Holdnaptár – 2022 43. hét
2022 október 24.- október 30.
A héten a Hold a csökkenő Mérlegtől a Bakig halad.
Heti zöld napok:
Október 28 és 30. – TAKARÉKOSSÁGI VILÁGNAP
A hét elején a hold még csökkenő, október 25-én,kedden 12:48-kor éri majd el az Újholdat. Élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően a hét elenén csökkenésről, fogyásról, apadásról, majd a növekedésről szólnak.
Most vannak bőséggel egyéb hatások is, az október erőteljes, mozgalmas hónap ebben a tekintetben. Úgy is mondhatnám, hogy “Biztonsági öveket becsatolni”… Fel kell kötnünk az alsóneműt most és a jövő hónapban is, egészen az év végéig. Akit érdekel, van erről számos videó a You Tube-on. (Kalo Jenő, Kalo Rita, Griga Zsuzsa, Zentai Anna és még sorolhatnám mélyebben foglalkoznak mindezzel.) Én nem vagyok képzett asztrológus és itt csak a Hold hatásait veszem figyelembe elsősorban, mert ez van legközelebb és évezredek óta bizonyított, közvetlen hatása van – igaz, a többinek, is de főleg mélyebb, lelki szinten. Utazni most óvatosabban, körültekintőbben induljunk. A gyerekeknek se egységesen lesz november elején őszi szünet, így most velük nem feltétlen tudunk tervezni. Kemény lesz a 2022 utolsó pár hónapja szellemileg. Mindenki igyekezzen akkor tölteni magát, amikor csak alkalma van rá.
Most inkább a befelé fordulás, az önvizsgálat ideje van, mint az aktivitásé, főleg a növő holdas időszakben inkább a tervezésre jobb időt, energiát fordítani, kevésbé esik jól a mozgás, több vizet kötünk meg, tartunk meg, és a növények is. Felszálló ágban (Nyilastól az Ikrekig) felfelé, leszálló ágban (Irektől a Nyilasig) lefelé áramlanak a nedvek a testben, a természetben. A két végén a Nyilas és Ikrek holdnál van a váltás, akkor fel is, le is… eszálló ágban kezdjük a hetet a Mérlegben és a hét végére elindul felfelé. Ilyenkor minden lefelé, befelé áramlik. A legmélyebb önvizsgálatra talán a vizes jegyekben van módunk, főleg a Skorpió holdnál.
Testi szinten a testünk alsó felével összefüggésben a Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak hold, deréktól lefelé, a derék, hasüreg, a csípő, nemi szervek, húgyutak, combok, térdig. Most ezekre a területekre fokozottan figyeljünk, óvjuk magunkat, tartsuk melegen. Könnyű felfázni akkor is, ha kint most kicsit melegebb van az ilyenkor szokásosnál. Azt is mondhatnám, hogy bizony csalóka lehet a meleg, de élvezzük ki, sétáljuk, menjünk levegőre, kirándulni, ha lehet, rövidebb utakra inkább, mint megerőltető túrákra, maratonra. Jól eshet a meleg (termál) vizes fürdőzés is annak, aki most jut el még üdülni.
Hétfőn a növő hold a még folytatja útját a Mérlegben, talán már érezhető a következő napi Újhold hatása. Kedd reggelig (08:18) marad a Mérlegben – ekkor lép majd át a Skorpióba. Ez a holdállás jó a nagytakarításra, díszítésre, új design kialakítására, vagy akár kézműves foglalkozások lebonyolítására, társasági eseményekre, kávéházi beszélgetésre, meetingek lebonyolítására (mondjuk tanári megbeszélésekre). A növényeket most hagyjuk pihenni. Kora őszi, nyár végi lomtalanítást is lebonyolíthat, akinek aktuális – a levegős (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) holdállások a növő holdnál is lehetővé teszik a lomoktól való szabadulást, ha nincs jobb alkalom. Családlátogatásra, rokoni vagy baráti látogatásra is alkalmas lehet ez az időszak, ha hétköznap ráér erre valaki. Jó hangulatban telhet a nap. Ez a hét alkalmas elutazásra, főleg a Mérleg, Nyilas holdnál a legjobb, de legyünk körültekintőek a közlekedésben. Aki még most utazik el utószezonra, akár víz mellett is jól érezheti magát, reméljük, a jó idő is kitart még, ha nem, menjünk meleg vizes helyre vagy csak levegőzni, kirándulni.
A levegős jegyek gyakran szétszórttá tesznek, de most egyéb hatások miatt is szétesve érezhetjük magunkat. (Átverésre, megtévesztésre, tévedésekre egész hónapban és még novemberben is számíthatunk – igazából ez már szeptember közepe óta jelen lehet!) Nagy odafigyelést, felelősséget igénylő dolgokba inkább ne vágjunk most bele 1-2 hónapig vagy olvassunk el minden apróbetűs részt is nagyon alaposan. Fontos, nagy volumenű/drága dolgokban ilyenkor ne döntsünk, ha elkerülhető. (Halasszuk ezt legalább a jövő hét elejére, Bak hold idejére vagy később Bika holdra). Intézkedjünk általában, kisebb, hétköznapi dolgokban, amiben, ha tévedünk, nem okoz nagy fennakadást, bajt – azért figyeljünk oda, hogy cseréljük össze a cukrot és a sót). Beszélgessünk, olvasgassunk – azzal nagyon nagy kárt, remélhetőleg nem teszünk (bár a felesleges túlpörgés, intézkedés azért nem mindig jó). Figyljünk arra, kinek mit mondunk, ki mit mond, legyünk óvatosak az online vásárlásokkal, nagyon megsokasodtak a csalók! (Elképesztő mi mindennel próbálkoznak).
Ha el nem is megyünk senkihez még felhívhatjuk azokat, akihez nem jutunk el személyesen. Ma még csökken a hold. A kézműves elfoglaltság lehet környezettudatos is: a lomoktól, kacatoktól is könnyen megszabadulhatunk, esetleg kreatívan újratervezhetjük, átalakíthatjuk most a megunt tárgyakat, díszíteni abszolút jó ötlet – bár a festés jól szárad fogyó holdnál. Biztos jobb, mintha kidobjuk. Ha ezzel megmenthetjük a kidobástól és tovább használjuk, megnöveljük az életciklusát (ha nem sikerül maximáisan jól, vagy kicsit elrontjuk, akkor se okozunk nagyobb kárt egy eleve kidobásra ítélt darabban. (Tudod: nincs az elrontva, csak másra lesz jó..)
Tarthatunk kisebb vagy nagyobb takarítási napot, mert most gyorsan szárad a lemosás, felmosás, javító festés, lakk. Erre a levegős jegyek a legjobbak. Alaposan szellőztessük át a lakást és gyújthatunk illatos füstölőt. Meditálhatunk is: hangolódjunk rá az előttünk álló feladatokra, gyűjtsünk erőt – bár újhold környékén fáradékonyabbak lehetünk.
Testi szinten a Mérleg jegy a csípőt, vesét, hólyagot érinti, most nagyon ügyelni kell a felfázásra, megelőzni – most ne menjünk hideg fürdőbe. A levegős jegyekben a virágos részek jót tesznek (olyan teák például, amelyek a növények virágzatát tartalmazzák: pl hibiszkusz, levendula, hársfa, stb.), illetve karfiol, brokkoli a menüben. A zsírral viszont legyünk óvatosak. Szépségápolás terén most jó lehet egy smink- vagy stílus tanácsadót felkeresni, a saját színeinket, fazonjainkat megtalálni, vagy legalább stílus magazinokat tallózni, ötleteket, szépség tippeket gyűjteni.
Kedden reggel (08:18) átlép a Skorpióba a csökkenő hold és ebben a jegyben éri el az Újholdat nem sokkal dél után (12:48). Újholdkor kicsit fáradtabbak lehetünk, jól eshet bekuckózni, sokáig ágyban maradni, olvasgatni – ha tehetjük, egy jóleső fürdőt venni. Sétálhatunk vízparton is, ha az idő(nk) engedi, vagy elmehetünk egy wellness hétvégére. Egyéb hatások miatt legyünk óvatosak a közlekedés terén. Legjobb ez az időszak meditációra, elcsendesedésre, befelé fordulásra – ha máskor nincs alkalom, este.
A Skorpió holdnál nyűgösebbek lehetünk, esetleg, aki arra hajlamos, hisztis, depressziós is. Ha nem megyünk üdülni, utazni most, a talán azzal tesszük a legjobbat, ha otthon maradunk és pihenünk – aki teheti, de legalább az esti órákban korábban lepihenünk, lazítunk, veszünk egy jóleső zuhanyt.
Szerdától már nőni kezd a hold és csütörtök dél körül vált majd jegyet a hold, a Nyilasba lép 11:54-kor (majdnem délben).
Locsoljunk módjával a kertben, a balkonon, a szobanövényeknek azért adjunk egy kis vizet. Kint – ha minden jól megy, eshet is). Ki is moshatunk, de most növő holdnál nem lesz igazán jó a száradás. Ne strapáljuk nagyon magunkat, ha semmi nem megy, hajuk a csudába. Inkább vigyázzunk arra, hogy legalább vér ne follyon… A Skorpió hold kedvez az intim együttlétnek, használjuk ki ha van rá lehetőség. (Szeretkezz, ne háborúzz!)
Csütortök dél körül (11:54) megkönnyebbülhetünk, mert a derűs Nyilasba lép a hold és szombat délutánig (14:21) marad ebben a jegyben. Egy derűs, könnyed hétvégében lehet részünk. Jövőtervezésre, olvasgatásra, wellnessre, összejövetelekre, társasági eseményekre, kiruccanásokra alkalmas napok jönnek. Nagy, megerőltető túrát ne tervezzünk, de kisebb kirándulás, edzés lábra, combra, masszázs belefér. Fogyasszunk zöldséget, gyümölcsöt, fehérjében gazdag ételeket. Lehet szellőztetni, takarítani is, de akár tanulásra is fordíthatjuk a napot. Elkezdhetünk valamilyen online vagy jelenléti kurzust, workshopot, szemináriumon vehetünk részt, vagy önképzéssel, könyvtárlátogatással tölthetjük a napot (ha nyitva van). Pucoljuk ki, nézzük át a kamrát, tárolókat – esetleg felhalmozódott, kissé megindult dolgokat keresve – aki esetleg sejt ilyet, molyos liszt, gabona, lejárt – tényleg romlott, nem csak dátum szerint – dolgokat kutassuk fel, “robbantsuk ki, bár erre a csökkenő holdas időszak jobb, de ne menjünk neki az ősznek, a betakarításnak úgy, hogy nem nézzük át. Írjunk listát arról, mit kell beszerezni, tervezzük, szervezzük meg a télire valót. Alkalmas még a nap a jövő tervezésére távlatokban, de nem túl részletekbe menően.
Szombat délután (1421) átlép a növő hold a szigorúbb Bakba – ami a térdet, ízületeket érinti testi szinten. Most kerüljük a csonttörő mutatványokat, extrém sportokat (rafting, bunjee jumping, gördeszka, motor stb. ami kicsit is veszélyesebb annál, hogy sétálunk egyet – inkább futással, focival se terheljük a lábunkat.) Bőrápolás krémekkel, kozmetikai masszázs, testmasszázs most szóba jöhet, vagy iszappakolás, sós fürdő, körmök ápolása is. Ha fájnak az ízületeink, borogassuk, tervezett műtétekre az egész hónap alkalmatlan lesz egyéb hatások miatt, ezért tényleg csak akkor kerüljön sor bármire, ha elkerülhetetlen – az életmentő műtét felülírja a terveket. Legyünk óvatosak a sós ételekkel, de most ideje lehet vitaminkúra elkezdésének, a testünk táplálásának. Alkalmas nap az elmélyülésre, komoly gondolatokra, beszélgetésekre, meditációra, olvasgatásra, pénzügyeink áttekintésére, határidőnaplónkkal való foglalkozásra: előre tekintés, a hét, hónap tervezése hasznos időtöltés lehet erre a napra. Most tervezhetünk már részletesebben is, ha látjuk előre a hetet, hónapot, de legfeljebb az év hátralevő részét.
További tippek a hétre a napi listákban:
Október 24, Hétfő Salamon, Az ENSZ világnapja, Az origami világnapja
AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRAK NAPJA, október negyedik hétfője
növő hold, Mérleg leszálló hold levegő elem
ajánlott:
egészség, életmód: immunerősítés, vese, hólyag támogatása, táplálása, szauna, erős fényvédelem, hidratálás, művészetek, kultúra, hagyományőrző programok, gyengdség, tapintat;
otthon: szellőztetés, könnyű takarítás, ha nincs jobb alkalom, saját imázs tervezése, díszítések, kozmetika;
munkában: partnerek látogatása, kapcsolattartás, meeting, közös programok, céges kulturális programok, közösségi média, könyvbemutató, premier előadások, prezentációk, kreatív meetingek
nem ajánlott: veszekedés, vita, komoly döntések, locsolás
Október 25, Kedd Blanka, Bianka A Fejlődésről való tájékoztatás világnapja
Újhold a Skorpióban 12:48, Skorpió 08:18 leszálló hold víz elem
ajánlott
életmód: pihenés, főleg idegrendszer kímélése; otthon maradni, reuma elleni gyógymódok, mellkas, epe, gyomor, máj gyógyítása gyógynövényekkel, táplálék-kiegészítőkkel, nyugtató hatású teák, teázás, lelki terápiák;
wellness-fitnesz: mellkas, hát izomépítés, masszázs, vizes terápiák, wellness fürdő,
evezés, szemétgyűjtés vízen, vízparton;
otthon és a kertben: növények tápoldattal való locsolása, trágyázás, fűnyírás, házimunka legfeljebb csak sepregetés, portörlés, ha nincs jobb alkalom, főzés: könnyű, gyomorkímélő ételek; családi kikapcsolódás, meditáció, lelkizős beszélgetések;
munkában: home office lehetőséget használjuk ki, ha van, vagy korán menjünk haza, ha munkarend engedi, elmélyülést igénylő munkák vagy szociális munka, feladatok
nem ajánlott: idegi túlterhelés, túl sok szénhidrát, tészták, mellkas, epe, gyomor, máj műtétje, mellkas és a hát felső szakasz erős terhelését kerülni kell, mérgező szerek (alkohol főleg), hajvágás, hajmosás ; konzerválás, metszés
Október 26., Szerda Dömötör, Amanda, Armand
növő hold, Skorpió leszálló hold víz elem

Október 27, Csütörtök Szabina, Szabrina
növő hold, Skorpió/Nyilas 11:54 leszálló hold víz elem
délelőtt ajánlott:
életmód: pihenés, főleg idegrendszer kímélése; otthon maradni, reuma elleni gyógymódok, mellkas, epe, gyomor, máj gyógyítása gyógynövényekkel, táplálék-kiegészítőkkel, nyugtató hatású teák, teázás, lelki terápiák; wellness-fitnesz: mellkas, hát izomépítés, masszázs, vizes terápiák, wellness fürdő,
evezés, szemétgyűjtés vízen, vízparton;
otthon és a kertben: növények tápoldattal való locsolása, trágyázás, fűnyírás, házimunka legfeljebb csak sepregetés, portörlés, ha nincs jobb alkalom, főzés: könnyű, gyomorkímélő ételek; családi kikapcsolódás, meditáció, lelkizős beszélgetések;
munkában: home office lehetőséget használjuk ki, ha van, vagy korán menjünk haza, ha munkarend engedi, elmélyülést igénylő munkák vagy szociális munka, feladatok
nem ajánlott: idegi túlterhelés, túl sok szénhidrát, tészták, mellkas, epe, gyomor, máj műtétje, mellkas és a hát felső szakasz erős terhelését kerülni kell, mérgező szerek (alkohol főleg), hajvágás, hajmosás ; konzerválás, metszés
délután ajánlott:
életmód: lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, folyadékpótlás – mértékkel, visszerek ápolás krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása, jövő tervezése, összeköttetések, adakozás, nagyratörő tervek, új olvasnivalók beszerzése, könyvtár,
háztartásban: könnyű takarítás, tartósítás, vásárlás; kertben: magasra növő zöldségek, növények ültetése
nem ajánlott: nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni (a gyom gyorsan magasra nő), salátát ültetni
Október 28, Péntek Simon, Szimonetta, Szimóna, Takarékossági világnap
növő hold, Nyilas leszálló hold tűz elem
ajánlott:
életmód: lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, folyadékpótlás – mértékkel, visszerek ápolás krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása, jövő tervezése, összeköttetések, adakozás, nagyratörő tervek, új olvasnivalók beszerzése, könyvtár,
háztartásban: könnyű takarítás, tartósítás, vásárlás; kertben: magasra növő zöldségek, növények ültetése
nem ajánlott: nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni (a gyom gyorsan magasra nő), salátát ültetni
Október 29, Szombat Nárcisz
növő hold, Nyilas/Bak 14:21 leszálló hold tűz /föld elem
délutánig ajánlott:
életmód: lábak edzése, erősítése, főleg comb, érzékszervek támogatása, pihentetése, könnyű, lassú mozgás, könnyű kirándulás, folyadékpótlás – mértékkel, visszerek ápolás krémmel, láb masszázsa, lazítás, görcsök oldása, jövő tervezése, összeköttetések, adakozás, nagyratörő tervek, új olvasnivalók beszerzése, könyvtár,
háztartásban: könnyű takarítás, tartósítás, vásárlás; kertben: magasra növő zöldségek, növények ültetése
nem ajánlott: nehéz hegyi túrák, lábak túlterhelése, megerőltető mozgás, főleg gyerekekkel, visszér, belek, medence tájék műtétje főleg, de egyébként más se, kapálni, gyomlálni (a gyom gyorsan magasra nő), salátát ültetni
délután ajánlott:
életmód: bőrápolás, bőrradír, manikűr, pedikűr, kozmetika, testápolás, hidratáló ápolás, körmök ápolása, csontok, ízületek, főleg a térd kímélése, borogatása, sószegény étrend, mély, komoly gondolatok, meditáció, pihenés; hivatalos ügyek intézése, átnézése, számvetések készítése; határidők beírása naplóba, részletes tervezés
nem ajánlott: metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés, metszés, műtétek, főleg térd, ízületek, csontokat megerőltető edzés
Október 30, Vasárnap Alfonz, Zenóbia, TAKARÉKOSSÁGI VILÁGNAP
növő hold, Bak leszálló hold föld elem
Hajnalban 02:00-ról 03:00-ra állítjuk át az órát!