MLM - hogyan és hogyan ne? |

MLM – hogyan és hogyan ne?

Önmagában az MLM  (Multilevel Marketing), vagyis hálózatos értékesítés, mint módszer nem feltétlenül jobb vagy rosszabb más kereskedelmi formáknál, nem is annyira új, csak más. Vannak akik vakon hisznek benne, mások átkozzák. Kinek van igaza? Mindenki döntse el maga, hogy neki megfelel-e…

Ez is egy üzleti modell

Az MLM-nek, ugyanúgy, ahogy a hagyományos kereskedelemnek vagy reklámoknak, vannak jó és rossz oldalai. Nem feltétlenül a rendszerben van a hiba, inkább a módszert alkalmazó emberek teszik ilyenné vagy olyanná saját személyiségük, gyakorlottságuk, képességeik által. Mára a világ nagy üzleti iskoláiban oktatják, ám van aki még nem is hallott róla. Ahogy a tudomány, vagy a találmányok is, önmagában semleges. Attól lesz hasznos, vagy káros, ki, mire és hogyan alkalmazza.

Egy csecsemőnek minden vicc új, tartja a mondás. Azt, hogy számunkra az MLM-el való találkozás kellemes vagy kellemetlen élmény lesz-e, nagyban befolyásolhatja, ki és hogyan ismertet meg vele, milyen körülmények közt és tálalásban mutatja be.

Amikor hasznos

Megfelelő körülmények között, kiváló jövedelem(-kiegészítő) forrás lehet. Egy közepesen jó hálózatból is tehetséges emberek keze között aranybánya válhat. Természetesen függ a megkeresett személy hozzáállásától, képességeitől, hajlandóságától és anyagi lehetőségeitől is, mi lesz az üzletből.

A magam részéről azt tanácsolom, olyankor kezdj inkább bele, ha saját tőkéből meg tudod oldani a belépést, bőven van kereted arra, hogy kipróbáld a felkínált lehetőséget, és valóban szükséged van a termékre.

Gyakran valóban jó minőségű termékeket árulnak a hálózatok, amelyek segíthetnek is, ha megfelelő kezekbe kerülnek. Egy felkészült és etikus munkatárs nem fog belevinni olyanba, amivel megkárosít. Ha ráadásul valóban szimpatikus, jó kisugárzású, etikus és felkészült személyiséget sodor hozzád az élet, pont olyan termékkel, amire mindig vágytál, a megfelelő időben, akkor megfogtad az Isten lábát. Sokat profitálhatsz az ilyen ügyletből, valóban tanulhatsz.

Mikor mondj nemet és hogyan?

Hallgass a megérzéseidre. Ha valami azt súgja, hogy nem stimmel valami, ha „valami bűzlik Dániában”, akkor viszont légy körültekintő! Mint más üzletek esetén, avatatlan, hozzá nem értő vagy kifejezetten rosszindulatú egyének lejárathatják, tönkretehetik a legjobb üzleti lehetőséget is.

A házalókkal légy eleve óvatos. Sok újabb hálózat munkatársai már nem is házalhatnak, tiltja a szabályzatuk.

Egy erős befolyással bíró, tolakodó ügynöknek, hálózatépítőnek, aki megszokta, hogy mindenki bólogat előtte és mindenkit meggyőz, mert ő már a csúcsra jutott, bizony nem kis kihívás néha nemet mondani, de ha felesleges dolgot akar rád erőltetni, AMI NEM a TE VALÓDI CÉLOD, bátran mondd meg, add ki az útját határozottan, de udvariasan. Ha nem ért a szóból, akkor is légy erős.

Ha csak rossz az időzítés, kérd meg, keressen meg később, adj konkrét időpontot, vagy kérd el az elérhetőségét. Ha sürget, türelmetlen, légy résen, ne hagyd magad!

Bármilyen szuper terméket kínál, légy kritikus, legalábbis azt nézd meg, tényleg kell-e neked az az esetleg nagyon drága porszívó, edény, kozmetikum, bogyó, stb. amit kínál, vagy csak ő akar meggazdagodni. Lehet, hogy van más hasonlóan jó áru máshol, olcsóbban. Ne dőlj be mindennek. Mindig nézz körül, mielőtt igent mondasz, kérj elég időt a körültekintésre. Ha sürgetnek, légy óvatos.

Ha nyomást gyakorolnak rád, hogy vásárolj vagy lépj be mindenáron, hízelegnek, vagy épp becsmérlik azokat, akik nem teszik ezt meg, akkor már eleve légy résen. Etikus, jó üzletkötő nem becsmérli azt, aki nem ért vele egyet, sem nyíltan, sem a háta mögött és nem hízeleg pusztán a profit kedvéért. Ha sérteget, vagy tiszteletlen veled az illető, mert nem állsz kötélnek, biztosan nem érdemli meg, hogy az üzletfele légy. Akármilyen nagydarab, erős ember, ne félj nemet mondani, légy határozott. A tiszteletlenséget kérd ki magadnak.

A hízelgés hazug vagy legalábbis, nem őszinte dicséret, amit azért vetnek be emberek, hogy elérjenek egy számukra előnyös hatást. Óriási különbség van az érdek nélküli dicséret és a hízelgés között. Ha valaki azért dicsér agyon, szinte szokatlanul tömjénezve, hogy aztán vásárolj tőle vagy belépj a hálózatába, azt az embert küldd el és felejtsd el. Egy valóban jó barát vagy ismerős akkor mond neked kedves dolgokat, ha tényleg úgy gondolja, nem a profit kedvéért. Gyakorold az emberismeretet, mérd fel, ki őszinte veled, ki nem. Mióta és mennyire ismered az illetőt? Mivel próbál levenni a lábadról? (Ne adj’ Isten szó szerint :) )

Hallgass a megérzéseidre, ha kellemetlen, ne engedj a csábításnak. Vannak akik semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, akár valódi csábító mucho-ként/végzet asszonyaként dobják be magukat. Te se kezdd el az üzletet csak azért, hogy közelebb kerülj a kiszemelt “áldozathoz”. Ha egyébként valódi érzéseken alapuló és kölcsönös vonzalom ébred fel bennetek, az más történet, de legyen az üzlettől független dolog, bár néha kétségtelenül nem egyszerű feladat elválasztani egymástól az üzletet és a személyes kapcsolatot, főleg ennél az üzlettípusnál, ahol sokszor a személyes kapcsolattípusok ennyire összefonódnak. Láttam már erre jó és rossz példát is.

Ha érettségi/ballagás óta, vagy ezer éve nem látott ismerősöd, akivel korábban sem voltál szoros barátságban, vagy alig ismertétek egymást és most hirtelen előkerül, nagyon szépeket mond, vagy esetleg egy vadidegen ember bukkan fel a semmiből és agyondícsér, olyan “kedves” dolgokat mond rólad, amit nem tudhat, majd váratlanul egy kihagyhatatlan nagy lehetőséget kínál, biztos lehetsz benne, hogy be akar építeni valamibe. Ha őszintén érdekel, add meg neki a tiszteletet, hogy végighallgatod, de légy résen, légy kritikus és őszinte.

Ha találkozóra hívnak, inkább találkozz az agenttel semleges, nyilvános helyen, világosban. Ha lehet, szedd ki belőle előre, hova hív, ha nem árulja el, légy résen. Jobb, ha kerülöd az ilyen helyzeteket, ha nem vagy elég erős. Légy őszinte, merj nemet mondani! Aki nem mondja meg nyíltan mit akar, az nem őszinte veled már a kezdetben sem. Mit várhatsz tőle később? Sok hálózat trükkje ez. Ha azzal gyakorol rád nyomást, hogy nagy üzletet, lehetőséget hagysz ki, kérd meg, mondja el röviden, miről van szó. Ha csak ötöl-hatol, elterel, akkor mondd meg őszintén, hogy akkor érdekel a dolog, ha ő is nyílt lapokkal játszik. Gondolkodj! Milyen üzlet az, amit nem mer nyíltan vállalni? Miért kell a cég nevét, termékeit eltitkolni?

A helyszínen is figyelj, légy kedves, de határozott és őszinte magaddal és a meghívóddal, potenciális „szponzoroddal” szemben is. Kifizetődő az őszinteség!

Ne vegyél fel hitelt!

Hallottam olyan MLM agentekről akik hitelfelvételre biztatták a megkeresett ügyfeleiket belépés és vásárlás reményében. Ez ma már nem csak etikátlan, de egyenesen törvényellenes!

Velem is előfordult, hogy ilyenre biztattak. Rövidre zártam a dolgot, nemet mondtam erre a lehetőségre. Megsértődött kissé az illető, amiért nem léptem be a hálózatába, de semmi szükségem nem volt akkor és arra, amit kínált, lévén, hogy a termékeiket egyébként is elértem már évek óta. Ráadásul olyankor keresett meg, amikor épp nem álltam az anyagi helyzetem csúcsán. Nem léptem be, nem vásároltam. Bármilyen kedves és jóképű volt az idegen, üzletfélként nem nyert meg magának. A NEM a terméknek és az aktuális helyzetnek szólt.

Ha az ügynök ezt nem érti meg, az legyen az ő baja. A saját tőkédből vásárolj, üzletelj, ne kérj kölcsön, mert akárhány embertől kéred, ugyanaz a végösszeg, vagy akár több, amit vissza kell adnod. Ha a gyereked/férjed/családod/magad elől kell megtagadnod létfontosságú dolgokat, csak hogy belépj/vásárolj, azzal magadnak és esetleg másoknak ártasz. Ha nem okoz nagy kiesést a befektetés, akkor lépj, ha egyébként szimpatikus a dolog. Saját akaratodból, ne nyomásra.

Ne hagyd magad manipulálni!

Figyelj, hogy valóban a SAJÁT CÉLJAIDÉRT dolgozz! Ne hagyd, hogy mások a saját kis dolgaikat rád testálják, beléd szuggerálják. Térj ki az ilyen manipuláció elől: pl. „Tényleg elég/megfelel ez neked?” „Tényleg csak erre vágysz?” „Túl szép/okos/kedves stb. vagy, hogy szegényen halj meg!” Céljaidat lekicsinylő, manipulatív megjegyzések, kérdések esetén ne hagyd magad befolyásolni. Ha szponzorod, meghívód lenéz azért, mert kisebb célokért dolgozol, mint a „nagymenők”, akkor ők nem érted vannak, nem téged támogatnak!

Ne feledd! Lehet kulturáltan is nemet mondani, úgy hogy érezze a másik, hogy nem az ő személyét utasítod el, csak épp nincs szükséged vagy kereted a felkínált az árura. Ne félj bevallani, ha épp nincs pénzed. Aki ezért becsmérel, az nem érdemli meg, hogy vele dolgozz!

Ne személyeskedj! 

Ismerd el te is a másik erényeit, ha valóban őszintének érzed, de te se hízelegj, ne bántsd a másikat ok nélkül. Mérd fel, valóban szükséged van-e az adott szolgáltatásra, termékre. Ha nincs, mondd meg őszintén, ne vásárolj csak azért, mert az illetőt sajnálod, mert ismerősöd, barátod, szép a szeme, jó a teste, mert félsz, hogy megbántod, hogy megszakad a kapcsolatod vele stb. Neki se teszel jót és a bankszámládnak se, ha sajnálatból/barátságból/szerelemből vásárolsz, vagy csak a két szép szeméért. Ha azért szakítja meg veled valaki a kapcsolatot, mert nem voltál jó kisfiú/kislány, gondolkozz el, mennyire volt az illető a jó barátod/ kedves ismerősöd! Valószínűleg semennyire, ha csupán ezért faképnél hagyott. Ne engedj az érzelmi zsarolásnak!

Ha az üzletbe beléptetni akaró személyt nem találod kompetensnek, de mással szívesen dolgoznál, keress a hálózaton belül valakit, akit tényleg őszintén elismersz. Ezt nem könnyű diplomatikusan tálalni, de megéri. Ha az illető közeli ismerősöd, barátod, akkor is légy vele őszinte. Ha épp a személyes érzelem a gátja a közös munkának, azt is valld be inkább az elején.

Adj időt magadnak és a másiknak is, hogy megismerjétek egymást és az üzletet. Akkor mondj igent, ha az üzlet tényleg őszintén érdekel minden ízében, és ha a másikban is a jó vezetőt látod.

A jó üzleti kapcsolat alapja az őszinteség, a tisztelet és a kompetencia. Add meg te is és várd el!

Folytatjuk a témát…

Vélemény, hozzászólás?

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás