Toljuk ki a Kilövés Napját! – Te mit vállalsz? |

Toljuk ki a Kilövés Napját! – Te mit vállalsz?

Te mit vállalsz, hogy kisebb legyen az ökolábnyomod és később legyen a Nemzeti Túllövés Napunk?

Idén augusztus 2-án volt a globális Ökológiai Túllövés Napja, az a nap, ameddig feléltük idén a természet fenntarthatóan előállítható erőforrásait. Azaz öt hónappal az év vége előtt már felfaltuk az éves betevőt! Nem meglepő módon a 70-es évek óta, amióta az emberiség folyamatosan túlfogyaszt, ez a dátum a legkorábbi az összes eddig számított közül.

Érdekes azt is megnézni, hogy mikor lenne a Túllövés Napja, ha a világon mindenki egy átlagos magyar ökolábnyomán élne: előbb vagy később, mint a globális nap? Sajnos, előbb, nekünk a világátlagnál valamennyivel nagyobb a lábnyomunk, így ez a nap július 10-re esett idén.

TullovesNap_vallalasok_GreenDependent_CEEweb_final-1

Végül, kiderítettük azt is, hogy mikor van az ökológiai deficit napja Magyarországon, azaz a Nemzeti Túllövés Napunk itt, a Kárpát-medencében. Az a nap, amikor az ország biokapacitását kimerítjük, vagyis a Magyarországon élők kimerítik az ország területén található ökoszisztémák által erre az évre fenntarthatóan előállított erőforrásmennyiséget (pl. fa, mindenféle élelem, víz) és kimerítik az ökoszisztéma szolgáltatásokat (pl. hulladékok “elnyelése”, víz- és levegőtisztítás, erről bővebben ld. itt). Úgy hozunk létre ökológiai deficitet, hogy például túlhasználjuk erőforrásainkat: túlhalásszuk a folyókat, kimerítjük a termőföldet, újraültetés nélkül kivágjuk az erdőket, több szén-dioxidot bocsátunk ki, mint amennyit az ökoszisztémák Magyarország területén el tudnak nyelni, és több terméket importálunk mint exportálunk. A Nemzeti Túllövés Nap időpontját a Global Footprint Netowork számítja minden évben az ENSZ legutolsó rendelkezésre álló (2013-as) statisztikái alapján. Ez alapján a magyar Nemzeti Túllövés Napja 2017-ben szeptember 22-én lesz: azaz szűk 9 hónap alatt feléljük és elhasználjuk azt, amit erre az évre az ökoszisztémák fenntarthatóan tudnának nyújtani itt, a határainkon belül.

Annak érdekében, hogy ezt a dátumot minél inkább kitoljuk,mindannyian nagyon sok mindent tehetünk, minden kis és nagy lépés számít! A GreenDependent Egyesület és a CEEweb a Biológiai Sokféleségért egyesület közös kampányt indít: tegyünk vállalásokat, hogy minél később legyen a magyar Nemzeti Túllövés Napja! Vállalni sok mindent lehet: néhány dolgot összegyűjtöttünk (ld. lent), ebből mindenki kiválaszthatja az ő életére, életmódjára leginkább illőt vagy élethelyzetében leginkább aktuálisat. És lehet haladni a könnyebbektől a nagyobb kihívást és nagyobb változást igénylők felé!

Azok között, akik az elkövetkező három hét során, szeptember 17-ig tesznek vállalást, annak teljesítését elkezdik és ezt fényképpel dokumentálják is, összesen 4 db, egyenként 5000 Ft-ot érő “zöld” utalványt sorsol ki a GreenDependent és a CEEweb.

A nyertesekről közösen döntenek. A vállalást és a fényképet az info@kislabnyom.hu címre kérjük küldeni. Külön örülünk, ha a vállalásokat és képeket a Kislábnyom és/vagy CEEweb közösségi oldalakon a megfelelő bejegyzés alatt is megjegyzésben megosztják és a #movethedate hashtaggel is csatlakoznak a kampányhoz!

 

További információk, sajtókapcsolat:

GreenDependent Egyesület:

Vadovics Edina

telefon: 20/512 1887

e-mail: info@greendependent.org

honlap: www.greendependent.org

CEEweb a Biológiai Sokféleségért:

Hajdu Klára

telefon: 20/3889 437

e-mail: hajdu@ceeweb.org

honlap: www.ceeweb.org/hu

 

A GreenDependent Egyesület és a CEEweb a Biológiai Sokféleségért csatlakozott

a Global Footprint Network “Earth Overshoot Day” #movethedate kampányhoz:

A kampányt a Greendependent és a CEEweb a Biológiai Sokféleségért egyesület közösen végzi.
A CEEweb munkája az EU pénzügyi támogatásával valósul meg. A támogatók nem felelősek a kampány tartalmáért.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás