feng shui - Öko-Piac-Tér.net https://oko-piac-ter.net Fenntartható Otthon – Divat – Stílus Fri, 29 Sep 2017 15:51:24 +0000 hu hourly 1 https://oko-piac-ter.net/wp-content/uploads/2015/09/cropped-ikon-haztartas-32x32.png feng shui - Öko-Piac-Tér.net https://oko-piac-ter.net 32 32 Otthonunk és életünk rendezése feng shuival – személyes történet 1. rész https://oko-piac-ter.net/otthonunk_es_eletunk_rendezese_feng_shuival_szemelyes_tortenet_1_resz/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=otthonunk_es_eletunk_rendezese_feng_shuival_szemelyes_tortenet_1_resz https://oko-piac-ter.net/otthonunk_es_eletunk_rendezese_feng_shuival_szemelyes_tortenet_1_resz/#respond Sun, 22 Apr 2012 00:19:15 +0000 http://oko-piac-ter.blog.hu/2012/04/22/otthonunk_es_eletunk_rendezese_feng_shuival_szemelyes_tortenet_1_resz Miért is a feng shui? Miért van – volt – mindez olyan nagy hatással az életemre? Nem hozott amolyan igazi átütő „csodát”, nem lettem egycsapásra dúsgazdag – de ekkora átütő sikert nem is vártam, illúzióim soha nem is voltak erre vonatkozóan. Sőt, előfordult, hogy néha éppen alaposan feje tetejére állt az életem, de alapjában véve mégis sokkal inkább rendezetté vált végeredményben, és sokkal inkább elindult abba az irányba, amelyre titkon vágytam, a művészet felé. Természetesen a feng shui praktikák mellett kitartásra, erőre, elszántságra és cselekvésre is szükség volt, de amit a módszer adott hosszú távon azt talán legjobban úgy foglalhatnám össze: önismeret, önbecsülés és rengeteg mély felismerés. Most néhány bejegyzést ennek az útnak szentelek ezért, főleg, hogy most is nagyon sokat segít. Azt hiszem ez a módszer segített igazán rendezni a gondolataimat. Természetesen tisztában vagyok, hogy nem önmagában ez oldotta meg a problémáimat, sokkal inkább energiát és üzemanyagot és bátorságot biztosított ahhoz, hogy szembe merjek menni az árral és felvállaljam – legalább részben – azt amire vágytam. Márpedig ez így működik. Legtöbb esetben nem önmagukban a praktikák vagy azok a kis kínai bizgentyűk segítenek, amiket sokan kiraknak a lakásukban, hanem inkább a rezgéseikkel, energiájukkal áthangolják a teret, akár úgy, hogy jó kedvre derítenek vagy biztatnak, emlékeztetnek a céljainkra és segítenek kitartani azok mellett. Bevallom, én hiszek egyfajta személyes, ösztönös feng shuiban, miszerint saját megérzéseinkre hallgatva sokszor eredményesebben kiválogathatjuk azokat a dolgokat a környezetünkben, melyek úgymond „szerencsét hoznak” nekünk, hiszen tudat alatt érezzük, mi a jó. Érezzük, mi tölt el kellemes érzésekkel és mi nem. És egy kellemes, barátságos, egyszerűen vonzó környezetben – egy otthonos térben – jobban el is tudunk lazulni. Bevallom, rettenetesen zűrös tini lány voltam, rettenetesen zűrös, gyakran kaotikus szobával. És az életemben is tükröződött mindaz, amit otthon a kis szobámban 12 négyzetméteren „megalkottam” és vica-versa, a káosz az életemben még nagyobb káoszt produkált a környezetemben és bizony nekem a feng shui könyvekre volt pár évvel később szükségem ahhoz, hogy ezt beismerjem, felismerjem. (Ilyenkor, lázadó tiniként, az ember szüleitől jövő minden egyes apró kis izélgetés csak olaj a tűzre – aki járt ebben a cipőben bármelyik oldalon, az tudja 🙂 ) És az ember a világért se ismerné be, hogy igazuk van, mert az maga lenne a tökéletes vereség. Nos, innen indultam és a bennem levő zűrzavar se volt éppen kicsi. Lehet persze azon vitázni, mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás, de tény, hogy a rendeződés nagyjából akkor kezdődött, amikor megismertem a módszert, vagy talán akkor, amikor először a sarkamra álltam és kijelentettem, mit is akarok, mindenki heves tiltakozása ellenére. A lényeg az önismereti út és a tudatosodási folyamat, melyen keresztülmentem a módszer segítségével azáltal, az. hogy komoly kérdésekkel néztem szembe általa: Mit is akarok? Mi a célom? Az eredmény az a tudatos és kitartó életformálás, amihez a módszer egy támpontot és vázat adott. A módszerrel körülhatároltan és egyértelműen először 1998-ban találkoztam egy-egy könyv és újságcikk kapcsán és nagyon alapszinten elkezdtem feng shuival foglalkozni. A legegyszerűbb, leggyorsabb háromajtós bagua módszerrel kezdtem – ez már egy amerikai változat, gyors, instant “orvoslásra” ajánlott, hamar hat, de sajna tiszavirág életű – ahogy ezt bizony hamar meg is tapasztaltam, majd szép lassan elmélyedtem benne jobban és mára egészen összetett módszereket is elsajátítottam ezen belül, melyek a mindennapokat segítik. Ma már teljesen másképpen használom a technikákat, és kicsit más célokra is. A kiindulási pont az volt, hogy éreztem, változtatni akarok az életemen, önmagamon, mert életemben akkoriban nagyon messze álltam attól a ponttól, ahová igazán el akartam jutni. Rengeteg csalódottság és bizonytalanság volt bennem, amiből ki akartam törni. És az életemet egy rakás olyan dolog jellemezte, amitől bizony meg akartam szabadulni: sikertelenség a karrierben, társtalanság, szerelmi csalódások végtelen sora, szegénység érzése (akármennyit is kerestem, sose jöttem ki belőle sokáig), szegénység és vesztesség tudatatom betöltötte a házat és az egész életemet. Elvégeztem napi 8 óra munka mellett egy esti iskolát, sőt, gyakorlatilag érettségi napján bekerültem az egyik legnagyobb hazai céghez, mégsem voltam elégedett semmivel. Hiába tanultam, az eredményeimet nem értékelte igazán senki, vagy csak kevesen, legkevésbé én magam. Csődtömegnek éreztem magam. Önértékelésem a béka alatt volt. Nos, valami erő innen ragadott magával és azt mondta magamban, ennél rosszabb nem lehet, vesztenivalóm nincs, hajrá. Önértékelési problémáim részben abból fakadtak, hogy érettségi után nem jutottam be egyetemre, főiskolára, főként nem az orvosi egyetemre, ahová kis tini koromtól vágytam, az ok: rá kellett jönnöm, egyáltalán nem bírom a vért és erre 18 évesen kellett ráébrednem, nagyjából a felvételik környékén. Mélyen megrendített a felismerés és hirtelen nem tudtam, most merre tovább. Kicsit kicsúszott a talaj a lábam alól. Nem állítom, hogy nem érdekelt semmi más, inkább azt, hogy ezen kívül még túl sok más dolog érdekelt, de egyik területen sem voltam annyira jó, vagy egyik terület sem vonzott annyira, hogy határozottan életpályámnak tekintsem akkoriban. Illetve, amit annak éreztem, attól a család óva intett, mondván „kell egy rendes munka/pálya, mert művészkedésből nem lehet megélni”. Így egy kiszámítható és „biztos” pálya felé terelgettek. Jobb ötlet és kellő anyagi erő, határozottság, ellenállás híján hagytam magam terelni, próba szerencse alapon mentem arra, amerre sorsom vitt. Annyira, hogy a szóbeli érettségim előtt egy nappal elmentem egy munkahelyi felvételire egy nagy céghez, gondoltam, ilyen fiatalon, rögtön az első helyre úgyse sikerül és akkor majd mehetek amerre én akarok. Nos, a számításom nem jött be. Másnap délelőtt leérettségiztem, délután pedig kiderült, hogy bekerültem hazánk egyik legnagyobb és neves cégéhez. A másik ok ezzel kapcsolatban állt: gyakorlatilag nem nagyon tehettem meg, hogy ne dolgozzak. Évek óta a családi építkezés elnyelte a család bevételeinek a javát, így ha valamit akartam, azért meg kellett dolgoznom. Visszalépésről tehát szó se nagyon lehetett. Egyszerre örültem és pánikoltam: a mérleg egyik felén ott volt a mérhetetlen szerencse, amiért sokan a két kezüket összetették volna a helyemben, én mégsem tudtam olyan felhőtlenül örülni. Rá kellett jönnöm, nem lesz utolsó felhőtlen nyári szünet, vége a felhőtlen, lightos tini életnek és a könnyed útkeresési álomnak. Nincs pardon, dolgozni kell a megélhetésért egy „kiszámítható és becsületes”, talán középszerű pályán. Nem éppen erről álmodtam, noha kétségtelen, akkori állásomnak voltak igen vonzó momentumai, nevezetesen a világjárás lehetősége. Ez tartotta bennem a lelket, amikor aláírtam a 3 éves szerződést és hűségnyilatkozatot és az a tudat, hogy mostantól bizony lesz saját keresetem, ami az enyém, és az, hogy ezt a pozíciót bizony a tudásom révén magam szereztem. Nem tolta alám senki. Finoman szólva igen vegyes érzésekkel indultam el tehát a felnőtt élet rögös útján és reméltem, hogy munkahelyem majd szárnyakat ad az én vágyaimnak is (na jó, néha adott, meg jó pár pofont is). Ott álltam a felnőtt élet küszöbén, frissen leérettségizve, tele – kissé megtört – vágyakkal, álmokkal, kétségekkel és egy rakás bizonytalansággal, de belül mélyen mégis egy sértett gyerek voltam, akitől megtagadták a játékot.Totálisan nem voltam erre a feladatra felkészülve és ennek meg is lett az eredménye: hamarosan kudarc után kudarc ért a tétovázásom miatt, ami aztán évekig elkísért pályámon az ezzel járó alacsony önértékeléssel együtt. Néhány hónap vagy inkább hét kezdeti lelkesedés után rájöttem, egyáltalán nem ezt akartam, de sajnos azt se nagyon tudtam, mit tennék és hova mennék, ha tehetném. Riadtan, szinten pánikba esve kapálóztam sorsom ellen és próbáltam kitörni évekig a kudarcomból fakadó rossz skatulyákból. Ugyanekkor azt is felismertem, hogy önálló keresetem felhatalmaz azzal az erővel, ami enélkül nem lenne: munka után a saját választott utamat járhatom, önerőből. Egy évvel később felvettek egy esti iskolába, szintén önerőből: a Budapesti Divatiskolába, ahol először igazán megkezdődött az önismereti utam és tudatformálódásom, nőiesedésem. 2 évvel később már volt egy végzettségem, amire büszke lehettem és aminek már sokkal több köze volt az álmaimhoz. Akkor viszont újabb kudarc jött: az Iparművészeti Egyetemre már nem jutottam be, de ha bejutottam volna se lett volna túl sok esélyem, akkoriban ugyanis egy vagyon lett volna a képzés, amire nem volt félretett pénzem, a kétéves iskola felemésztette a tartalékaimat – és őszintén szólva a családét is. Csalódottságomat némileg enyhítette az az új lehetőség, hogy akkoriban indult egy nyelvi képzés a munkahelyemen, amire teljesen legálisan munkaidőben járhattam, szinte ingyen. Nem kellett kétszer mondani, hogy kihasználjam, ráadásul az oly gyönyörű olasz nyelvről volt szó – amit korábban a gimiben is tanultam már, így gyorsan és eredményesen haladtam, bár az idill nem volt teljes. A boldogságot még mindig kívülről vártam egy dicső lovag képében, aki a világért sem akart fehér lovon bevágtatni az életembe. Jött ugyan egy reményteli figura, aki iránt kezdeti plátói érzéseim hamarosan lángra kaptak, de hiába. Ő tudomást se nagyon vett rólam. Nos, valahol ezen a ponton jött a képbe a feng shui. Egyszeriben betelt a pohár. Valamit tennem kellett már önmagamért. Éreztem, valahol nincs az rendjén, hogy pont én ne boldoguljak, aki egyébként biztos nem hülye, ha így halad a tanulmányaival és biztos nem csúf, ha egyébként igen sokan mások próbálnak a kegyeibe férkőzni, de engem csakis Ő érdekelt. Így persze minden praktikát bevetettem – ami, így utólag visszanézve működött is, csak nem a kiszemelt személlyel :)) Ilyen az élet. Akkor igazán népszerű voltam, csak hát ezt még nem volt könnyű beismerni. A ragaszkodással kapcsolatos elképzeléseim viszont lassan kezdtek megváltozni. Közben persze kezdtem felismerni, nem feltétlenül kell minden esetben kívülről várni a boldogságot. Tartást adott, hogy a nyelvtanulásban is, ahogy a másik korábbi suliban is, sikereket sikerre halmoztam és sorra vettem az akadályokat. És felvettek főiskolára. Életemben először, állami finanszírozott kategóriában indulhattam egy felsőfokú intézményben, első jelentkezésre. Ekkor kezdett derengeni, hogy valamit én is csinálhatok jól és mégsem vagyok selejt, ha idáig jutottam. 1998 őszétől pedig egy teljesen újszerű élet vette kezdetét a főiskolával (levelező tagozaton, Szombathelyen, továbbra is napi 8 óra munka mellett.) Mondhatja bárki, hogy ezt bizony feng shui nélkül is meg lehet csinálni, de bizony jól jött az erő amit a módszerből merítettem… Folyt. Köv.

The post Otthonunk és életünk rendezése feng shuival – személyes történet 1. rész first appeared on Öko-Piac-Tér.net.

]]> https://oko-piac-ter.net/otthonunk_es_eletunk_rendezese_feng_shuival_szemelyes_tortenet_1_resz/feed/ 0