Életmód

Dunai árvíz alatt még több hektárnyi biogazdaság

Kedves Olvasók! 

Az alábbiakban megosztok veletek egy kérést, mely a minap jutott el hozzám. Kélek benneteket, ha a termelők támogatása fontos számotokra, osszátok meg ti is, hogy minél több emberhez eljusson!

Az alábbiakban egy biogazda kérését továbbítom, akinek a földjét a nyár elején levonult dunai áradás elöntötte és még mai napig sem száradt ki kellően ahhoz, hogy használja. Azzal segíthettek neki, ha az ár előtt kimenekített terményeiből vásároltok és/vagy megosztjátok másokkal a kérést. Természetesen nem csak rajta segíthettek – nyilván nem ő az egyedüli gazda, aki így járt. Ha tudtok másokról, természetesen az alábbi példához hasonlóan támogassátok az ár miatt bajba jutott gazdákat a talpraállásban. Most talán a száraz időjárás is segít a szikkadásban, míg másoknak éppen ez a hosszú aszályos időszak okoz kárt. Az egyetlen, amit tudatos vásárlóként tehetünk, hogy vásárlásainkkal támogatjuk őket. Ha tőle/tőlük rendelünk terményeket, feldolgozott termékeket, azzal segíthetjük, hogy újrak

ezdhessék életüket. Abban a reményben osztom most meg ezt a levelet, hogy néhányan közületek, vagy ismerőseitek közül segítségére lehet a levél írójának és/vagy más bajtársainak. 

 A szentendrei-szigeten, Szigetmonostoron van/volt egy 2,5 hektáros (kb. 4 focipályányi) biogazdaságom, idilli környezetben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park által határolva. Ezen a területen jelenleg (a Duna tetőzése után 5 héttel) még mindig áll a víz. A tetőzéskor kb. 4-5 méternyi víz volt a földön, abból 3 méternyi visszafolyt a Dunába, a maradék 2 méter viszont (mivel a területem egy medencében van) csak elpárologni, szikkadni tud, és még mindig kb. 1-2 hét, míg eltűnik a víz a szántóról.

Mivel – ha szeretettel végzed – a biogazdálkodás egy olyan műfaj, amit nem lehet abbahagyni, ezért a kezdeti elkeseredés után arra jutottam, hogy folytatom a föld művelését.

Három biogazdaság is a segítségemre sietett, és biztosított számomra egy-egy kisebb földterüle

tet, ahova az árvíz elől kimentett palántákat ültettük vissza a földbe.

(Ezek földlabdástól való kiásására még volt 2 napunk az árvíz megérkezése előtt).

Mivel nagyon sok idő kiesett a termelésből, és az anyagi veszteségeim is igen nagyok, arra kérlek benneteket, hogy segítsetek.

A termelésből kieső bevétel egy részét kereskedelemből fogom pótolni, vagy legalább igyekszem csökkenteni a veszteségeim, és létrehozok egy olyan honlapot, ahol a saját terményeim mellett más biogazdaságok terményeit és feldolgozott élelmiszereit, illetve nagyon hasznos, egészséges termék

eket fogok forgalmazni (zöldségek, gyümölcsök, gyógyteák, könyvek, táplálékkiegészítők, bioszappanok, búzafűlé, mosódió, illetve termelői áruk (pl. méz, tojás), főleg a Szentendrei-szigetről és a Dunakanyarból). Ha szívesen fogyasztanád vagy használnád ezeket a tiszta termékeket, kérlek, jelezd, hogy milyen termékcsoportok érdekelnek.

Kérlek benneteket, hogy segítsetek a következőkkel:

-Segíthettek azzal, ha feliratkoztok a hírlevelemre, amiben a terményeim és termékeim listáját szoktam hetente egyszer kiküldeni. Ha feliratkoznál, jelezd nekem ezen a címen: csebal@freemail.hu. Csak akkor iratkozz fel, ha esélyes, hogy rendelnél is tőlem ezekből a termékekből, mert szoktál ilyeneket fogyasztani, vagy mert majd ezután fogsz (zöldségek, gyümölcsök, lekvárok, lecsó, zakuszka, szarvaskolbász, pisztrángpástétom stb.).

-Ha előre adtok nekem egy összeget, amit aztán termékekkel egyenlítek ki. Például egy barátom felajánlotta, hogy előre odaad nekem 30.000 Ft-ot, amiért cserébe terményeket viszek neki augusztustól kezdve a szezon végéig. Így, előre megfinanszírozva, könnyebb helyreállítanom a gazdaságot és folytatnom a termelést.

-Önkéntes munkával: pl. vetés/ültetés, gyomlálás, romeltakarítás és a szántó előkészítése az árvíz után az újabb vetéshez, de félnomád hippik is jöhetnének csőszködni (lakókocsi van).


Cserkúthy Balázs

30/238-0122

csebal@freemail.hu


Forrás: Nagy Péter

egészségügyi tanácsadó

http://tanacsok.atw.hu

Kiemelt kép: Pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás