Hulladék nélkül,  Térrendezés

Nulla hulladék a házban, lakásban 1.

Az elmúlt héten megvolt a nagy éves lomtalanítás a környéken. Kivételesen ezt az alkalmat a magam részéről kihagytam. Szinte semmi nem volt, amit ki kellene dobni, legalábbis a mi lakásunkból. Örömmel konstatáltam, hogy az elmúlt évben nem termeltünk felesleget. Igazából, ha nagyon szigorúan átnéztünk volna mindent, lett volna biztos pár apróság, de év közben valahogy eltűntek ezek a feleslegek.

Családi házban eltűnik a hulladék?

Persze a család többi tagja (Apa és Anya, akik a földszinten laknak),  megvált néhány régi holmitól, bedöglött, elöregedett mikro, TV, bojlerek. És vittünk pár bedöglött festéket a veszélyes hulladék átvételre, amit a legközelebbi kis téren szerveztek meg.

Mivel családi házban lakunk, a szabályok betartásával a papír és fa hulladék egy részét az apró gallyakkal elégetjük, komposztálunk, szelektíven gyűjtjük a hulladékot és időnként elvisszük valamelyik közeli lerakóhoz. A ruhaféléket, kisebb bútorokat elajándékozzuk, eladományozzuk, elcseréljük, és eleve minden fogyasztási cikkből csak annyit veszünk, amire rövid időn belül szükségünk van. Igazából a legtöbb hulladék valamelyik kategóriába besorolható egy családi házban. A kommunális szemét így jóval kevesebb és az év folyamán folyamatosan kerül ki a házból. Amit lehet, eladunk, elajándékozunk, amint feleslegessé válik, ha még használható.

Csökkentsd a felesleget!

A “valamire még jó lesz” szemléletről az elmúlt években egy-két kedves könyvem leszoktatott: Karen Kingston: Feng Shui, Rend a lelke mindennek, Tértisztítás és feng shui (talán antikváriumban még kapható) és Ulrike Ascher: Mágikus Lomtalanítás c. könyve volt rám nagy hatással. És persze sok más könyv, úgy általában a Feng Shuival kapcsolatos irodalom. Kipróbáltam pár trükköt és bevált. Maga a lomtalanítás, a feleslegtől való megválás felszabadító élménye győzött meg arról, hogy mennyire jó dolog. Amikor az ember rendet tesz maga körül, átrendez dolgokat, észreveszi, hogy utána másképp, olajozottabban mennek a dolgok. Olykor egy nagyobb válogatás alatt lehet, hogy nagy felfordulás keletkezik, aztán minden valahogy új helyre kerül. Kitörhetünk a megszokásokból, a szürkeségből, felfrissülünk, magunkkal és másokkal is jót tehetünk. Ahhoz, hogy valami újat vonzzunk be, rendszerint meg kell válnunk valamitől.

Ennek az ellenkezője is igaz. A befejezetlen dolgok, haszontalan tárgyak, be nem teljesült álmok tömkelege valóban rengeteg energiát von el tőlünk. Tárolni, gondozni kell őket, foglalkozni velük, és egyáltalán, lekötik a figyelmünket, rabolják az időnket. Esztétikailag romboló vagy egyszerűen kiszolgált és megunt, félbehagyott darabjaink ezek, melyek többé már nem szolgálnak bennünket. Némelyek még másoknak örömet okozhatnak, mások egyenesen veszélyesek lehetnek.

Nem az a baj, ha valami nagyon régi, hanem az, ha nem használjuk!

Ha a nagyitól örökölt gyönyörű porcelán étkészletet ünnepi alkalmakkor használjuk és szép, ízléses, akkor jobb energiát közvetíthet, mint egy akár egy ultra-modern, de haszontalan dolog. ebbe a kategóriába sorolható minden, ami csak áll valahol egy sarokban és porosodik, elromlott, törött, esetleg csak arra jó (pl egy rosszul tervezett vagy tévesen vásárolt bútordarab), hogy álladóan nekimenjünk, belerúgjunk, és  összességében bosszantson, mert sehova se passzol, semmire se jó, csak púp a hátunkon és még ronda is. Mégis, sokan őrizgetnek, vagy megvesznek úgymond ideiglenesen tárgyakat, mondván: „Ha lesz pénzem, majd kicserélem“. És valahogy éppen nekik sose lesz… Sajnálják kidobni a régit, mert olyan sokba került, mert emlék, mert mit szólna a nagynéni… pedig csak nyeli az energiáikat. Felkerül a padlásra,  lekerül a pincébe, hogy ne lássuk, berakjuk egy lim-lom szobába, fiókba a tárgyainkat és elfelejtjük. És életünknek azon a területén, amit a lim-lom helye jelképez, egyszer csak elkezdenek ellaposodni, tönkremenni a dolgok. Ha ezt vesszük észre, nézzünk körül otthon és gondolkodjunk el.

Képek és képtelenségek

A szép rendezett gyűjtemények, albumok is közvetíthetnek jó energiát (kedves emléke, fotók, amin olyan jól néztünk ki, amin még a nagyi is rajta volt, még pici volt a gyerek stb.). Ezek is csak akkor okoznak gondot, ha rendetlenül szanaszét vannak mindenhol és ha túl sok energiát von el a karbantartásuk, vagy tudjuk, hogy rémesek, de mégis csak emlékek. Ha valamiről szomorú vagy tragikus emlékek jutnak eszünkbe, vagy rosszul néztünk ki egy képen, ne őrizgessük. Ugyanígy, szomorú képek, fegyverek, csaták, diszharmonikus vagy rút, halálra emlékeztető tárgyak is erősen rombolhatják a légkört.Ezektől váljunk meg. Ha egyébként harmonikus képek, tárgyak (pl. győzelemért kapott díjak, oklevelek, kupák), rakjuk őket rendbe, tartsuk őket becsben és tároljuk megfelelően.

Ritkán, de használjuk – tartsuk rendben, eltéve

Ha valamit tárolnunk kell, de csak ritkán használjuk jellegük miatt: fontos papírok, időszakosan használt holmik (utazó bőrönd, karácsonyi és húsvéti díszek stb.) tartsuk rendben, egy helyen. Manapság egészen kedvező áron lehet lapra hajtható és újra összerakható, szép papírdobozokat, irattartókat vagy tartósabb tárlókat kapni. Egy gyűrűs dosszié vagy egy csomagolópapírral bevont cipős doboz is betöltheti ezt a szerepet. Varrós készlet,  szerszámos láda, hobby és játék doboz, CD tartó, irodaszer tartó, stb. lehet belőlük, szép rendben. A megőrizni kívánt magazinokat tartsuk inkább álló tékákban, sorba rakva (nálam például a Burda sorozat így áll a polcokon). Így mindig megtaláljuk ezeket. A hivatalos papírokat megfelelően semmisítsük meg, ha már nem kellenek többé (lejárt számlák, lejárt adó papírok stb.)

Nagyszerű találmányak tartom az internetes aukciós oldalakat, és az Amerikában divatos “garage sale” – garázs bazár hagyományát, ahol az egy környéken lakók kirakják a felesleges holmikat és potom összegért el lehet vinni, vagy elcsrélik. Gyakran az így összegyűlt pénzt jótékony célra ajánlják fel. Ezek ugyanis megadják a lehetőséget, hogy a lomtalanítási időn kívül megszabaduljunk pár dologtól, vagy olyanoktól, ami még nem lom, csak nekünk már kellenek. Aukciós portálokon kívül egyre több más fórum is rendelkezésre áll már arra, hogy megszabaduljunk a még hasznosítható feleslegtől.

Időnként bíráljuk felül a holminkat, tárgyainkat. A kinőtt, megunt, feleslegessé vált, lejárt dolgoktól szabaduljuk meg. Szeretetszolgálatokhoz, hulladékudvarba, szelektív gyűjtőkhöz, veszélyes hulladék gyűjtőkhöz ne legyünk restek elmenni. Hosszú és rövid távon magunknak és mindenkinek használunk, ha odafigyelünk erre. Tanuljuk meg, mi hova való, nézzünk utána és oda vigyük. Tanítsuk meg erre a környezetünket, gyerekeinket is, mutassunk példát.

Ne árts!

Figyelj arra, hogy a hulladék eltávolításával a környezetünknek, másoknak se okozz kárt!

Nem régen hallottam, hogy pl. Németországban a hulladékszállítást annak rendszeressége szerint számláznak és jaj annak, aki a válogatást nem veszi komolyan! Komoly büntetéseket szabnak ki arra, aki nem megfelelően szabadul meg a háztartási vagy ipari hulladéktól. Bár a megoldást nem a szankciókban, hanem elsősorban a kultúra kialakításában látom, a nevelésben, szerencsére, már hazánkban is vannak jelei az ilyen jellegű környezetvédelmi akcióknak: kutyapiszok összeszedésére, dohányzás mellőzésére irányuló közérdekű kampányok, veszélyes hulladék gyűjtési akciók, égetési szabályozás. Legközelebb erről is bővebben írok. Jó tudni ezekről, hiszen nem csak a környezetet óvjuk meg, hanem idővel akár sokba is kerülhet a figyelmetlenségünk. Tehát a következő bejegyzés a mit-hova témáról szól majd.

No Comments

  • Lupercalia

    Nagyon jó cikk, köszönöm. A válság azt is hozza, hogy átgondoljuk költekezéseinket és megnézzük, melyek a valós igényeink, és amire nincs szükségünk, arra nem költünk. Számomra nagyon fontos, hogy kihagyjam a közvetítőket, már amennyire lehet, hogy közvetlenül attól a nénikétől vegyem meg például az árut, aki szívével, lelkével gondozta a termést és az ő pénztárcáját gazdagítsam, ne egy multit, például.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás