családdal a Rák holdas napokat – ez most ugyan csak délig tart mert a hétvégén volt a Rákban a hold. Ha elindultunk még egy kis üdülésre a hétvégén (Ikrekben), akkor vizes wellnessben jól érezhetjük magunkat, de aki teheti, még délelőtt elindzuhat úszni, fürdőzni, délután meg mehet a szaunázás, élményfürdő, sport.
Érzelmi túláradásoktól ne ijedjünk meg, ilyenkor megeshet. Ha jól esik, sírjunk. Ha frusztrált vagy, vonulj vissza, sírd tele a párnát vagy sírj valaki vállán… Most meg fogja érteni vagy legalábbis átérzi. Vigyázzunk a gyomrunkra, epénkre, kerüljük a nehéz ételeket és az alkoholt. Ha émelygünk, menjünk levegőre, mossuk meg az arcunkat, kapjunk be valami nem túl gyorsan felszívódó, szénhidrát alapú ételt – kerüljük a cukrokat, a stressz evést, igyunk epehajtó teát vagy egy kis szódavizet, citromos vizet (utóbbi nekem nagyon tud működni, sokkal jobb, mint az emésztési gondokra reklámozott mindenféle gyógyszertárban kapható bogyók, amiket egyébként a körzeti orvosom szerint tilos! beszedni – gondolkozzunk el ezen és inkább válasszuk a természetesebb megoldásokat, ha gyengélkedik az emésztő rendszerünk).
Alkalmas az idő meditációra is, ha hétfőn délelőtt valakinek van erre érkezése. Óvjuk a természetes vizeket. Legjobb pihenni, meditálni, heverészni a strandon, aki teheti. Ha dolgozni kell kérjünk home office-t, ha lehetséges vagy kíméljük magunkat, amennyire a munkakörünk engedi. Könnyű ebédet tervezzünk, salátát, zöldeket, főzeléket, ha korán ebédelünk, bár délre már az Oroszlánban jár a hold. (A Rák, vizes jegy, levél nap). Jól eshet hideg étel, joghurt, és bizony – sajnos az édesség is – utóbbival és a gyorsan felszívódó szénhidrátokkal vigyázzunk.
Kertben, balkonon és bent is érdemes locsolni még reggel, délelőtt.
Hétfőn még délelőtt 11:36-kor átlép a csökkenő hold az Oroszlánba, és csütörtök hajnalig (04:06) ebben a jegyben marad. Szerdán 11:38-kor pontosodik be az újhold ebben a jegyben, de ezt még 24 órával előtte és utána is érezni lehet majd. Pilledtség, némi erőtlenség érzése foghat el, még az Oroszlán jegyben is – pihenjen, aki teheti. Igyunk eleget, mert a tüzes Oroszlánban könnyű kiszáradni, amire a csökkenő és újhold mág rájátszik.
Alkalmas lehet színházra, mozira, filmnézésre, közösségi média posztolásra, fotókat megosztani, gyerekekkel játszótérre, kaladparkba, kirándulni, sportolni vagy bárhova menni, de azért legyünk a kalandosabb dolgoknál élsznél egyéb hatások miatt. Alkalmas még vallás gyakorlásra, imára, meditációra (szívcsakrára, szeretetre fókuszálva).
Inkább az aktív programokra alkalmas, mint a passzívra, de most egyéb hatások miatt legyünk észnél (hirtelenkedés most nem jó), szív- és érrendszert érinti leginkább ez az állás és a hátat, mellkast. Életmóddal kapcsolatos új terveinket ezen a napon is elkezdhetjük, de most óvatosabb, szívet, érrendszert nem nagyon megerőltető megoldásokkal. Testi szinten az Oroszlánhoz a szív, hát, rekeszizom, a vérkeringés verőerek és az érzékszervek tartoznak. Ezeket soft módszerekkel (nem késsel, tűvel, fémmel) gyógyíthatjuk, kezelhetjük. Fogyasszunk szívet, vérereket erősítő teákat, táplálékkiegészítőket (utóbbit szerda délutántól vagy estétől jobb kezdeni). Ne terheljük túl magunkat, főleg a szívet, a keringést, a szív- és érrendszert most egyéb hatások is érintik, ne kockáztassnk. Ahogy közeledik majd az újhold, aki érzékeny ezekre a hatásokra, jobb, ha pihen, nem hajtja túl magát.
Ami a környezettudatosságot illeti, most talán érdmes erről készíteni valamilyen média anyagot, vagy elmenni olyan helyekre melyeket a “Föld szívének” mondanak (pl Dobogókő) – aki teheti, nem csak akkor, ha hiszünk ebben, hanem kirándulni is, de bárhova máshova is vihet a kirándulásunk, ha szabadságon vagyunk és belefér az időnkbe. Ha kirándulunk, ellátogathatunk vallásos emlékhelyekre, szent helyekre is (pl Zalaszántó), zarándokhelyekre is, vagy otthon meditálhatunk.
Ha dolgozunk, akkor most a vezetőséggel ne vitázzunk, ne kakaskodjunk, hivatalos szervekkel ne hepciáskodjunk, de a vezetővé nevezés, előrelépés előforduhat. Alkalmas nap video publikálásra, csapatépítő tréningre, média megjelenésre, fotózásra többek között. Általában az Oroszlánban járó hold a bátorságpróbákra alkalmas, de most ezt egyéb hatások miatt inkább halasszuk máskorra. Inkább fogjuk vissza magunkat, békésebb, visszafogottabb megoldásokra törekedjünk.
Hajlamosak lehetünk ego harcokra, kakaskodásra is. Próbáljuk tudatosan kontrollálni magunkat. “Ne szólj szám, nem fáj fejem” – ne húzzunk ujjat felettesekkel, autoritással, ha elkerülhető, ne menjünk bele hatalmi harcokba és “ne vegyük a szívünkre”, amit mondanak mások.
Az Oroszlánban is lehet lomoktól megszabadulni, takarítani, főleg kamrát, de a lemosás, felmosás is gyorsan szárad. Lehet intézni gyerekekkel a tanszer, iskolai holmik bevásárlását. Ha van listánk az iskolától – nálunk minden évben van, ami nagy segítség és iránymutató – szorítkozzunk arra, ami fontos, ami elfogyott. Manapság már egész évben lehet mindent kapni, felesleges nagyon feltankolni. Nagyíjából szeptember közepéig a boltok is akcióznak.
Csütörtök hajnalban (04:06) átlép a növő hold a Szűzbe, alkalmas takarításra, rendrakásra – mondjuk buli után – olvasgatásra, kimenni a kertbe, a növényeket ápolni, földdel dolgozni, virágokat átültetni. Szintén jó a tanszervásárra, lista alapján, minimalista stílusban. A Szűzben jobban meggondoljuk, mire adunk ki. Szombat kora délutánig marad ebben a jegyben (12:53), ekkor lép majd át a hold a Mérlegbe.
Óvatosan a táplálkozással, inkább valami könnyű ebédet, vacsrát fogyasszunk, ne terheljük meg a bélrendszert, tisztító kúra most nem annyira időszerű, az jobb csökkenő holdnál, most már inkább az ásványi anyagok, vitaminok pótlását lehet újta kezdeni és bármilyen furán hangzik, már készülni az őszi-téli szezonra, feltölteni a szervezetet. Némi földhöz kötő meditáció is működhet, egészen szombat délig.
Legjobb ezt a hétvégét csendes rendezkedéssel, pakolászással tölteni, alapos (pipere) takarítássa. A hold már növőben van ekkor, de a Szűz holdnál mindig lehet takarítani, rendet tenni. Ebben is legyünk észnél, a háztartásban is vigyázzunk magunkra. (Létra, szúró-vágó eszközök, üveg törés stb.). Minden fejben dől el, kivéve a létra és onnan nagyot lehet puffanni. Kivihetjük a házból a szemetet, a lomokat, kertben, balkonon gondozhatjuk a növényeket, locsoljuk meg, adjunk nekik tápoldatot.
Szombat kora délután (12:53) a hold jegyet vált a Mérlegbe. Kivihetjük a szemetet, lomokat a házból, mert a Szűz holdnál ezt akkor is megtehetjük, ha nő a hold. A Hold levegős jegy és ilyenkor – ha nincs jobb alkalmunk, akkor tértisztításra is alkalmas lehet, de a Mérlegnél arra jobb a Vízöntő hold. Kedd hajnalig lesz a Mérlegben a hold.
Egyébként legjobb, ha pihenünk, meditálunk. Alkalmas családi összejövetelekre, beszélgetésekre, baráti találkozókra a nap, de a közlekedésnél legyünk óvatosak, de lehet menni. Remélhetőleg az ünnepi időjárás jó lesz, bár bevallom, a tüzijátékot évek óta nem pártolom. Szívesebben töltöm hasznosabb dologgal az időmet, sajnos nem lehetett eddig meggyőzni a döntéshozókat, hogy káros a környezetre és az ország büdzséjére is nagy terhet ró, még nem vagyunk elegen, hogy ezen a téren változás legyen és átgondolják ezt a hagyományt. Talán egyszer eljutunk addig, hogy egyre többen felismerik majd, lehet másképp is méltón ünnepelni és egy fél órás látványosságért túl nagy áldozatot hozni (vadon élő és háziállatok nyugalma, a levegő szennyezettsége, por, füst, a vízbe és a természeti környezetbe lehulló rakéták anyaga…. és a bekerülési költség, plusz az ünnepséget övező rongyrázás). Lehet, hogy lesz aki nem ért majd ezzel egyet, de vállalom évek óta az álláspontomat. Volt már olyan év, mikor kimaradt és túléltük.
Ne vitázzunk, ne veszekedjünk, inkább beszéljük meg higgadtan a dolgokat. Szellőztessünk ki alaposan, gyújthatunk füstölőt is, de ne hagyjuk felügyeket nélkül a parázsló füstölőt, se gyertyát, se más tüzeket. A Mérleghez a növények virágos részei tartoznak és a zsírok, olajok: olajos masszázs, például, de a zsíros, olajos ételeket kerüljük. A kertet most hagyjuk, ne is nagyon locsoljunk mert a levegő elemű jegyeknél könnyen tetvesek lesznek a virágok.
A Mérleg hold alkalmas a művészetekre: műkedvelőként és alkotóként is. Designerek, művészek, kézművesek, zenészek születési képletében gyakori a Mérleg hold. Szépérzékünket mindenesetre gyakran élénkíti akkor is, ha egyébként a saját képletünkben máshol volt a hold. Kreatív hobbi, lakberendezés, stílus – akár úgy is, hogy csak a neten nézegetjük, kellemes időtöltés lehet, vagy zenehallgatás, festegetés, rajzolgatás. Nem baj az se, ha nem vagyunk ebben “bajnokok” – sokan gyakran kapják magukat akkor is “dísztgetésen” vagy firkálgatáson, ha egyébként nem tartják magukat szuper készügyesnek. Alkalmas még kávéházi beszélgetésre, olvasgatásra, online csevegésre, rokonlátogatásra, kulturális eseményekre, színházra, múzeumra és még sok minden másra.
További tippek a hétre a napi listákban:
Augusztus 14, Hétfő Marcell, Maximilián
csökkenő hold, Rák/Oroszlán 11:36 leszálló hold, víz/tűz elem
11:36-ig ajánlott:
egészség, életmód:pihenés, főleg idegrendszer kímélése; otthon maradni, ha lehet, legalább este, reuma elleni gyógymódok, mellkas, epe, gyomor, máj gyógyítása gyógynövényekkel, táplálék-kiegészítőkkel, nyugtató hatású teák, teázás, lelki terápiák,
wellness-fitnesz: mellkas, hát izomépítés, masszázs, vizes terápiák, wellness fürdő,
otthon és a kertben: növények tápoldattal való locsolása, házimunka legfeljebb csak sepregetés, portörlés, ha nincs jobb alkalom, főzés: könnyű, gyomorkímélő ételek; családi kikapcsolódás, meditáció, lelkizős beszélgetések,
munkában: home office lehetőséget használjuk ki, ha van, vagy korán menjünk haza, ha a munkarend engedi, vagy elmélyülést igénylő munkák vagy szociális munka, feladatok végzése
nem ajánlott: idegi túlterhelés, túl sok szénhidrát, tészták, mellkas, epe, gyomor, máj műtétje, mellkas és a hát felső szakasz erős terhelését kerülni kell, mérgező szerek (alkohol főleg), hajvágás, hajmosás ; konzerválás, metszés
délután ajánlott:
egészség, életmód: keringés frissítése, könnyű mozgás, edzés, szolárium, fényvédelem, frissítő séta, hátmasszázs, jóga, taichi, chikung. gyomor, emésztés kímélése, tisztítása, sok folyadék – csökkenő holdnál az Oroszlán nagyon szárít, nyugtató teák, laza, könnyed nap/este, kevés utazás, napfonat és szívcsakra csakratisztító meditáció, hajápolás, balzsam, hajvágás;
háztartásban: hosszú szellőztetés, nagytakarítás, tértisztítás, lomtalanítás, elengedés; családi programok, apás nap,filmezés, fotózás, színház;
kertben: szíverősítő gyógynövények gyűjtése, gyümölcsfák ültetése
nem ajánlott: keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, megerőltető, hosszú utazás, túra, dauer, keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, szerepek túljátszása, erőszakosság
Augusztus 15., Kedd Mária
csökkenő hold, Oroszlán leszálló hold, tűz elem
ajánlott:

Augusztus 16., Szerda Ábrahám, Rókus, A hontalan állatok világnapja
Újhold 11:38, Oroszlán leszálló hold , tűz elem
ajánlott:
egészség, életmód: keringés frissítése, könnyű mozgás, edzés, szolárium, fényvédelem, frissítő séta, hátmasszázs, jóga, taichi, chikung. gyomor, emésztés kímélése, tisztítása, sok folyadék – csökkenő holdnál az Oroszlán nagyon szárít, nyugtató teák, laza, könnyed nap/este, kevés utazás, napfonat és szívcsakra csakratisztító meditáció, hajápolás, balzsam, hajvágás;
háztartásban: hosszú szellőztetés, nagytakarítás, tértisztítás, lomtalanítás, elengedés; családi programok, apás nap,filmezés, fotózás, színház;
kertben: szíverősítő gyógynövények gyűjtése, gyümölcsfák ültetése
nem ajánlott: keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, megerőltető, hosszú utazás, túra, dauer, keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, szerepek túljátszása, erőszakosság
Augusztus 17., Csütörtök Jácint, Arika
Újhold/növő hold, Oroszlán/Szűz 04:06 leszálló hold, tűz/föld elem
ajánlott:
egészség, életmód: emésztés, idegek, lép, hasnyálmirigy, vér táplálása, vérképzés támogatása táplálék-kiegészítőkkel, egészséges életmód programok, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, has edzése,
haj táplálása, ápolása, dauer, festés;
háztartásban: rendrakás, növények ápolása, ültetése, táplálása, száraz takarítás;
kertben: a legtöbb kerti és mezei munkára alkalmas, ami ültetéssel, vetéssel kapcsolatos, trágyázás, komposzt kezelése, kerítésoszlopok elhelyezése;
Otthon: célokon, renden való meditálás, délután ezoterikus programok, olvasás;
munkában: logikus célok kitűzése, várakozás, vizsgálódás, rendszerezés, aprólékos, türelmet, precizitást igénylő munkák, önismereti tréning, kreatív tervezési munkák
nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek, saláta palántázása
Augusztus 18., Péntek Ilona, Ilka
növő hold, Szűz leszálló hold, föld elem

Augusztus 19., Szombat Huba
növő hold, Szűz/Mérleg 12:53 leszálló hold föld/levegő elem
12:53-ig ajánlott:
egészség, életmód: emésztés, idegek, lép, hasnyálmirigy, vér táplálása, vérképzés támogatása táplálék-kiegészítőkkel, egészséges életmód programok, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, has edzése,
haj táplálása, ápolása, dauer, festés;
háztartásban: rendrakás, növények ápolása, ültetése, táplálása, száraz takarítás;
kertben: a legtöbb kerti és mezei munkára alkalmas, ami ültetéssel, vetéssel kapcsolatos, trágyázás, komposzt kezelése, kerítésoszlopok elhelyezése;
Otthon: célokon, renden való meditálás, délután ezoterikus programok, olvasás;
munkában: logikus célok kitűzése, várakozás, vizsgálódás, rendszerezés, aprólékos, türelmet, precizitást igénylő munkák, önismereti tréning, kreatív tervezési munkák
nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek, saláta palántázása
délután 12:53 után ajánlott
egészség, életmód: immunerősítés, vese, hólyag támogatása, táplálása, szauna, erős fényvédelem, hidratálás, művészetek, kultúra, gyengésség, tapintat, szellőztetés, könnyű takarítás, ha nincs jobb alkalom, saját imázs tervezése, kozmetika;
munkában: partnerek látogatása, kapcsolattartás, meeting, közös programok, céges kulturális programok, közösségi média, könyvbemutató, premier előadások, prezentációk, kreatív meetingek;
nem ajánlott: veszekedés, vita, komoly döntések, locsolás
Augusztus 20., Vasárnap Ünnepnap, István, Vajk
növő hold, Mérleg leszálló hold levegő elem

Augusztus 21., Hétfő Sámuel, Hajna