újhold
A Hold,  Életmód

Hold ciklusai 4. – Az Újhold hatásai (tippekkel)

Az újhold, amikor szinte semmi sem látszik a Holdból az égen, kevésbé érezhetően hat ránk, mint a Holdtölte, mégis érdemes figyelmet szentelni ennek az energiának.

Az Újholdat egy időben „holt hold”-nak is nevezték, mert ilyenkor a Föld felől nézve csak a sötét oldalát mutatja felénk, ezért nem látható. Fontos megfigyelés azonban, hogy újholdkor 2-3 éjszakán át ugyanazon csillagképi háttér előtt, így ugyanabban az állatövi jegyben áll vagy eggyel előtte, vagy utána, mint a Nap. Ilyenkor van a legközelebb a Naphoz, és szinte egy vonalba kerül a Hold, a Nap és a Föld. Az újholdat általában fekete koronggal jelzik.

Hatás éppen ellentétes a holdtöltével, minden elenged, kienged, kiárad ezért ilyenkor a böjt könnyű és nagyon hatásos. A testet könnyen meg tudjuk szabadítani a mérgektől.

Ugyanígy, könnyebb a rossz szokásoktól is megválni ebben az időszakban, vagy új dolgokba kezdeni, életmódot váltani, elengedni valamit vagy valakit.
Ha régóta tervezünk költözést vagy lomtalanítást, érdemes a felesleget újholdkor kitenni, elvinni a háztól, mert könnyebben fogjuk megélni az elengedésüket, mint máskor.

Újhold a jegyekben

Tüzes jegyekben (Kos, Oroszlán, Nyilas) az életmódváltás és az adott jegyekkel kapcsolatban álló tulajdonságok, szokások elengedése könnyebb. Legfőképpen a Kos jegye alkalmas az életmódváltásra, bárminek az újrakezdésére, vagy valamilyen új szokás bevezetésére, régi, rossz szokás leküzdésére, mert eleve az újrakezdésről szól. Ha eddig nehezen ment mondjuk a testmozgást elkezdeni vagy újra lendületbe jönni, tavasszal, Kos újhold idején könnyebben fog menni, de az Oroszlán és a Nyilas is segíthet valamennyire (Nyár végén vagy a téli ünnepek előtt, advent idején sem árt visszafogni magunkat és böjtölni kicsit, ha belegondolunk.) Oroszlán újholdnál érdemes levágatni a hajunkat – egészségesebb és szebb lesz tőle.

Az Oroszlán újhold segíthet feladni a büszkeségünket és esetleg a lustaságot, elmosni a határokat, leküzdeni akadályokat, kockázatot vállalni, határozottabbá és bátrabbá válni, ha eddig nem ment.

 A Nyilas újhold segítet ellazulni, nagyvonalúbbá válni, nagyobb lépésekben haladni vagy új összeköttetéseket létrehozni, esetleg felfrissíteni barátságokat – netán éppen elengedni a régi, nem működő dolgokat.

A Levegő jegyekben (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) újholdkor könnyebb a nagytakarítás, lomtalanítás és akár egy tértisztításba (energetikai tisztítás) is belefoghatunk.

Fizikai test és táplálkozás terén könnyebb a zsíros, nehéz ételekről lemondani és többet kimozdulni, szabad levegőn lenni. A tüdőnket kitisztítani, netán a dohányzásról leszokni. Esetleg futni, kerékpározni, kardio edzésekbe belevágni.
Általában könnyebb a szellemi kihívásoknak megfelelni és barátkozni, kimondani vagy kiírni magunkból dolgokat, viszont inkább a könnyedebb, baráti csevegéseknek kedvez, mit a mélyebb vagy lelkizős beszélgetéseknek. Könnyebb felhívni valakit, akivel már rég beszéltünk. Ez utóbbi legjobb Ikrek újholdnál.
Míg kulturális tevékenységekbe vagy művészetekbe belefogni a Mérleg újholdnál.

Általában a lelki béklyók feladása a legkönnyebb Vízöntő újholdkor.

Az összes tüzes és levegős jegyen érdemes alaposan kiszellőztetni, ágyneműt, matracot is kitenni, ha az időjárás engedi és bármiféle felújításba belefogni. A Kos lendületesebbé teszi a munkát, a többi jegy könnyebbé. Szezonváltási teendőket is ilyenkor jó elvégezni. Kamrát, pincét, tárolókat jól kitakarítani, kiszellőztetni, kirakni a felesleges dolgokat.

Föld jegyekben (Bika, Szűz, Bak) a körmök, bőr, haj tisztítása, karbantartása szezonváláskor a bőr, műbőr lábbeli és táska ápolása is legjobb ilyenkor, mielőtt eltesszük. Szűz holdnál a hajvágás és hajápolás is hatékony.

Rendre való rászokás, pedánsabbá válás talán a Szűz újholdnál legsikeresebb, de a Bak újhold is támogatja.
Anyagi, pénzügyi rossz szokások elengedése ilyenkor sikeresebb lehet, takarékoskodás megkezdése (ezután a hold nőni fog, így a gyűjtés könnyebb lesz). Anyagi helyzetünk áttekintésére, felülvizsgálatára és rendezésére is alkalmas.

A mély, komoly baráti beszélgetésekre a Bak hold a legjobb, Szűz holdnál pedig szintén elengedhetjük a már nehézzé vált kapcsolatainkat. Logikus és megfontolt érveléssel, kevesebb drámával és könnyebben fog menni, mint máskor, vagy legalább tisztábban fogunk látni.
Bika holdnál viszont talán még újhold idején sem érdemes barátság felbontását kezdeményezni, viszont reálisabban átgondolhatjuk és felülvizsgálhatjuk, hogy hosszú távon érdemes-e még ragaszkodnunk.

A földies jegyek a kerti munkákban is hasznosak lehetnek.

Vizes jegyekben (Rák, Skorpió, Halak) talán az intimitás működhet a legjobban. Egy kapcsolat elkezdése, lelkiek elengedése az, ami ilyenkor a legjobban működhet. Első együttlétet egy új kapcsolatban, vagy általában a lgelsőt talán ilyenkor a legkönnyebb megélni – főleg Skorpióban és a Halakban.
Lemosás, mosás, felmosás, locsolás otthon jól működik – kevesebb tisztítószer fogy.

Letölthető Holsdnaptár 2020  

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás