
Holdnaptár – 2021 52. hét
2021 december 20-26.
A héten a Hold a csökkenő Ráktól a Mérlegig halad.
A héten a hold végig csökken. Élettani, valamint a hangulatra és a környezetre gyakorolt hatásai is ennek megfelelően a csökkenésről, fogyásról, csökkentésről, elengedésről szólnak. Számos más hatás is ér bennünket, de talán a Hold van legközelebb, a héten már enyhülnek az egyéb, stresszes hatások. Belépünk a Karácsony hetébe és a hét végén már Karácsony. A hét elején a hold helyzete segít a készülődésben a háziasszonyoknak és házigazdáknak. A csökkenő holdban a Rák és az Oroszlán holdban ripsz-ropsz késze lehetünk a készülődéssel, az ünnepnapokon pedig a Szűz hold nyugod, valóban megszentelt napokat élhetünk meg.
Hétfőn a már csökkenő hold olytatja újtját a vizes Rákban kedd éjjelig (22:53). Jól eshet egy otthon maradós családias időtöltés – ha tehetjük. A gyerekeknek ez még nem téli szünet, de ha van lehetőségünk főzöcskézzük, vagy este filmet nézhetünk és közös programokat csinálhatunk, vagy akár egyedül bekuckózhatunk. Vigyázzunk, hogy olyan ételeket fogyasszunk, mely kíméli az epét, gyomrot, májat, ezen kívül ideje van most a lelkieknek, meditációnak. Vegyünk egy nyugtató fürdőt vagy menjünk ki vízpartra. Túl sok folyadékot ne igyunk, bár csökken a hold. Használjuk ki a víz megtisztító erejét. Azért vigyázzunk a víz-lábnyomunkra és vigyázzunk az élő vizekre! A Rák jegyben járó holdnál az érzelmek felfokozódhatnak, vigyázzunk a mérgekkel (alkohol egyéb mérgező szerek), mert a vizes jegyekben minden erősebben hat és a Rákban a gyomrot, májat, epét terheli. Vigyázat az előkarácsonyi bulikkal. A hajmosást hagyjuk inkább az Oroszlán hold idejére, de vizes wellness nap azért belefér.
December 21-én. kedden éjjel (22:53) az Oroszlánba lép a hold és december 23., péntek reggelig (09:24) ebben a tüzes jegyben halad. Igénybe veheti a keringést és a szívet. Mozogjunk és fogyasszunk elég folyadékot, mert a csökkenő holdban járó tüzes Oroszlán holdnál kiszáradhatunk. Menjünk kicsit levegőre és szellőztessünk ki. A szokásosnál merészebbek, vakmerőbbek lehetünk, de ezért ne vigyük túlzásba, kerüljük a hatalmi harcokat, kakaskodást az utolsó napokban. Média kampány megvalósításra alkalmas időszak. vegyünk fel reklám filmet, posztoljunk a közösségi médiában, kívánjunk mindenkinek kellemes ünnepeket. Kitüntetések, dicsőség, nyereség ünneplésére alkalmas nap lehet, de esetenkét büntetésre is, ha elszalad velünk a ló… Hatalmi szervekkel, felettesekkel ne húzzunk ujjat. Ezen kívül otthon imára, meditációra is szánhatunk időt.
Egy határozott hajnyírás, bátor frizura választás most időszerű lehet. Ha Oroszlán jegyben – csökkenő holdnál megyünk fodrához, megerősíti a „sörényünket”, de a dauert most hagyjuk ki, mert nagyon begöndörödhet a hajunk (ha még egyáltalán valaki csinál ilyet…). Ha nem is fodrásznál, de ma mindenképp ajánlatos a haj ápolása az ünnepek előtt és nagytakarításra is sort keríthetünk, ha eddig nem sikerült. 22-én szerán már elkezdődik a téli szünet a gyerekeknek és a szülőknek, akik tehetik, hogy otthon legyenek velük. Az ünnepek előtti készülődésre kiváló napok. Intézzünk el mindent, amit lehet. Akár a fát is eldíszíthetjük már előre, így 24-én már “csak” a főzöcske marad és az utolsó simítások.Az Oroszlán jegyben a díszítés jobban megy. Akinek beleér, egy üünnepi koncertre vagy színi előadásra is elmehet ezeken a napokon, remek élményben lehet része.
December 24-én pénteken reggel (09:24) a hold átlép a Szűz jegybe. és 26-án, vasárnap délután vált csak jegyet újra (17:23). Alkalmas lehet az utolsó simításokra, gyors ünnepi rendrakásra, hajmosásra, csendes ünneplésre, készülődésre, imára elvonulásra. Szenteste és karácsony két napján bensőséges, csendes napokat tölthetünk együtt a szűk családdal, de aki teheti, a rokonlátogatást halassza inkább a két ünnep közötti napokra, mert a Mérleg hold alkalmasabb a közösségi ünnepekre, szórakozásra, társaságra. Mindenesetre vigyázzunk a gyomrunkra, a bélrendszerre, ne terheljük túl nehéz ebéddel, dőzsöléssel, ünnep ide vagy oda. Gyökérzöldségek most jól hasznosulnak (burgonya, répa, cékla, retek, stb.) Jó alternatíva lehet a halleves helyett – ha valaki nem annyira kedveli: zellerkrémleves, burgonykrémleves pirított hagymával, vegyes saláta, cékla a második fogáshoz.
December 26-án, Karácsony 2. napján este átlép a hold a csökkenő Mérlegbe (17:23). Esti vagy délutáni családlátogatás jó hangulatban telhet, könnyedebb a hangulat. Ha el nem is megyünk senkihez még felhívhatjuk azokat, akihez nem jutottunk el személyesen.
További tippek a hétre a napi listákban:
December 20, Hétfő Teofil
csökkenő hold, Rák leszálló víz elem
ajánlott
egészség, életmód: epe, máj, gyomor tisztítása gyógynövényekkel, idegrendszer védelme, lelkiek, mellkas masszázsa, légző gyakorlatok (mellkas tisztítása), könnyű ételek, böjt, szauna; lelkiek: belső ösvények kutatása, meditáció, ima, otthoni programok, mély érzelmek, áldozatot hozni;
háztartásban, otthon: lemosás, felmosás, locsolás, főzés, otthonrendezés, díszítés, vásárlás, növényápolás;
nem ajánlott: hajvágás, hajmosás, alkohol vagy bármilyen mérgező dolog (duplán), puffasztó ételek, rossz szénhidrátok, nyugtalanságot okozó dolgok, hosszú szellőztetés, lakkozás, festés, elvermelés, konzerválás
December 21, Kedd Tamás
csökkenő hold, Rák/ Oroszlán 22:53 leszálló hold víz/tűz elem
ajánlott
egészség, életmód: epe, máj, gyomor tisztítása gyógynövényekkel, idegrendszer védelme, lelkiek, mellkas masszázsa, légző gyakorlatok (mellkas tisztítása), könnyű ételek, böjt, szauna; lelkiek: belső ösvények kutatása, meditáció, ima, otthoni programok, mély érzelmek, áldozatot hozni;
háztartásban, otthon: lemosás, felmosás, locsolás, főzés, otthonrendezés, díszítés, vásárlás, növényápolás;
nem ajánlott: hajvágás, hajmosás, alkohol vagy bármilyen mérgező dolog (duplán), puffasztó ételek, rossz szénhidrátok, nyugtalanságot okozó dolgok, hosszú szellőztetés, lakkozás, festés, elvermelés, konzerválás
Az este 22:53 utáni hatásokat lásd a következő napnál
December 22., Szerda Zénó
csökkenő hold, Oroszlán leszálló hold tűz elem
ajánlott:
egészség, életmód: szív, hát, vérkeringés kímélése, táplálása, emésztés erősítése, elegendő de nem sok folyadék, nyugtató teák, könnyű túra, edzés, jóga, tai chi, chi kung, hajápolás, balzsam;
otthon, szabadidő: szívcsakra és napfonat csakra meditációk, fa mandala, Életfa ábrázolások festése, rajzolása stb., ima; apás programok, bátorságot igénylő sportok, kalandpark, játszóház, családi fotózás, természetjárás, ünnepi készülődés, díszítés;
munkahelyen: önismereti tréning, munkahelyi ünnep, kinevezések, kockázatkezelés, határozottság, bátorság, impulzivitás, saját szerepek átgondolása, önismeret, befelé fordulás, laza nap, akadályokat könnyű legyőzni, határok elmosódása, vezetői meeting, csapatépítés egy kalandparkban; élettervezés, média szereplések, média tervezés
Nem ajánlott: keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, hosszú utazás, dauer, hatalom fitogtatás
December 23, Csütörtök Viktória
csökkenő hold, Oroszlán leszálló tűz elem
ajánlott:
egészség, életmód: szív, hát, vérkeringés kímélése, táplálása, emésztés erősítése, elegendő de nem sok folyadék, nyugtató teák, könnyű túra, edzés, jóga, tai chi, chi kung, hajápolás, balzsam;
otthon, szabadidő: szívcsakra és napfonat csakra meditációk, fa mandala, Életfa ábrázolások festése, rajzolása stb., ima; apás programok, bátorságot igénylő sportok, kalandpark, játszóház, családi fotózás, természetjárás;
munkahelyen: önismereti tréning, kinevezések, kockázatkezelés, határozottság, bátorság, impulzivitás, saját szerepek átgondolása, önismeret, befelé fordulás, laza nap, akadályokat könnyű legyőzni, határok elmosódása, vezetői meeting, csapatépítés egy kalandparkban; élettervezés, média szereplések, média tervezés
Nem ajánlott: keringés, szív, emésztő rendszer terhelése, műtétje, hosszú utazás, dauer, hatalom fitogtatás
December 24., Péntek Szenteste, Ádám Éva
csökkenő hold, Szűz 09:24 leszálló hold öld elem
ajánlott:
egészség, életmód: emésztés, idegek, lép, hasnyálmirigy, vér táplálása, vérképzés támogatása táplálék-kiegészítőkkel, egészséges életmód programok, könnyű ételek, lassú, könnyed mozgás, has edzése, haj táplálása, ápolása, dauer, festés;
háztartásban: rendrakás, növények ápolása, ültetése – pl földlabdás fenyőfa cserépbe ültetése, táplálása;
ünnepi készülődés, főzés, utolsó simítások
Otthon: ünneplés, könnyű vacsora, célokon való meditálás, olvasás;
Nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek
December 25, Szombat Karácsony, Eugénia
csökkenő hold, Szűz leszálló hold föld elem
ajánlott:
életmód, egészség: tiszító teák, epe tea, csalán tea, könnyű ételek, gyökérzöldségek fogyasztása, epe, gyomor, máj kímélése, lassú, könnyed mozgás, új életmód, melegen öltözni; hajmosás,
lelkiekben: elengedés minden szinten, meditáció, ima;
háztartásban: rendrakás, pipere takarítás (aprólékos, mindenre kiterjedő takarítás), tértisztítás;
kertben és bent: növények ápolása, ültetése, táplálása;
programok: művészetek (zene hallgatás, festegetés, rajzolás, művészetek élvezete), kreatív programok, olvasás, hangverseny (akár online); ünneplés családi körben – mosttalán az sem annyira érzi a magányt, aki egyedül van (a Szűz a Remete archetípusa, az elvonulást kedveli, nem bánja).
nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek, virágok locsolása, csípő, vese, hólyag műtét
December 26, Vasárnap Karácsony, István
csökkenő hold, Szűz/Mérleg leszálló hold föld/levegő elem
délelőtt ajánlott:
életmód, egészség: tiszító teák, epe tea, csalán tea, könnyű ételek, gyökérzöldségek fogyasztása, epe, gyomor, máj kímélése, lassú, könnyed mozgás, új életmód, melegen öltözni; hajmosás,
lelkiekben: elengedés minden szinten, meditáció, ima;
háztartásban: rendrakás, pipere takarítás (aprólékos, mindenre kiterjedő takarítás), tértisztítás;
kertben és bent: növények ápolása, ültetése, táplálása;
programok: művészetek (zene hallgatás, festegetés, rajzolás, művészetek élvezete), kreatív programok, olvasás, hangverseny (akár online); ünneplés családi körben – mosttalán az sem annyira érzi a magányt, aki egyedül van (a Szűz a Remete archetípusa, az elvonulást kedveli, nem bánja).
nem ajánlott: befőzés, raktározás, elrakás, nehéz, zsíros ételek fogyasztása, műtétek, virágok locsolása, csípő, vese, hólyag műtét
délután ajánlott:
életmód,egészség: immunerősítés, vese, hólyag támogatása, táplálása, erős fényvédelem, hidratálás, művészetek, kultúra, gyengésség, tapintat, szellőztetés, könnyű takarítás, ha nincs jobb alkalom, saját imázs tervezése, kozmetika, esetleg virágok ültetése; rokon látogatás, beszélgetés, nagyobb családi, rokoni találkozó, szórakozás, ünneplés
nem ajánlott: veszekedés, vita, komoly döntések, locsolás