Életmód,  Vásárlás

Hitelfelvétel „Correct” módon? – 1. rész: Az „Euro Correct” jelenség

Hitelt akartál felvenni, de fogyasztói csoport „tagja” lettél és sosem sorsoltak ki? Búcsút inthettél több százezer vagy akár millió forintnak, amit azért fizettél be egy kasszába, hogy hitelhez juss? Nem vagy egyedül! Sajnos még mindig sok ezer ember dől be olyan hirdetéseknek, melyek hitellehetőséggel kecsegtetnek, majd jelentős regisztrációs díj és előtörlesztés fejében egy olyan csapat tagjává – de leginkább lóvá – tesznek, akik sosem látják viszont a befizetett pénzt.

Aki járt már így, tudja, hogy mely cégekről írok: korábban elsősorban a mára hírhedtté vált Euro Credit Consulting (jelenleg Euro Correct néven fut!) nevű céggel szerződő számos ügyfél mondhatott le jelentős összegekről, és többnyire arról, hogy valaha a befizetett összeget viszontlátja. Ennek sajnos nem csak személyesen voltam tanúja, hanem a több TV csatorna és rádióműsor is foglalkozott már az üggyel, a TV Ügyvédjétől kezdve a különböző fórumokig. Talán alig van ember, aki ne hallott volna erről a cégről. Eredeti nevüket sikerrel meg is változtatták, ám a jelek szerint egyre többen vannak, akik ezen a néven sem kifejezetten elégedettek a cég tevékenységével.

Nagyjából egy hónapja követem egy fórum életét, ahol a hazai hitelfelvétel buktatóit tárgyalják a látogatók, és a hozzászólásokból egyértelműen kiderül, hogy sajnos még mindig léteznek olyan cégek, melyhez hasonlóba 5 éve én is belefutottam. Mára már országosan több cégnév is felmerült (a Tudatos Vásárlók több fórumán megemlítik a Groupsaving, NVESTHOLDINGSYSTEM, stb. neveket is), de a lényeg, az eljárás, a beszámolókból ítélve azonos:

1. csapda: Fogyasztói csoportokat szervező cégek, hitellehetőséget hirdetnek, de valójában hitelt sosem adnak, mivel sem tevékenységi körük, sem működési feltételük nem engedi, hiszen nem bankok.

2. csapda:  X Y bemegy a hirdetőhöz, hogy Z szükségletére az utolsó szalmaszálba kapaszkodva hitelt igényeljen. Kereseti igazolás, stb. nélkül látszólag könnyen meg is ígérik, hogy megkapja a pénzt, „kisebb” regisztrációs és egyéb díjak fejében.

3. csapda: Legtöbbször van valami beugrató a dologban, ami gyors és határozott tettekre ösztönzi a szorult helyzetében bármibe belemenő kérelmezőt… Többnyire olyan nyomásnak engednek: hogy „ma van az utolsó nap, amikor még ezekkel a feltételekkel felveheti” stb. Az ügynök nem engedi elvinni a szerződést, nem enged bevonni harmadik, hozzáértő személyt (banki alkalmazott rokon, gazdasági szakember, jogász stb.), azonnali határozást,  döntést követel a laikus ügyféltől…

4. csapda: A szerencsétlen ügyfél, aki talán az utolsó lehetőségének hiszi ezt, belemegy, főleg manapság, hogy olyan nehéz hitelhez jutni… De talán épp ezért is lehetne gyanús! (Sajnos, anno nekem sem volt eléggé, noha akkor ez a módszer és „lehetőség”még nagyon új volt.). Persze, most már elméletileg 30 napon belül meggondolhatja magát (2004-ben ez még 3 nap volt!), de mért is gondolná meg, ha  hitelt akar, főleg ennyi időn belül… Miután aláírta a szerződést, valójában nincs visszaút! Ha befizette a regisztrációs díjat és gyakran busás előleget, többé nem látja!

5. csapda: Jön egy csak 1 hónap múlva, fizess előtörlesztést… Elméletileg 1 hónapon belül megkapja mindenki a pénzt, ezt ígérik, de valójában egy sorsoláson vesz részt a kérelmed, közjegyző jelenlétében, és neked is ott kéne lenned. Aláírás után azonban sose látsz se sorsolást, se közjegyzőt, se pénzt!!!

Sajnos, egyelőre a hatóságok sem tesznek igazán semmit a jelenség megszüntetése érdekében, pontosabban – sokak szerint – nem elég hatékonyan. Néhány esetben pénzbüntetést szabtak ki a cégre, amit a vélhető bevételekből a cég mellényzsebből kifizetett, a károsultak kártalanítására azonban még sosem került sor, nem köteleztek erre egyetlen céget se, tudomásom szerint a mai napig.  (Aki tud ilyen esetről, kérem írja, meg… ) Bírósági ügyek, perek folynak, azt azonban talán csak kevesen tudják, mi lett/lesz a végük. Mi lesz az átvert, kisemmizett fogyasztókkal? Valóban kész átverés áldozatai vagy „figyelmetlenek” voltak? Ki dönti el? A cégek meddig úszhatják meg a fogyasztók megtévesztését büntetlenül vagy ejnye-bejnye intelemmel és kisebb sarokba állítással? Ki határozza meg, mi számít megtévesztésnek?

Ha már benne vagy a pácban, írj nekem, vagy a  már említett fórumon találsz jogi segítséget is. Egy lelkes ügyvéd  már dolgozik azon, hogy összeszedje a 2007 előtti károsultakat. Elmondása szerint a 2007 előtt kötött szerződések esetén nagyobb az esély a sikerre, mivel utána módosult az eljárás és a szabályzat.

Ha belevágtál, még 2007 előtt, írj a drschp@drschp.hu címre . Dr. Schlottenhauer Péter ügyvéd foglalkozik a 2007 előtti károsult ügyekkel. Telefonszáma: 20/365 6601

Minél több eset van, és minél nagyobb a kár összege, annál nagyobb az esély a sikerre. Amennyiben később történt a szerződéskötés, akkor sem árt tájékozódni, a későbbiek során még a későbbi ügyekben is lehet majd sikert elérni, ha precedens értékű pert nyernek.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás