Életmód,  Környezetvédelem

A Föld Órája fantasztikus volt

Szombaton egy egész órára megpihenhetett a Föld. A Föld Órája valóságos megváltás volt egy pörgős, izzasztó hét után. Csak ültünk egy gyertya pislákoló fényénél és beszélgettünk. Igazából, több is lett belőle, mint egy óra, kicsivel, de így volt jó!

Az elmúlt héten vasárnap hajnalban átállítottuk az órát is, így “veszítettünk egy órát”, de még előző este, szombaton, aki a Föld Óráján lekapcsolt mindent és a sötét szobában pihent egy kicsit, éppen egy órát nyerhetett. Ha nem is aludtunk, de pihentünk. Az elmúlt egy hét eseményei meglehetősen sűrűek voltak. Egész heti pörgés, máskor hetek alatt nem történik ennyi, úgy éreztem… Pénteken egy “teltházas” csere-börze is szerepelt a listán, így aztán jól eset csak ülni a sötétben és csak egymás hangját halalni.

Nem volt teljesen sötét, hiszen a majdnem telihold fénye beragyogott mindent, kint is, bent is. A csípős tavaszi estén egy kicsit ki is mentünk a teraszra és csak bámultuk a nagy “tányért” a z égen egy darabig, aztán viszahúzódtunk a szobába és inkább betakarózva a tetőablakon át csodáltuk, ahogy világít az égen. Hétköznap, szinte észre sem veszi ezeket a csodákat az ember. A nagy rohanásban, a fényárban eltűnik a Hold és a csillagok…

Arról is beszéltünk, hogy többször kéne ilyen “áramszünetet” tartani. Akár csak kisebb csapattal, vagy kettesben is. És persze, sok más dologról is, amit az elmúlt hét, hónap stb. kihozott belőlünk. És volt, hogy csak hallgattunk, mert jólesett… Egy teljes óra, világítás és média nélkül… Se telefon, se számítógép, semmi… Csak mi és a gyertyafény, az élő szó és néha egy kis csend… Akár havonta, vagy hetente is megismételhetnénk – és ezt idehaza, azt hiszem szorgalmazni is fogom. Ilyenkor az embernek brilliáns ötletei támadnak, vagy jó egyszerűen csak létezni. Évente egy nap is nagyszerű, de mi lenne, ha sokkal többen, sokkal gyakrabban tennénk ezt? Próbáljuk ki!

Jóéjt :)) Lámpaoltás! :))

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás