Hulladék nélkül

Mire jó a fogkrém – fogmosáson kívül?

A fogkrémet nem csak fogmosásra használhatjuk! Sőt, legtöbb mai fogkrémet fogmosásra egyre kevésbé, hiszen gyakran olyan anyagokat tartalmaznak, amit jobb, ha nem veszünk a szánkba, de sok más funkciót betölthet. Egy levélben kaptam az alábbi listát, ismeretlen forrásból, de jó ötletek vannak benne, ezért úgy döntöttem, közzé teszem. Még mindig jobb, mint a legtöbb takarító vagy mosószer….

1. Könnyedén eltávolíthatjuk a hajfestéket

Az otthoni hajfestés során előfordul, hogy a homlokunkra, a fülünkre, sőt még a tarkónkra is kerül egy kis festék, s ez bizony csúnya nyomot hagy. Dörzsölgetjük szappannal vagy sminklemosóval, de bizony a festék csak nem akar eltűnni. Egy kevéske fogkrém azonban csodákra képes. Nyomjunk az ujjunkra egy borsónyi hagyományos, fehér fogkrémet, és dörzsöljük vele a festékes bőrt, amíg a folt el nem tűnik. Végül öblítsük le egy kis meleg vízzel. A pasztában lévő parányi radírszemcsék könnyedén helyrehozzák az otthoni hajfestés során elkövetett baklövést.

2. Gyerekrajzok a falon

A gyerekek csak úgy ontják a szebbnél szebb rajzokat, s mi büszkén dekorálnánk ki velük az egész lakást. Csakhogy sajnáljuk ragasztóval összekenni vagy rajzszögekkel telelyuggatni a falat. Elő a fogkrémmel! A papír hátulján lévő sarkokra tegyünk egy kevés fehér pasztát, majd egy rövid időre szorítsuk a falhoz a rajzot. A fogkrémben lévő cellulózgumi garantáltan odaragad a falhoz. Később aztán nyom nélkül leszedhetjük a rajzokat a falról. Egy nedves rongy segítségével maradéktalanul és nyomtalanul eltüntethetjük a fogkrémet.

3. Gyorssegély a méhcsípésre

A méh csípése pokoli fájdalommal jár. Ha ilyenkor a kezünkbe akad egy tubus fogkrém, kenjünk egy keveset azonnal a csípésre. Szinte azonnal érezni fogjuk a hatást. A fogkrémben lévő lúgok ugyanis perceken belül semlegesíteni kezdik a méh mérgében lévő savakat, s tizenöt perc múlva nyomtalanul elmúlik a fájdalom. Ráadásul, miután a fogkrém megszáradt a bőrön, légmentesen elzárja a csípést a nedvességtől, és így a gyógyulást is meggyorsítja.

4. Mentsük meg az üvegasztalt

Aki üvegasztalt vásárol, szinte egy életen át rettegésben él, mikor sérül meg a szépséges bútordarab. Márpedig egy-egy baleset szinte elkerülhetetlen: egy rosszul lerakott üvegpohár, a gyerek kisautója, és máris megvan a baj. Vékony kis karcolás a sima üvegen! Ismét segíthet egy egyszerű trükk. Egy kevés fogkrémet dörzsöljünk el az ujjunk hegyével a karcoláson. Öt perc múlva, ha már megszáradt, töröljük le a felesleget egy ronggyal. A dörzsölés hatására a krémben lévő kalcium-foszfát-részecskék ismét visszaadják az üvegfelületnek a tökéletes ragyogást.

5. Olcsó autóillatosító

Állandó veszekedés tárgya: miért eszik a gyerek az autóban? A nők védekeznek, a férfiak joggal dühösek, mert bizony a kiborult kakaónak egy idő után szaga lesz. Egy egyszerű trükkel azonban mindezt megszüntethetjük. Egy darab konyhai papírtörlő közepére nyomjunk ki egy jó adag fogkrémet. Görgessük fel, akár egy palacsintát, és csúsztassuk be az egyik ülés alá. Minden alkalommal, ha fűteni kezdünk a kocsiban, a meleg hatására a szódabikarbóna, igazi légfrissítőként, kellemes mentolszagot áraszt majd magából. (Erre pár csepp illóolajoat is használhatunk.)

6. Ékszer tisztítása

Nagyanyáink régi ékszertisztító módszerét is feleleveníthetjük egy kicsit. Az ezüst sajnos gyorsan oxidálódik. Csúnya fekete színe lesz, az embernek már nincs is kedve felvenni egy régi nyakláncot. Pedig egy puha fogkefe és egy kis fogkrém segítségével pillanatok alatt újjávarázsolhatjuk kedvenc ékszereinket. Dörzsöljük kitartóan fogkrémmel, a csillogás újra életre kel!

7. Nincs többé párás úszószemüveg

A gyerekek az iskolai úszásból hazaérve gyakran panaszkodnak, hogy nem láttak semmit a víz alatt, mert bepárásodott a szemüvegük? Elő tehát a fogkrémmel! Kenjük be belülről az úszószemüveget a pasztával, majd meleg vízzel öblítsük ki. A következő vízbe merüléskor a fluorid megakadályozza majd a bepárásodást, és a csemete boldogan lubickolhat a vízben.

8. Viszlát, fűfolt!

Az iskolai focibajnokság után a farmerek térdén mindig ott éktelenkedik a zöld, kitisztíthatatlan fűfolt. Mielőtt betennénk a mosógépbe, gondosan dörzsöljük át az anyagot egy adag fehér fogkrémmel. A nátrium-lauril-szulfát oldja a fű színét adó klorofillt, így könnyebben kijön majd a nadrág térdéből a folt a mosás során.

9. A hófehér (mű)bőrtáska

Könnyű beleszeretni egy hófehér bőrtáskába az üzlet kirakatában. Aztán jön a bosszúság: itt-ott egy kis tintafolt, amely kifolyt a golyóstollból, megszürkült pánt, olajos ujjlenyomatok mindenhol. Egy puha fogkefével és egy kevés fogkrémmel azonban ezt is újjávarázsolhatjuk. Dörzsöljük át fogkrémmel a koszos részeket, végül töröljük át egy nedves ronggyal. A fogkrémben lévő nátrium-karbonát segítségével a fehér táska ismét a kedvencünk lehet! (Ha lehet, inkább ne is vedd vedd meg ezt a táskát, csak bajod lesz vele és még egy állatnak is fizetnie kellett érte az életével, de ha elkerülhetetlen és így jártál, jól jöhet. ) Kipróbálhatjuk műbőr táskán is… Valószínűleg azon is működik.

Forrás: Ildikó takarító blogja és egy körlevél…

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás