Túl sok a cucc?

Rendet rakni és lomtalanítani számtalan módon lehet, bizonyára mindenkinek megvan egy saját, bevett módszere, de változtatni, javítani ezen mindig lehet. Tőlem meglehetősen idegen a „mindent a kukába” megoldás, mert azzal a szeméthegy nem csökken, csak valahol máshol lesz.

Rengeteg könyv és műsor foglalkozik a rendrakás, lomtalanítás, gyűjtögetés témájával, mégis csak nagyon elenyésző részük foglalkozik a fenntarthatóság kérdésével. Eddig talán két mű érintette a szó szoros értelmében: Tom Szaky: Hulladék-tudatosan (Unio Mystica Könyvkiadó, 2014) és Karen Kingston: Feng shui, Rend a lelke mindennek (Édesvíz) könyve részletesen foglalkozik a hulladékok és a lomok fenntartható módon történő kiiktatásával. Ezen kívül akad még néhány önfejlesztésről, életvezetésről szóló könyv, ami érinti a kacatok és/vagy a fenntarthatóság kérdését, de csak elvétve akad, amelyik ezeket hosszasan egy lapon említi. Legutóbb Gretchen Rubin: Jobban, mint valaha… és Boldogságterv című könyvében olvastam erre vonatkozó részeket, de ezen kívül tényleg nagyon kevés helyen. Elhatároztam tehát, hogy kimondottan „zöld” szemmel, környezeti szempontból is körüljárom a témát.

Túl sok cucc – a tárgyak kultusza és a Ne vásárolj! mozgalom

1998 óta foglalkozom feng shuival is, melynek szintén része a lomtalanítás, kacattalanítás – ezt a szót jobbnak szeretem, mert sokkal jobban kifejezi, miről is van szó.  Mivel a családban is van némi hajlam a gyűjtögetésre és vásárolgatásra és ismerőseim közül is többen évről évre nyüglődnek a felesleges holmik felgyülemlésétől, meglehetősen sokat foglalkoztam az elmúlt majdnem 20 év során a lomok, gyűjtögetés, felesleg témájával. Bőséges irodalmat olvastam végig – néhányat többször is – és számos tematikus műsort végignéztem életmód csatornákon, mint említettem.

Ami számomra a legfontosabb tanulság ezekből: a világ számos – leginkább fejlettnek mondható – országában olyan tömegeket érint a lomok, a felesleges holmik kérdése, hogy az már nagyon sok írónak és műsor szerkesztőnek szemet szúrt.  Mondhatni globális probléma a lomok, kacatok, tárgyak felhalmozásának kérdése – és a belőlük keletkező szeméthegyek még több ember szemét szúrják.

Eközben a „fejlődő” országokban, vagy ahogy sokan emlegetik őket, a Harmadik világban számunkra szinte elképzelhetetlen szegénységben és valóban minimál terekben élnek emberek, mert ott egyszerűen nincs pénz tárgyakra vagy egyszerűen igény sincs. Ott, ahol a tárgyak kultusza már komoly méreteket ölt, Európában, Amerika északi részén főleg, Ausztráliában, Japánban emberek milliói élnek úgy, hogy az életüket a vásárlás, a tárgyak uralják és ellep mindent a szemét. Ha már nagyon zavarja őket, eltávolítják és elszállítják a szegényebb országokba, de attól az évi több millió tonna szemét még nem tűnik el, csak máshol landol. Egyre többen ismerik fel, hogy ez bizony nincs így rendjén. Nem elég áthelyezni a szemetet, valamit kezdeni kell, hogy csökkenjen a mennyisége.

Az ipari forradalom óta egyre gyorsabban „fejlődő” modern világunkban szép lassan a tárgyakat előállító vállalatok veszik át az irányítást és diktálják emberek millióinak a tempót, duruzsolják a fülünkbe naponta a reklámokon, plakátokon keresztül – meg ahol csak érnek -, hogy vásárolj, vásárolj, ész nélkül, aztán, ha nem kell, vagy jön az új, dobd el.  A tárgyak tervezett elavulásának elmélete szerint pedig szándékosan úgy tervezik azokat, hogy ne tartsanak sokáig és így mindig szükségünk legyen az újabb verziókra.

A fenntarthatóság elve mellett kiállók – ma már egyre többen, ezzel szemben amellett teszik le a voksukat, hogy ez nem tarthat a végtelenségig. Az újabb és újabb tárgyak előállításáért előbb-utóbb nagyon nagy árat fizetünk majd: egyszerűen elpusztítunk mindent magunk körül, ha így folytatjuk. Akár az egész bolygót, az élővilágot, a vizeket, mindent. Világszerte számos mozgalom indult már a vásárlási és tárgy-kultusz ellen is. Többnyire civil mozgalmak, éppen a reklámokkal ellentétesen arról győzködik az embereket, álljanak le a vásárolgatással, a tárgyak felhalmozásával, és keressenek más örömforrásokat az életben vagy egyenesen térjenek vissza a természetes életformához. Ez is évtizedek óta zajlik, és, ha megfordítani ugyan nem is sikerült a fejlett országok tárgy-éhségét, helyenként megfékezni már talán. Egyre többen határozzák el, hogy áttérnek egy szerényebb életvitelre – saját megfontolásból és megválnak egy halom személyes tárgyuktól, majd ezután már kicsit „befékezve” élnek.

Fenntartható kacattalanító kampányok itthon

Néhány éve már hazánkat is elérte a Ne vásárolj! mozgalom és november utolsó péntekén sokan megtartják a Ne vásárolj semmit! napot. Kiváló kezdeményezésnek tartom a Humusz (Hulladék Munkaszövetség) Túl sok cucc! kampányát is, de éveken keresztül szerveztünk csere-bere börzéket, ahol mindenki annyit vihetett, amennyit hozott, majd a megmaradt holmikat jótékonysági célokra fordítottuk. Nem kevés szervezés, idő kell ehhez és sajnos van egy apró csapda ebben is: nem fogy a muníció, csak cserélődik és az emberek hajlamosak csak azért is kiválasztani még azt az 5 hiányzót, hogy „ne járjanak rosszul” , csak hogy meglegyen a mennyiség, amennyit vittek. Akkor is, ha az már nem kell. Hogy csökkentsük az ilyen fajta kényszert, több helyen bevezettük a továbbvihető pontok rendszerét. Ez tényleg elég hatékony volt, mert a visszatérő látogatást is ösztönözte. Talán működik még valamelyik ezek közül, bár bevallom, azért nem tudom, mert az utóbbi időben én ebből kimaradtam teljesen. Sajnos az egyik ilyen kezdeményezés egyértelműen elhalt, de időről időre hallok újabb kezdeményezésekről. Legújabb az Újrahasználati Központok indulása és a Humusz Túl sok cucc – Maradékbazár nevű kezdeményezése.