Életmód

Várandósság félelmek és háborgatás nélkül – 35 felett is? – 3. rész

 

Trollkodók – avagy boldogságunk “megrontói”

Amikor várva várt csemeténk végre megfogan, többnyire repdesünk a boldogságtól, de mindig akad egy-két troll, aki próbálja elrontani az örömünket. Köztük akadnak „civil” vészmadarak, akikkel semmilyen szinten nem érdemes foglalkozni és vannak a „hivatásos” ünneprontók, olyan egészségügyi alkalmazottak akik, ha minden jól megy, akkor is szeretik/szeretnék azt éreztetni, hogy márpedig paráznod kéne valamiért. Nos, velük kicsit más a helyzet, de gyakran kiderül, hogy ők is csak huhognak.

 

 

A „civil” trollok

Ők azok, akik egyszerűen tudatlanságból, vagy akár a saját boldogtalanságuk, sikertelenségük miatt, vagy pusztán azért, mert téged boldognak látnak, ők meg nem azok, huhognak, rémtörténeteket mesélnek, a saját vagy mások „kisiklott” rettenetes szülésükről/terhességükről, betegségekről anekdotáznak, netán előrevetítik, mennyire megszívod majd a szülést, vagy a szülés után ezt meg azt… .

Nos, az ilyen emberekre egyszerűen nem is érdemes figyelni. Tapintatlan, figyelmetlen viselkedés ez, vagy éppen csak szeretnék magukra felhívni a figyelmet. Azért mert ők, vagy mások nem tudták megfelelően és boldogan megélni a várandósságot, még nincs joguk másét tönkretenni.  Ha csak teheted, hanyagold és kerüld el messzire őket. Vannak akik a párodat „veszik célba” a sztorikkal és őt ijesztgetik. Igyekezz kivonni őt ebből a „bűvkörből” és csillapítani az általuk okozott „károkat”. Ha nem tudod elkerülni őket, mert mondjuk naponta találkoznod kell velük, vagy netán a rokonságodhoz tartoznak, akkor is igyekezz leszerelni őket. Válts témát, kérd meg őket, hogy hagyják abba a vészmadárkodást. Kérdezd meg, ők mit szólnának fordított helyzetben. Sokan bele se gondolnak ebbe, mikor rákezdenek a mondandójukra, vagy épp velük is ezt csinálták, és azt hiszik, ez normális. Igyekezz semlegesíteni mielőbb az ilyen vészmadarakat, trollokat (olyanok, akik mások boldogságába belegázolnak).

Mikor az egyik doki azt mondta egy minor jel alapján, hogy 1% esélye a Down-kórnak, nekem is volt, aki elmesélte, hogy XY-né is beleesett abba az 1%-ba. Erre én rávágtam, hogy akkor nála nem 1% volt az esély, nyilván, hanem 100 és ez egy orvos egy véleménye, kizárólag az én esetemben, és különben is, az integrált teszt negatív lett (alacsony kockázatú 1:15 000 esély) és nem mellesleg, ő hogy érezné magát hasonló helyzetben? Erre csak makogott, hogy nem tudja. Persze, igen előfordulnak ilyen esetek, de ha egyébként minden rendben, akkor nincs ok a félelemre. Mindezt persze puszta “jószándékból” mondta, tudom, de akkor is. Nyilvánvaló volt, hirtelen fel se fogta miket beszél. Ez még a jobbik eset… Ennek ellenére, kösz, nem kérek az ilyenekből, van enélkül is épp elég izgalom és fennforgás az életemben. Ráadásul éppen őtőle megnyugtatást várt volna az ember, nem hülye huhogást. Néha meglepődök egyesekből mit hoz ki a várandósságom.

Ebben az állapotban az ég világon semmi szükség nincs a rémtörténetekre és a negatív felhangokra. Értelmesebbekre lehet hatni észérvekkel, vagy azzal, ha visszakérdezel, hogy ő hogy érezné magát, ha neki mondogatná ezt bárki, vagy, ha kiderülne, tényleg baj van, tényleg ezt kívánja-e bárkinek… Az érzelmi hadviselést leginkább értelmi, logikai szinten vagy éppen érzelmekre apelláló válaszokkal lehet leszerelni. Attól, hogy XY pórul járt, vagy beteg lett a gyereke, stb., neked nem kell magadra vonatkoztatnod ezeket a történeteket. Biztosítsd a mesélőt a részvétedről, de ha jók a leleteid, mondd el neki, hogy szerencsére nálad már időben kizárták ennek a lehetőségét, vagy ha még nem tartasz ott, akkor meg pláne ne paráztasson, majd minden időben kiderül. Mondd el neki a reális esélyeket, ha nem tudja. Pl. sokan nem tudják, hogy egy-egy vizsgálat mivel jár, vagy azt se, hogy létezik, és azt se, hogy adott korban mekkora az elméleti, statisztikai esélyei egyes kóroknak, csak jár a szájuk. Légy te a felvilágosult és tedd helyre a huhogókat tényekkel. Másokat ijesztgetni, pláne alaptalanul, egyszerűen nem tisztességes.

Gondolj arra, hogy világszerte, nők milliói vállalnak gyereket szegénységben, háborús övezetben és járványos környetzetekben, őserdőben és sivatagban, sokkal kockázatosabb körülmények közt, ahol nincsenek modern kórházak és rendes egészségügyi ellátás se. Ehhez képest mi itt Európa közepén, ahol jóval védettebbek vagyunk a szélsőséges elemi károktól: hurrikánok, tsunamik, földrengések, veszélyes járványok stb. viszonylag ritkák errefelé, szerencsések vagyunk. Béke van és az egészségügyi ellátás is relatíve kielégítő, viszonylag jó módban és egészségesen élünk és éltünk már a várandósság ellőtt is, igen jó helyzetben vagyunk. Szóval: no para! Persze, az élet kockázatos, de ez élet már csak ilyen. A  riogatásra én mindig valami ilyesmivel szoktam válaszolni, vagy semmivel. Egyszerűen közlöm, hogy kösz, de nem vagyok kíváncsi rá.

A nagy 21. századi egészségügyi „para-gyár” – az egészségügy trolljai

What-Are-The-Symptoms-Of-Schizoaffective-DisorderA civil vészmadarakon kívül persze még mindig ott vannak az egészségügyi dolgozók, akiknek manapság, úgy tűnik, szinte hivatali  kötelességük rád hozni a frászt. Egyszerűen úgy vannak kondicionálva és tanítva, hogy mindenféle kockázatról alá kell íratniuk veled mindenféle papírt, hogy bebiztosítsák a jogi támadhatatlanságukat. Bizonyos esetekben kötelességük tájékoztatni a fennálló lehetséges veszélyekről, még ha azok maximálisan elméleti szinten léteznek is, és legfeljebb 1-2%-ra rúgnak. Nos, akkor is ott van még 99% esély arra, hogy minden OK. Tehát, mielőtt beleélnéd magad bármilyen veszélybe, ezt tartsd szem előtt. Addig amíg nincs bármilyen konkrét fizikai bizonyíték arra, hogy baj van, addig nincs baj! És még akkor se biztos, hogy minden veszve van.

A legapróbb minor jelek esetén is ők a legnagyobb vészmadarak és ők azok, akik minden eshetőségre és rettenetre fel akarnak készíteni, főként, ha átlépted a 35. életéved küszöbét és úgymond „idős” anya vagy. Nos, erről már leírtam a véleményemet: idős a 80 éves öreganyám! De mondjuk nevezzünk idősebbnek, vagy kellően megkésettnek egy klimax határán álló hölgyet az 50-es, 60-as évei küszöbén. Nos, ők tényleg kicsit idősek a gyerekvállaláshoz, de ki ne hallott volna már orvosi és/vagy természeti csodákról… Amíg egy gyerek képes természetesen vagy bárhogyan megfoganni és növekedni az anyaméhben, addig egy nő képes anyává válni.

Persze, lehet, hogy a kor előrehaladtával egyes betegségek statisztikai kockázata nő, de alapvetően akkor sem törvényszerű, hogy bármi baj van, ha az anya kicsit idősebb, mint a statisztikák „normálisként” meghatározzák, vagy nem 100%-ig egészséges. Ha az anya egyébként egészséges, akkor valószínűleg a gyereke is az lesz. Vannak bizonyos korhoz köthető statisztikai kockázatok, de sok függ a családi és egyéni egészségügyi történettől és állapottól minden tekintetben.

Manapság egyébként is, számos egészségügyi probléma elhárítható vagy sikeresen kezelhető: pl. cukorbetegség, magas vérnyomás, pajzsmirigy problémák, legfeljebb nagyobb odafigyelést igényelnek. Van, hogy ezek az állapotok csak a várandóssággal lépnek fel, eleve nem súlyosak és a szülés után, ahogy jöttek, úgy el is múlnak. Legtöbbször – ma már – nem zárják ki, hogy egy nő egészséges gyermeknek adjon életet. Ha ezek bármelyike előfordul, akkor biztos lehetsz benne, hogy a hazai orvosi gyakorlat miatt „veszélyeztetett”-nek minősítenek, de már akkor is, ha kicsit nehezebben jött össze a baba. De saját példámon látva még ez sem feltétlenül jelenti azt, hogy tényleges lenne bármilyen nagyobb veszély, csak épp a dokik szeretnek biztosra menni, hogy „ők megmondták”. Sok esetben az ég világon semmi komoly baj nincs, de azt mindig a tudomásodra fogják adni, minek hány százalék az esélye és számíthatsz rá, hogy a papírjaidra is rögzítik írásban a „meglátásaikat”. Egyszerűen „kötelességből” és fel is fognak kínálni egy sor hajmeresztő és elképesztő vizsgálatot, csak „megnyugtatásképpen”. Nekik egyszerűen ez – úgy tűnik – hivatali kötelességük újabban, nem feltétlenül jelentik azt, hogy veled, vagy a gyerekeddel bármi baj lenne. Nekik ez többnyire rutin, megszokás, még ha számunkra ijesztő is. Bizonyosan alá kell majd írnod egy rakás nyilatkozatot, hogy megértetted a kockázatokat és azt, hogy semmi se 100%, amit állítanak. (Hogy ezt hányan élvezik közülük, hányan nem az más lapra tartozik).

Ami számít

Te hogy érzed magad, és a vizsgálatok eredménye – bár még ez sem mindig. Mármint az, hogy még a 3. hónapon túl is rókázol vagy egyéb kellemetlenségeket tapasztalsz, vagy netán a rutin vizsgálatoknál becsúszik 1-2 pozitív vagy fals pozitív eredmény, még nem biztos, hogy akkora katasztrófa – saját tapasztalat –, mert lehet, hogy hamarosan elmúlik, vagy csak tévedés. Akkor is érdemes megismételni vagy más oldalról „bebiztosítani” magatokat. Egy házi vérnyomás- és/vagy vércukor-mérő kb. 10 000 Ft-ig bezárólag beszerezhető és így gyakran tudod ellenőrizni magadat. Ha fáradékony vagy, lehet, hogy csak B6 vitamint és magnéziumot kell szedned, esetleg vasat fognak felírni. Egyszerűen higgy benne, hogy a nagy katasztrófák és tragédiák elkerülnek – mint a legtöbbeket. Az élet viszontagságait teljesen nem kerülhetjük el, de hacsak szándékosan nem fordítjuk magunk ellen a sorsot, akkor nagyobb baj nem érhet bennünket – illetve azok matematikai esélyei nem nagyobbak ránk nézve, mint bármely más földi halandó esetén. ha továbbra is odafigyelsz magadra, vagy ezután jobban, mint eddig, akkor hidd el, mindketten jól lesztek (vagy több baba esetén mindannyian).

Mielőtt bárkinek bármit elhinnél – alaptalanul, vagyis nyilvánvaló bizonyíték, egyértelmű klinikai lelet – nélkül, hallgass a saját belső hangodra, mármint arra, a legbelső hangra, ami tényleg a tiéd. Mélyedj el magadban, relaxálj.

Tehát: NO PARA!

Folyt köv.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás