Életmód,  Vásárlás

Hitelfelvétel „Correct” módon? – 3. rész: Az átverés felismerése és megelőzése

Sokan belefutnak még mindig svindlerekbe, bár atapasztalatok gyors átadásának szerencsére nagyobb a lehetősége az internetnek köszönhetően. Egyre több a fogyasztói és egyéb fórum, fogyasztóvédelmi honlap, ahol bizony hamar lerántják a leplet a cinkes esetekről. Már bárminek utánanézhetsz, ha akarsz. használd ki!

Aki szerencsés és jártas ezeken a fórumokon, annak már talán kicsivel jobb a helyzete, mint évekkel azelőtt azoknak, akik ilyen tapasztalatcserét nem tudtak folytatni korlátozottabb internet elérés és/vagy ilyen fórumok híján. Sajnos, még ma is tömegek járnak pórul, többnyire azok, akik még manapság sem tájékozódnak ilyen úton, mert sem lehetőségük, sem eszközük nincs ehhez, vagy csak rosszkor vannak rossz helyen, és nem hallottak, láttak egyet sem a számos TV és rádiós riportból sem, mely éppen erről szólt. Pedig az elmúlt 5 évben a médiában is igen nagy port kavart az ügy, de még mindig élő és aktív problémával állunk szemben. A tömegtájékoztatásnak nem érdeke, hogy mindentől megvédjen, nekünk is kell tennünk ezért valamit. Elsősorban tájékozódni, és megtanulni NEM-et mondani, ha kell.

Intő jelek, melyek arra utalnak, hogy megpályázott a hitel kamu:

– Túl szép, hogy igaz legyen! – túl egyszerűnek tűnik az eljárás. Aki mahitelt akar felvenni, annak bizony nincs könnyű dolga, ha valóban komolypénzintézettel, bankkal van dolga. Bárki elhiheti, ez a fogyasztó érdeke is!Nem véletlenül kötik szigorú feltételekhez a hitelfelvételt, azt vissza is kellfizetni. A hitelválság miatt pedig most még szigorúbbak a bankok. Legtöbb bankmegvizsgálja a vagyoni helyzetedet, fizetőképességedet, tulajdoni viszonyaidat.Tulajdoni lapot, és egyéb dokumentumokat kér, ha lakáshitelről van szó. Hasemmit nem kérnek, légy résen.

– Az ügynök ígérget, de írásba nem adja amit mond: Kérd,hogy adja írásba, lepecsételve, amit elmond. Ha vonakodik, inkább hagyd ott!

– Az ügynök nem adja ki a papírt otthoni átolvasásra:igazi bankok és pénzintézetek dokumentumai, szerződésmintái, űrlapjai, stb.letölthetők és bárki által átvizsgálhatók aláírás előtt. Ha nem adják ki adokumentumot, hogy házon kívül egy szakértővel átolvasd, felejtsd el! Hapresszionálnak, hogy írd alá azonnal,mert holnapra már megváltoznak a feltételek, akkor is keress másik intézetet.Egy komoly banknál hosszú időbe telik, míg egyáltalán elbírálják, kaphatsz-ehitelt, van-e fedezeted, stb. ahelyett, nyomást gyakorolnának rád… Sőt, közjegyzőhöz kell menned! Még szerződéskötés előtt, nem utána

– Neked kell fizetned, hogy felvehesd a „hitelt”, mégpedig komoly összegeket. Egy valódi bank ilyet sosem engedne meg magának!

– Szóba kerül a sorsolás :)))Eleve gyanús, ha a szerencse faktor ilyen formában lép be a képbe. Ez nem a Szerencsekerék című játék J)) A jövődről van szó. A szerencsejátékot akarsz űzni, lottózz, az kevesebbe kerül, de még a kaparós sorsjegyek is…

– Keresed a cég honlapját, de csak fórumokra bukkansz,ahol mások azt ecsetelik, hogyan próbálták átverni őket, vagy át is verték… Nemzörög a haraszt, ha nem fújja a szél! Ezek nem rágalmazások, hanem megtörténtesetek, sajnos. TV, rádió is foglalkozott az üggyel, alátámasztotta, hogy sokanjártak pórul. Ha még nem vágtál bele, szerencséd van, ne szaporítsd akárosultak táborát, lépj vissza.

– Az ígért összeget nem kapod meg csak csekkeketkísérőlevéllel, hogy kezdd el előtörleszteni a kért összeget, különben nemveszel részt a sorsoláson. Ezt már felesleges is befizetni, irány a rendőrség,ügyvéd. Többen kipróbálták, elkezdték fizetni, de csak a saját kárukatgyarapították. Ebből származik a legtöbb károsult ügy! Továbbá újabban abbólis, hogy a megengedett időn belül visszamondott szerződések előlegét semfizetik vissza.

Mire figyelj, hogy jól menjenek a dolgaid?

– járj utána interneten a hirdető cégnek, egy komolybanknak komoly honlapja és internetes szolgáltatásai vannak mára (netbankár,letölthető tájékoztatók, dokumentumok)

– Kérdezősködj bátran fórumokon, közösségi portálokon, twitteren, mik a lehetőségek, járjutána mindennek

– Kérdezd meg szakértő ismerőseidet, mi a véleményük acégről, ahol hitelt akarsz felvenni, befektetni készülsz. Fontos, komoly döntéselőtt állsz, amely akár évtizedes időszakra befolyásolja majd az életedet. Egyházépítés, milliós befektetés legtöbb embernek hosszú időre szóló project, csakkevesen vannak, akik egy lakás árát saját zsebből kifizetik. Fontos tudnod,kire bízod magad, ha az életed minőségét befolyásoló, nagy összegűbefektetésről döntést hozol!

– Figyelmesen olvasd el a feltételeket, ha nem érted,kérdezz meg szakértőt is, aki segít eligazodni a jogi, gazdasági nyelvezetben.Fontos, hogy az aláírandó dokumentum szabadon hozzáférhető legyen számodra és aszakértő számára is! Az apró betűt is olvasd el!

– Ne hagyd magad sürgetni, presszionálni, befolyásolni,legyen időd átgondolni, elolvasni mindent, felkészülni mindenre. Míg olvasol,ne beszéljen hozzád senki, akár vonulj félre a dokumentummal, vidd magaddal. Olyankor intézd az életedet komolyan befolyásolóügyeket, mikor nem kell rohannod, halehet, eleve olyan személlyel, aki ebben szakértő (ha te nem vagy az), vagy akitársad, kezesed lesz a fizetésben is. Ha lehet, ne egyedül intézd, döntsd el,kérj véleményt, tanácsot másoktól.

– A bankok esetében a törlesztés megkezdése legtöbbszörcsak akkor kezdődik el, ha már megkaptuk a számlánkra a kért összeget, kivéve,ha magunk vállatuk, egy előtörlesztés fizetését megegyezés szerint, tudatosan:vagyis előtakarékossági számlát nyitunk! Ebben az esetben a futamidő végénszerződésben meghatározott összeget kapunk kézhez, és nyomon is követhetjük asaját számlánkon gyűlő pénz mennyiségét. Több céllal lehet előtakarékossági számlát nyitni: önkéntes vagy magánynyugdíj pénztár, egészségpénztár, lakás célú megtakarítások, befektetés alapú biztosítások, melyeketmeghatározott futamidő után felvehetünk mi magunk vagy gyermekünk. Ezeketazonban mi vállaljuk tudatosan, szintén kellő tájékoztatás után.

Remélem, hogy a cikksorozat sokaknak segít majd eligazodni a hitelek és álhitelek világában, és akár kivédeni , hogy egy nagy baklövést kövessenek el… Tersmészetesen a fenti tanácsok nem csak a hitelekre,  hanem sok más termékkategóriára érvényesek. A lényeg járj utána minddennek, nézz körül, főleg mielőtt nagy döntéseket hozol. Kérdezni nem szégyen!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás