Hogyan ismerjük fel a stroke-ot?
Az alábbi történetet és tippeket már többször olvastam, de most úgy érzem, ebben a formában kell tovább adnom. Nagyon sok ember életét menthetné meg, ha többen tudnák, hogyan lehet felismerni a stroke (gutaütés, agyi érelzáródás) vagy agyvérzés jeleit. Bár ez a történet nem tartozik szorosan e blog témájába, annyiban talán mégis, hogy ez is arra tanít, figyeljünk oda jobban környezetünkre, közösségünk tagjaira az emberekre. Másrészt az egészség megőrzése és helyreállítása is gyakran téma. Az egymás iránti figyelem és az életmentő információ birtoklása viszont csak együtt lehet hatásos! Kiegészítésként néhány interneten megtalálható orvosi információt is összeszedtem, hogy lássátok, nem kamu körlevélről van szó!
“Egy kerti-partin, egy barátnőm kissé megingott, el is ejtette a tányérját, de ezután, mindenkit megnyugtatott, hogy jól van (ugyanis a többiek orvost akartak hívni). Ő azt állította, hogy csak az új cipője miatt csúszott meg egy téglán. Felsegítették, kapott egy másik tányér ételt és bár egy kissé gyengének tűnt, tovább szórakozott. Később felhívott a férje, hogy elmondja, a feleségét kórházba vitte, ahol el is hunyt. A parti során STROKE-ja volt. Ha tudták volna, hogyan kell beazonosítani a stroke jeleit, talán ma is velünk lehetne. Mások nem halnak meg, de reménytelen, tehetetlen helyzetbe kerülnek.”
A fenti eset baráti körben történt, ami elég szomorú. Sok esetben azonban, ha valaki az utcán összeesik, még kevésbé figyelnek erre. Azt gondolják, biztos részeg vagy narkós, pedig lehet, hogy valójában életveszélyben van. Ha az illető nem áraszt magából tömény alkohol szagot – néha akkor is, ha igen – nem ártana odafigyelni embertársunkra, ha összeesik, vagy láthatóan rosszul van. Legtöbben ilyenkor elfordítják a fejüket, sietnek tovább, pedig a segélyhívás ingyen van! De még ha pénzbe is kerülne, egy emberi élet miért ne érne meg egy telefonhívást? Ma már legtöbbünknek mobilkészülék lapul a zsebében, nem kell még utcai fülkét sem keresni. Egy kérdés vagy mobil hívás, ha épp arra járunk vagy járműre várunk, legtöbbször belefér.
Egy neurológus azt állítja, hogy ha a stroke áldozatát 3 órán belül elkezdheti kezelni, teljesen visszafordítható az állapot. TELJESEN! Azt mondja, hogy a stroke felismerésének és diagnosztizálásának egyszerű a trükkje, azután pedig 3 órán belül el kell kezdeni a kezelését.
A stroke felismerése. (Néha nehéz beazonosítani a stroke jeleit. Sajnos, a tudatosság hiánya katasztrófát okozhat. A stroke áldozata súlyos agykárosodást szenvedhet, ha a környezete nem ismeri fel a stroke jeleit.)
Az orvosok szerint bárki felismerheti a STROKE-ot, ha három egyszerű kérést mond az illetőnek: M….. B……E……
1. M: Meg kell kérni az illetőt, hogy MOSOLYOGJON.
2. B: Meg kell kérni, hogy BESZÉLJEN, mondjon egy egyszerű mondatot (összefüggően: pl. Szép napunk van.).
3. E: meg kell kérni, hogy EMELJE FEL mindkét karját.
Ha az illetőnek a három kérés teljesítésének bármelyikével nehézsége van, azonnal hívd a mentőket és mondd el a tüneteket!
Még egy jel: Mondd az illetőnek, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT. Ha a nyelv kicsavarodott, ha egyik vagy másik oldalra megy a nyelv, ez is a stroke jele lehet.
Ha az illetőnek vérzik az orra, az agyvérzés jele is lehet. A fenti próbák azért fontosak, mert stoke esetén sokaknál a fél oldal lebénulhat és ha az adott agyféltekével ellentétes oldal nem mozog, akkor felmerül a stroke gyanúja. Ilyenkor a száj vagy az egész arc kissé féloldalasnak tűnhet és akár a végtagokat se tudja megfelelően mozgatni a beteg, nehezen tud beszélni, vagy nem is tudja megfelelően formálni, artikulálni a szavakat, nyelési nehézségei támadhatnak. A tünetek attól is függnek, hogy az agy melyik területén keletkezik a stroke. Megelőzheti erős, féloldalas, akár nyilalló fejfájás is.
Az agyi vérkeringési zavarnak, szakkifejezéssel stroke-nak (sztrók), két típusa különböztethető meg. Az agyvérzés, mellyel külön témaként foglalkozunk, az agyi katasztrófák 15 százalékát teszi ki. Az agylágyulás csoportjába, mely az agyi vérkeringés különböző mértékű károsodása miatt kialakult agyi oxigén- és tápanyaghiányos állapotokat jelöli, az agyi katasztrófák 85 százaléka tartozik. Megkülönböztetünk átmeneti vérkeringési zavart, ilyenkor az idegrendszeri tünetek legkésőbb 24 órán belül megszűnnek, illetve végleges károsodáshoz vezető, ún. iszkémiás vérkeringési zavart.
Az átmeneti oxigénhiányos állapotban a hirtelen kialakult tüneteket követően legkésőbb 24 órán belül maradéktalanul megszűnnek. Az életkor előrehaladtával kockázata egyre nő. Az elmeszesedett erek falából kis darabok, illetve összecsapzódott vérlemezkék átmeneti elzáródást okoznak az agy vékony ereiben. Maga a roham rövid ideig tart, néhány perc-maximum 1-2 óra időtartamú. A tünetek igen változatosak, mindig az érintett agyterület speciális feladatában jelentkezik károsodás. Az átmeneti károsodás tünetei azonosak a szélütés tüneteivel, azonban előbbi esetben a tünetek átmenetiek, 24 órán belül megszűnnek. Az átmeneti agyi vérkeringési zavar általában megismétlődik napokon, esetleg csak hónapokon belül, de mindenképpen fontos figyelmeztető jel, mivel az esetek felében egy éven belül szélütés következik be. Ezért minden átmeneti tünet esetén határozottan javasolt ideggyógyászati szakorvosnál történő kivizsgálás.
Bővebben: Orvosi jegyzet: szélütés
Gutaütésnek nevezik népiesen az agyi érkatasztrófákat, tehát az agy vérellátási zavara következtében létrejövő működészavart.
A tünetegyüttes több okból is kialakulhat. Az egyébként eltérő okok közül az orvosi diagnózis vagy differenciáldiagnózis több vizsgálatot követően hivatott eldönteni a tünetegyüttes kialakulásának jellegét. Említik még szintén népiesen szélütés, agyszélhűdés, agyinfarktus, agykatasztrófa, vagy angol szóval stroke, vagy – ha az ér nem csak elzáródott, hanem el is pattant – agyvérzés néven is.
A gutaütés legtöbbször a reggeli-délelőtti órákban alakul ki, az esetek többségében a következő fenyegető tünetei és előjelei lehetnek:
- féloldali végtaggyengeség, bénulás
- átmeneti látásvesztés az egyik szemen
- kettős látás, látótérkiesés
- beszédmegértési zavarok
- szóformálási nehézségek
- zavartság, szédülés, fejfájás
- hirtelen fellépő eszméletvesztés
Ezek a tünetek lehetnek múló jellegűek vagy maradandóak, és együtt vagy külön-külön is előfordulhatnak.
Az esetek egy részében a szélütés bizonyos előjelekkel jelentkezik, ilyen például rövid, átmeneti agyi működészavar. A már bekövetkezett szélütés tüneteiből következtetni lehet, hogy az agy mely része károsodott, ezért különösen fontos, hogy a veszélyeztetettek ismerjék és felismerjék ezeket, és a tünetekről mindenképpen tájékoztassák a kezelőorvost.
A szélütés utáni első órák a túlélés és a maradandó károsodások elkerülése szempontjából kritikusak, ezért már a szélütés gyanúja esetén is azonnal mentőt kell hívni. Minél előbb kórházba kerül a beteg, annál nagyobb esélye van a túlélésre és arra, hogy a lehető legkevesebb maradványtünettel gyógyuljon fel a betegségből.
Bővebben: Gutaütés (Wikipedia)
Egy kardiológus szerint, ha mindenki, aki megkapja ezt az információt és elküldi 10 embernek, akkor azzal legalább egy életet meg lehetne menteni.” Remélem, hogy sokan olvassátok ezt és elkülditek az ismerőseiteknek az infot. Nem vagyok híve a körleveleknek, ezért is inkább ezt a fórumot választom. Bízom benne, hogy így több emberhez eljut, mintha csak megnyomnám a “továbbít” gombot a levelezőmben. Ez a poszt szabadon másolható.
További info: Magyar Stroke Társaság, A stroke tünetei, kezelési módjai, Stroke.lap.hu – linkgyűjtemény


