Vásárlás

Fair Trade, avagy hal helyett hálót adj!

fairtradebanner-2013

A Fair Trade (méltányos kereskedelem) azt jelenti, hogy a 3. világban élő hátrányos helyzetű termelőket az általuk előállított termékek átvételekor méltányosan – annak valódi értéke szerint megfizetik, vagyis nem zsákmányolják ki.

14fairtrade-1229px-1024px0Ma a világ ipari és kereskedelmi cégei közül  sokan – talán a legtöbben – olyan termékeket forgalmaznak még mindig, melyekért a gyakran fejlődő országokban élő (3. világbeli) termelő alig kap fizetséget, míg a nyugati országokban jelentős haszonnal kelnek el az egzotikus áruk. Ezzel párhuzamosan, sok nagy cég igyekszik támogatni valamilyen módon a fejlődő országokat: segélyezéssel, gyűjtéssel – és ezzel is gyakran az adófizetők és a vásárlók zsebéből vesz ki további összegeket, vagy adócsökkentő tényezőként leírja. Amíg mi itt viszonylagos jólétben élünk – a 3. világhoz képest Magyarország még a jelenlegi helyzetében is gazdagnak számít! – addig a Földön sok millió – hanem inkább milliárd ember valóban nélkülöz. A segélyezésen kívül azonban van más lehetőség is arra, hogy ezeknek az országoknak és az ott élőknek is emberhez méltó élet jusson. Ezek egyike a méltányos kereskedelem (Fair Trade)

(Kép: http://www.facebook.com/profile.php?id=100000098050511#!/afrikaimuveszet)

Mitől fair vagy nem fair?
Chuao_003A Fair Trade (méltányos kereskedelem) azt jelenti, hogy a 3. világban élő hátrányos helyzetű termelőket az általuk előállított termékek átvételekor méltányosan – annak valódi értéke szerint megfizetik, vagyis nem zsákmányolják ki. Jelenleg a világok élő népesség közel háromnegyede számunkra elképzelhetetlenül alacsony munkabérért dolgozik, hogy nekünk olcsó tea, kávé, déli gyümölcs kerüljön az asztalunkra vagy olcsó kézműves, ám „egzotikus” termék kerüljön az otthonunkba. A kizsákmányoló kereskedelem gyakran alig napi 1 dollárt juttat a termelők kasszájába mindezért és gyakran kiskorú és tinédzser gyermekek is egész napokat dolgoznak még ma is, holott az iskolában lenne a helyük. Amikor – a multinacionális cégek jóvoltából – olyan termékeket vásárolunk meg, melyekért a termelők csak minimális díjazást kaptak (valószínűleg sokan vagyunk így), akkor gyakorlatilag a kizsákmányolást támogatjuk. Ezzel persze sokan vitába szállnak, mondván: „Legalább kapnak valamit”, de felháborodnak azon, ha egy multi cég nem annyit kínál a munkájukért mint pl. egy német vagy amerikai kollégának… Ha a cég a mi munkánkat fizeti meg, kevesebbet ad, mint nekik és ugyanez az összeg tovább csökken ott, ahol ezt megtehetik, így a kizsákmányolás alapú kereskedelemben több a haszon az árun, míg a Fair Trade áru nem feltétlenül sokkal drágább, csak másképp oszlik el a bevétel.

Nem csak a munkaerő ára a kérdés

Fairtrade coffee farmer, UgandaPersze, fel lehet mindezt így is fogni, de vajon hogyan kerülnének hozzánk ezek a termékek hozzánk, ha egyszer a 3. világ is sztrájkba kezdene, mondjuk egyszerre… Mit szólnál, ha egyik reggel betérnél a kedvenc gyorsétterem jellegű – fogd és vidd – kávézódba vagy a „gazdaságos” bevásárló központba és nem lenne kávé a polcon, vagy üresek lennének a ruha és más boltok, mert a jól megszokott keleti gyártók mind leállnának? Ha csak a „helyi” (európai, nyugati) áru maradna, bizonyára gyorsan feleszmélnénk, honnan is kerül az egzotikus áru hozzánk. Az egzotikus áru árában az is benne van, hogy sok-sok kilométert utazik, míg az otthonunkba kerül, gyakran a termelőkkel együtt, akik gyakran méltatlan körülmények között dolgoznak – utazás közben – míg az áru ideér, vagy embertelen, gyakran veszélyes körülmények között dolgoznak. Valószínű, ha a munkaerő-közvetítőnk felhívna, hogy ilyen munkát talált nekünk felháborodnánk, mit képzel, pedig akik előállítják nekünk a termékek nagy részét, nem válogathatnak… Ráadásul több tartósításra van szükség, a tartósító szerek dolgozókra gyakorolt hatásairól nem is beszélve…

Tényleg olcsóbb az amiért kevesebbet fizetünk?
Persze-persze, az ára sokkal alacsonyabban van megszabva a fentiek miatt. És sokunk számára már ez is soknak tűnik. Ezekből az árukból sok van, dömping és a tömegtermékek minőségét ugyebár nem kell senkinek bemutatni… A mindent egyszer használó világban így rengeteg felesleg képződik gyorsan. A gyors elhasználódás miatt sokkal többet kell megvennünk belőle, mint a jobb minőségű termékből. Hosszú távon tehát az  „olcsón” (kevésbé megfizetett), nagy haszonkulccsal, silány minőségben előállított termékekért többet fizetünk: gyakran az egészségünkkel is.

Valahol tisztában vagyunk azzal is, hogy az osztrák, német, holland, amerikai stb. kollégák mennyivel keresnek többet, mint mi – csupán azért, mert ott születtek, ott nőttek fel, és dolgoznak… és az általuk termelt design termékek vagy bio zöldség sokkal többe is kerül, mert az ő munkájukat jobban meg kell fizetnünk. Mert megtehetik, hogy többet kérjenek érte.

A Fair Trade szerepe és célja

Fair_Trade_ProductsA méltányos kereskedelem a kizsákmányoló kereskedelem ellenében jött létre, ugyanakkor a segélyezés alternatívájaként. A méltányos kereskedelem a legszegényebbek támogatásának egy módja, egyenlőségen, partneri viszonyon, és hal helyett hálót adj gondolaton alapul. A Fare Trade védjeggyel ellátott termékek megvásárlásával a termék árával a termelőket is támogatjuk, akik tisztességes részesedést kapnak az árból magasabb munkabér formájában. Persze, a kereskedőnek így is van rajta haszna, de nem olyan aránytalan mértékben, mint a kizsákmányolás esetén. Így nem kell segélyeket osztogatni, hiszen a termelők ki tudják termelni a megélhetésükhöz szükséges összeget – vagy jobban megközelíti azt.

(Kép: http://www.facebook.com/profile.php?id=100000098050511#!/afrikaimuveszet)

afrikai-muveszet-portfolio-monitorra-page001Szegény, és marginalizált helyzetben lévő kistermelők segítése a kereskedelem eszközeivel. A Fair Trade arra törekszik, hogy a kereskedelmi folyamatba bevont termelők a folyamat eredményeként kikerüljenek a szegénységből és létbizonytalanságból, és átálljanak a gazdasági önellátásra, továbbá saját tulajdonnal rendelkezzenek.

A Fair Trade szabályai:

 Hátrányos helyzetű termelőkkel való kereskedelem.
A termelők munkájukért méltányos módon méltányos árat kapnak, amelyből a helyi viszonyok között megfelelően el tudják tartani családjukat.
A termelők üzleti készségfejlesztése a későbbi önálló piacra jutásuk érdekében.
 Gyermekmunka vagy egyáltalán nincs, vagy csak nagyon szigorú feltételek mellett (a gyermekmunka a Fair Trade egyik legnehezebb és legvitatottabb kérdése).
 Nincs hátrányos megkülönböztetés, egyenlő munkáért egyenlő bér elve érvényesül.
 Nincs sem egészségrombolás, sem környezetrombolás, a munkaidőnek normális keretek közt kell maradnia.
 Azonos termelői csoportokkal való folyamatos kereskedelmi kapcsolat működtetésére való törekvés.

(Kép: http://www.facebook.com/profile.php?id=100000098050511#!/afrikaimuveszet) – Részletes, letölthető tájékoztató

A kereskedelmi lánc lehető legerősebb lerövidítése, hogy így az eladási ár minél nagyobb része maradhasson a termelőknél.
A termelőknek előre kell fizetni, és nem lehet profit-maximalizálásra törekedni. A Fair Trade (méltányos kereskedelem) nem zárja ki a profitot/osztalékot, azonban ha profit keletkezik, annak egy meghatározott része „prémium”-ként vissza kell kerüljön vagy a termelőkhöz, vagy helyi fejlesztésbe, vagy mindkettő.
Az egész folyamatot és a szabályok megfelelő betartását Európában két nemzetközi szervezet, a WFTO (World Fair Trade Organisation) és az FLO (Fairtrade Labelling Organizations International) ellenőrzi és minősíti

Bár a Fair Trade kimondottan a 3. világ szegényeinek segítésére jött létre, azonban a méltányos kereskedelem elveit magyarországi vonatkozásban is lehet alkalmazni, mind határon belül, mind határon kívül.

Bővebben: http://www.afrikaimuveszet.com/
MéltányosKereskedelem Fair Trade a Facebbokon

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás