A Hold,  Holdnaptár online

Holdnaptár – 2022 20. hét

 2022 május 16-22. 

A héten a Hold a csökkenő Skorpiótól a Halakig halad.
A hét egy erőteljes Skorpió Holdtöltével indul hétfőn reggel 06:14-kor tetőzik. Aki egyébként is érzékeny a holdtöltére, most bizonyára még jobban megérzi, főként, hogy egyéb hatások is erősítik. Bár hétfőn napközben már csökkenni fog a hold, még egész nap érezhető lesz a reggeli holdtölte ereje. A vizes Skorpió jegy az idegrendszerre, a vízháztartásra és a csípő tájékra hat erősebben, férfiaknál és nőknél is a nemi területeket veszi célba. Erő érzelmekre is számíthatunk, legyünk tudatosak, akkor talán könnyebben elviseljük. Az ilyenkor szedett gyógynövényeknek rendkívüli gyógyereje van az ősök szerint, így aki jártas benne, most a kora reggeli órákat vagy a vasárnap estét érdemes kihasználni, ugyanígy a főzetek, tinktúrák készítésére is (mindenre, ami folyékony). A hét többi részében a hold már csökkenni fog. Az élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően alakulnak: inkább kifelé fordulunk. 

Aki mostanában vizsgázik, még  figyeljen oda nagyon, de a hét végére enyhülni fog a feszültség – ezért ha lehet még időpontot választani, akkor halasszuk inkább a jövő hétre vagy júniusra. Most a Merkúr látszólag visszafordult útján, aki érzékeny rá, fokozottan figyeljen. A Merkúr képvisel mindent, ami digitális (laptop, számítógép, telefon, stb.), ami kommunikáció általában, a közlekedést, a testvéreket, szomszédokat. 

Zöld napok a héten:

Május 22, vasárnap    A biológiai sokféleség   nemzetközi napja, Európai elhízás elleni nap

——————————————————- 

A hétfő reggel Skorpió holdtöltével indul, mint fentebb említettem, még erőteljes lehet a holdtölte hatása egész nap. A délelőtt folyamán már elkezdhetünk tisztító kúrát. Nagymosást, aki teheti, hiszen már valójában csökken a hold 6:14 után. Még érzékenyek lehetünk lelkileg, akár a sírós, hisztis hangulat is előfordulhat gyerekeknél (vagy kevésbé tudatos felnőtteknél). Hagyjuk rájuk, majd kifut, vagy próbáljuk megnyugtatni őket, hogy nincs vége a világnak. Ha minket érint, akkor vegyünk mély levegőt, mossuk meg az arcunkat hideg vízzel és számoljunk lassan, vagy maradjunk otthon, ha tehetjük. Most gyakran törhet ránk vizelési inger is. Kerüljük a tudatmódosító szereket, most különösen erősen hatnak a drogok, bár talán egyéb hatások most picit enyhültek – a Jupiter legalább kilépett a Halakból, de a Neptunusz, aki bizony a ködöt képviseli, még a sajét jegyében van. Mostanában éppen elég szó van túladagolásról és drogok okozta halálról – nem kell nagyon visszamenni a hírekben. Volt rá példa az elmúlt hetekben bőven. Tanuljunk belőle és ne ezekkel enyhítsünk a lelki gondokon. A legtöbb esetben a depi és a köd már délre feloszlik a nap folyamán. 

Hétfőn kora délután (12:50) átlép a Nyilasba és a felszálló ágba – az eddig lefelé szálló nedvek felfelé indulnak – kicsit megkönnyebbülünk lelkileg is. A derűs, optimista, tüzes Nyilasba lépő csökkenő hold is segíthet, vagy egy kirobbanó, alapos edzés. Aki teheti és az időjárás is engedi, számukra a Nyilas hold napok alkalmasak a mozgásra, wellnessre – akár otthon is, nem kell költséges üdülésre menni, de akinek belefér, teheti – levegőzésre, könnyű túrára, de a túl nehéz, hegyi túra megerőlteti a lábakat, ne menjünk nagy túrára. Alkalmas napok egészségesebb életmód, edzésterv megkezdésére. Testi szinten a combok tartoznak a Nyilas jegyhez. Menjünk el egy bringa túrára vagy csak egy délutáni kiruccanásra és ha süt a nap és lágy szellő borzolja a hajunkat, akkor örüljünk a napfénynek. Adjuk hálát azért, amink van.  

Olvasásra, önképzésre, tanulásra is érdemes időt fordítani. Társasági eseményeknek, kapcsolatok építésnek, (akár hosszabb távú) jövő aktív tervezésre, kapcsolatteremtésre, jótékonyságra, kapcsoltaépítésre. Naplóbejegyzésekre szánjunk időt, de inkább a célkitűzésekre, mint a konkrét napi és éves/jövő havi tervekre (azt hagyjuk inkább a Bak hold napokra, ha tehetjük, de a heti tervekre fordítsunk időt). Tarthatunk elmeürítést is, amikor kiírjuk a gondolatainkat, hogy ne az agyunkat teheljék. Szabadítsuk fel az elménket. A Nyilas holdban felszabadult társasági eseményekre számíthatunk este, de azért ne engedjük el a gyeplőt, ne lőjjünk túl a célon. 
 
Szintén időszerű lehet egy kiadós nagytakarítás, lomtalanítás, főleg éléstárban, kamrában. Adjuk tovább, ami még használható, fogyasztható, akár rakjuk dobozba rászorulók számára vagy használjuk fel ami még fogyasztható. Rángassuk ki a csontvázakat a szekrény mélyéről, ahogy mondani szokták. Ami felesleges, adjuk be adományboltba, jótékony célra. A nagytakarítás is lehet feszültség levezető. Persze, azért itt is érvényes, hogy ne lépjünk túl a határokon, nem kell átesni a ló túlsó oldalára és ész nélkül kidobálni mindent, ami a kezünk közé kerül. 

Szerdán, kora délután (13:01) a csökkenő hold átlép a Bakba  és majd pénteken kora délután (13:52) vált majd a Vízöntőbe. Érdemes rendrakásra, időmenedzsmentre, mély gondolatokra szánni. Foglalkozhatunk a pénzügyekkel. Alkalmas a nap arra, hogy érzelgősség nélkül megváljunk idejétmúlt, számunkra már nem hasznos dolgoktól és elengedjünk az életünkből akár olyan kapcsolatokat, melyek nem állták ki az idő próbáját, most könnyebb búcsút venni. Testi szinten a Bakhoz a térd, ízületek, csontok tartoznak. A veszélyes, extrém sportokat ne most akarjuk kipróbálni inkább. Vigyázzunk a sóval. A gyökérzöldségek, föld alatt növő növényi részek jót tesznek. Most ideje van a kozmetikának is: benőtt körmök eltávolítása, menikűr, pedikűr általában, pattanások, szemölcsök leszárítása, tartós szőrtelenítés, bőrápolás – elhalt hámsejtek radírozása. Óvatosan költekezzünk és kiemelten vigyázzunk a Földre. Én mindig amondó vagyok, hogy ezt egész évben meg kell tennünk. Bárminek az érzelemmentes elengedésére is alkalom van. 

Pénteken kora délután (13:52) átlép a hold a Vízöntőbe. Vasárnap este (20:46) – már a Halakban (16:49-kor lesz a váltás) pedig eléri a 3. negyedet. Polcoluk fel a lábunkat és olvassunk, végezzünk valami szellemi tevékenységet, olvassunk, vagy csak beszélgessünk valakivel, menjünk ki a balkonra, teraszra, szellőztessünk ki alaposan még kora délután. Kiemelten alkalmas a nap tétisztításra, lomtalanításra, bárminek az elengedésére. Kár virtuálisan, akár fizikai síkon is “lomtalaníthatunk” vagy szellemi szinten, érzelmileg. A Vízöntő szeret a közösségért is tenni, dolgozni. Kezdhetünk közösségi projektekbe, társasházban vagy a környéken), vagy csak élvezzük a friss tavaszi levegőt. A kertben a virág napokon, főleg Vízöntő napokon nem ajánlott sokat tenni, mert abból később csak hátrányunk van, legfeljebb a virágzó növényeket érdemes kicsit gondozni. Hosszú kirándulásra és városi túrára se alkalmas, mert a Vízöntőhöz az alsó lábszár tartozik és estére az lesz az érzésünk, hogy “lejártuk” a lábunkat térdig. Inkább kerdessük el otthonról a porcicákat és tegyünk rendet. 

Vasárnap délután 16:49-kor még átlép a hold a Halakba. Ismét legyünk óvatosak minden tudatmódosító szerrel. A Halakhoz a lábfej és a talp, a lábujjak tartoznak. Most jó lehet egy kis masszázs, lábáztatás. Jöhet eső is, bár ez nem törvényszerű. Vegyünk este egy jóleső fürdőt, zuhanyt.  

További tippek a hétre a napi listákban: 

Május 16.,  hétfő       Mózes, Botond

Holdtölte 06:14,  Skorpió/Nyilas 12:50   leszálló/felszálló hold,  víz/tűz elem

délutánig ajánlott:

életmód:  egészségügyi rutinvizsgálatok, főleg urológia, csak enyhe terhelés, medenceöv edzése, építése, melegen tartása, gyógynövénnyel táplálása; női és férfi intim masszázs, intimtorna, pihenés, fürdő, mély érzelmek, lelkiek, bujaság,  szex, ülőfürdő, nyugtató fürdő és gyógyteák; otthon maradni legalább este, olvasás,  meditáció, belső ösvények kutatása, lelki terápiák, ezoterikus olvasnivalók, klub, meditáció, tisztító szertartások; háztartásban, kertben:  virágok locsolása, táplálása, gyógynövényekkel bánni; locsolás; szemétszedési akciók; munkahelyen: kutatási munka, személyiségfejlesztés, ha van lehetőség home office-ra, maradjunk otthon, közös elvonulás, szemétszedési akciók, vagy előadás a hulladékmegelőzésről, elmélyülést igénylő feladatok, analízis 
nem ajánlott: terhesség esetén bármi terhelés, nemi szervek terhelése, hajápolás, ágynemű szellőztetése, fák, bokrok kivágása, nagymosás, lassan szárad minden, tésztafélék, idegi, lelki megterhelés, stressz, műtétek, különösen a medence tájékán 

délután ajánlott

életmód: fehérjében gazdag táplálék, gyümölcs, termés, föld feletti részek jók; könnyebb kirándulás, nagyobb séta – nem hegyi, könnyebb torna, fitnesz, jóga, úszás; wellness, szépítő fürdő, sok folyadék, belek tisztítása, masszázs, főleg alsó testtájon, cellulitkezelés, visszér ápolása;
háztartásban: éléstár, pince, raktár takarítás, lomtalanítás, tértisztítás, hosszabb szellőztetés, ablak tisztítás, metszés, szobanövények visszavágása, lecsipkedése; 
munkában: összeköttetések, kifelé fordulás, társasági élet, jótékonyság, jövőtervezés, hosszú távú tervek, hosszú távú utak
nem ajánlott: túl sok koffein, cukor, édesség fogyasztása, visszér műtét 

Május 17 . Kedd              Paszkál

csökkenő hold,  Nyilas    leszálló/felszálló hold, tűz

ajánlott:

életmód: fehérjében gazdag táplálék, gyümölcs, termés, föld feletti részek jók; könnyebb kirándulás, nagyobb séta – nem hegyi, könnyebb torna, fitnesz, jóga, úszás; wellness, szépítő fürdő, sok folyadék, belek tisztítása, masszázs, főleg alsó testtájon, cellulitkezelés, visszér ápolása; háztartásban: éléstár, pince, raktár takarítás, lomtalanítás, tértisztítás, hosszabb szellőztetés, ablak tisztítás, metszés, szobanövények visszavágása, lecsipkedése; Lucázás  munkában: összeköttetések, kifelé fordulás, társasági élet, jótékonyság, jövőtervezés, hosszú távú tervek, hosszú távú utak
nem ajánlott: túl sok koffein, cukor, édesség fogyasztása, visszér műtét

Május 18 ., Szerda   Erik, Alexandra, Szandra, A múzeumok nemzetközi napja,

Az Internet világnapja

 csökkenő hold, Nyilas/ Bak 13:01  felszálló   hold     tűz/föld elem 

délutánig ajánlott:

életmód: fehérjében gazdag táplálék, gyümölcs, termés, föld feletti részek jók; könnyebb kirándulás, nagyobb séta – nem hegyi, könnyebb torna, fitnesz, jóga, úszás; wellness, szépítő fürdő, sok folyadék, belek tisztítása, masszázs, főleg alsó testtájon, cellulitkezelés, visszér ápolása; háztartásban: éléstár, pince, raktár takarítás, lomtalanítás, tértisztítás, hosszabb szellőztetés, ablak tisztítás, metszés, szobanövények visszavágása, lecsipkedése; Lucázás  munkában: összeköttetések, kifelé fordulás, társasági élet, jótékonyság, jövőtervezés, hosszú távú tervek, hosszú távú utak
nem ajánlott: túl sok koffein, cukor, édesség fogyasztása, visszér műtét

délután ajánlott:

életmód: esetleg melegebben öltözni, réteges öltözködés, fokozott méregtelenítés, bőr, körmök ápolása (főleg benőtt), kozmetika: pattanások kezelése, hidratálás, főleg szeles napokon; szőrtelenítés, láb- és körömgomba kezelése;  vértisztítás, gyenge kardio edzés, ízületek – főleg a térd, boka – kímélése, ha megerőltettük, borogassuk; sószegény étrend, föld feletti növényrészek jók, a gyökér nem annyira (felszálló nedvek), szárzeller, petrezselyem zöldje különösen jó léböjt kúrához is, tisztít;
háztartásban: bőr holmik ápolása, ruhák karbantartása, javítása, szobanövények ültetése;
munkában: világos gondolkodás, kevésbé mozgalmas, anyagi természetű feladatok, pénzügyek, banki ügyintézés, adminisztráció, komoly, mély beszélgetések, időmenedzsment
nem ajánlott: ruhák vegytisztítása, térd, csontok, ízületek erős terhelése, nagyobb kihagyás után nem szabad erőltetni, hegyi túra, síelés, foci

Május 19.,  Csütörtök          Ivó, Milán         A tömegtájékoztatás Világnapja,  VILÁGNAPJA    

 csökkenő hold, Bak   felszálló   hold     föld elem 

  ajánlott:

életmód: melegen öltözni, réteges öltözködés, fokozott méregtelenítés, bőr, körmök ápolása (főleg benőtt), kozmetika: pattanások kezelése, hidratálás, főleg szeles napokon; szőrtelenítés, láb- és körömgomba kezelése;  vértisztítás, gyenge kardio edzés, ízületek – főleg a térd, boka – kímélése, ha megerőltettük, borogassuk; sószegény étrend, föld feletti növényrészek jók, a gyökér nem annyira (felszálló nedvek), szárzeller, petrezselyem zöldje különösen jó léböjt kúrához is, tisztít;
háztartásban: bőr holmik ápolása, ruhák karbantartása, javítása, szobanövények ültetése;
munkában: világos gondolkodás, kevésbé mozgalmas, anyagi természetű feladatok, pénzügyek, banki ügyintézés, adminisztráció, komoly, mély beszélgetések, időmenedzsment
nem ajánlott: ruhák vegytisztítása, térd, csontok, ízületek erős terhelése, nagyobb kihagyás után nem szabad erőltetni, hegyi túra, síelés, foci

Május 20., Péntek  Bernát, Felicia

 csökkenő hold, Bak/ Vízöntő 13:52  , felszálló hold, levegő elem

délutánig  ajánlott:

életmód: melegen öltözni, réteges öltözködés, fokozott méregtelenítés, bőr, körmök ápolása (főleg benőtt), kozmetika: pattanások kezelése, hidratálás, főleg szeles napokon; szőrtelenítés, láb- és körömgomba kezelése;  vértisztítás, gyenge kardio edzés, ízületek – főleg a térd, boka – kímélése, ha megerőltettük, borogassuk; sószegény étrend, föld feletti növényrészek jók, a gyökér nem annyira (felszálló nedvek), szárzeller, petrezselyem zöldje különösen jó léböjt kúrához is, tisztít;
háztartásban: bőr holmik ápolása, ruhák karbantartása, javítása, szobanövények ültetése;
munkában: világos gondolkodás, kevésbé mozgalmas, anyagi természetű feladatok, pénzügyek, banki ügyintézés, adminisztráció, komoly, mély beszélgetések, időmenedzsment
nem ajánlott: ruhák vegytisztítása, térd, csontok, ízületek erős terhelése, nagyobb kihagyás után nem szabad erőltetni, hegyi túra, síelés, foci

délután  ajánlott:

életmód: alsócomb, lábszár, kíméletes mozgatása, futás, kardio edzés, mozgás szabad levegőn, erős fényvédelem; vénák, visszerek védelme, mirigyek tisztítása, méregtelenítés, könnyű ételek; szellemi kihívások, intuitív gondolatok, béklyóktól való szabadulás (minden szinten), elengedő meditáció, ha más nem megy; 
háztartásban: főleg kamra, pince, tértisztításra kiváló alkalom, elengedés, nagytakarítás, szellőztetés mindenhol – legalább az este folyamán – az Újhold energiáját használjuk ki – akár idejétmúlt kapcsolatokat, vagy bármit, amit nem szolgál, engedjünk el; 
munkában: lehetőleg home office vagy távollét, „kimenős” munkák, ügyfelek látogatása, megbeszélések, meeting, közös programok, közösségi média, új ötletek keresése, újítások, reform ötletek, cégreform, új karrier célok, fejlesztések, média;
szabadidő: könnyű, városi séta, kulturális közös programok, beszélgetések,  szabadság, kávéház
nem ajánlott. zsíros ételek, lábak terhelése, sok járás, vagy állás, megerőltető séta, főleg visszér problémák esetén, locsolás, kerti munkák általában

Május 21, szombat   Konstantin,    A kulturális fejlődés és sokszínűség napja

 csökkenő hold, Vízöntő   , felszálló hold, levegő elem

ajánlott:

életmód: alsócomb, lábszár, kíméletes mozgatása, futás, kardio edzés, mozgás szabad levegőn, erős fényvédelem; vénák, visszerek védelme, mirigyek tisztítása, méregtelenítés, könnyű ételek; szellemi kihívások, intuitív gondolatok, béklyóktól való szabadulás (minden szinten), elengedő meditáció, ha más nem megy; 
háztartásban: főleg kamra, pince, tértisztításra kiváló alkalom, elengedés, nagytakarítás, szellőztetés mindenhol – legalább az este folyamán – az Újhold energiáját használjuk ki – akár idejétmúlt kapcsolatokat, vagy bármit, amit nem szolgál, engedjünk el; 
munkában: lehetőleg home office vagy távollét, „kimenős” munkák, ügyfelek látogatása, megbeszélések, meeting, közös programok, közösségi média, új ötletek keresése, újítások, reform ötletek, cégreform, új karrier célok, fejlesztések, média;
szabadidő: könnyű, városi séta, kulturális közös programok, beszélgetések,  szabadság, kávéház
nem ajánlott. zsíros ételek, lábak terhelése, sok járás, vagy állás, megerőltető séta, főleg visszér problémák esetén, locsolás, kerti munkák általában

Május 22, vasárnap   Júlia, Rita, A biológiai sokféleség   nemzetközi napja,

Európai elhízás elleni nap

csökkenő hold, 3. negyed 20:43,  Vízöntő/Halak 16:19  felszálló hold, levegő/víz elem

délutánig ajánlott:

életmód: alsócomb, lábszár, kíméletes mozgatása, futás, kardio edzés, mozgás szabad levegőn, erős fényvédelem; vénák, visszerek védelme, mirigyek tisztítása, méregtelenítés, könnyű ételek; szellemi kihívások, intuitív gondolatok, béklyóktól való szabadulás (minden szinten), elengedő meditáció, ha más nem megy; 
háztartásban: főleg kamra, pince, tértisztításra kiváló alkalom, elengedés, nagytakarítás, szellőztetés mindenhol – legalább az este folyamán – az Újhold energiáját használjuk ki – akár idejétmúlt kapcsolatokat, vagy bármit, amit nem szolgál, engedjünk el; 
munkában: lehetőleg home office vagy távollét, „kimenős” munkák, ügyfelek látogatása, megbeszélések, meeting, közös programok, közösségi média, új ötletek keresése, újítások, reform ötletek, cégreform, új karrier célok, fejlesztések, média;
szabadidő: könnyű, városi séta, kulturális közös programok, beszélgetések,  szabadság, kávéház
nem ajánlott. zsíros ételek, lábak terhelése, sok járás, vagy állás, megerőltető séta, főleg visszér problémák esetén, locsolás, kerti munkák általában

délután 16:49-től ajánlott

ajánlott: idegrendszer védelme, lelkiek, méregtelenítés, böjt – szervezet átmosása, jóga, tai chi, izzasztó edzések, szauna,  talpmasszázs, lábfejek ápolása, lábfürdő, strandolás, ha az idő engedi, gyereknapi rendezvények; szemölcsök eltávolítása, meditáció, jobb otthon maradni, ha tehetjük, legalább délután, este, növényápolás, locsolás, mosás; kertben: öntözés, ha nem esik, fűnyírás, virágok trágyázása,
nem ajánlott: nem minőségi szénhidrátok, cukros ételek, stressz, lábfej, lábujjak műtétje, káros szerek: kávé, gyógyszer, alkohol stb. (minden duplán hat), hajnyírás, hajmosás, nyílt állásfoglalás; metszés

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás