Életmód,  Hulladék nélkül

Lánclevelekről még! – Ökológiai szemmel

Naponta kapjuk tucatszám, és jó, ha a tartalmuknak a fele igaz, esetleg az idegeinkre megy és max 1-2 van olyan, ami figyelemre méltó. Az elmúlt napokban a Ne tankolj! és a Víz ára volt az a kettő, aminek végre haszna és értelme is lehetne… Ami viszont megdöbbent, vagy inkább elszomorít, az az emberek reakciója: a “dögöljön meg a szomszéd tehene” hozzáállás a problémákhoz. Pedig intő jelekről van szó: a drágulás arról is szól, hogy fogynak a készletek. Illetve szimplán csak a “leszámolásal” nem megyünk sokra. Az viszont igaz, hogy változtatni kell!

1. „BENZINKUTAK ELLENI KAMPÁNY-ra felszólító üzenet

“Január 17, 18 és 19-én fogjunk össze és lássák meg a MILLIÁRDOS kőolaj-ipari cégek és az állam, hogy milyen amikor pénzt vesztenek. A következő a recept, hogy CSÖKKENJEN az üzemanyagok ára: SENKI NE VEGYEN HASZNÁLATBA EGYETLEN BENZINKUTAT SEM – JANUÁR 17,18 és 19-én. Járjunk buszokkal, biciklivel, gyalog vagy az említett három nap előtt tankoljunk.
Emlékezzetek 1989 December 21, 22-re, amikor hasonló módon cselekedtünk és meg lett az eredménye. KÜLDD TOVÁBB EZT AZ ÜZENETET, HOGY JUSSON EL AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK

(próbáljuk meg! Veszteni nem tudunk! A fuvarozók is lehetőség szerint ezen a 3 napon külföldön tankoljanak, ha van rá lehetőség, ők ugyanis a legnagyobb felhasználók, ezzel a legfőbb befizetők, és legjobban kiszolgáltatottak!)”

A hírek szerint sajnos az árak még feljebb mentek azóta :(( Hírét se hallottam az eredménynek. Vagy elhallgatják. Egy biztos, én betartottam… Ha mások is betartanák, többször, akkor talán a Föld állapotán is segítene. A benzin drága, az olaj drága és egyre drágább lesz! Ez figyelmeztetés arra, hogy fogynak a készletek! Ezen el kéne gondolkodni és nem csak azért kellene kevesebbet tankolni, hogy borsot törjünk az olajbárók orra alá, hanem azért is, mert így fogynak a készletek és nő az üvegház-gázok kibocsátása és a CO2 lábnyomunk is! Tipikus magyar gondolkodás a “dögöljön meg a szomszéd tehene” – és úgy tűnik ezzel lehet buzdítani. A cél (kisebb fogyasztás) jó, az eszközön még van mit gyúrni…

2. A vízről – 3 dollár egy köbméter víz Magyarországon.

Idézem a kapott levelet:

„Röhej, Afrikában fél dollár, nálunk 3 dollár egy köbméter víz. Az alábbi statisztika talán gondolkodásra késztethetne mindenkit! Víz! Néhány adat a NatGeo-ból: (nem tudni, melyik számról van szó, sajnos nem találtam meg a legújabban a neten) A 88. oldalon található benne egy statisztika a világ városaiban 1 köbméter vízért fizetendő vízdíjról.

Szerinted hol a legmagasabb ez a díj? MAGYARORSZÁGON!!!
USA legmagasabb vízdíj: San Diego 1,65 USD
Ausztrália legmagasabb vízdíj: Sydney 1,61 USD
Japán: Kumamoto 1,04 USD
Ázsia: Szingapúr 0,61 USD
Afrika: Windhoek 0,42 USD
Európa: Budapest 2,89 USD
Más európai városok:
Róma: 0,50 USD
Amszterdam: 0,93 USD
Írország: 0,00 USD
Spanyolország: 0,62 USD
Finnország: 1,22 USD
UK: 1,46 USD

Ami közelít hozzánk:
Belgium: 2,37 SD és találtam mégis egyet,
ami magasabb Dánia: 3,43 USD

Döbbenetes. Mi a fene folyik itt?

Nem Magyarország alatt található az egyik legnagyobb édesvíz lelőhely?
Döbbenetes….”

Eddig az idézet. A küldő „alkotó” javaslatait kihagytam eddig, de kb. ez:
Azonnal elkergetni a betolakodott; vízkimérő; idegen cégeket! (Ahogy Pécsen is tették!) És azonnal számon kérni azokat a hazaáruló magyar politikusokat, akik eladták a vízvagyonunkat! – mintha ez segítene-…

Számomra ez sokkal inkább intő jel arra, hogy gazdálkodjunk a készleteinkkel és takarítsuk meg, amit lehet! Az, hogy máshol olcsóbb a víz, ma még sokakat arra buzdít, hogy pazarolják… Kedves Magyarok! A víz valóban drága kincs! Most még csak 3 USD – egy nap lehet, hogy sokkal többet is megadnánk érte! Valóban drága, de talán ez segít abban, hogy a hazai átlag fogyasztással a nemzetközi vízlábnyom listán az 54. helyen vagyunk. A WWF 2010-es jelentése szerint hazánk az 54. helyen áll a vízlábnyom rangsorban évente kb. 50 m3/fő éves átlag vízfelhasználással. A magyar háztartások átlagos vízfelhasználása fejenként havi 4,16 köbméter, amiben benne van az ipari, mezőgazdasági javak felhasználása, gyártása egy főre, és a csapvíz is. A háztartási vízfelhasználás 110 liter/ fő naponta, vagyis több, mint ötszöröse annak, ami Afrikában egy családra jut. Ivásra és főzésre napi 1-5 liter/fő/nap fogy a többi a csatornába és szennyvíztisztítókba folyik le:

o Fürdés: 75-200 liter/ alkalom
o Mosás: 40-100 liter /alkalom
o Mosogatás mosogatógéppel (8-12 terítékes): 12-20 liter/ alkalom
o Mosogatás folyóvízzel: 40 liter/ alkalom
o WC öblítés = 11-26 liter/ alkalom
o Csöpögő csap: 40-120 liter/ nap !!!

Szeintem ez a nagyon drága! Egy afrikai család 20 litert fogyaszt összesen naponta és a gyerekek és asszonyok kilómétereket gyalogolnak edényekkel a fejükön, hogy vízhez jussanak. Ehhez képest mi dőzsölünk… A ranglista élén India (kb. 1500 m3/fő/év), Kína, USA, Brazília és Indonézia vezeti az első 5 helyen, évi kb. 450-1500 m3 víz felhasználásával. Világszerte a víz legnagyobb részét a mezőgazdaság használja fel (90%), 7 százalékot az ipar, 3 százalékot a lakosság.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás