A Hold,  Holdnaptár online

Holdnaptár – 2021 3. hét

 2021 január 11-17.
 
A héten a Hold a csökkenő Baktól a növő Halakig h
alad.
A hét első felében a hold csökken, január 13-án újhold, majd utána nőni kezd.  Élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően először a  kifelé fordulásról szólnak, valamint a fogyásról, aktivitásról, elengedésről majd a hét második felében már a növekedésről, építésről.      

Hétfőn a csökkenő Bak hold még alkalmas egy kis év eleji rendrakásra minden szinte, külsőleg és belsőleg egyaránt, időmenedzsmentre érdemes most rászánni magunkat, energiát fektetni a tervezésbe, átgondolni az évet, financiálisan. Még nem annyira a tervezésé, inkább az ügyintézésé lehet a főszerep gazdaságilag. Intézzük el a banki és adminisztratív teendőinket és bizony a könyvelővel sem árt leülni beszélni. Most még persze lomtalaníthatunk is, hűvös fejjel elengedhetjük a haszontalan dolgokat. Most nem tépelődünk, nem ejtünk könnyeket (vagy kevesebbet, ha egyébként érzékenyebbek vagyunk). Ideje lehet a komoly, mélyen szántó beszélgetéseknek, gondolatoknak is.

Ha valakivel most bármilyen elszámolni valónk van (szóban, pénzben) azt most elintézhetjük, de most akár szerét ejthetjük annak is, hogy valakinek elengedjük a kezét, elbúcsúzzunk, ha eljött az ideje. Könnyebb lesz az elválás, akár a gyerek költözik el otthonról, akár új helyre költöznénk és a régit feladnánk, akár azért, mert fel kell mondani…. Bármilyen kapcsolat lezárása könnyebben megy, de legalábbis kevesebb sírással lesz dolgunk. Ha bármi ilyet tervezünk egy ideje, szereda hajnalig könnyebb dolgunk lesz, de még utána is 1-2 napig. Ha még a múlt hét lazább volt, most tényleg fegyelmezettebben állhatunk neki  a munkának és a kötelezettségeket teljesíthetjük. 

Szerdán a Vízöntő Újholdban is abszolút érvényes még az elengedés, újrakezdés, lomtalanítás, költözés és a szellemi vagy kapcsolati béklyók elengedése, lezárása. Életmódváltásra is könnyebben szánjuk rá magunkat, tisztító kúrát is tarthatunk, ha otthon tudunk lenni – de ez akár “túl jól” is sikerülhet ezen a napon… Méregtelenítsünk, szellőztessünk ki alaposan és fogyasszunk könnyű ételeket. Akár elengedő meditációt vagy szertartást is végezhetünk (ennek is lehetnek szomatikus hatásai –  aki tapasztalt már ilyet, az tudja – intenzív testi tüneteken ne lepődjünk meg). Ha otthon vagyunk és megtehetjük akár egy kiadós nagytakarítás közepén érhetjük magunkat tetten, vagy legalább este munka után kivihetjük a kukába ami nem szolgál. Szerét ejthetjük a nap folyamán megbeszéléseknek, találkozóknak vagy akár brainstorming-ot is tervezhetünk erre a napra, ahol mindenki bedobhatja az ötletpetárdáit. Kezeljük ma a közösségi média felületet és a megjelenéseket is, bármit, ami digitális és megválhatunk az elektronikai hulladéktól is: adjuk le egy megfelelő ponton. Alkalmas lehet a nap cégreform-ra (igazából a napokban ez abszolút aktuális más okokból is), fejlesztésre minden téren.

Érvényes lehet ez még az Újholdat követő napon is, csütörtökön és talán még péntek estig is, amikor már elkezd nőni a hold, de még csak az elején jár a növekedésnek és a Vízöntőben jár péntek 23:17-ig. Az Újhold nem olyan éles, erőteljes, mint a holdtölte, nyugodtabb átmenet. Hazsnáljuk ki. Csütörtökön a Vízöntő energia egyébként is erőteljes lesz az Uránusz irányváltása miatt. (ezt nem részletezem itt, csak említem). Mindenesetre, tehetünk egy kényelmes sétátá, de azért óvatosan, ne terheljük meg nagyon a lábunkat és vegyünk fel kényelmes lábbelit. Szellőztessük ki a fejünket is. (A Vízöntő a lábakat, főleg az alsó lábszárat, vénákat érinti, úgyhogy érdemes kicsit pihentetni is). Kerüljük a zsíros ételeket és a locsolást, kerti munkát is hagyjuk máskorra. 

Péntektől a következő hétfő reggelig – vagyis egész hétvégén –  a növő hold a Halakban halad. Most is érvényes az, ami általában a Halak holdnál: kerüljük a dorbézolást, a mérgező szereket, mert minden duplán hat, inkább igyóunk egy kis vizet, de ne túl sokat azt se, mert ödémához vezethet. Igényünk lehet a lelkizésre és énidőre, pihenésre a hétvégén. Romantikus programokra és érzelmes beszélgetésekre alkalmas a nap, de akár akaratlanul is belefuthatunk egy kis pityorgós, lelkizős hangulatingadozásba (saját magunk vagy mások révén)… Zuhanyozzunk le és nézzünk meg egy jó filmet, vagy olvassunk romantuikus regényt, vonuzljunk el kicsit a világtól. A nagymosásnak is szerét ejthetjük, de számítsunk rá, hogy nehezebben szárad minden. Inkább vasárnap délutánra időzítsük, mert hétfőn már a tüzes Kos jobban szárít. Pénteken tarthatunk csapatépítő tréninget vagy közösségi média kampányt indíthatunk. Ha hajat mosunk, nem biztos, hogy jó lesz a frizuránk, halasszuk inkább hétfőre, ha belefér (jobb, ha csütörtök este megmossuk és a hétvégén csak száraz sampont használunk, ha nagyon zsírosodik a hajunk – Bea Johnson egyébként a búza keményítőre esküszik… ).

További tippek a hétre a napi listákban: 

Január 11., Hétfő    Ágota

csökkenő hold, Bak 14:29  felszálló   hold    föld  elem

 ajánlott

egészség, életmód: melegen öltözni, réteges öltözködés, fokozott méregtelenítés, bőr, körmök ápolása (főleg benőtt), kozmetika: pattanások kezelése, hidratálás, főleg szeles napokon; szőrtelenítés, láb- és körömgomba kezelése;  vértisztítás, gyenge kardio edzés, ízületek – főleg a térd, boka – kímélése, ha megerőltettük, borogassuk; sószegény étrend, föld feletti növényrészek jók, a gyökér nem annyira (felszálló nedvek), szárzeller, petrezselyem zöldje különösen jó léböjt kúrához is, tisztít;
háztartásban: bőr holmik ápolása, ruhák karbantartása, javítása, szobanövények ültetése;
munkában: világos gondolkodás, kevésbé mozgalmas, anyagi természetű feladatok, pénzügyek, banki ügyintézés, adminisztráció, komoly, mély beszélgetések, időmenedzsment – minden, ami munkával jár, kitartást igényel, felmondás, elengedés

Nem ajánlott:
ruhák vegytisztítása, térd, csontok, ízületek erős terhelése, nagyobb kihagyás után nem szabad erőltetni, hegyi túra, síelés, foci

Január 12.  Kedd                  Ernő, Tatjána, Ernesztina

Január 13., Szerda                Veronika, Vera

Újhold  6:00,  Vízöntő 17:43      felszálló   hold             levegő elem

ajánlott: 

egészség, életmód:alsócomb, lábszár, kíméletes mozgatása, futás, kardio edzés, mozgás szabad levegőn, erős fényvédelem; vénák, visszerek védelme, mirigyek tisztítása, méregtelenítés, könnyű ételek;
programok, lelkiek: szellemi kihívások, béklyóktól való szabadulás (minden szinten), elengedő meditáció, ha más nem megy;  figyeljünk az intuitív gondolatainkra a nap folyamán, kincset érhetnek!
(lelki szemeink előtt lepergő “kisfilmek”, beugró ötletek és igen, a mai nap akár lottó szelvényt is vehetünk, de csak egyet!) 
Figyelem!  Intenzív “elengedés”  jellegű testi tünetek jelentkezhetnek minden ok nélkül: nátha, orrfolyás, hányás, hasmenés – nem árt kivizsgáni, de ne lepődjünk meg, ha minden leletünk negatív

háztartásban: főleg kamra, pince, tértisztításra kiváló alkalom, elengedés, nagytakarítás, szellőztetés mindenhol – legalább az este folyamán – az Újhold energiáját használjuk ki – akár idejétmúlt kapcsolatokat, vagy bármit, amit nem szolgál, engedjünk el; 
munkában: lehetőleg home office vagy távollét, „kimenős” munkák, ügyfelek látogatása, megbeszélések, meeting, közös programok, közösségi média, új ötletek keresése, újítások, reform ötletek, cégreform, új karrier célok, fejlesztések, média;
szabadidő: könnyű, városi séta, kulturális közös programok, beszélgetések,  szabadság, kávéház

nem ajánlott:

zsíros ételek, lábak terhelése, sok járás, vagy állás, megerőltető séta, főleg visszér problémák esetén, locsolás, kerti munkák általában

Január 14., Csütörtök                Bódog

növő hold, Vízöntő 17:43      felszálló   hold             levegő elem   

ajánlott: 

egészség, életmód: főleg visszérpanaszok esetén kenőcsökkel ápolni, alsócomb, lábszár, vádli edzése lassú mozdulatokkal, de ne terheljük túl, esetleg rövidebb futó edzés;  immunerősítés, táplálás, könnyű edzés, erős fényvédelem; növényi részek közül a virágok jók, zsíros, nehéz ételeket kerüljük;
munkában: szellemi munka, szellemi kihívások, új üzleti partnerek felkeresése, kapcsolattartás, kapcsolatépítés;  
szabadidő
: rejtvényfejtés, intuitív gondolatokra figyelni, közös meditáció, belső utazás, parti, társasági élet, új ismeretségek, szabadtéri programok, erős fényvédelem télen is, lazítás, lábak pihentetése, masszázsa; háztartásban, ha máskor nincs lehetőség lomtalanításra, felesleges holmi kidobására (csökkenő holdnál nem sikerült), ilyenkor alkalmas lehet – a Vízöntő a szellemi, lelki béklyók elengedésére is alkalmas, de a fizikai felesleg elengedésére is, az Újhold energiája még érezhető;

Ma is figyeljünk az intuitív gondolatainkra a nap folyamán, kincset érhetnek!
(lelki szemeink előtt lepergő “kisfilmek”, beugró ötletek és igen, a mai nap akár lottó szelvényt is vehetünk, de csak egyet!) 
Figyelem!  Intenzív “elengedés”  jellegű testi tünetek jelentkezhetnek minden ok nélkül: nátha, orrfolyás, hányás, hasmenés – nem árt kivizsgáni, de ne lepődjünk meg, ha minden leletünk negatív

nem ajánlott:

hosszú túra, megerőltető séta vagy hosszú álldogálás, nehéz, zsíros ételek, olajos magvak, kötöttségek vállalása, locsolás, növények átültetése, általában kerti munka

Január 15.,  Péntek         Lóránt, Loránd

növő hold,  Halak 23:17  felszálló hold        víz elem   

ajánlott: 

egészség, életmód: idegrendszer kímélése, lelkiek, jóga, könnyed mozgás, lábfej átmozgatása mindenképpen, lábdagadásra való hajlam esetén, főleg kismamáknak;  ne igyunk túl sokat mert lábon ödémához vezethet;  gyógyfürdő, talpmasszázs, lábfürdő,
programok: lelkiek: meditáció, ha lehet, pihenjünk otthon, legalább a nap végén, romantikus programok, érzelmek, érzelmes beszélgetések; a képzelet kiszínezi a valóságot;
háztartásban:  locsolás, növényápolás, mosás;
munkában: a köz java az én elé kerül, társadalmi felelősségvállalás, közösségi média, betekinteni, betekintést adni a kulisszák mögé, nyílt nap, csapatépítés

nem ajánlott:

ruhák nehezen száradnak, nagymosás, koffein, gyógyszerek, mérgező szerek, szénhidrátok, hajnyírás, hajápolás, álláspont foglalás, talpnyalás

Január 16., Szombat    Gusztáv

növő hold,  Halak   felszálló hold        víz elem   

Január 17, Vasárnap          Antal, Antónia, A vallások világnapja

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás