Hulladék nélkül,  Környezetvédelem,  Programok

Tankolj műanyagot!

A napokban már közreadtam egy magyar fejlesztés hírét – komposztáló kas – és alig telt el néhány nap, már jött a következő hír. Édesapám hívta fel a figyelmet az alábbi cikkre és találmányra, amiről korábban egy TV adásban hallott.

Hiába gyűjtik szelektíven a műanyag hulladékot, annak csupán 30%-át lehet újrahasznosítani, a maradékot ugyanúgy szeméttelepre szállítják, vagy elégetik, ennek véget vethet egy új magyar világszabadalom. A fel nem használható műanyagból üzemanyagot készítenek.

Sárközi Imre, a győri Szinflex Plus Kft. ügyvezetője által kifejlesztett technológiával olyan olajat állítanak elő, amely azonos emissziós paraméterekkel rendelkezik, mint bármely másik, kereskedelemben kapható társa.

Sárközi Imre ügyvezető évek óta a legnagyobb híve és elkötelezettje a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű felhasználásának. A Nemzeti Agrárenergetikai Szövetség szakmai alelnökeként évek óta folytatta harcát a mezőgazdasági termékek energetikai hasznosításának megvalósításáért. 2007-től részt vesz a Magyarországon és külföldön megjelenő különböző erőműi projektekben.

„Pár évvel ezelőtt a cégünk fontosnak tartotta, hogy lehetőleg minden technológiai hulladékunkat saját magunk hasznosítsuk újra, így a fólia termékeket is elkezdtük újrahasznosítani, viszont voltak olyan szennyezett fóliáink, amelyeket nem tudtunk anyagában újra hasznos fóliatermékké alakítani. Ezért kitaláltuk a mérnök-kolléga barátaimmal, hogy hogyan lehetne a fóliából vagy a szennyezett műanyagból, ami újrahasznosításra már nem alkalmas, energiát előállítani. Én úgy tudom, hogy mi rendelkezünk ma Magyarországon egyedül olyan folyamatos technológiával – ezt szabadalmaztattuk is -, amely minden vegyes műanyagból egy elődarálást követően reaktorban, oxigénmentes térben, hőbontással, termo- katalitikus eljárással, 400-500 Celsius fokon olajat állít elő katalizátor segítségével a műanyagokból. Ez az olaj zömmel 40-es szénatomszámú, tehát sűrűbb viszkozitású olaj, ezzel olyan alacsony fordulatszámú diesel motorokat tudunk meghajtani, amilyenek pl. a hajómotorok, és amellyel generátort meghajtva villamosenergiát tudunk előállítani. Üzemanyagként felhasználva ugyanúgy generátort hajt és villamosenergiát termel.
Tehát létre tudtuk hozni azt a teljes kört, hogy bemegy az egyik oldalon a műanyag, a másik oldalon kijön a végtermék: a villamosenergia. Nagyon jó hatásfokú a rendszer, és mint minden rendszernek, ennek is van, valamennyi villamosenergia termelése, kb. ugyanannyi hulladék hő leadása is.”

Sok más próbálkozástól eltérően ez a rendszer már működik, a gyakorlatban is kiállta a próbát. Fogy a szemét, az áramot pedig el lehet adni. A kőolajból előállított szinte valamennyi mesterséges anyag visszaalakítható olajjá. Mélyen, a föld alatt óriási nyomáson és melegben ugyanilyen folyamat zajlik. Azonban a szabadalom segítségével ez felgyorsítható.

A szemét fajtájától függően 30-60 perc alatt olajjá alakul át. A szélerőműveknél is jobb a hatásfoka, mivel az csak akkor termel villamosáramot, ha fúj a szél. A villamosenergia-elosztó hálózatnak két óriási problémája van az egész világon. Ha sok benne az áram, vagy ha kevés. Ezen új típusú erőművek segítségével termelt olajjal az energiaéhséget fedezendően másodpercek alatt beindíthatók az áramtermelő generátorok. Segítségükkel jelentősen csökkenthető lenne Magyarország energiafüggősége, valamint a környezetünk is sokkal tisztább lenne.
Ez a kutatás-fejlesztési program keretében megvalósított technológia is bizonyítja, hogy mennyire fontosak az új megoldások, melyek révén szemétből is lehet értéket előállítani úgy, hogy maga a beruházás öt éven belül megtérül.

Az új szabadalom Gelencsér Gábor, a Power Energy Kft. ügyvezetőjének tulajdona, aki a szabadalom megvalósítására vonatkozóan szerződésben áll Sárközi Imre cégével. A Power Energy Kft. közreműködik az energiatermelő technológiák tervezésénél, az alternatív energiaforrásokban rejlő lehetőségek minél hatékonyabb kihasználása érdekében.

Forrás: szinflex.hu, Zöld Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás