Térrendezés

Rendhagyó térrendezés 3. Kire bízzam?

Nem csodaszer, gyakorolni kell
Kísérleti nyúlnak itt voltam jómagam és a család, barátok. Jelentem, mindenki túlélte épségben, egészségben és tudomásom szerint mindenkinek a javára vált eddig a próbálkozásunk (azért többes szám, mert a tulajdonostól is maximális részvételt igényel a dolog). Így sejtem, hogy nagyon nem nyúltam mellé eddig. Sőt, a tapasztalatom az volt, hogy a teljesen amatőr kísérletezők is képesek voltak önállóan, ösztönösen ráérezni nagyon jó dolgokra. Csak kis százalékban voltak komolyabb problémák eredetileg, melyekre majdnem mindig született megoldás és javulást hoztak a bevetett praktikák. Eddig összesen egy esetben történt visszaesés, ami viszont abból ered, hogy az illető visszatért a korábbi káros szokásához, mintázatához. Nos, ez már viszont más lapra tartozik. Ha tudjuk, hogy a dohányzás káros, de továbbra is folytatjuk, ne csodálkozzunk, ha beteggé tesz. Ha tudjuk, hogy a rendetlenség és a káosz gondot okoz az életünkben, de nem tudjuk uralni a szokásunkat, hogy széthagyjuk a dolgainkat, akkor bizony ezer tanácsadó se tehet sokat értük, illetve lehet, hogy máshol, mélyebben kell a problémát kezelni, együttesen több módszerrel is. Visszatérő és/vagy nagyon súlyos probléma esetén szinte mindig több szinten kell orvosolni a problémát, felkutatni a gyökerét egyéb szellemi, lélektani módszerekkel és akár hagyományos orvosi megoldásokkal is. A térrendezés nem pótol semmilyen orvosi beavatkozást, nem helyettesít mondjuk egy gipszet a törött lábon vagy egy vakbélműtétet, de ha az akut beavatkozás sikerrel járt, segítheti a felépülést. Nem talál állást nekünk, ha munka nélkül maradtunk, de támogathat, erőt adhat a keresés során. Továbbra is keresnünk kell és el kell mennünk az interjúkra.
Hivatalos vagy nem hivatalos tanácsadó?
Ma már itthon is lehet hivatalos tanácsadói vizsgát tenni és tanfolyamokat végezni, de a módszerek saját részre, vagy szűkebb körben – könyvekből tanulva is jól elsajátíthatók. Léteznek ma már interaktív tanfolyami anyagok, videók is, melyek alapján töviről hegyire megtanulhatjuk a módszereket, ám a vizsga hiánya nem feltétlenül jelent alacsonyabb tudást, ahogy mondjuk a nyelvtudás esetében sem. Az, hogy valaki leteszi-e a vizsgát, az gyakran a környezet és az élethelyzetek által támasztott igényektől is függ. Ma sokkal inkább egy lehetőség, ha valaki ezzel tényleg hivatásszerűen akar foglalkozni. Nem zárom ki, hogy egyszer magam is nekirugaszkodom a “hivatalos” vizsgának, bár ez még itthon nem egy OKJ-s szakma, így szinte csakis egyéni utakon gyakorolható és nyilván a fizetőképes kereslet is megszabja, mennyi pénzbeli tőkét fektetünk abba, hogy a bizonyítványt megszerezzük.
Akinek számít az, hogy kinél tanult egy tanácsadó és milyen vizsgája van, gondolom, úgyis hivatalosabb tanácsadóhoz fordul. Akinek elég a több éves tapasztalat, és az, hogy a legnagyobb nevű szerzőktől tanult, olvasott anyagokból készült fel valaki, és/vagy még nem tud/akar egy már vizsgázott tanácsadót megfizetni, nyilvánvalóan szívesen fordul egy tapasztalt ismerőshöz is, akár ajánlás révén, ez teljesen jogosan egyéni döntés. Érthető, ha nem engedünk be bárkit a saját privát szféránkba, otthonunkba, hiszen a térrendezéssel igencsak személyes vizekre evezünk. Tudni kell elviselni a tanácsadó által kínált javaslatokat, meglátásokat, megjegyzéseket és tudni kell bízni benne. Ez egy abszolút bizalmi munka. Talán még inkább, mint a lakberendezőé, belső építészé, építészé. A legmélyebb, legszemélyesebb dolgokat tárjuk/tárhatjuk fel, amit nyilván nem szívesen fedünk fel akárkinek. Bízz a megérzésedben és a szimpátiában, amikor tanácsadót választasz. Kérdezgesd bátran arról, honnan és hogyan tanult. Ha nem szimpi, állj tovább. Esetleg próbáld ki valamilyen szintig, mondjuk kérj alaprajz alapján tanácsadást, ha nem súlyos problémát akarsz orvosolni, vagy vedd meg egy könyvét, ha van, esetleg kérd, hogy ajánljon jó könyvet, amiből egyedül is tanulhatsz.

Amikor egy kissé misztikus módszerrel kezdünk el foglalkozni és még csak a kezdeti lépéseket tettük meg, ismerkedünk az alapokkal, de szeretnénk tapasztaltabb, gyakorlottabb személyt megkérni, hogy segítsen, vagy egyáltalán felmerül, hogy valahonnan segítséget kérjünk, akkor jogos a kérdés, kihez és hova forduljunk. Kire bízzuk a dolgot? Mennyire bízzunk a saját vezettetésünkben, intuíciónkban. Nos ez helyzet, probléma függő is. Attól is függ mennyire súlyos a problémánk és nem utolsó sorban, mennyit szánunk a dologra anyagilag. Mert tanulhatunk könyvből vagy akár egy mestertől is személyesen. Függ a nyitottságunktól is.

Nem csodaszer, gyakorolni kell
Kísérleti nyúlnak itt voltam jómagam és a család, barátok. Jelentem, mindenki túlélte épségben, egészségben és tudomásom szerint mindenkinek a javára vált eddig a próbálkozásunk (azért többes szám, mert a tulajdonostól is maximális részvételt igényel a dolog). Így sejtem, hogy nagyon nem nyúltam mellé eddig. Sőt, a tapasztalatom az volt, hogy a teljesen amatőr kísérletezők is képesek voltak önállóan, ösztönösen ráérezni nagyon jó dolgokra. Csak kis százalékban voltak komolyabb problémák eredetileg, melyekre majdnem mindig született megoldás és javulást hoztak a bevetett praktikák. Eddig összesen egy esetben történt visszaesés, ami viszont abból ered, hogy az illető visszatért a korábbi káros szokásához, mintázatához. Nos, ez már viszont más lapra tartozik. Ha tudjuk, hogy a dohányzás káros, de továbbra is folytatjuk, ne csodálkozzunk, ha beteggé tesz. Ha tudjuk, hogy a rendetlenség és a káosz gondot okoz az életünkben, de nem tudjuk uralni a szokásunkat, hogy széthagyjuk a dolgainkat, akkor bizony ezer tanácsadó se tehet sokat értük, illetve lehet, hogy máshol, mélyebben kell a problémát kezelni, együttesen több módszerrel is. Visszatérő és/vagy nagyon súlyos probléma esetén szinte mindig több szinten kell orvosolni a problémát, felkutatni a gyökerét egyéb szellemi, lélektani módszerekkel és akár hagyományos orvosi megoldásokkal is. A térrendezés nem pótol semmilyen orvosi beavatkozást, nem helyettesít mondjuk egy gipszet a törött lábon vagy egy vakbélműtétet, de ha az akut beavatkozás sikerrel járt, segítheti a felépülést. Nem talál állást nekünk, ha munka nélkül maradtunk, de támogathat, erőt adhat a keresés során. Továbbra is keresnünk kell és el kell mennünk az interjúkra.
Hivatalos vagy nem hivatalos tanácsadó?
Ma már itthon is lehet hivatalos tanácsadói vizsgát tenni és tanfolyamokat végezni, de a módszerek saját részre, vagy szűkebb körben – könyvekből tanulva is jól elsajátíthatók. Léteznek ma már interaktív tanfolyami anyagok, videók is, melyek alapján töviről hegyire megtanulhatjuk a módszereket, ám a vizsga hiánya nem feltétlenül jelent alacsonyabb tudást, ahogy mondjuk a nyelvtudás esetében sem. Az, hogy valaki leteszi-e a vizsgát, az gyakran a környezet és az élethelyzetek által támasztott igényektől is függ. Ma sokkal inkább egy lehetőség, ha valaki ezzel tényleg hivatásszerűen akar foglalkozni. Nem zárom ki, hogy egyszer magam is nekirugaszkodom a “hivatalos” vizsgának, bár ez még itthon nem egy OKJ-s szakma, így szinte csakis egyéni utakon gyakorolható és nyilván a fizetőképes kereslet is megszabja, mennyi pénzbeli tőkét fektetünk abba, hogy a bizonyítványt megszerezzük.
Akinek számít az, hogy kinél tanult egy tanácsadó és milyen vizsgája van, gondolom, úgyis hivatalosabb tanácsadóhoz fordul. Akinek elég a több éves tapasztalat, és az, hogy a legnagyobb nevű szerzőktől tanult, olvasott anyagokból készült fel valaki, és/vagy még nem tud/akar egy már vizsgázott tanácsadót megfizetni, nyilvánvalóan szívesen fordul egy tapasztalt ismerőshöz is, akár ajánlás révén, ez teljesen jogosan egyéni döntés. Érthető, ha nem engedünk be bárkit a saját privát szféránkba, otthonunkba, hiszen a térrendezéssel igencsak személyes vizekre evezünk. Tudni kell elviselni a tanácsadó által kínált javaslatokat, meglátásokat, megjegyzéseket és tudni kell bízni benne. Ez egy abszolút bizalmi munka. Talán még inkább, mint a lakberendezőé, belső építészé, építészé. A legmélyebb, legszemélyesebb dolgokat tárjuk/tárhatjuk fel, amit nyilván nem szívesen fedünk fel akárkinek. Bízz a megérzésedben és a szimpátiában, amikor tanácsadót választasz. Kérdezgesd bátran arról, honnan és hogyan tanult. Ha nem szimpi, állj tovább. Esetleg próbáld ki valamilyen szintig, mondjuk kérj alaprajz alapján tanácsadást, ha nem súlyos problémát akarsz orvosolni, vagy vedd meg egy könyvét, ha van, esetleg kérd, hogy ajánljon jó könyvet, amiből egyedül is tanulhatsz.

Amikor bőven elég egy tapasztalt barát(nő)

Kisebb megoldandó problémánk, dilemmánk akad. Sokszor egy baráti vagy egy rokoni beszélgetés is hatékony lehet. Nem kell minden csip-csup dologgal tanácsadóhoz rohanni. Egy térrendezésben, lakberendezésben jártas barátnő vagy rokon akár teljesen ingyen, vagy kisebb-nagyobb szívességért cserébe is lehet, hogy örömmel segít. Ha megbízol benne, a kreativitásában, a szépérzékében, ízlésében, akkor csapjatok egy csajos napot és álljatok neki feltérképezni a lakást. Fontos az őszinteség is mindkét oldalról. Csodát azért ne várj!

Könyvek

Ha nem ismersz senkit, de van időd és szívesen elmélyedsz, kutakodsz, először nézz körbe egy könyvesboltban, könyvtárban, antikváriumban. Olvass bele, nézd meg a címeket. A térrendezésről lakberendezésről rengeteg könyv, újság van, de a neten is bátran rákereshetsz, vagy akár fórumokon is kérhetsz segítséget. Nem kell mindjárt hatalmas költségbe verned magad. Szintén ne várj csodát, nem fog egyik napról a másikra megváltozni az, ami esetleg már évek óta foglalkoztat vagy megoldásra vár, de közelebb kerülhetsz a végső megoldáshoz, átlendülhetsz egy holtponton. Ha nem égetően sürgős és súlyos a problémád, megoldás lehet hosszabb távon.

Nem csodaszer, gyakorolni kell

Ha már sokat olvastál, kutakodtál, akkor is kell némi kitartás. Gyakorolj magadon és rokonokon, barátokon, akik nyitottak rá. Én is így kezdtem. Kísérleti nyúlnak itt voltam jómagam és a család, barátok. Jelentem, mindenki túlélte épségben, egészségben és tudomásom szerint mindenkinek a javára vált eddig a próbálkozásunk (azért többes szám, mert a tulajdonostól is maximális részvételt igényel a dolog). Így sejtem, hogy nagyon nem nyúltam mellé eddig. Sőt, a tapasztalatom az volt, hogy a teljesen amatőr kísérletezők is képesek voltak önállóan, ösztönösen ráérezni nagyon jó dolgokra. Csak kis százalékban voltak komolyabb problémák eredetileg, melyekre majdnem mindig született megoldás és javulást hoztak a bevetett praktikák. Eddig összesen egy esetben történt visszaesés, ami viszont abból ered, hogy az illető visszatért a korábbi káros szokásához, mintázatához. Nos, ez már viszont más lapra tartozik.

Visszatérő, makacs és súlyos gondok

Ajánlom, hogy keress meg egy tapasztalt tanácsadót, akár mestert és hagyományosabb utakon is kezeld a problémát mindenképpen. Ha súlyos betegségről, sérülésről, évek óta húzódó makacs problémáról, esetleg komoly függőségről, ne adj isten esetlegesen halálos kórról van szó.

Makacs rossz szokások esetén is lehet, hogy nem csak egy tanácsadóra lesz szükséged, de legalább egy őszinte, tapintatos és tapasztalt személy nagy segítségedre lehet, főleg, ha jártas valamilyen segítő foglalkozásban, tanácsadásban, terápiában. A lényeg, ha eddig nem ment, ne akard mindenáron egyedül megoldani a dolgot. Segítséget kérni és elfogadni nem szégyen. Fontos, hogy legyen bizalmad a segítőd felé.

Fontos, hogy te is részt vegyél a munkában. Csak azon lehet segíteni, aki akarja is a változást. Ha nem teszel semmit, nem változtatsz a hozzáállásodon, akkor más se tud segíteni. Ha tudod, hogy a dohányzás káros, de továbbra is folytatod, ne csodálkozz, ha beteggé tesz. Ha tudod, hogy a rendetlenség és a káosz gondot okoz az életedben,  de nem tudod uralni a szokásodat, hogy széthagyd a dolgaidat, és nem teszel semmit, nem változtatsz, akkor bizony ezer tanácsadó se tehet sokat érted. Ha egy mintázat rendszeresen és makacsul visszatér, akkor az felettébb elgondolkodtató és bizonyára mélyebben gyökerezik. Ebben az esetben lélekgyógyászt, szellemgyógyászt vagy szakorvost, szakembert sem árt felkeresni, vagy egy gyakorlott (és esetleg akkreditált) természetgyógyászt, akiről jó referenciáid vannak. Akár több módszerrel is érdemes próbálkozni.

Visszatérő és/vagy nagyon súlyos probléma esetén szinte mindig több szinten kell orvosolni a problémát, felkutatni a gyökerét egyéb szellemi, lélektani módszerekkel és akár hagyományos orvosi megoldásokkal is.

A térrendezés nem pótol semmilyen orvosi beavatkozást, nem helyettesít mondjuk egy gipszet a törött lábon vagy egy vakbélműtétet, de ha az akut beavatkozás sikerrel járt, segítheti a felépülést. Nem talál állást nekünk, ha munka nélkül maradtunk, de támogathat, erőt adhat a keresés során. Továbbra is keresnünk kell és el kell mennünk az interjúkra, majd az elnyert állásban dolgozni kell, helyt kell állni. Seregnyi térrendezési praktika, eszköz és tanácsadó sem segíthet rajtunk, ha nem teszünk magunk is a sikerért!

Hivatalos vagy nem hivatalos tanácsadó?

Ma már itthon is lehet hivatalos tanácsadói vizsgát tenni és tanfolyamokat végezni, de a módszerek saját részre, vagy szűkebb körben – könyvekből tanulva is jól elsajátíthatók. Léteznek ma már interaktív tanfolyami anyagok, videók is, melyek alapján töviről hegyire megtanulhatjuk a módszereket, ám a vizsga hiánya nem feltétlenül jelent alacsonyabb tudást, ahogy mondjuk a nyelvtudás esetében sem. Egy tapasztalt, jó meglátásokkal, emberismerettel és intuícióval rendelkező személynek mindegy, hogy van-e papírja vagy sem, véleményem szerint, ahogyan egy nyelvet is lehet anyanyelvi szinten beszélni mindenféle nyelvvizsga nélkül is.

Az, hogy valaki leteszi-e a vizsgát, az gyakran a környezet és az élethelyzetek által támasztott igényektől is függ. Ma sokkal inkább egy lehetőség, ha valaki ezzel tényleg hivatásszerűen akar foglalkozni. Nem zárom ki, hogy egyszer magam is nekirugaszkodom a “hivatalos” vizsgának, ha arra valódi piaci igény támad. Bár ez még itthon nem egy OKJ-s szakma, így szinte csakis egyéni utakon gyakorolható és nyilván a fizetőképes kereslet is megszabja, mennyi pénzbeli tőkét fektetünk abba, hogy a bizonyítványt megszerezzük. A vizsgáról szóló papír növelheti az esélyeinket, hogy jobban megbízzanak bennünk, de a referenciákat és a gyakorlatot nem helyettesíti. A kettő együtt adu ász lehet a kezünkben.

Akinek számít az, hogy kinél tanult egy tanácsadó és milyen vizsgája van, gondolom, úgyis hivatalosabb tanácsadóhoz fordul. Akinek elég a több éves tapasztalat, és az, hogy a legnagyobb nevű szerzőktől tanult, olvasott anyagokból készült fel valaki, és/vagy még nem tud/akar egy már vizsgázott tanácsadót megfizetni, nyilvánvalóan szívesen fordul egy tapasztalt ismerőshöz is, akár ajánlás révén, ez teljesen jogosan egyéni döntés.

Érthető, ha nem engedünk be bárkit a saját privát szféránkba, otthonunkba, hiszen a térrendezéssel igencsak személyes vizekre evezünk. Tudni kell elviselni a tanácsadó által kínált javaslatokat, meglátásokat, megjegyzéseket és tudni kell bízni benne. Ez egy abszolút bizalmi munka. Talán még inkább, mint a lakberendezőé, belső építészé, építészé. A legmélyebb, legszemélyesebb dolgokat tárjuk/tárhatjuk fel, amit nyilván nem szívesen fedünk fel akárkinek. Bízz a megérzésedben és a szimpátiában, amikor tanácsadót választasz. Kérdezgesd bátran arról, honnan és hogyan tanult. Ha nem szimpi, állj tovább. Esetleg próbáld ki valamilyen szintig, mondjuk kérj alaprajz alapján tanácsadást, ha nem súlyos problémát akarsz orvosolni, vagy vedd meg egy könyvét, ha van, esetleg kérd, hogy ajánljon jó könyvet, amiből egyedül is tanulhatsz.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás