Térrendezés

Rendhagyó térrendezés 2: Kell egy kis játék is

A másik elem, amit fontosnak tartok, hogy merjünk élni a humor eszközével, játszani, és az eredeti szigorú tanoktól kicsit elvonatkoztatni. Bármilyen tökéletesen kidolgozták is több ezer éve az ősi, hagyományos térrendezési elveket, tanokat, egy bizonyos közegben, környezetben, mára, a saját életünkben néhány dolog bizonyára igazításra szorul. Bár vannak új keletű nyugati verziók, melyeket a mai rohanó, nyugati élethez alakítottak át, sőt, már nyugati típusú “iskola” vagyis ágazat is született,  de sajnos éppen ebben rejlenek a korlátaik is: olyanok mint az instant kávé, gyorsan felráznak, de hamar elmúlik a hatásuk és csak akkor jöhetnek szóba, ha nincs kéznél jobb, tartósabb megoldás. A kávé nem pótolja az alvást, de ha épp sürgetőbb feladatunk van, átmenetileg segíthet. Bár tisztelem az ősi hagyományokat, hiszek abban, hogy néha kell egy kicsit játszani, kísérletezni is.

Légy bátor és kreatív!

Sőt, kell is elvonatkoztatni, kísérletezni és új megoldásokat keresni, ha a kész verzió, a konfekció nem jó ránk, ha nem alkalmazható egy az egyben. Ahány ember annyi eset, annyi megoldandó probléma van és az őseredeti javaslatokat nem árt néha felfrissíteni, kreatívan alkalmazni.

Teljesen másképpen élünk, mint azok az ősi “megrendelők” akiknek még az akkori mesterek segítettek irányítani az életüket – nemegyszer országokat, tartományokat. Más kulturális közegben nőttünk fel, és még ha lelkileg közel is áll hozzánk a kínai vagy indiai vallások és világnézetek egyike, akár közelebb is, mint a keresztény vallási felekezetek nézetei, akkor is egy másik korszak és egy másik földrész, más környezet “terméke” az őseredeti térrendezési iskolák szabályrendszere, így ma már sokszor nem lehet egy az egyben alkalmazni a saját életünkre.

Mások az építkezési szokásaink is – bár kétségtelenül ez is igen komolyan meglátszik ez a modern ember életén. Tehát nem tagadom, van mit tanulnunk még ősatyáinktól. Ezen kívül, sok szempontot és követelményt, amit az ősi kínai térrendezési iskolák támasztanak, mai életünkben szinte lehetetlen lenne megvalósítani, és nem csak itt, Magyarországon, de már ott Kínában is, mivel azóta lényegesen többen élünk a Föld nevű bolygón, így jóval kisebb az egy főre jutó terület és bizony sokkal többet kellene utánajárnunk, hogy az ideális környezetet megtaláljuk, és nem is juthat mindenkinek olyan otthon, amit leírnak, rengeteg dolog változott azóta és sok új körülményhez kellett az évszázadok alatt igazodnunk.

A módszerekről röviden

Bár vannak új keletű nyugati verziók, melyeket a mai rohanó, nyugati élethez alakítottak át, sőt, már nyugati típusú “iskola” vagyis ágazat is született, hiszen a háromajtós bagua módszer, mely a bejárathoz képest helyezi el a területeket, de sajnos éppen a gyorsaságban rejlenek a korlátai is: olyan mint az instant kávé, gyorsan felráz és hamar elmúlik a hatása, akkor jöhet szóba, ha nincs kéznél jobb, van éppen a gyorsaságát kell kihasználnunk. Nincs elrontva, csak másra jó :)) Vagy mint később írok róla, hatását leginkább egy élményfürdő meredek csúszdájához hasonlítanám az élményt, amit nyújt. Szállodában, átmeneti szálláson, albérletben, saját kis szobánkban, munkahelyi asztalon, rövidebb távú célok esetén viszont jobb, mint a semmi.

A Forma Iskola, ami a tájformációkat, a tágabb környezetet veszi főleg figyelembe, szintén kisebb igazításra szorul mára, például sokszor a folyókat, patakokat, hegyeket szimbolikusan kell értelmezni városi környezetben. Mára szinte nyilvánvaló, hogy nem élhet mindenki idilli vidéki környezetben. Kinőttük a bolygónkat. Mindaz, amit eredetileg leírtak, mára nem fenntartható mindenki számára, ezért ennek a tanításnak meg is jelentek mára a jobb-rosszabb módosított verziói. Alaposan el kell tudnunk vonatkoztatni tőle, hogy működjön a jelenlegi életünkben, ugyanakkor hasznos is, hogy a tágabb környezetre is felhívja a figyelmet. Életminőségünket nyilvánvalóan befolyásolja az, hogy milyen környéken lakunk, hogy gyerekeink hova járhatnak iskolába, milyen a közbiztonság, a köztisztaság, vannak-e magasfeszültségű vezetékek és transzformátorházak, átjátszók. Ez persze nyilván megint nem csak a feng shui miatt fontos. Sok elgondolás egyébként józan paraszti ésszel mérve is hasznos, és jó, ha odafigyelünk. Aztán vagy tudunk változtatni rajta, vagy nem, de legalább tudunk róla. Úgyhogy olyan ez egy kicsit, mint egy óriáskerék vagy egy kilátó, ahonnan magasabb szemszögből nézhetsz le a környékre és szemrevételezheted. Az alapszintű, kezdő tanítások közé tartozik, könnyű megtanulni és alkalmazni.

A Jin-jang módszer olyan, mint a libikóka. Nehéz egyensúlyban tartani. Fel-le, fel-le, két pólus között ingadozik, mindig átbillen hol ide, hol oda. Olyan mint a szürke árnyalatai, nem annyira csak fekete és fehér, nem annyira végletes. Segít megközelíteni az egyensúlyt, de folyamatosan változik, ahogy mi is és a világ is. Az egyensúly legfeljebb csak pillanatokig tart.

Az Öt elem tant leginkább egy középen felfüggesztett ringispilhez hasonlítanám, ahol 5 ülés van és egymással is összeköttetésben vannak. Körbe-körbe és középen is összeköttetésben vannak az elemek, hatnak egymásra. Egy-egy tárgyban több elem is jelen lehet. Legjobb, ha egyensúlyban vannak, de minden területhez tartozik egy elem. Elég rugalmasan lehet alkalmazni. Szinte állandó feladatot ad, de jó játék is lehet, annyira, hogy valóban készült belőle játék. Könnyen tanulható, viszonylag kezdő szintű módszer.

Az Iránytű Iskola és a Nyolc Ház Módszer talán az egyik legfenntarthatóbb verzió, hiszen itt az égtájakhoz rendelik az egyes életterületeket, de még mindig vannak bökkenők. Az eredeti iránytű iskola minden égtájhoz egy családtagot, egy fontos minőséget rendel. Eredetileg egy anya, apa és hat gyermek kap helyet 3 fiú és 3 lány a családban, és egy olyan korban született, amikor még a modern fürdőszoba, árnyékszék és konyha, tároló helyiségek nem a lakótér szerves részei voltak. Ezek a lakótéren kívül helyezkedtek el, vagy nem is léteztek a jelenlegi formájukban és többnyire nem a vagyonos család tagjai tartották karban akkor sem, ha voltak. Nem mintha ma nem lennének népes családok, de mára szintén jelképesen kell értelmezni a nagy részét, hiszen egy ideális elképzelést tükröz. A “Jó és rossz” területek – kinek-kinek a születési ideje szerint, a szerencsés és szerencsétlen irányok figyelembe vétele pedig vagy betartható, vagy nem. (Ez mára talán már sokaknál türelem kérdése is, mennyire tudja befogadni). Mai modern életünkben szinte biztos, hogy egyik vagy másik területen olyan helység lesz, amit egyébként biztosan nem javasolnának, hacsak nem fürdőszoba és egyéb komfort nélküli otthonban élünk. Mindazonáltal, ha megtanuljuk, akkor jól és rugalmasan alkalmazható, nem túl gyors, de hosszabb távú és elég pontos módszer. Figyelembe veszi a lakók születési adatait, így jól személyre szabható. Én leginkább ezt használom. Hosszabb  távra tervezett berendezkedés esetén inkább ez ajánlott: saját lakásban, házban. Kell hozzá iránytű, alaprajz is. Közepesen haladó módszer.

Repülő Csillag módszer és 9 Ki csillag asztológia: Haladó módszerek, sőt a Repülő Csillag módszer már a feng shui magasiskolája, rendszeres karbantartást és közreműködést igényel. Állandó ide-oda rakosgatást. Olyan ez, mint a rendszeres sportbérlet. Akkor működik, ha tényleg használjuk. Nagy odafigyelést igényel, amihez nincs mindenkinek türelme, felkészültsége. Felületesen, ímmel-ámmal végezve viszont akár több bajt is okozhat, mint amennyi hasznot hoz. Haladó technika, amit önállóan alkalmazni már nem könnyű, kezdők számára nem is ajánlott, de nagyon hatékony és alapos módszer. Sok benne a misztikum is. Nagyon alapos, figyelembe veszi az épület korát és az aktuális évet, a születési dátumot is. Erősen személyre szabható. Néhány éve saját bőrömön tapasztalom.

Négy oszlopos sorselemzés: nagyon precíz, pontos születési dátumon és hely ismeretén alapuló elemzés. Bonyolult számításokat és logikát, gyakran mély intuíciót igénylő módszer. Magam még csak ismerkedem vele.

Tértisztítás – a szellemvasút :))) Nos, ez már egy erősen spirituális módszer, de néha nem árt. Nem annyira játék, tapasztalt és merész, spirituális beállítottságú érdeklődőknek ajánlom. Itt bizony komoly szellemi munkáról van szó, ami odafigyelést, elmélyülést és hitet is igényel.

Ezen kívül még számos módszert felsorolhatnék. Nagy vonalakban ennyit tartok fontosnak, a módszerek mélyreható tanulmányozásával alapos térelemzést és orvoslást lehet gyakorolni, de jól jön minden esetben az intuíció és a rugalmasság. Nem lehet mindent szó szerint venni, meg kell látni, észre kell venni a dolgokat.

Eredeti vagy rendhagyó megoldásokat válasszunk?

578954_399651000106900_1323317427_nAzzal, hogy a különféle feng-shui iskolákat más és más vidámparki játékhoz hasonlítom, remélem, nem sértek meg senkit, de talán könnyebb a hatásaikat megérteni. Gyakran nem is annyira szó szerint értelmezem a tanításokat, főként, hogy számos „iskola”, módszer létezik, melyek néha eléggé ellent is mondanak egymásnak. Az ellentmondások részben azért vannak, mert az egyes iskolák alkalmazkodtak Kína változatos földrajzi és természeti környezetéhez is és más-más tájékán alakultak ki. Gyakran a módszereket őrző mesterek szándékosan metaforákban írtak, hogy az avatatlanok ne férjenek hozzá a titkokhoz és talán fordításokban is lehet eltérés.

A testreszabástól ne féljünk nagyon. Gyakran ösztönösen is jól működik olyanoknál is, akik csak felületesen értenek a térrendezéshez, bár tanulmányozni nem árt. Ha ismerjük a szabályokat, legalább tudjuk, hogy mit rúgunk fel.  Érdemes próbálkozni, kísérletezni és a céljainkhoz, egyéniségünkhöz szabni a megoldásokat. Azért is hoztam fel a vidámparkos és az élményfürdős hasonlatot, mert ez egy kicsit játék, felfedezés és kaland is egyben. Merni kell beleugrani, kipróbálni.

Mindenesetre szeretem azért az eredetibb forrásokat használni, ezért igyekeztem olyan szerzőktől tanulni, akiknek a gyökerei Kínához vezetnek – vagyis részben Kínai származásúak, így saját hagyományaikat jobban ismerik remélhetőleg –, némileg spirituális beállítottságúak és van is tapasztalatuk a szellemiek terén, de a „modernebb”, nyugati szerzőktől is olvastam könyveket, valamint hazai tanácsadóktól is tanultam, de veszem a bátorságot és őszintén szólva vettem is mindig, hogy tapasztalati úton testre szabjam a módszereket és kísérletezzek.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás