Életmód,  Programok

50 kilométeres diéta – lehetséges?

Az 50 kilométeres diéta egy klímavédő életmód változtató program.
Egy kísérlet, amelybe belevágtunk a Messzelátó Egyesülettel a 100 mérföldes diéta illetve a Locavores Kalauz c. könyvek olvasása után. Mi nem egy  “karcsúsító diétára” akarjuk buzdítani az embereket: az 50 kilométeres diéta legelszántabb résztvevői azt vállalják, hogy október 10-től kerek egy hónapig csupán 50 kilométeren belül előállított élelmiszereket fogyasztanak. A kenyerüket vagy maguk sütik, vagy 50 km-en belüli sütödében, sőt azt is tudniuk kell, hogy a liszt honnan került a kenyerükbe.

fejlec_50kmA helyi élelmiszerek fogyasztása több szempontból fontos. Ezáltal kiküszöbölhető, hogy a saját országunkban termelt burgonyát más országban mossák, csomagolják, majd több ezer kilométert megtéve, több ezer liter üzemanyagot elhasználva lássuk viszont az üzletláncok polcain. Ha keveset utazik egy termék, nem kell a kicsiket egyre nagyobb dobozokba, csomagolni, és  ekkor nem termelődik több tonna szemét a csomagolóanyagokból. Minél közelebbről érkezik az élelmiszer, annál kevesebb tartósítószerre van szükség annak frissen tartásához.

Másik fontos érv, hogy támogatnunk kell a hazai termelőket, hogy a külföldi országoknak profitot termelő üzletláncok mesterségesen alacsonyan tartott élelmiszer áraikkal szemben talpon tudjanak maradni, és az asztalunkra tenni például a sokkal ízletesebb magyar paradicsomot vagy a saját nemesítésű magyar szőlőfürtjeinket.

A szezonális növények fogyasztása más pozitív hatásokat is magával hoz. Többek között kevesebb kemikáliát kell felhasználni ahhoz, hogy a növény szezonon kívül is teremjen, illetve kevesebb energiát fordítanak így az üvegházak fűtésére. A magyar termőföld kitűnő minőségű, az éghajlatunk fantasztikus, így a magyar zöldségek, gyümölcsök ízletesek, vitaminban gazdagok. Az idényzöldségek, -gyümölcsök fogyasztása az egészségünkre is pozitívan hat.

A Messzelátó Egyesület most egy kísérletre invitál minden érdeklődőt. Együtt, közösségben szeretnék kipróbálni, lehetséges-e csupán helyi termékeket fogyasztva táplálkozni. A részvételnek számos különböző szintje van (pl. a kezdőnek elég csupán heti 3-4 főétkezést teljesítenie, s ehhez használhat távolabbról érkezett sót, lisztet is), s ha résztvevő „vétkezik”, az is megbocsátásra kerül. A fontos az, hogy együtt könnyebb: tapasztalatokat, recepteket cserélhetünk. Csoportosan járhatunk piacra és főzhetünk. Az 50 kilométeres diéta tehát csapatot épít: csökkenti a városokban tapasztalható elidegenedés mértékét és a téli depresszió tüneteit is!

Az 50 kilométeres diéta egy alternatív demonstráció, aminek környezetvédelmi, éghajlatvédelmi üzenete van, ha csak az élelmiszer önrendelkezésre vagy a klímavédelemre gondolunk.

A diétához csatlakozni a www.messzelato.hu/50km weboldalon lehet.

Forrás: Messzelátó Egyesület www.messzelato.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az a Weboldal ún. "cookie"-kat vagyis sütiket használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve, ha az "engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát. További információ

Bezárás