Életmód

Várandósság félelmek és háborgatás nélkül – 35 felett is? – 4. rész

Reális veszélyek és mítoszok

A várandósság előtt és annak folyamán rendszeresen ijesztgetnek bennünket vélt vagy valós bajokkal. Rengeteg a mítosz, a tévhit is, de persze vannak valóban megfontolandó és kerülendő dolgok is – nem csak 35 felett és nem csak akkor, ha veszélyeztetettnek nyilvánít az orvos, sőt, lehet, hogy akkor se tennéd, ha épp nem vagy várandós. De ezek többnyire ésszerűen belátható korlátok. Ezen túl viszont gyakran inkább alaptalan félelmeken alapuló önkorlátozás minden, amit nem mersz megtenni.  A legtöbb mítosz talán az életmódot: mozgást és táplálkozást övezi.

free-food-vouchersAz előző részben kiveséztük, mivel tartanak bennünket gyakran félelemben mások, nem túl tisztességesen és legtöbbször feleslegesen és mi az, amitől a mai hazai kismamáknak nem kell tartaniuk. Szóval, ha eddig relatíve egészségesen éltél, vagy netán kiemelkedően bio-öko életmód szerint évek óta, sportoltál évekig, netán most is, akkor rendkívül jó esélyeid vannak egy egészséges lurkóra, aki rendkívül szerencsés, hogy ilyen szuper mamija lesz! De még akkor sem feltétlenül kell paráznod, ha eddig néha engedtél a gyorséttermek és egyéb életmódbeli „bűnök” csábításának, feltéve, hogy nem vagy javíthatatlan drogos vagy alkoholista vagy láncdohányos. A méhen belüli élet rendkívül alkalmazkodó-képes és biztos lehetsz benne, hogy biztosítja magának a táplálékot, ha másképp nem, hát tőled vonja el. Így nincs más dolgod, mint jól táplálkozni, eleget aludni és nem aggodalmaskodni hülyeségek miatt.

Ha a gyerkőc természetesen fogant és megmaradt, jók az életjelei, akkor valószínűleg jól van. Gondolj bele, hogy néhányan cukorbetegség és más betegségek ellenére is képesek egészséges gyermeknek életet adni. Még ha mesterséges megtermékenyítéssel vagy inszeminációval (a spermát a természetes vagy hormonokkal többé-kevésbé megtámogatott ciklusban „belövik” a méhbe, közvetlenül az érett petesejthez) fogant, de megtapadt és növekszik akkor már jó eséllyel rendben van. A rutinvizsgálatok során úgyis sok minden kiderül, de ha azoknak jók az eredményei, akkor megnyugodhatsz. Ha kb. a 20. hétig a genetikai UH és vagy kombinált /integrált teszt eredményeid jók, akkor végképp, mondjon bárki, bármit.

Nem kell feleslegesen korlátoznod magad. Egyszerűen vigyázz magatokra és nyugi – még ha nem is olyan könnyű nyugodtnak maradni. Ilyenkor az ember lánya eleve érzékenyebb mindenre, tombolnak a hormonok, de ha te magad nem teszed ki magatokat tényleges veszélynek, akkor azok matematikai esélye nem lesz nagyobb, mint bármely más földi halandó életében. Van azonban néhány dolog, ami valóban megfontolandó az életmód terén.

Sport, mozgás

724623_23026487Ez egyáltalán nem tilos, de lehetőleg ne most akard megmászni a Himaláját, ne most kezdj el bunjee-jumping-olni, vadvízi evezést vagy toronyugrást, sárkányrepülőzést, rally autózást és hasonlókat gyakorolni. A rizikósabb sportágak terén ne most akard megvalósítani önmagadat, ezeket ráérsz később is kipróbálni, ha eddig nem tetted – bár a családod érdekében talán már inkább ejted ezeket a későbbiekben is. Végtére is, ha már életet adsz egy gyereknek, miért kockáztatnád, hogy kitöröd a nyakadat? Csendesebb vizeken és szárazföldön azonban te is jól érezheted magad. Alapvetően még egy kis sport sem fog ártani, ha nem nagyon megerőltető. Könnyű torna, egy könnyed táncos koreográfia vagy zumba – de lehetőleg nem step aerobic – vagy jóga, tai chi valószínűleg nem fog ártani. A súlyemelést és a hasizom erősítést egy időre talán ki kell iktatnod, de 1-2 kilós súlyzóktól, ha korábban is edzettél és jó kondiban vagy, valószínűleg nem lesz nagy bajotok. Végezz annyit, amennyit még bírsz, ha bármi kényelmetlen, vagy fáj, állj le. Mindenki meg fogja érteni. Tájékoztasd az edződet időben az állapotodról és hidd el, figyelmesebb, türelmesebb lesz veled, és tanácsokkal fog ellátni, mit csinálj, mit ne, legalábbis a jó edző biztosan. Járhatsz kimondottan kismamáknak szervezett csoportokba, ha van ilyen a környéken, bár a várandósság elején a kismamás gyakorlatok még nagyon könnyűnek tűnnek majd, ha edzett vagy. Hidd el, a második trimeszter végére már pont jók lesznek.

Buli, drog, alkohol és egyebek

Lehetőleg ne most próbáld pótolni a drogos „utazás” élményeket, ha eddig kihagytad vagy a dohányzást, a féktelen alkoholos bulikat és autós vagy motoros száguldozást sem. Ezek nem éppen kismamának lettek kitalálva. Akkor se, ha eddig éltél ezekkel. Épp  ideje leállni, mert ezekkel valóban veszélyezteted a magzatod fejlődését, épségét. De ha már te is 35 körül jársz, akkor talán felhagytál a legtöbb ilyen veszélyes és káros szokással. Ha dohányzol, még mindig nem késő leállni. De remélem, ezt mondanom se kell. Napi 1 max 2 gyenge kávé vagy 1-2 bögre fekete tea a legtöbbek szerint belefér, ha nem magas a vérnyomásod, – lévén, ezek azért nem kemény drogok. és néha 1-2 korty vörösbor sem fog maradandó károkat okozni, csak ne túl gyakran és ne túl sokat kortyolgasd.

Táplálkozás, élelmiszer-biztonság

1014560_58961767Lehetőleg kerüld a nyers húsokat, nyers tojást, tengeri herkentyűket, a fugut (japán halfajta, amit a sushi-hoz használnak eredetileg, nagy körültekintést igényel az elkészítése, mert egy része mérgező), és akár a kezeletlen házi tejet is, ha nem vagy hozzászokva, vagy más „kockázatos” ételeket (ha kihagytam volna valamit). Figyelj oda a higiéniára – bár arra akkor is, ha nem vagy várandós. Egyes ételekben valóban rejtőzhetnek olyan kórokozók, melyek akkor is ledöntenek a lábadról, ha épp nem vársz babát, de most különösen nem tennének jót. Egy súlyos fertőzés vagy épp a kezelésük valóban maradandó károkat is okozhat a magzatnak. Egyes ételekről tehát jobb lemondani utódunk érdekében, még ha egyébként szeretjük is. Legyen minden friss és alaposan megtisztított, amit elfogyasztasz. Ez utóbbi persze akkor is érvényes, ha épp nem vagy várandós. Ha valaminek már nem jó a szaga, vagy az állaga, nem friss, inkább ne edd meg. Nem éri meg kockáztatni, most meg pláne nem.

A gyorséttermek menüje sem feltétlenül a legalkalmasabb táplálék, de ha néha becsúszik ilyesmi, azért talán nem katasztrófa – bár, ha engem kérdezel, akkor nem várandósan se éppen ideális táplálék. Gondold meg! Olvasd el a Megetetett társadalom című könyvet és szerintem egy életre átértékeled a gyorséttermek kínálatát. Na jó, néha 1-1 pizza megbocsátható a jobb fajtából, de a hambit és a több i műkaját felejtsd el, ha lehet, legalább egy időre. A szénsavas üdítők többsége se éppen mennyei manna, se várandósnak, se nem várandósnak, de ha 1-2 pohárral megiszol, attól még nem történik katasztrófa, valószínűleg.

Ami a lejárt szavatosságú vagy lejárat közeli ételeket illeti: a száraz árun többsége csupán veszít az élvezeti értékéből, legtöbbször, de aminek van valamennyi nedvességtartalma, azt alaposan vizsgáld meg, nehogy penészes, vagy romlott legyen. Minél magasabb a nedvességtartalma egy ételnek, a csomagolás ellenére, annál könnyebben romlik meg. Ezekkel inkább ne most kísérletezz. Kismamaként talán néha előnyös, hogy sokunknak a szaglása akár extrém módon is javulhat, kiélesedhet, főleg az első három hónapban. Nekem a kutyánkat is majdnem megszégyenítő szaglásom volt hetekig. Elképzelhető, hogy sok ételt eleve nem is kívánsz, vagy hamarabb megérzed a kellemetlen mellékízeket és esetleg a szervezeted mindjárt hányással is válaszol a kellemetlen ingerekre. Én mondom, inkább az étel jöjjön ki, mint a mentő… Ami nem esik jól, ne edd meg. Ha kívánós vagy, akkor viszont egyszerűen figyelj a fentiekre, egyébként edd, ami jól esik. A szervezeted tudni fogja, mire van szükséged. Néha egy kis keksz, ropi is belefér, amikor ég a gyomrod, émelyegsz. Tapasztald ki, mi jó, mi nem, a biztonsági tippek betartásával.

Gyógynövények, gyógyszerek, vitaminok, ásványok

Még egyes gyógynövények és a legtöbb gyógyhatású készítmények, gyógyszer szedését érdemes megfontolni. Olvasd el mindig a tájékoztatóban, hogy kismamák és szoptatós anyák számára nem ellenjavallt-e a szedésük. Vannak gyógynövények, melyek valóban, akár vetélést is okozhatnak. Ha bizonytalan vagy, nézz körül a házipatikáról szóló könyvekben, gyógynövényes könyvekben, vagy kérdezz meg egy szakértőt. Ne feledd, hogy egyes gyógyszereknek is gyógynövények az alapanyagai. Tehát attól, hogy nem gyógyszerek, még óvatosan bánj velük. A legtöbb patikus véleményét is kikérheted, mit szedhetsz be. Eleve olyan készítményeket fognak ajánlani, amit biztonsággal használhatsz vagy fordulj homeopátiás orvoshoz, természetgyógyászhoz. Ha még akkor szedtél be valamit, amikor nem is tudtad, hogy várandós vagy, ne aggódj, 1-2 fájdalomcsillapító valószínűleg nem ártott annyira, ha nem marokszám szedted. Ha kiderül a várandósság, de szedsz valamit rendszeresen, azonnal tájékozódj és ha kell, állj le  a szerrel, fordulj orvoshoz. Valószínűleg lesz biztonságos alternatíva, ha kell.
A várandósoknak szánt vitamin komplexekről megoszlanak  a vélemények, szerintem konkrétan feleslegesek. Kezdetekben a folsav hasznos lehet, és a B6 vitamin hányás ellen, magnézium, kalcium is, de érdemes körülnézni, milyen ételekben van több ezekből. Vérszegénység esetén – vérminta alapján – vasat írhat az orvos, vagy jodidot rendelhet pajzsmirigy elégtelenség esetén.

Hús nélkül is végig lehet csinálni – egészségesen

Akkor se aggódj, ha vega vagy akár vegán vagy. Ha változatos és kiegyensúlyozott az étrended, akkor biztosan lesz elég tápanyag mindkettőtök számára, de ha nincs is, legfeljebb te szenvedsz majd hiányt, de szerintem nem fogsz. A legtöbb vega és vegán ismerősöm messze tudatosabban és változatosabban táplálkozik, mint sok húsevő ismerősöm és a leleteik mindvégig kiválóak voltak a várandósság alatt, gyermekük pedig erősen és egészségesen jött a világra. A magzatod biztosítja magának a kellő tápanyagot, akár úgy is, hogy elszívja előled. Attól, hogy valaki nem eszik húst, lehet erős és egészséges utódja. Ún. „vegyes” étrend mellett is lehet valaki tápanyaghiányos, ha nem eszik megfelelően tápláló ételeket, csak üres kalóriát. Ha valaki netán azzal vádolna, hogy ezzel veszélyezteted a gyermekedet, nem kell feltétlenül figyelned rá. Nyilván te tudod, mit eszel meg, és ha jól érzed magad, gyermeked rendben fejlődik a méhben, akkor valószínűleg rendben is van. Ez a riogatás sokkal inkább tájékozatlanságból és egyéni félelmekből fakad, mint valós tényeken alapul a legtöbb esetben. Biztos akadnak majd páran, akik ellátnak majd „jótanácsokkal”, de ezeket csomagold el és hagyd ott valahol az agyad egyik szegletében. Senki más nem tudhatja olyan jól, mi jó neked, mint te magad, ha kellőkképpen tájékozottan, körültekintően és tudatosan táplálkozol és hallgatsz a szervezeted szavára. Ha kívánod a húst egyed, ha nem, hát ne erőltesd feltétlenül, hanem pótold mással.

Ha nem teszed ki magadat és magzatodat szándékosan vagy felelőtlenségből valós és tényleges veszélynek, akkor nagy valószínűséggel semmi okod aggódni.

Folyt köv.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás