Holdnaptár – 27. hét
2020 június 29- július 05.
A Hold egész héten növőben van, a második negyedben. A jegyek szempontjából a Mérlegtől a Bak holdtöltéig halad.
Egész héten nő a hold így élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakrolt hatásai is ennek megfelelően a begyűjtésről, töltekezésről szólnak elsősorban. Aki teheti, időzítse a szabadságot erre az időszakra, ha mégsem, akkor osszuk be az édes semmitevést úgy, hogy állandó lázas munkának hasson… Vagy, csak élvezzük.
Erősítsük meg az immunrendszerünket, kíméljük az idegrendszerünket és ha tehetjük, menjünk ki a természetbe, mondjuk a Nyilas napokon, de ne erőltessük a hosszú, hegyi túrákat. Csak lazán! Most a héten a testünk alsó felét érintik a jegyek (csípőtől lefelé a térdig). Leginkább a felfázástól óvjuk magunkat, mert még nyáron is megeshet, ha hűvös az idő. Ha az elmúlt negyedévben az egsézségügyi vizsgálatokat elkerültük, hamarosan ideje lehet ezzel is foglalkozni kicsit. Fordítsunk időt magunkra.
Akinek mégis kell dolgozni és helytállni, készítsen ütemtervet, hogy ne ússzon el időben. tervezzünk a jövőre is előre, amennyire belátható. Olvassunk szakirodalmat, intézzük el az adminisztrációt és a pénzügyeket a héten.
Június 29, Hétfő
növő, Skorpió 23:47 felszálló hold víz elem
ajánlott:
egészség, életmód: egészségügyi rutinvizsgálatok, főleg urológia, csak enyhe terhelés, medenceöv edzése, építése, melegen tartása, gyógynövénnyel táplálása; női és férfi intim masszázs, intimtorna, pihenés, fürdő,
lelkiek, programok: mély érzelmek, lelkiek, bujaság, szex, ülőfürdő, nyugtató fürdő és gyógyteák; otthon maradni legalább este, olvasás, meditáció, belső ösvények kutatása, lelki terápiák, ezoterikus olvasnivalók, klub, meditáció, tisztító szertartások;
munkában: kíméljük magunkat, ha esetleg nyűgös, ingadozó a hangulatunk, ne nyomjuk rá másokra, kérjünk, válasszunk mára olan feladatokat, melyekkel csendeben a sarokban meghúzódhatunk és kicsit
elvonulhatunk, vagy ha segítő szakmában dolgozunk, könnyen lehet, hogy ma sok ügyfelünk/paciensünk lesz… használjuk ma a megérzéseinket, beleérző, empatikus készségünket, mert másnak is lehet ma rossz napja. Kíméljük az idegrendszerünket, amennyire lehet.. és másokét is..
háztartásban, kertben: virágok locsolása, táplálása, gyógynövényekkel bánni; füvet nyírni, csigákat elűzni
nem ajánlott:
terhesség esetén bármi terhelés, nemi szervek terhelése, hajápolás, ágynemű szellőztetése, fák, bokrok kivágása, nagymosás, lassan szárad minden, tésztafélék, idegi, lelki megterhelés, stressz, műtétek, különösen a medence tájékán
Június 30., Kedd
növő, Skorpió felszálló hold víz elem

Július 01, Szerda

Július 02., Csütörtök
növő, Nyilas 2:20 felszálló hold tűz elem
ajánlott
életmód: lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, folyadékpótlás – mértékkel, visszerek ápolás krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása,
munkában és otthon: jövő tervezése, összeköttetések, adakozás, nagyratörő tervek, új olvasnivalók beszerzése, könyvtár,
háztartásban: könnyű takarítás, tartósítás, vásárlás;
kertben: magasra növő zöldségek, növények ültetése
nem ajánlott:
nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni (a gyom gyorsan magasra nő), salátát ültetni
Július 03, Péntek
növő, Nyilas felszálló hold tűz elem

Július 04, Szombat
növő, Bak 5:47 leszálló hold föld elem
ajánlott
életmód: bőrápolás, bőrradír, manikűr, pedikűr, kozmetika, testápolás, hidratáló ápolás, körmök ápolása, csontok, ízületek, főleg a térd kímélése, borogatása, sószegény étrend,
lelkiek, programok: mély, komoly gondolatok, meditáció, számvetés önmagunkkal, pihenés;
munkában: hivatalos ügyek intézése, átnézése, számvetések készítése;
nem ajánlott:
metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés, metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés
Július 05, Vasárnap
növő, holdtölte 06:44 Bak leszálló hold föld elem