A Hold,  Holdnaptár online

Holdnaptár – 2023 12. hét

 2023 március 20-26.

A héten a Hold a csökkenő Halaktól a növő Ikrekig halad.

Újhold a Kosban Március 21-én, 18:23-kor és Tavaszi Napéjegyenlőség

Zöld napok a héten:

Március 21: Erdők Nemzetközi Napja (FAO)

Március 22: Víz világnapja

A héten kedden éri el a Hold a  Kos Újholdat és már hétfőn este 22:24-kor a tavaszi napéjegyenlőséget, a csillagászati és asztrológiai tavasz pontot, amikor a Nap belép a Kosba (március 20-án). Asztrológiai értelemben ezt nevezik igazi Újévnek, nem a január 1-ét. Ilyenkor ébred a természet, rügyeznek a fák, csiripelnek a madarak, a téli álmot alvó állatok is kimerészkednek és talán mi emberek is ilyenkor kezdünk jobban kimenni a kertbe, a szabadba. Jó eséllyel süt a nap és kicsit jobb a hangulattunk, mint a borongós téli, őszi napokon. 

A Kos hold erre még ráadásként maga a megújulás, ahogy az Újhold is mindig egy kis megújulás. Reméljük, a héten valóban beköszönt a tavasz, lassan vége a fagyos hajnaloknak és a nagykabátos időszaknak. 

 A héten még két másik bolygó is jegyet vált: a Plútó belép a Vízöntő jegybe (március 23-án, 13:14-kor) –  ez szinteén egy kisebb korszakváltást jelent, mert a Plútó nagyon lassú és ritkéán vált jegyet. A Mars, az akaraterő, életerő bolygója a Rákba, 2023 március 25-én, 14:45-kor (itt nem érzi jól magát). Ezzel egy újabb vizes jegy lép be a képbe a héten… Nagyon kell figyelnünk, hogy az akaretőrnk el ne folyjon…

Hétfőn még a Halakban jár a csökkenő hold egészen kedd késő délutánig (17:01). A Halak növeli az érzékenységet és intuíciónkat és mérgekre való érzékenységünket. Remélhetőleg a nap mindeki számára relatív józansággal indult a hétvége után. Most gyógyszerek, fogászati érzéstelenítő szer, altató szerek túladagolása is lehetséges, nem csak alkohol vagy más tudatnódosítók túllövése – a Halakhoz a Jupiter (túlzások, mindennek a felnagyítása) és a Neptunusz tartozik (ködösítés, illúziók és jobb esetben meditáció, intuitív képességek). Mivel a Halak vizes jegy, lemosás, felmosás, mosás is aktuális lehet. Ma még kevesebb mosószer fogy. Ide tartozik a vizek védelme is. Egyébként vasárnap 16:11-kor vált(ott) a Hold a Halakba és 20-án éjjel 22:24-kor a Nap belép a Kosba, eléri a tavaszi napéjegyenlőséget, a tavasz pontot. A hétfő és a kedd még kissé szédelgős is lehet. Maga az Újhold is sokszor elveszi az erőt és a Halak halmozódás erre még rátehet (mindenféle szer nélkül is). Az Újholdat már 1-2 nappal előbb érezheti az, aki erre érzékenyebb.

A legjobb, ha korán fekszünk, kerüljük a gyorsan felszívódó szénhidrátokat. A Halakhoz a lábfej és lábujjak tartozna, vigyázzunk a lábainkra – esetleg egy jó lábáztatás, pedikűr, masszázs jót tehet. A Halak és általában a vizes jegyek az idegrendszert is érintik. Pihenés, meditáció, relaxálás jót tehet legalább a nap végén. 

Kedden is még a Halakban lesz a hold 17:01-ig, ekkor lép be a még éppen csökkenő Kosba és nem sokkal később itt pontosodik be az Újhold (18:23-kor) és már lassan elkezd nőni, kissé még érezhető lesz az Újhold ereje. Ami a táplálkozást és az érintett testtájakat illeti, ugyanaz érvényes kb. délután 5-ig, mint előző nap, csak már növő holdban, így a szénhidrátok már picit jobban hízlalnak, ha túltoljuk és a gyógyszerek, tudatmódosító szerek ereje is jobban hat. Érdemes vigyázni, mert még estefelé is jól fejbe tudnak vágni Kos holdnál.

Kedd délután 17:01-kor lép át a Hold a még éppen csökkenő hold a Kosba. A Kos tüzes jegy, dinamikus, lendületes és most a Kos Újhold egy nagy megújulást hozhat. Aki életmódváltást tervez, annak most érdemes megtenni az első lépéseket. Ahogy mondani szokás, minden fejben dől el, az elhatározás is, de most mindjárt a tettek mezejére is léphetünk és bele is vághatunk a fizikai szinten is, azonnal megvalósítva, ami a fejünkben jár – és persze megvalósításra érdemes. 

A Kos egyébként testi szinten a fejet, az agyat, az érzékszerveket, de elsősorban a szemeket és az orrot érinti, az arcot, ajkakat és a felső fogsort. Fogászat most felejtős ezen a héten, legfeljebb fogfehérítéssel próbálkozzunk – a következő jegy, a Bika az alsó fogsort érinti. A Kos holdnál jól eshet a mozgás, egy kis levegő, de fejfájás előfordulhat. Ne üljünk sokat képernyő előtt, ha lehet és este pihentessük a szemeinket. Az Újhold energiája sokszor elviszi az erőt és gyengébbnek érezhetjük magunkat. 

Kedden, 21-én az Erdők világnapja, szerdán 22-én a Víz világnapja is van – ajánlott: A csapból is ez folyik

Egészen csütörtök estig (19:41) ezek a hatások érvényesülnek. Vigyázzunk az impulzus vásárlással, de egyébként a nap jó lehet intézkedésre, valaminek az elindítására: új szokások elkezdésére, életmódváltásra. 
Táplálékok közül a fehérjében gazdag ételek és a gyümölcsök tartoznak a tüzes jegyekhez. Jót tehet a sport, séta, jóga, dinamikus edzések – akár ütős sportok stresszlevezetés gyanánt (tenisz, vagy más labda játékok, box, thai box, stb. de most inkább csak zsákojunk és vigyázzunk a fejünkre – fogvédő, sisak legyen rajtunk!) Ha a főnökkel, vagy főnököt játszó kollégával ma “meggyűlt a bajunk” (a Kos szeret főnökösködni, uralkodni – tarotban is az Uralkodó – IV lap tartozik hozzá), könnyen túlpörög akaratlanul is. Legjobb, ha ráhagyjuk, ne “ugorjunk”, inkább este vezessük le egy jó edzéssel a feszültséget. A Kos ura, a Mars január óta már előre halad, vigyázzunk, ne legyen a vége egy jobb egyenes… Kezdjük a napot kis mozgással, ha lehet, lehet egészen könnyed nyújtó gyakorlat is.

Egy új frizura is időszerű lehet tavaszra, vagy egy jó sminkkel dobhatjuk fel a napunkat – természetes alapanyagokkal dolgozzunk, ha lehet, vagy, ha most akarjuk beszerezni, válogassunk természetes anyagok közül. 

Csütörtök este (19:41) már a Bikába lép a növő hold. Most érdemes ingatlannal, pénzügyekkel és adminisztratív dolgokkal foglalkozni, befektetéseket intézni. A Bika föld jegy, minden ami a földdel – kerttel – kapcsolatos is aktuális vasárnap hajnalig (01:41), valamint takarítás, rendrakás, és minden ami a gazdasággal, földbirtokkal, és a Föld anyával kapcsolatos.

Testi szinten a torok, gége, alsó fogsor, állkapocs, beszélőszervek, nyak, mandulák, és a fül, a bőr, és a vérkeringés tartozik a Bikához. Ne beszéljünk sokat, óvjuk a torkunkat, főleg, ha hideg van. Táplálékok közül minden ide tartozik, ami a föld alatt nő (gyökérzöldségek, hagymák), vitaminok, ásványi sók. Most jó vitaminkúrát kezdeni. A Bika szeret dőzsölni, vigyázzunk, mert növő holdnál könnyen fel is halmozódik a bevitt anyag. Hajlamosak lehetünk a lustaságra, vagy legalábbis kényelemre. Pihenjünk, ha tehetjük és gyűjtsünk erőt. A lassabb mozgásformák esnek most jól, most könnyebb izmot építeni. 

A Bikához tartozik még minden, ami szépséggel kapcsolatos (és a Mérleghez), de a Bikához inkább a hagyományőrző kézművesség, kétkezi munkák, iparművészet, nem annyira az elvont, könnyedebb művészetek. Díszthetjük az otthonunka vagy magunkat is: smink, divat, stílus, lakberedendzés, díszítő művészetek, főleg bőrművesség, DIY (csináld magad) alkotások. Mindezekre alkalmas lehet a nap/este. 

Kozmetikusnál inkább a tápláló masszázsnak van ideje  –  a pattanásokat hagyunk békén és a szőrtelenítésre se annyira növő holdnál kerítsünk sort. Könnyen lehet gyulladás a vége. 

Vasárnap hajnalban (01:41) még átlép a Hold az Ikrekbe. Alkalmas baráti beszélgetésekre – de nem vitára! – sakk partira, olvasgatásra, teadélutánra, családi/baráti összejövetelre, chatelésre vagy egy jó kis sétára a levegőn. Az Ikrekhez a váll, a karok, a kezek, a tüdő felső része és a mirigyrendszer tartozik. Légzőgyakorlatok, szellőztetés, kardio edzés ideje van ilyenkor. Az Ikrekhez tartozik a kommunikáció (telefon, internet, kommunikációs kütyűk, napi lapok, TV, hírek), minden, ami közlekedés, szomszédok, testvérek, közeli környezet, közeli utazások és alacsonyabb szintű tanulmányok – és sajnos, szeret többet, nagyotmondani is – legyünk résen, kinek mit hiszünk el (már csak a halmozott Halak energia miatt is). Ne dőljünk be csalárd próbálkozásoknak, netes, telefonos csalóknak, álhíreknek! Este szellőztessünk ki alaposan. 

—————————————————————————

Március 20.,  hétfő    Klaudia, Alexa

csökkenő hold, Halak   felszálló hold, víz elem

A Nap belép a Kosba 22:24-kor, Tavaszi Napéjegyenlőség

ajánlott: 

egészség: idegrendszer védelme, lelkiek, méregtelenítés, böjt – szervezet átmosása, jóga, tai chi, izzasztó edzések, szauna,  talpmasszázs, lábfejek ápolása, lábfürdő, szemölcsök eltávolítása, Újhold meditációk, imaginációk, a képzelet kiszínezi a világot; jobb otthon maradni, ha tehetjük, legalább délután, este,
háztartásban: növényápolás, locsolás, mosás; munkában: a köz java az én elé kerül, társadalmi felelősségvállalás, közösségi média, betekinteni, betekintést adni a kulisszák mögé, hétvégi nyílt nap, csapatépítés, kiállítás
kertben: öntözés, ha nem esik, esetleg már fűnyírás, virágok trágyázása, levéltermések ültetése, vetése, burgonya ültetés, palántázások 
nem ajánlott: nem minőségi szénhidrátok, cukros ételek, stressz, lábfej, lábujjak műtétje, káros szerek: kávé, gyógyszer, alkohol stb. (minden duplán hat), hajnyírás, hajmosás, nyílt állásfoglalás, metszés, szobanövények levágása

Március 21., Kedd  Benedek, Napsugár
A költészet világnapja , A Down-kór világnapja, Erdők Nemzetközi Napja (FAO),
A planetáris tudat világnapja,
 A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja                                 

Újhold a Kosban 18:23, Halak/Kos 17:01    felszálló hold, víz/tűz elem

ajánlott délután 17:00-ig: 

egészség: idegrendszer kímélése, lelkiek, jóga, könnyed mozgás, lábfej átmozgatása mindenképpen, lábdagadásra való hajlam esetén, főleg kismamáknak;  ne igyunk túl sokat mert lábon ödémához vezethet;  gyógyfürdő, talpmasszázs, lábfürdő, meditáció, ha lehet, pihenjünk otthon, legalább a nap végén, romantikus programok, érzelmek, érzelmes beszélgetések; a képzelet kiszínezi a valóságot; háztartásban:  locsolás, növényápolás, mosás;
munkában: a köz java az én elé kerül, társadalmi felelősségvállalás, közösségi média, betekinteni, betekintést adni a kulisszák mögé, nyílt nap, csapatépítés
nem ajánlott: ruhák nehezen száradnak, nagymosás, koffein, gyógyszerek, mérgező szerek, szénhidrátok, hajnyírás, hajápolás, álláspont foglalás, talpnyalás, metszés, konzerválás, vermelés, raktározás

ajánlott délután 17:01 után

általában:  bárminek a kezdete, új kezdet, új kapcsolatok; láncok, kötelékek elszakítása, elszakadás a régi dolgoktól, rossz szokások feladása, régi felszámolása, elengedése;
lelki szinten: megválni idejétmúlt kapcsolatoktól (akár szakítás), belső érzékelés képességét erősíteni, harmadik szem csakratisztítás; egészség: gyümölcs, termések,fehérje fogyasztása, folyadékpótlás – sok folyadék, főleg víz fogyasztása;  érzékszervek, főleg szem és orr kezelése természetes kúrákkal,szemek ápolása, borogatása, pihentetése; érzékszervek kímélése, fej masszázsa, akupunktúra, borogatás;  böjtölés; stresszt levezető könnyű mozgás, ütős sportok (tenisz, squash), küzdősportok, kardio edzés, kirobbanó mozgás, vagy legalább jóga, chi kung, tai chi, könnyebb kirándulás, utazás; életmódváltás kezdete;
háztartásban: gyorsan elvégezhető feladatok, éléstár, raktár takarítása, szellőztetés mindenhol, lakás takarítása, nagytakarítás, lomtalanítás, tértisztításra is jó, ha nincs jobb alkalom, rendrakás, szellőztetés; ablakok tisztítása is felújítási munkálatok – tavasztól őszig kiváló napok; kertben: fákat, bokrokat metszeni

Nem ajánlott: sok kávé, csoki, cukor, stressz (könnyen migrénhez vezet), fej, agy, szem, orr műtét, türelmet igénylő feladatok, fokozott stresszel járó tevékenység, kávé, csoki stb. – könnyen migrénhez vezethet, nagy türelmet kívánó munkák, szemműtét

Március 22., Szerda  Beáta, Izolda, Lea      Víz világnapja

növő hold,  Kos  felszálló hold,  tűz elem

 ajánlott:  

életmód: pihenés, lazítás, lazító fürdő, szervezet táplálása, testépítés, regeneráló olajos masszázs, főleg arcmasszázs, stressz elleni kezelés, fejfájás, migrén kezelése gyógynövényekkel, nyugtató teák, szemek pihentetése, szemborogatás, jóga, chikung, taichi, könnyű kirándulás, síelés; belső érzékelés, meditáció, főleg harmadik szem, látás;
háztartásban: csak száraz takarítás, ha elengedhetetlen, téli gyümölcsök eltevése (pl narancs lekvár), fagyasztás, intézkedések, gyorsan elintézhető tennivalók, intézkedés, vásárlás;  játék a gyerekekkel, énidő; kertben: téliesítés
munkában: gyorsan elvégezhető rutinfeladatok, új kezdet, munkahely váltás tervezése, közvetlenség, nyitottság 
nem ajánlott: szem, agy, fej műtét, orrműtét, invazív kozmetikai eljárások, arcon tetoválás, sok koffein, csoki, cukor, megerőltetés, stressz migrénbe torkollhat, türelmet igénylő feladatok

Március 23.,  Csütörtök    Emőke, Meteorológiai Világnap

növő hold, Kos/Bika 19:41  felszálló   hold  tűz/föld elem

A Plútó belép a Vízöntő jegybe 13:14-kor.

estig ajánlott:

életmód: pihenés, lazítás, lazító fürdő, szervezet táplálása, testépítés, regeneráló olajos masszázs, főleg arcmasszázs, stressz elleni kezelés, fejfájás, migrén kezelése gyógynövényekkel, nyugtató teák, szemek pihentetése, szemborogatás, jóga, chikung, taichi, könnyű kirándulás, síelés; belső érzékelés, meditáció, főleg harmadik szem, látás;
háztartásban: csak száraz takarítás, ha elengedhetetlen, téli gyümölcsök eltevése (pl narancs lekvár), fagyasztás, intézkedések, gyorsan elintézhető tennivalók, intézkedés, vásárlás;  játék a gyerekekkel, énidő; kertben: téliesítés
munkában: gyorsan elvégezhető rutinfeladatok, új kezdet, munkahely váltás tervezése, közvetlenség, nyitottság 
nem ajánlott: szem, agy, fej műtét, orrműtét, invazív kozmetikai eljárások, arcon tetoválás, sok koffein, csoki, cukor, megerőltetés, stressz migrénbe torkollhat, türelmet igénylő feladatok

este ajánlott:

életmód: nyakat, fület óvni kell, sálat viselni, torok gyógyítása, rekedtség, megfázás ellen gyógynövényes kúra, fogak ápolása, nyakmasszázs; karok edzése, testépítés, vitamin kúra, ásványok pótlása; szobanövények ültetése, ha nincs jobb alkalom, tápoldattal trágyázni; ételek előkészítése, Szabadidő: kézművesség, buli, közös étkezések, otthon díszítése, pihenés – ha arra van igényünk inkább 
munkában és otthon is: realizmus, anyagi biztonságra törekvés, kitartás, lassú gondolatok (mindent alaposan „megrágunk”), pénzügyi tervezés, befektetések tervezése; 
nem javasolt: fogászati, állkapocs, gége, mandula, nyak, pajzsmirigy, fül, karok műtétje; zsíros, sós ételeket kerülni kell, ne beszéljünk sokat, nyakasság, makacsság 

Március 24., Péntek  Gábor, Karina, Miléna, A TBC elleni küzdelem világnapja

növő hold,  Bika  felszálló hold, föld elem

 ajánlott:

életmód: nyakat, fület óvni kell, sálat viselni, torok gyógyítása, rekedtség, megfázás ellen gyógynövényes kúra, fogak ápolása, nyakmasszázs; karok edzése, testépítés, vitamin kúra, ásványok pótlása; szobanövények ültetése, ha nincs jobb alkalom, tápoldattal trágyázni; ételek előkészítése, Szabadidő: kézművesség, buli, közös étkezések, otthon díszítése, pihenés – ha arra van igényünk inkább 
munkában és otthon is: realizmus, anyagi biztonságra törekvés, kitartás, lassú gondolatok (mindent alaposan „megrágunk”), pénzügyi tervezés, befektetések tervezése; 
nem javasolt: fogászati, állkapocs, gége, mandula, nyak, pajzsmirigy, fül, karok műtétje; zsíros, sós ételeket kerülni kell, ne beszéljünk sokat, nyakasság, makacsság 

Március 25, szombat   Irén, Írisz, Irina      A magzatgyermek napja

növő hold, Bika  felszálló hold, föld elem

 ajánlott

életmód: nyakat, fület óvni kell, sálat viselni, torok gyógyítása, rekedtség, megfázás ellen gyógynövényes kúra, fogak ápolása, nyakmasszázs; karok edzése, testépítés, vitamin kúra, ásványok pótlása; szobanövények ültetése, ha nincs jobb alkalom, tápoldattal trágyázni; ételek előkészítése, Szabadidő: kézművesség, buli, közös étkezések, otthon díszítése, pihenés – ha arra van igényünk inkább 
munkában és otthon is: realizmus, anyagi biztonságra törekvés, kitartás, lassú gondolatok (mindent alaposan „megrágunk”), pénzügyi tervezés, befektetések tervezése; 
nem javasolt: fogászati, állkapocs, gége, mandula, nyak, pajzsmirigy, fül, karok műtétje; zsíros, sós ételeket kerülni kell, ne beszéljünk sokat, nyakasság, makacsság 

Március 26., vasárnap  Emánuel, Larissza, Manuéla   
 A dokumentumszabadság világnapja

növő hold, Bika/Ikrek 01:41  felszálló hold, föld/levegő elem

 ajánlott:

egészség, életmód:  váll, karok edzése, építése, masszázsa, pihentetése, magvak, olajok, reuma, köszvény gyógyítása, immunerősítés gyógynövényekkel, meleg ruha, ízületek óvása, főleg a könyök, váll, légző gyakorlatok, meditáció, szellemi „torna” (sakk); 
munkahelyen: megbeszélések, kreatív tevékenység: adventi készülődés, brainstorming, (át)szervezés, telefonálás, kapcsolatok, ügynöki tevékenység,
háztartásban: szellőztetés, porszívózás; vásárlás, szervezés, kertben: virágok, futónövények ültetése, palántázása, vetése, időközi trágyázás  
Nem ajánlott: növényeket locsolni, tápoldattal se!, műtétek: főleg tüdő, kar, vállak, keringés, mirigyek  

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás