
Holdnaptár – 2024 42. hét
2024 október 14- 20.
A héten a Hold a növő Halaktól a csökkenő Ikrekig halad.
Holdtölte: 2024. október 17., csütörtök 13:26 a Kosban
Zöld napok a héten:
Október 16., Szerda Élelmezési világnap, A kenyér világnapja
Október 17., Csütörtök A szegénység elleni küzdelem világnapja
A hét első felében nő a hold, csütörtökön, 17-én 13:26-kor még a Kosban pontosodik be a Holdtölte, majd este 20:59-kor a Hold átlép a földies Bikába és másnaptól már csökken, de még érezni lehet majd a Holdtölte hatását 1-2 napig előtte és utána is. A hold felszálló ágban is van. Ennek megfelelően mozognak a természetben a nedvek is a növényekben és a környezetünkben, a szervezetünk is reagál rá. A Nyilastól a Bikáig felszálló ágban van a hold, vagyis a nedvesség felfelé áramlik, majd az Ikrekben vált át leszálló ágba.
A hét második felében lehet rendezkedni, nagytakarítást elvégezni vagy akár lomtalanítani is. A Kos holdnál bármit is elkezdhetünk, lomtalaníthatunk (akár holdtölténél is), de a Bikában inkább engedjük el a késztetésünket erre (feltéve, hogy egyáltalán van késztetésünk, mert a Bika nehezen enged el bármit is). Sok mindent meg lehet újítani, fel lehet újítani, a Bikában kertészkedni, kézműves tevékenységet gyakorolni és kedvez a kozmetikának. Szombaton és vasárnap az Ikrek hold a kapcsolatoknak, utazásnak kedvez.
Egyéb hatások
Október 17-én 20:28-kor a Vénusz átlép a Nyilasba.
Október 14-én a A Nap beér a Mars kvadrátba (feszült kapcsolat): az akarat és az Ego feszül egymásnak, de ez akár előre is vihet bennünket. Ez lehet egy a végén egy jó “drive”, ha be tudjuk fogni az energiáját és jó mederbe terelni. Nagyjából 10 napig “élvezhetjük” (ki hogy éli meg, ez lehet egyéni). Nem nagyon kemény kapcsolódás, kemény munkára ösztönözhet, főleg fizikaila: felújítás, sport, takarítás terén például. Olyan területen, ahol, fontos az acélos akarat és a “majd én megmutatom” hozzáállás. Mivel a Nap is szerepló és a Nap uralta helyzetekben szeretünk “sütkérezni”, dicsőséget besöpörni, ezért lehet ez hajtőerő változtatásra.
Ha eddig valami stagnált, most markoljuk meg a szerszámot és kezdjünk munkába. (Persze, nem feltétlen kell fizikai munka legyen. Ugyanakkor gondoskodjunk a balesetvédelemről: magasban biztosítsuk ki magunkat, ne hősködjünk, stabilan álljunk a létrán, és mindenféle szúró-vágó fém eszközzel (Mars), vagy forróval (Nap) bánjunk biztonságosan.
Ezen kívül a férfiúi tetterő is a csúcsán lehet… A Vénusz belép a hét elején a Nyilsba, tüzes jegybe, így a női oldal is készséges lehet a férfi energiákra.
17-én még a Kosban pontosodik be a holdtölte, amnek a Mars az ura így ezen a napon és a környező 1-2 napban főként legyünk körültekintőek biztonsági téren. Jobb, mint a traumatológián észhez térni. Egyébként is kedvezőtlen tervezett műtétekre, de igazából a nem tervezettre se ideális. Jobb megelőzni. Védő felszerelés, főleg fejvédő!, védőszemüveg most legyen rajtunk és a biztosító kötél, heveder legyen inkább 2x ellenőrizve.
Október 14-15-én még növő hold lesz a Halakban, ami nem rossz, de lesz egy Vénusz-Uránusz szembenállás is: párkapcsolati rizikókkal. kapcsolati szempontból viharos lehet, ha mondjuk ilyenkor derül ki, hogy valaki más férfiúi ereje győzött. Váratlan helyzetek jöhetnek. Az Uránusz páros lábbal rúgja be az ajtót, de lagalábbis karate mester keménységével. A Vénusz itt még a Skorpióban van, ami szintén Marsi jegy is (másik ura a Plútó) és a hippi jelmondat igaz itt: “Make love, not war!” (Szeretkezz, ne háborúzz) – csak nem mindegy kivel és most nem biztos, hogy titokban marad, ha tilosban járunk. Ráadásul a Nap közelít egy Plútó kvadrtáthoz (feszült fényszög ismét), így simán “robbanhat” a bomba és akkor jó eséllyel atom erejű lesz a detonáció. (reméljük, csak képletesen – magánéleti “robbanás” borítékolva, ha fényre kerül valami titok.
Október 18-23. is tegyünk féket magunkra a fentiek miarr. Vezessük le az energiánkat kirándulással, fizikai munkábal, menjünk el futni, ássuk fel a kertet vagy beszéljük ki magunkkal egy barátnővel/haverral egy kávéházban, ami nyomja a lelkünket. Kapcsolódjunk ki, menjünk előadásokra, moziba, stb. Ne a közösségi médiába öntsük ki a lelkünket (a közösségi média ugyan az Uránuszhoz, Vízöntőhöz kötődik), mert valószínűleg pont ezzel leplezzük le magunkat. Jobb négyszemközt beszélni egy megbízható baráttal, vagy lezárható naplóba írni, ha mégis valami olyan nyomja a lelkünket, amit nem akarunk feltárni. Ha nincs társaságunk, akár egyedül is mehetünk színházba, moziba, kávézóba, könyvtárba, vagy valamilyen könyvklubba. Ne pletykáljunk, fordítsuk a figyelmünket, energiánkat pozitív. építő dolgokra. A pletyka alacsony színvonalú/rezgésű kommunikáció. Ha szükségét érezzük (van lehetőségünk, igényünk) még mindig jobb elmenni a gyóntató fülkébe vagy pszichológushoz (október 22-23-án a Rákban lesz a Hold), vagy a hátsónkon otthon maradni és főzni valami finomat.
——————————————————————-
Október 14-én a növő hold a Halakban folytatja az útját (vasárnap 20:55-től) és Kedden 21:34-kor lép majd át a Kosba a még mindig növő hold a holdtöltéhez egyre közeledve.
Erős Halak befolyás van, könnyű tévedni, könnyen átverhetnek bennünket, nagy feszültségű napok lehetnek a környező napok is. Magasabb szinten a spiritualitást, elvonulást segítheti, a meditációt, magsabb szintű megérzést. Alacsony szinten: csalás, öncsalás, tévedés, részegség, bódulat jellemző. Tipikusan olyan napok lehetnek, mikor azt se tudjuk, merre van az előre. Ha nem kerülhetjük el, hogy dolgozzunk (én pl biztos nem), legyünk nagyon tudatosak, figyelmesek. Sok egyéb hatás is van, mint írtam fentebb. Nem könnyű eligazodni. Most jól jöhet némi MagneB6 és növényi alapú alvássegítő (Valeriana), de nem erősebb és csak módjával! Nagyon könnyű egész évben túladagolni minden bódtó hatású anyagot, de ilyenkor még nagyobb a kockázat. A neten sorban állnak a csalók. Minap olvastam, hogy egy Facebook Marketplace hirdetésre néha már 4-6 csaló válaszol. Ne dőljünk be a csalárd próbálkozásnak, hogy majd ő küldi a futárt és te fizeted… Na persze!
Műtét egész héten nem ajánlott, sőt, lehetőleg vizsgálat se nagyon, ha invazív (testen belülre behatolnak) – pl laparoszkópos vizsgálat, műtét se! Fogászat se. A Mars mindenféle szúró, vágó eszköz, tőr, kés. Legyünk nagyon óvatosak ezekkel a háztartásban, műhelyben is. Kesztyű, védő sisak miegymás, de a Halakhoz a lábfej, lábujjak tartoznak, így ez esetben a védő bakancs ajánlott (ne papucsban menjünk ki füvet nyírni). Jó lábat áztatni, de pedikűrrel vigyázni kell.
Halak holdnál – vizes jegyben – lehet eső is, de általában a vízes dolgok jók. Lábfejet érinti testi szinten és a lábujjakat (bútorok környékén vigyázzunk). A vizes jegyek az érzelmeinkre is hatással lehetnek. Jó pihenni, lazulni, nem sietni. Nagyon érzékenyek lehetünk lelkileg és ezt a közeli holdtölte is fokozza.
Vizes takarításra alkalmas napok, de lassú a száradás.
Akinek nem sürgős, várja meg a jövő hetet bármivel is. Lassú víz partot mos… Ne kapkodjunk, ússzunk az árral – vagy sokkal inkább vetődjünk partra valahol egy folyó vagy patak partján.
Kedden késő este 21:34-kor lép át a Kosba a növő hold és itt pontosodik be a holdtölte is csütörtök kora délután (13:26) és csütörtök 20:59-ig marad a jegyben.
Feszült, tüzes, robbanékony, lobbanékony napok lehetnek, főleg az egyéb hatások és kapcsolatok miatt (Nap-Mars kvadrát). A Nap tüzes, a Mars szúr, odacsap. Elektromossággal, tűzzel legyünk óvatosak, pl hegesztéssel, forrasztással. Védőszemóüveg, védő sisak legyn rajtunk, illetve kesztyű. Máskor se szerencsés hősködni, de most biztos. Nyílt lánggal, szikrákkal legyünk észnél. Hívjunk szakembert, ha valami sürgető zavar van, ha nem sürgős, hagyjuk a francba. Gyúlékony anyagokkal ne most kísérletezzünk. Felújítást növő holdnál jobb tervezni, mint kivitelezni. Maximum hívju fel a szakit.
A Kos alkalmas megújulásra, a Kos kirobbanó sportokra, gyorsan letudható tevékenységekre. A szerda, csütörtök alkalmas egy sebtiben megejtett, gyors takarításra “ott, ahol a papok táncolnak” módon (aki nem ismerné a mondást: ahol látszata van, ahol mindenki látja, csak a szoba közepén, az eldugottabb helyeket kihagyva). Kicsit tessék-lássék módon legalább intézzük el, amit feltétlenül el kell végezni. Nem kell túltolni. Persze, lehet alapos is, de a Kosban kevesebb a türelem, ne vágjuk nagy, elhúzódó projektekbe a fejszénket, mert tuti, hogy sese fejezzük be. A Kos könnyen fellángol, lelkesedik, 5 percig, majd otthagy csapot-papot, hogy aztán az egész ott rohadjon meg. Ő vissza se néz, viharzik tovább. Olyan, mint az atom villanás. Ehhez most még itt vannak a többi hatások is, amiket fentebb vázoltam. El lehet kezdeni a dolgokat, ha tudjuk, hogy gyorsan be is lehet fejezni. Szerencsére utána a Bika jön, aki kitartóbb, igavonó alkat. A Kos az első kapavágást megejti, aztán a Bika szánthat utána.
Jobban járunk, ha a háztartást, munkát gyorsan elintézzük, aztán kiszellőztetjük a fejünket. Alkalmas fodrászhoz menni is. Fogyasszunk elég, de ne túl sok vizet, mert nő a hold.
Próbáljunk ki esetleg új mozgásformákat, új edzés fajtát, új gyakorlatokat, új útvonalon menjünk futni, mondjuk. Kicsit szakadjunk ki a mindennapi rutinokból.
A Koshoz a fej, agy, szemek tartoznak, és bizony ez az, ami fájhat kicsit, vagy lemerültnek érezhetjük. Ha nincs energiánk, nem hat ránk a kirobbanó Kos energia, pihenjünk le kicsit, ha tehetjük. Pihentessük a szemeinket. Ne igyunk túl sok koffeines italt, nem fog segíteni, csak rövid időre felpörget. Fehérjében gazdag ételekkel tartsuk szinten az energiánkat vagy gyümölcsökkel, zöldségekkel – nem feltétlenül kell húst enni, lehet magokkal, hüvelyesekkel, és aki bírja, tejtermékekkel.
Bárminek a megújítása is szóba jöhet: munkahely keresés, otthon megújítás, stb.), életmódváltás, új dolgok kipróbálása is a Kos holdhoz passzol. Új frizura, smink, új színek, új stílus… Kísérletezhetünk kicsit, szakítsunk időt magunkra, énidőre. Pakoljuk ki a szekrényt és próbáljuk meg tükör előtt a darabokat, próbáljunk ki új kombinációkat, új stílus elemeket, frizurákat, új őszi trendeket. Ma már több trendből lehet választani párhuzamosan, nem csak egy konkrét szín, fazon trendi. A saját stílusunkba, palettánkba passzoló árnyalatiok közül válassszunk valamit, hogy frissítsük a megjelenésünket.
Otthon is újíthatunk, új színekkel, új elrendezéssel, bár most nem annyira ennek van ideje (a lakberendezés inkább a Kos ellenpólusához, a Mérleghez tartozik, de ilyenkor is lehet kitalálni újat). Akár valami új takarítási megoldást vagy eszközt próbálunk ki, az is jó. Ha eddig törtük a fejünket, most valósítsuk meg.
Csütörtök késő este, 20:59 a már kissé csökkennő, de még mindig telített Hold átlép a földies Bikába, és szombat estig (21:06-ig) marad a jegyben. Így a hétvége fele ebben a jegyben telik. Tölthetjük az estét és a hétvégét a kertben, a balkon vagy szobanövények rendezésével vagy kézműves elfoglaltságokkal, szépségtippek kipróbálásával, stb.
A Bikához a nyak, torok, gége, alsó fogsor tartozik elsősorban, valamint az ajkak. Azért ne beszéljünk túl sokat. Ilyenkor érdemes megfogadni: hallgatni néha arany.
Kerti partit is szervezhetünk (péntek este vagy szombaton), ha jó az idő, most jól eshet egy családi összejövetel, közös sütögetés, falatozás. Süssünk, használjunk fel gyökérzöldségeket: új burgonya, hagyma, cékla, zeller, édesburgonya. Süssünk hozzá idény zöldségeket. Jó kint olvasgatni, elmerülni hímzésben, varrásban, egyéb hagyományos vagy kreatív kézműves tevékenységben. Jól esik pihenni is.
Nézzük át a pénzügyeinket pénteken még napközben.
Otthon a háztartásban jó rendezkedésre, takarításra, de lomtalanításra kevésbé. Gondoljuk újra inkább kreatívan a megunt dolginkat. Jó átfesteni, újra húzni, dekorálni, megjavítani a dolgokat.
Szombaton 21:06-kor a már csökkenő hold átlép a levegős Ikrekbe, ami leginkább a társasági életünket segítheti és hétfő éjjelig (23:49) marad a jegyben.
Az Ikrek ura, a Merkúr előre halad a avizes Skorpió jegyben, ahol nincs igazán otthon. Ázik, fázik, nyafogásra hajlamos a kommunikációban. Nem különösebbn hatékony a tettek mezején, inkább túlbeszéli a dolgokat, ventillál most. Jobban járunk, ha leülünk olvasni, vagy vendégséget szervezünk, csacsogunk a barátokkal, vagy moziba megyünk.
Takarítani, szellőztetni lehet, sőt, a feleslegessé vált holmitól is meg lehet szabadulni, tegyük fel az adok-veszek oldalakra, de szűrjük meg a jelentkezőket. Sajnos egyre több a csaló, a szélhámos az adok-veszek oldalakon. Ne kapkodjunk el semmit.
Jó lehet elutazni, akár már szombat este és aki teheti, hétfőn hazajönni. Akit vár a munka hétfőn, egy napra is kiruccanhat.
Az Ikrek levegős jegy, jó beszélgetni, olvasni, szellemi munkát végezni, bár most extra koncentrációra lehet szükség. A vasárnap és a következő hét eleje alkalmas beszélgetésekre, látogatásra. A sok hátráló bolygó és egyéb hatások miatt hajlamosak lehetünk szétesésre, szétforgácsolódásra. A nagyobb figyelmet kívánó dolgokba, projektekbe, ha lehet, ne most kezdjünk bele. Ha nagyon elakadunk valamiben, érdemes egy kicsit a levegőre menni, kiengedni a gőzt, járni egy kicsit.
Az Ikrek holdas napok alkalmasak általában:
- családi kupaktanácsra, megbeszélni, ki mit csináljon.
- Családtagokat meglátogatni, felhívni
- online üzeneteket küldeni – most ez utóbbiak lehet, hogy nem mennek el. Figyeljünk arra, hogy jó címzetthez menjenek el a levelek.
- társasjátékokat játszani, olvasni, rejtvényt fejteni, beszélgetni
- utazni, kapcsolatokat építeni, ismerkedni új emberekkel – de vigyázzunk, az új ember nem szédít-e
- takarítani jó – de elpakolni, lomtalanítani nem ajánlatos
- értekezletekre, meetingekre, megbeszélésekre
- utazás szervezésre vagy bármi másnak a szervezésére – kivéve szerződés, kifizetés
A főzésnél – vagy bármilyen tevékenységnél – figyeljünk oda, mert hajlamosak lehetünk szétszórtságra és figyeljünk arra, hogy ne öntsünk szét mindent. Ha jónak tűnő gondolataink támadnak, jegyezzük le. Ne kapkodjunk semmivel. Ha feszültek vagyunk, akkor se veszekedjünk, inkább beszéljük meg higgadtan, ha valami gixer beüt – ennek nagy esélye van ebben a jegyben. Gondoljuk végig a nap elején a teendőket, és amennyire lehet, hangolódjunk egymásra. Valószínűbb egyébként, hogy élénk lesz a hangulat és csevegős, mozgolódós, könnyen elenegedjük a bosszúságot és tovább tudunk lépni. Ne vegyük túl komolyan magunkat, engedjük lazára a dolgokat, engedjük el, ami nem megy. Ne bosszankodjunk.
A kertet hagyjuk békén, ne locsoljunk, mert a virágok a levegős jegyeknél betetvesedhetnek, viszont az elszáradt leveleket, virágokat lecsipkedhetjük.
A növények virágos része jó: karfiol, brokkoli, hársfavirág, bodzavirág tea stb.
Az Ikrek testi szinten a vállövet, karokat, kezeket, tüdőt és a mirigyrendszert érinti leginkább (Ikrek érdekeltségű emberek hajlamosak ezeken a területeken betegségekre, gyengeségre). Műtét nem ajánlott, de a szelíd gyógymódok hatásosak.
—————————————————————————————————————-
További tippek a hétre a napi listákban:
Október 14., Hétfő Helén, Heléna
növő hold, Halak felszálló hold víz elem
ajánlott:
egészség: idegrendszer kímélése, lelkiek, jóga, könnyed mozgás, lábfej átmozgatása mindenképpen, lábdagadásra való hajlam esetén, főleg kismamáknak; ne igyunk túl sokat mert lábon ödémához vezethet; gyógyfürdő, talpmasszázs, lábfürdő, meditáció, ha lehet, pihenjünk otthon, legalább a nap végén, romantikus programok, érzelmek, érzelmes beszélgetések; a képzelet kiszínezi a valóságot; háztartásban: locsolás, növényápolás, mosás; kertben: fűnyírás; munkában: a köz java az én elé kerül, társadalmi felelősségvállalás, közösségi média, betekinteni, betekintést adni a kulisszák mögé, nyílt nap, csapatépítés
nem ajánlott: ruhák nehezen száradnak, nagymosás, koffein, gyógyszerek, mérgező szerek, szénhidrátok, hajnyírás, hajápolás, álláspont foglalás, talpnyalás, metszés, konzerválás, vermelés, raktározás
Október 15, Kedd Teréz, Terézia
növő hold, Halak/Kos 21:34 felszálló hold víz/tűz elem
ajánlott:
egészség: idegrendszer kímélése, lelkiek, jóga, könnyed mozgás, lábfej átmozgatása mindenképpen, lábdagadásra való hajlam esetén, főleg kismamáknak; ne igyunk túl sokat mert lábon ödémához vezethet; gyógyfürdő, talpmasszázs, lábfürdő, meditáció, ha lehet, pihenjünk otthon, legalább a nap végén, romantikus programok, érzelmek, érzelmes beszélgetések; a képzelet kiszínezi a valóságot; háztartásban: locsolás, növényápolás, mosás; kertben: fűnyírás; munkában: a köz java az én elé kerül, társadalmi felelősségvállalás, közösségi média, betekinteni, betekintést adni a kulisszák mögé, nyílt nap, csapatépítés
nem ajánlott: ruhák nehezen száradnak, nagymosás, koffein, gyógyszerek, mérgező szerek, szénhidrátok, hajnyírás, hajápolás, álláspont foglalás, talpnyalás, metszés, konzerválás, vermelés, raktározás
A Kos hatásokat lásd a következő napnál
Október 16., Szerda Gál, Aurélia, Élelmezési világnap, A kenyér világnapja, A hospice-ellátás világnapja
növő hold, Kos felszálló hold tűz elem
ajánlott Kos hold
ajánlott: arcmasszázs, lazító fürdő, stressz elleni kezelés, fejfájás, migrén kezelése gyógynövényekkel, nyugtató teák, szemek pihentetése, szemborogatás, pihenés általában, lazítás, jóga, chikung, taichi, könnyű kirándulás, őszi gyümölcsök eltevése, fagyasztás, csak száraz takarítás, ha elengedhetetlen; belső érzékelés, meditáció, főleg harmadik szem, látás, kapcsolati „mágia” kertben: gyümölcsfákat ültetni, nemesíteni;
nem ajánlott: szem, agy, fej műtét, orrműtét, sok koffein, csoki, cukor, megerőltetés, stressz migrénbe torkollhat
Október 17., Csütörtök Hedvig, Hédi, A szegénység elleni küzdelem világnapja
Holdtölte a Kosban 13:26, Kos/Bika 20:59 felszálló hold tűz/föld elem
ajánlott:
ajánlott: arcmasszázs, lazító fürdő, stressz elleni kezelés, fejfájás, migrén kezelése gyógynövényekkel, nyugtató teák, szemek pihentetése, szemborogatás, pihenés általában, lazítás, jóga, chikung, taichi, könnyű kirándulás, őszi gyümölcsök eltevése, fagyasztás, csak száraz takarítás, ha elengedhetetlen; belső érzékelés, meditáció, főleg harmadik szem, látás, kapcsolati „mágia” kertben: gyümölcsfákat ültetni, nemesíteni;
nem ajánlott: szem, agy, fej műtét, orrműtét, sok koffein, csoki, cukor, megerőltetés, stressz migrénbe torkollhat
A Bika hatásokat lásd a következő napnál
Október 18. Péntek Lukács, A magyar festészet napja
csökkenő hold, Bika felszálló hold föld elem
ajánlott:
egészség, életmód: fogak ápolása, vértisztítás, nyak, torok, fülek védelme, torok gyógyítása gyógynövényekkel, könnyű étrend, wellness, bőrápolás, fogak ápolása, kezek ápolása, masszázsa, vértisztás; wellness, tartós szőrtelenítés, kozmetika, bőrápolás; szobanövények gondozása, ha nincs jobb alkalom, ültetés, trágyázás, földben élő kártevők irtása, gyökértermések eltevése; munkában és otthon is: realizmus, anyagi biztonságra törekvés, anyagiak védelme, kitartás, lassú gondolatok (mindent alaposan „megrágunk”), pénzügyi tervezés, befektetések tervezése; vállalkozással, vagyonnal kapcsolatos irodalom olvasása, vállalkozás tervezés, üzleti tervek
nem ajánlott: fül-orr-gége műtétek, mandula műtét, fog, száj és állkapocs műtétek, nyaki műtétek, túl sokat beszélni, sós és zsíros ételek, költekezés, vásárolgatás
Október 19. Szombat Nándor
csökkenő hold, Bika/Ikrek 21:06 felszálló hold föld elem
ajánlott:
egészség, életmód: fogak ápolása, vértisztítás, nyak, torok, fülek védelme, torok gyógyítása gyógynövényekkel, könnyű étrend, wellness, bőrápolás, fogak ápolása, kezek ápolása, masszázsa, vértisztás; wellness, tartós szőrtelenítés, kozmetika, bőrápolás; szobanövények gondozása, ha nincs jobb alkalom, ültetés, trágyázás, földben élő kártevők irtása, gyökértermések eltevése; munkában és otthon is: realizmus, anyagi biztonságra törekvés, anyagiak védelme, kitartás, lassú gondolatok (mindent alaposan „megrágunk”), pénzügyi tervezés, befektetések tervezése; vállalkozással, vagyonnal kapcsolatos irodalom olvasása, vállalkozás tervezés, üzleti tervek
nem ajánlott: fül-orr-gége műtétek, mandula műtét, fog, száj és állkapocs műtétek, nyaki műtétek, túl sokat beszélni, sós és zsíros ételek, költekezés, vásárolgatás
Az Ikrek hatásokat lásd a következő napnál
Október 20, Vasárnap Vendel, A csontritkulás nemzetközi napja
csökkenő hold, Ikrek felszálló/leszálló hold levegő elem
ajánlott:
egészség, életmód: vértisztítás, mirigyek tisztítása, keringés javítása, kardio edzés, váll, karok, kéz masszázsa, ízületek ápolása, főleg könyök, csukló, váll, erős fényvédelem, légző gyakorlatok, levegőzés, tiszta levegő, chi kung, tai chi; köszvény, reuma elleni kúrák, könnyű ételek, állóképesség javítása, kenőcsök használata, szellemi kihívások, agytorna, energiák áramoltatása, feng shui; Háztartásban: tértisztítás, szellőztetés, rendrakás, rendezkedés, nagytakarítás, lomtalanítás, ablaktisztítás, felújítás; szabadidő: könnyed beszélgetések, megbeszélések, barátságok ápolása, buli, telefonálás, új utak választása, társas összejövetelek, szabad programok, mozi; munkahelyen: megbeszélések, kreatív tevékenység, brainstorming, (át)szervezés, telefonálás, kapcsolatok, ügynöki tevékenység; kertben: virágokat ültetni, kártevőket irtani
nem ajánlott: nagy koncentrációt igénylő tevékenység, kapkodás, csapongás, virágok locsolása, zsíros, nehéz ételek, locsolás, kerti munkák, ültetés